Összetörtek Galambos Lajos gyerekei Boglárka halála miatt, édesapjuk most a legfőbb támaszuk a gyászban
Lajcsi most a legerősebb támasza a gyerekeinek, akik teljesen összetörtek édesanyjuk halála után - erről beszélt a Blikknek egy a családhoz közel álló forrás. Boglárka tíz évig harcolt a gyilkos kórral, és a zenész a betegsége alatt sem hagyta magára három gyermeke édesanyját.
A Blikk pénteken írta meg, hogy meghalt Galambos Boglárka. Bár Lajcsival már 2021-ben elváltak, a szeretet megmaradt közöttük, és továbbra is egy családként működtek.
- mondta a Blikknek egy forrás. Azt is elárulta, hogy a zenész a válás ellenére a betegségben sem hagyta magára a volt nejét.
Boglárka tíz évig harcolt a kórral, és akkor került nyilvánosságra a betegsége, amikor őt is letartóztatták a férje víz-, gáz-, és áramlopási ügye miatt. Az asszony azonnal kérvényezte, hogy az egészségi állapota miatt helyezzék szabadlábra vagy legalább házi őrizetbe. Az ügyvédei által benyújtott dokumentációból ugyanis kiderült, hogy Boglárkánál 2015 év elején daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, ami a légzőszerveit támadta meg.
Bár Boglárkát végül felmentették, az ügy a házasságát és az egészségét is tönkretette.