SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Schóbert Norbi Orbán Viktorról: Ne bántsatok, hadd gyászoljak

Schóbert Norbi egy személyes hangvételű posztban búcsúzott Orbán Viktortól, akit a legjobb miniszterelnöknek tart. A bejegyzésben a fitneszguru kijelentette, hogy ő és családja hűségesek maradnak a volt kormányfőhöz.


Schóbert Norbi egy videót osztott meg a közösségi oldalán, amely még a választás előtt készült. Ezen Orbán Viktor a várakozók között álló Schóbert-házaspárhoz lépett, Norbit megölelte, Rékának pedig kezet csókolt. A felvétel végén Rubint Réka hangja hallható, amint azt kiálltja: „Nyerni fogunk”.

A felvételt azonban most osztotta meg Norbi, és azt írta hozzá, hogy nem volt a miniszterelnök közeli ismerőse, és hangsúlyozza, hogy nem volt a NER tagja. „Talán kétszer találkoztam Vele 16 év alatt 1 percre. Nem kaptam Tőle pénzt” – közölte. Majd hozzátette, hogy egyetlen alkalommal egy ingyenes tömegsport pályázaton vettek részt, amit normál áron teljesítettek.

A fitneszguru szerint amit tettek, azt önszántukból tették, és kijelentette, hűségesek maradnak.

„Nem fogunk kifarolni mögüle, mint sok NER-milliárdos és celeb.”

Véleménye szerint Orbán Viktor a magyar történelem legjobb miniszterelnöke és legnagyobb formátumú politikusa. Schóbert Norbi úgy látja, hogy a volt kormányfőt elárulták, ahogyan őket is.

A bejegyzésben arról is ír, hogy manapság az utcán szólnak be neki fiatalok.

„Ma naponta az utcán beszólnak nekem tizenéves Tiszás fiatalok: Áradjon! Hát áradjon.”

Ezt követően sok sikert kívánt az új kormánynak, hogy váltsa valóra az álmokat. Kijelentette: „Én attól még mindhalálig tisztelni és szeretni fogom Viktort!”

Felidézett egy személyes emléket is, amikor állítása szerint Orbán Viktor reagált felesége, Rubint Réka betegségéről szóló posztjára. Akkor azt írta a miniszterelnök: „Gyógyulást! Egy ország büszke Önre”.

Majd elmesélte a találkozást az évértékelő után. „Az évértékelőn pont mentünk haza, amikor jött le. Csak hozzánk lépett oda. A feleségemnek kezet csókolt és azt mondta: Vigyázzon magára! Engem átölelt. A Miniszterelnök! Réka azt kiabálta a betegségéről: Győzni fogunk! Ez volt életem egyik legszebb, legmeghatározóbb találkozása. Talán az első és utolsó is.” – emlékezett vissza.

A posztot azzal a kéréssel zárja, hogy hagyják gyászolni.

„Ne bántsatok, hadd gyászoljak, mint közel 2,5 millió honfitársam! Köszönöm a megértést!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Egy este vette észre a fekete foltot a bőrén a magyar szépségkirálynő, másnap már a műtőasztalon feküdt
Nagypál Krisztina egy sötét, szabálytalan anyajegy miatt fordult orvoshoz, aki azonnali kimetszést javasolt. A szövettani eredményre való várakozást a modell erős tűfóbiája is nehezítette.


Azonnali műtétre küldték a 2019-es Magyarország Szépe győztesét, Nagypál Krisztinát, miután egy este egy sötét, szokatlan formájú anyajegyet fedezett fel a bőrén. Bár kezdetben nem gondolt komoly problémára, másnap mégis szakemberhez fordult.

A modell a Ripostnak idézte fel a pillanatokat, amikor a magánklinikán az orvos közölte vele a döntést.

„Volt egy este, amikor felfedeztem magamon egy anyajegyet, ami nagyon fekete volt. Másnap elmentem magánklinikára megnézetni, és amikor ránézett a doktornő, azt mondta, hogy ezt azonnal le kell szedni.”

A hír sokkolta, a beavatkozást követő két hét várakozás a szövettani eredményre pedig különösen megterhelő volt számára, amit erős tűfóbiája is nehezített. A döntés előtt a bizonytalanságát egy mesterséges intelligencia segítségével is próbálta enyhíteni.

„Nagyon megijedtem, amikor ezt mondta, de előtte utána olvastam, és a ChatGPT-t is megkérdeztem, elküldtem a képet, és az is azt ajánlotta, hogy nézessem meg mindenképp, mivel fekete volt, nem olyan volt a formája, mint kellett volna” – mesélte.

Végül megkönnyebbülhetett, a leletek alapján semmilyen komplikáció nem alakult ki, és az anyajegy eltávolítása után egészségesnek nyilvánították. Az eset mély nyomot hagyott benne, és arra ösztönözte, hogy a jövőben rendszeresen járjon szűrővizsgálatokra. Ma már nyíltan beszél a történtekről, hogy mások figyelmét is felhívja a megelőzés fontosságára.

„Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy menjen el mindenki szűrővizsgálatra, mert nagyon fontos” – hangsúlyozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pindroch Csaba: Történt velem egy kis baleset, oda nyúltam, ahová nem kellett volna
A színész elárulta, hogy nem a seb összevarrása volt a legrosszabb, hanem az, amikor a jegygyűrűt le kellett húzni a bedagadt ujjáról.


Pindroch Csaba a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy kisebb baleset érte.

Mint írja:

"Történt velem egy kis baleset, mondjuk úgy, hogy oda nyúltam, ahová nem kellett volna(két veszekedő kutyus közé…)"

A színész sebeit összevarrták, de elárulta, hogy a "legfájdalmasabb az volt, hogy valahogy le kellett húzni a bedagadt ujjamról a jegygyűrűmet… vagy tíz percig tartott... hiába 20 év … és remélem még 2x ugyanennyi!"

Végül megosztott egy tanulságot is: "Ne nyúlka-piszka, mert megszúr a bicska!"

Annyit még hozzátett: "Mostantól eltartott kisujjal iszom a kávét, mint az “Urak”!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk