SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Osváth Zsolt Magyar Péterről: „Mikor jönnek azok a bizonyos atomok?”

Az infulenszer már jobban bízik a friss politikusban, mint néhány hete annak feltűnésekor, de úgy gondolja, így is sok mindent meg kellene magyaráznia vagy bocsánatot is kérhetne.


Pottyondy Edina – egy nap késéssel – szerdán mondta el véleményét Magyar Péterről, akit népmesei hősnek nevezett, és szerinte ő ma Magyarország elsőszámú celebritása. Mindezzel együtt nem volt egyöntetűen pozitív véleménye a NER kötelékéből kilépett friss politikusról.

Most a február közepi influenszertüntetés egy másik szervezője, Osváth Zsolt is elmondta véleményét Varga Judit exférjéről. Bár ő a ZSHOWtime YouTube-csatornán leszögezte, hogy nem feltétlenül mérvadó a véleménye, azért megosztotta gondolatait. „Azért, mert mondjuk megnyilvánulok közéleti kérdésekben, az nem azt jelenti, hogy az én véleményem az irányadó, sőt én azt gondolom, hogy a kormány narratívájával ellentétben nem is ülök sorosi egyeztetéseken, és nem azért mentem David Pressmanhoz, hogy itinert kapjak, hanem hogy kajáljak” – kezdi Osváth, majd hozzáteszi:

„Tudjuk azt, hogy jól bánik a szavakkal, tanult ember, ad a megjelenésére, és tudjuk, hogy határozottnak mutatja magát, de egyértelműen tele van kérdésekkel, félelmekkel, és retteg. Valószínűleg közel egy hónapja nem is aludt egy jót”.

Ugyanakkor kérdése is van a politikai pálya felé forduló jogászhoz: „Mikor jönnek azok a bizonyos atomok? Mert hogy amik itt történtek, azok az ilyen szilveszteri gigapetárdák, amiket így, nem tudom, bedobtam a ház postaládájába a gangon, hogy nagyobbat szóljon gyerekként. Kit érdekel egy köteg ötszáz eurós, hogy milyen színű nyakkendő volt Döbrögin, amikor ezeket mutogatta? Mik azok a megdönthetetlen állítások, amiket közel egy hónapja várunk?” – teszi fel a kérdéseket az influenszer, utalva többek között arra, hogy Magyar Péter bizonyítékokat ígért az ügyészségen a kormánytagok érintettségére például a Schadl-Völner-ügyben, ám ezeket végül tervei szerint március 26-án fogja benyújtani.

Osváth arra is kíváncsi, vajon nincs-e lelkiismeret-furdalása Magyarnak amiatt, hogy idáig részese volt a rendszernek. „Azt kéred, hogy ne féljünk, de vajon te sem félsz? Miért nem mondod ki, hogy ha félsz, akkor mitől? Ha rólad hazudtak, akkor lehet, hogy másokról is? Mindenkiről, aki rájuk veszélyes, azokról hazudtak? Mert hogy akkor évek óta amit az ellenzékről hallunk, az igazából kamu? (...) Ha a propaganda rólad hazudik, akkor lehet, hogy róluk is? Akkor nem volna gáláns elnézést kérni, hogy részt vettél közel egy évtizede ennek a végtelenül undorító és velejéig romlott hazugsággépezetnek a működtetésében?”

Arra is szeretne választ kapni, ha Magyar Péter hatalmi helyzetbe kerülne, történnének-e változások fontos területeken: például ő mint homoszexuális állampolgár házasodhatna vagy fogadhatna-e örökbe gyereket. „Oktatás, cigányság, gyerekvédelem. Ezek nekem fontos kérdések” – tette hozzá.

„Azt mondtam hetekkel ezelőtt, hogy nem bízom benned. A bizalmam még most sem megingathatatlan, félreértés ne essék. Vannak olyan összetéveszthetetlen dolgok a viselkedésedben, amik miatt a nap végén mégis azt mondom, hogy nem hiszem el azokat, amiket rólad állítanak.

Nem akarom elhinni, amikkel téged besároznak, de nem tudom, valaha képes leszek-e, illetve sokan képesek leszünk-e elvonatkoztatni attól, hogy tartópillére és egyik bizalmasa voltál ennek a rendszernek. Pláne úgy, hogyha ezért még igazából bocsánatot sem kértél”

– fogalmazott Osváth Zsolt, hozzátéve: „Elhiszem és sajnálom, hogy minden egyes vágás, amit rajtad ejtenek, arra emlékeztet, hogy ennek a karnak a pengéjét bizony te is élezted, de be kell látnod, hogy innen már nincsen visszaút, és ha tudsz valamit, akkor ki kell tálalnod, mert ezt a választásokig nem lehet elhúzni. Nem szimpatikus az, hogy úgy mutogatsz visszafelé, mintha te nem abból a tortából falatoztál volna.”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Oprah-nak vallott a Coldplay-koncerten lebukott nő: egyetlen mondattal menthette volna meg a főnöke, de inkább hagyta tönkremenni
Kristin Cabot, a hírhedt csókkamera-felvétel női főszereplője, megtörte a csendet a megaláztatásról. Elárulta, volt főnöke egy egyszerű nyilatkozattal megmenthette volna, de a férfi inkább hallgatott.


Egyetlen, időben kimondott mondattal megakadályozhatta volna a karrierjüket és magánéletüket tönkretevő botrányt a Coldplay-koncerten lebukott volt főnöke – állítja Kristin Cabot, a hírhedt „csókkamera”-felvétel női főszereplője. Az egykori HR-igazgató nemrég Oprah Winfrey podcastjában beszélt arról, hogy a férfi hallgatása miatt lett belőle bűnbak, miközben szerinte egy egyszerű nyilatkozat tisztázhatta volna a helyzetet. „Rám maradt a felelősség, és engem támadtak emiatt, míg ő hallgatott – ez nem olyan tulajdonság, amit egy barátban, partnerben vagy főnökben keresek, ezért nincs köztünk kapcsolat” – mondta a nő, aki szerint mindent megváltoztatott volna, ha a férfi kiáll a nyilvánosság elé.

„Az egész ügy menetét megváltoztatta volna, ha kiadott volna egy nyilatkozatot, amelyben azt mondja: »A koncert idején a feleségemmel külön éltünk.« Ahogyan a férjem is tette. De nem tette, így továbbra is házasságrombolónak neveztek”

– hangzott el az El País által is szemlézett interjúban.

A botrány tavaly július 16-án robbant ki a Coldplay bostoni koncertjén, a Gillette Stadionban. A kivetítőn futó „csókkamera” a VIP-páholyban mutatta az Astronomer nevű techcég vezérigazgatóját, Andy Byront és a cég HR-vezetőjét, Kristin Cabotot, amint éppen ölelkeznek. A jelenetet a zenekar frontembere, Chris Martin is kommentálta a színpadról, a felvételt pedig egy Grace Springer nevű néző feltöltötte a TikTokra, ahol az órák alatt vírusszerűen terjedni kezdett.

A nyilvános felháborodás gyorsan elérte a céget is: Byront először fizetett szabadságra küldték, majd július 19-én lemondott a vezérigazgatói posztról. Néhány nappal később Cabot is távozott a cégtől. A botrány a magánéletüket sem kímélte: Cabot és férje nem sokkal később válókeresetet nyújtottak be.

Az Astronomer a cégimázs helyreállítása érdekében egy bizarr PR-húzással Gwyneth Paltrow-t, Chris Martin exfeleségét kérte fel egy videóhoz, amelyben „ideiglenes szóvivőként” próbálta humorral kezelni a helyzetet. Cabot ezt a lépést is bírálta az Oprah-nak adott interjúban.

A nő most arról beszélt, hogy a koncert idején mindketten külön éltek a házastársuktól, és a pletykákkal ellentétben nem volt köztük szerelmi viszony, sem szexuális kapcsolat. Állítása szerint a nyilvános megszégyenítés aránytalanul őt sújtotta: a legerősebb támadásokat más nőktől kapta, és a botrány óta hiába keres, nem talál munkát. Ezzel szemben volt főnöke, Andy Byron a történtek óta nem adott ki személyes nyilatkozatot, bár nevében több hamis közlemény is keringett az interneten. Cabot szerint a férfi karrierje ennek ellenére gyorsan rendeződött, és számos állásajánlatot kapott. Az ügy rávilágított a közösségi média korának veszélyeire, a magánszféra határainak elmosódására és a munkahelyi kapcsolatok etikai kérdéseire is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ördög Nóra szerint csúnya hiba csúszott a Séfek séfe fináléjába
A műsorvezető a győztes ünneplése közben érezte, hogy valami nincs rendben, és ezt utólag szóvá is tette. A műsorvezető elárulta, kit hagytak ki méltatlanul a gratulációból a nagy pillanatban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



Tízmillió forint, három döntős és egy váratlan önkritika: Mikula Patrik nyerte a Séfek Séfe 7. évadát, a finálé után pedig Ördög Nóra ismerte be, hogy hibáztak. Pénteken este dőlt el a TV2 főzőműsorának sorsa, a döntőben Mikula Patrik Marczinek Norbertet és Molnár Dávidot utasította maga mögé, ezzel ő vihette haza a 10 millió forintos fődíjat.

Patrik győzelme egyben az új zsűritag, Tischler Petra diadala is, aki idén Wolf András székét foglalta el a séfek között. A győztes útja a fináléig nem volt zökkenőmentes, a verseny alatt egyszer rosszul lett, mentőt is kellett hívni hozzá, de egy gyors kivizsgálás után folytatni tudta a küzdelmet - írta a Blikk.

A friss bajnok már azt is tudja, mire fordítja a nyereményét, menyasszonyával közös jövőjüket alapozzák meg belőle.

"Lakást vettünk, és ennek a bebútorozására költöm a pénzt. Üresen vásároltuk meg a közös fészket, úgyhogy minden kell bele, jól jön majd ez az összeg.

A menyasszonyommal, Bettivel jól vagyunk, minden rendben, nagyon büszke rám a verseny miatt. Az esküvőre még nem került sor, de tervben van!" – ecsetelte lelkesen Mikula Patrik.

Miközben a stúdió a győztest ünnepelte, a műsorvezetőben, Ördög Nórában hiányérzet maradt, amit utólag a nyilvánosság előtt is szóvá tett. "Jaj, de szerettem idén is... Gratulálok, Mikula Patrik! De neked is, Marczinek Norbert!

Néztem a döntőt, és hiányérzetem maradt, hogy amíg Molnár Dávidot megtapsoltuk mint a harmadik helyezett, a nagy örömködésben az már lemaradt, hogy te milyen szoros és férfias küzdelemben maradtál alul.

Neked is szívből gratulálok! A Séfek Séfe brutális meló volt, de már alig várom, hogy forgassuk megint!" – vallotta be őszintén a műsorvezető, aki szerint a második helyezett nem kapta meg a neki járó elismerést a győzelmi mámorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fluor Tomi: A Fidesznél csak ezt a kutyapártos fost gondolom károsabbnak – vagy EU, vagy Moszkva, ez a kérdés
Fluor Tomi az Instagram Threads-en bírálta a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, károsabbnak nevezve őket a Fidesznél is. Szerinte a kis pártokra adott szavazat az „oroszpárti kormányt” segíti.


„Vagy EU, vagy Moszkva, ez a kérdés” – írta ki szombaton az Instagram Threadsre Fluor Tomi, aki előbb egy, majd egy pontosító posztban fejtette ki véleményét a választásokról. Az énekes először a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot bírálta egy rövid bejegyzésben: „a fidesznél csak ezt a kutyapártos fost gondolom károsabbnak” – fogalmazott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.

A reakciók nyomán egy újabb posztban fejtette ki, mire gondol pontosan. Ebben úgy fogalmazott,

„aki hisz a kis pártokban meg abban, hogy ez egy olyan típusú választás, ahol belefér a füves nevetgélés, az vagy full informálatlan, vagy érdekelt abban, hogy nyerjen az oroszpárti kormány”

– írta a 24.hu.

A Kutyapárt listavezetője, Nagy Dávid még szombat délelőtt egy interjúban reagált azokra a vádakra, amelyek szerint pártja gyengíti az ellenzéket. Bár nem közvetlenül Fluor szavaira válaszolt, de kifejtette, hogy a választási rendszer torz, mivel a listaállításhoz országosan sok egyéni jelöltet kell indítaniuk. „Ez egy ilyen szemét g*ciség” – jellemezte a helyzetet, hozzátéve, hogy 79 körzetben indítanak jelöltet, de elsősorban a listás szavazatokra hajtanak. Nagy Dávid szerint „a választó nem szavazat, hanem elsősorban ember”, ezért a listán nyugodtan lehet rájuk szavazni.

Fluor az „oroszpárti kormány” kifejezéssel illette a jelenlegi kabinetet, amely ezzel szemben következetesen a béke és a magyar érdekek képviseletét hangsúlyozza. A kormány kommunikációjának központi eleme, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, és a keleti-nyugati kapcsolatok egyidejű fenntartásával kell biztosítania az ország energiaellátását és biztonságát. Ennek szellemében tárgyalt nemrég Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában az energiaellátásról.

Az énekes közéleti megszólalásai nem előzmény nélküliek. Korábban a politika és a zene viszonyáról úgy nyilatkozott: „Ha a zenész ne politizáljon, akkor a politika meg ne szóljon bele a zenébe.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fenyő Miklós gyerekei leállították a "méltatlan" Aréna-megemlékezést, most kiderült, mi lesz a koncert sorsa
Fenyő Diána és Dávid nem tűrték tovább, hogy méltatlanul használják édesapjuk nevét. A nyilvános kiállás után bejelentették, mikor és hol lesz az egyetlen, általuk jóváhagyott hivatalos búcsú.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



Nyílt vitát robbantott ki egy 2026 decemberére, a Papp László Budapest Sportarénába meghirdetett Fenyő Miklós-emlékkoncert, amelytől az énekes családja élesen elhatárolódott. A vita végére pontot téve a zenész gyermekei bejelentették: a hivatalos, nagyszabású búcsúrendezvényt édesapjuk 80. születésnapján, 2027. március 12-én tartják.

Fenyő Miklós gyermekei, Diána és Dávid korábban közleményben tudatták, semmi közük a hirdetett eseményhez, azt "méltatlannak" tartják édesapjuk emlékéhez, és nem járultak hozzá a névhasználathoz.

A testvérpár egyértelművé tette, hogy édesapjuk emlékének ápolása kizárólag az ő jóváhagyásukkal történhet. Bár örülnek, ha édesapjuk dalai felcsendülnek, egy nagyszabású emlékkoncert megszervezését nem engedik ki a kezükből.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, ha apunk zenéjét, számait játsszák, félreértés ne essék, de azt nem támogatjuk, hogy emlékkoncertet szervezzenek neki.

Annak az a feladata, hogy apánk 60 éves művészetét ölelje át. Egy évünk van felkészülni, hogy ez méltó legyen apukánk emlékére az Arénában” – szögezték le.

A család álláspontját Környei Attila, a zenész egykori menedzsere is megerősítette, aki elárulta a hivatalos búcsúkoncert részleteit. „Fenyő Miklós gyerekeinek nyilatkozata az iránymutató, vagyis csak az ő engedélyükkel jöhet létre búcsúkoncert, és ők egy ilyet szeretnének, ami 2027. március 12-én lesz. Ez egy nagy koncert lesz, ennek az engedélyezését ők megadták, hiszen minden nagy koncerthez az ő engedélyük kell. Ez lenne majd Miki 80. születésnapja, így egy ehhez méltó megemlékezést szeretnének” – mesélte a Borsnak Attila. A koncert célja, hogy méltó módon tisztelegjen a zenész 60 éves pályafutása előtt.

A tervek szerint a hivatalos eseményen olyan ikonikus művészek lépnek majd színpadra, mint Novai Gábor, Dolly, Szikora Robi és Szandi, akik a legendás dalokat hamisítatlan hangulatban idézik meg.

A rajongók körében korábban felmerült, hogy a hagyományosan augusztusra szervezett margitszigeti koncert emlékkoncertté alakulhat, de Környei Attila ezt a helyzetet is tisztázta. „Ez egy R-GO-koncert lesz, ahol természetesen megemlékezünk Mikiről, de ez nem Miki- koncert lesz. Mikinek a helye volt, ahogy illik, természetes, hogy tiszteletünk jeléül megemlékezünk róla” – jegyezte meg a menedzser.


Link másolása
KÖVESS MINKET: