SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Otthagyja Balogh Leventét az Álommeló 2023-as nyertese, Keserű Balázs

Alig másfél év után Balázs bejelentette, hogy véget ér az együttműködés. Az Instagram-posztban köszönetet mondott a közös élményekért, de szerinte elérkezett az ideje valami újnak.
Fotó: Instagram - szmo.hu
2024. november 19.



Keserű Balázs, az Álommeló című magyar üzleti reality 2023-as szériájának győztese bejelentette, hogy búcsút int Balogh Leventének és a cégének. A hír nem a céges sajtóközlemények steril csatornáján érkezett, hanem maga Keserű osztotta meg Instagram-oldalán, ahol arról írt, hogy eljött az idő „elhagyni a fészket”.

Balázs az első évad győzteseként álompozíciót kapott: Balogh Levente személyes asszisztense lett, méghozzá álomfizetéssel. Azóta viszont felgyorsultak az események.

Balogh tavaly előléptette Keserűt egy cégénél ügyvezető igazgatónak, sőt még résztulajdont is nyomott a kezébe. Minden jel arra utalt, hogy a sztori egyenes út a mennyországba, de nem így lett.

Most, alig másfél év után Balázs bejelentette, hogy véget ér az együttműködés. Az Instagram-posztban köszönetet mondott a közös élményekért, de kihangsúlyozta, hogy elérkezett az ideje valami újnak.

„Egy korszak vége”

– fogalmazott a posztjában.

Hogy mi lesz Keserű Balázs következő lépése, egyelőre rejtély, de az biztos, hogy nagy lendülettel vetette bele magát az önállóságba. Balogh Levente részéről még nem érkezett hivatalos reakció, de valószínűleg máris pörögnek a fejek, ki lehetne az új „álommelós”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez volt a legjobb dolog, ami történt velem” – Jennifer Lopez megszólalt a válásáról
Az énekesnő meglepő őszinteséggel beszélt arról az időszakról, amikor tönkrement a házassága Ben Affleckkel.


Jennifer Lopez vasárnap az amerikai CBS tévécsatorna Sunday Morning című műsorában vendégeskedett, ahol legújabb filmjét reklámozta. A Pókasszony csókja (Kiss of the Spider Woman) – amely a tervek szerint október 10-én kerül a mozikba – az énekes-színésznő és volt férje közös projektje volt, hiszen Ben Affleck producerként vett részt benne.

A tévés interjúban Lopez meg is köszönte az Oscar-díjas színész és produkciós cége munkáját: „A film nem készül el, ha nincs ő és az Artist Equity – és ezért az elismerést mindig megadom neki.” Azt is mondta, hogy Affleck lehetővé tette számára „a szerepet, amire születtem”.

A műsorban természetesen szóba került a válása, és az is, hogyan élte meg ezt a nehéz időszakot. Amikor megkérdezték, hogyan bírta egyszerre a magánéleti történéseket és a munkát, így felelt:

„Épphogy! Nehéz volt, nehéz időszak volt – nagyon nehéz időszak volt.”

Arra a kérdésre, hogy menedéket jelentett-e a filmszerep, ezt mondta: „Igen, száz százalék. Nehéz volt nem ezen gondolkodni, de egyben a legjobb és a legrosszabb idők voltak, mert minden pillanat a forgatáson, minden pillanat, amikor ezt a szerepet játszottam... Nagyon boldog voltam, aztán otthon nem volt túl jó, és csak az járt a fejemben, hogy oké, ezt hogyan egyeztetem össze? De túl lehet jutni rajta.”

Végül így fogalmazott:

„Őszintén szólva azt kell mondanom, hogy ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem, mert megváltoztatott. Nem is megváltoztatott – segített úgy fejlődni, ahogy szükségem volt rá, hogy tudatosabb legyek. Most más ember vagyok, mint tavaly, azt hiszem, másfél évvel ezelőtt.”

Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata 2002-ben indult, az eljegyzés után azonban 2004-ben szakítottak. 2021-ben jöttek össze újra, 2022-ben pedig össze is házasodtak Las Vegasban, majd Georgiában tartottak még egy ceremóniát. Az 56 éves énekesnő tavaly augusztusban adta be a válókeresetet, a második házassági évfordulójuk után. A bírósági iratok szerint viszont már 2023 áprilisában külön éltek.

Via Unilad


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A várandós Hosszú Katinka elárulta második gyermeke nemét és nevét
A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején jelentette be a babahírt. Most a család első gyermeke, Kamília reakciója is látható egy sztoriban.


Hosszú Katinka második babáját várja. A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején az Instagramon osztotta meg a hírt, és rengeteg gratuláció érkezett hozzájuk.

Kedden új fotóval jelentkezett, és további részleteket is elárult: kiderült a kicsi neme és a neve.

„Nagyon várunk már, Szofi!”

– írta a bejegyzésben.

A nagytesó is készül a bővülésre: Gelencsér Mátéval közös első gyermekük, Kamília lelkesen várja a kistesót. Erről egy meghitt fotó tanúskodik, amely az úszólegenda 24 óráig látható Instagram-sztorijában jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pápai Joci elárulta, miért lépett vissza a Sztárboxban: Ha nem így döntöttem volna, egy sötét szobába sírtam volna két hétig
Joci üzent ellenfelének is: „Valamikor az önös célok eltörpülnek egy nemesebb cél érdekében. Mostantól Kocsis Dénes szurkoló leszek és kívánom szívből, hogy találd meg a békédet az elkövetkező időszakban”.


Mi is beszámoltunk róla, hogy a Sztárbox vasárnapi mérkőzésén a győztesnek megválasztott Pápai Joci visszalépett ellenfele, Kocsis Dénes javára. A színész-énekesnek az első negyedben kiugrott a válla, így sérülten bokszolta végig a meccset. Az ereje azonban az utolsó negyedben elfogyott, így Jocit hozták ki győztesenek a bírák. Ám ő a végén elkérte a mikrofont, és azt jelentette be: "Az igazságérzetem nem engedi, hogy én jussak tovább, Kocsis Dénes fog tovább versenyezni a Sztárboxban, a sportszerűség miatt visszalépek.”

„Én nagyon-nagyon tudom, hogy a Dénes mennyire küzdött, és hogy mennyit is számít neki ez a verseny. Azt gondolom, az igazságérzetem nem engedi, hogy én menjek tovább. Ha számít ez valamit, ha nem: Dénes, én ezt átadom neked, hiába én voltam a jobb” – közölte még.

Pápai Joci hétfőn reggel Balázséknak a rádióban elmondta:

"Ha nem így döntöttem volna, egy sötét szobába sírtam volna két hétig, ismerem magam. És ma olyan jól vagyok, hogy így döntöttem, nagyon boldog vagyok. Láttam, hogy mit jelent ez neki, tudom, hogy sírva kezdte a bokszot, első edzője vissza is lépett. Nem tudom, ezt elmondhatom-e, de arra kérték, hogy mondja vissza a Sztárboxot".

De látta, hogy Kocsis Dénesben hatalmas erő van. Mikor kiugrott a válla, akkor is csodálkozott, hogy nem vitték el a mentők. Úgy vlte:

"Lehet, hogy én voltam a jobb, lehet, hogy az ütőerőm az egyik legjobb volt a mezőnyben, de én így nem tudtam volna tovább menni nyugodt szívvel".

Azt is elmesélte, hogy nemrég megint covidos volt, két hétig feküdt, és még most is azt érzi, hogy a tüdeje szétszakad, mert valószínűleg tüdőgyulladása van. Így azt tervezi, hogy pihen. Az edzést azonban majd folytatja, nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd játszanak Kocsis Dénessel egy visszavágót - írja a 24.hu.

Pápai Joci hétfőn délután egy fotót is megosztott közösségi oldalán, melyet Kocsis Dénesnek címzett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Keith Urban elköltözött Nicole Kidmantől, közel 20 év után vált külön a sztárpár
A TMZ információi szerint a döntés egyoldalú volt. A színésznő nem akarta a különélést, és próbálja megmenteni a házasságukat.


Közel 20 év után különvált Nicole Kidman és Keith Urban – tudta meg a TMZ. A lapnak több, közvetlen információval rendelkező forrás azt mondta, hogy

a pár „a nyár eleje óta” külön él.

A TMZ információi szerint a döntés egyoldalú volt, a színésznő nem akarta a különélést, és próbálja megmenteni a házasságukat.

Egy forrás a lapnak elmondta, hogy „Keith saját otthont vásárolt Nashville-ben, ezután költözött el a családi házból”, amely szintén Nashville-ben található.

Hogy a pár elválik-e, egyelőre nem dőlt el

- jegyzi meg a TMZ, amely úgy tudja: a két gyermekükről a színésznő gondoskodik és „összetartja a családot ebben a nehéz időszakban, mióta Keith távol van”.

Az Oscar-díjas színésznő és a négyszeres Grammy-díjas countryénekes 2006-ban házasodott össze, gyermekeik 14 és 17 évesek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: