HÍREK

Orbán: Vannak még magyarok Afganisztánban

A kormányfő arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy tömeges migrációra számít. Orbán szerint Brüsszellel három nagy csatánk van: az egyik a „genderőrülettel”, a második a migráció ügyével függ össze, a harmadik pedig azzal, hogy ki fizesse meg a környezetrombolás költségeit.


Vannak még magyarok Afganisztánban, katonák is, őket biztonságosan ki kell menekíteni az országból - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Orbán Viktor kiemelte: hálásak a katonai akciókban részt vevőknek, amiért vállalják a jelentős kockázatot.

Magyarország azokat az afgánokat is kihozza, akik életveszélyben lehetnek, mert együttműködtek Magyarországgal az elmúlt tizenöt-húsz évben - hangsúlyozta.

"Szerintem tisztességes dolog Magyarország részéről, de a többi NATO-tagállam részéről is, hogy mindenki gondoskodik azokról az afgánokról, akik együttműködtek velünk", amíg az országban voltunk. Most ezért életveszélyben vannak, mert az új afgán kormány megtorlással fenyegeti őket

- fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: sok illúziónk ne legyen, hogy ezeknek a családoknak a biztonsági helyzete hogyan alakul.

"Az a korrekt, az a fair, ha kimentjük őket"

- mondta, hozzátéve, hogy van ez a zárt lista, a rajta szereplőket azonban le kell ellenőrizni, "nem akarunk akárkit beengedni", ez pedig nem könnyű ilyen távolságról.

Orbán Viktor ezt nevezte a munka veszélyesebb, de egyszerűbb részének. "A bonyolultabb a migránsválság" - mondta, figyelmeztetve arra, hogy tömeges migráció várható. Mint mondta, ebben az ügyben a törököket érdemes figyelnünk, ők vannak legközelebb, nekik van terepismeretük és pontosan tudják, mi a valóság és az Egyesült Államokkal ellentétben nincs "demokráciaexport" mániájuk.

"A török kormánnyal való együttműködés kulcskérdés" - jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: nekünk az az érdekünk, hogy az Afganisztánt elhagyni akaró leendő migránsokat ott tartsuk a térségben.

"A segítséget vigyük, ne a bajt hozzuk ide" - fogalmazott, ennek érdekében a török mellett a balkáni migrációs útvonalon lévő államokkal is "fel kell melegítenünk" a szoros kapcsolatot, "hogy meg tudjuk védeni Magyarországot a migránsválsággal szemben" - mondta, megjegyezve, hogy van kerítésünk és határőrségünk, meg tudjuk magunkat védeni. Magyarország szerint a migráció ugyanis nem emberi jog.

Az Afganisztánban kialakult helyzetről az Egyesült Államokra utalva úgy vélekedett, hogy "az észt nem az ország mérete határozza meg". Az Egyesült Államok elég nagy, és "az ember azt gondolná, hogy ehhez sok ész is párosul, meg sok információ", azonban kiderült, hogy nincs így. Az afganisztáni művelet "ezer sebből vérzik"

- jelentette ki a kormányfő.

"Addig rendben voltunk", amíg a terrorakciók tűzfészkét támadtuk Afganisztánban és környékén - fogalmazott. A NATO-ban az a szabály, hogy a tagországok megvédik egymást. Magyarországnak is bármikor szüksége lehet ilyen segítségre - jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint a bajok akkor kezdődtek, amikor a "terrorfészkeket" már megsemmisítették, az amerikaiak viszont úgy gondolták, jó lenne, ha az egész világ úgy működne, ahogyan az ő társadalmuk.

A "demokráciaexport", amely az összes kulturális-történeti sajátosságot figyelmen kívül hagyja, szinte mindig kudarcot vall - jelentette ki. Hozzátette: Magyarországot is próbálják "megjavítani", úgy gondolják, ők tudják a legjobban, hogyan kell kezelni a migráns- és a genderkérdést.

A "demokráciaépítés" tehát nem működött Afganisztánban. De az működhetett volna, hogy felállítanak ott egy hatékony afgán kormányt, amely képes megvédeni a saját országát az amerikai csapatok kivonulása után.

Az Egyesült Államok hírszerzése úgy tudta, az afgán kormány elég erős ahhoz, hogy egy-két évig fenntartsa a rendet. Ehhez képest három nap alatt omlott össze az ország - jegyezte meg a miniszterelnök.

A kormányfő kitért arra, hogy Brüsszelben most három nagy csatát kell megvívniuk. Az egyik a "genderőrülettel", a második a migráció ügyével függ össze, a harmadik pedig azzal, hogy ki fizesse meg a környezetrombolás költségeit, egyesek ugyanis meg akarják adóztatni a családok ingatlanjait és gépkocsijait, amit a magyar kormány nem támogat. Az őszi európai viták középpontjában ezek a kérdések állnak majd

- jelentette ki Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, hogy mikor mutatják be a Tisza Párt képviselőjelöltjeit
Minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak majd dönteni.


Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.

A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy

most kevesebb, két helyszínre mennek egy nap, mert közben a leendő országgyűlési képviselőjelöltjeikkel beszélgetnek.

Az interjú során szóba került Orbán Viktor horvátországi nyaralása is. Magyar szavai szerint egy elég szép luxusvitorlás fedélzetéről kaptak erről fotókat szintén ott nyaraló magyaroktól. Aztán megkapták azt is, hogy Szíjj Lászlónak a Lady Mrd nevű, sokmilliárdos luxusjachtja is pont szinte a miniszterelnök vitorlása mellett parkolt. A TISZA elnöke arra is emlékeztetett, hogy ez utóbbi az a hajó, amelyen néhány éve Szijjártó Péter külügyminisztert is lefotózták, és hetente 90 millió forintért lehet kibérelni.

Magyar szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy háborús veszélyhelyzet van három és fél éve, és csütörtökön Munkács városát, Zrínyi Ilona, Thököly Imre egykori városát rakétázták az oroszok, egy olyan várost, ahol még majd tízezer magyar ember él a mai napig. Eközben a magyar miniszterelnök úgy tartja a jónak, hogy háborús veszélyhelyzetben a luxusnyaralását tölti, nem tudjuk, meddig.

Az augusztus 20-án bemutatott Szent István programjukról azt mondta, hogy egy kormányzásra készülő erőnek rendelkeznie kell rövid távú programmal, középtávú programmal, de legalább ennyire fontos, hogy hosszú távú víziót is kínáljon az országnak. Ráadásul ez olyan vízió, amiben szerinte a magyar emberek 99 százaléka egyetért, és akár nevezhetjük nemzeti minimumnak is. Ide érthetjük a drasztikus népességfogyás megállítását, vagy éppen a minél több megszületendő magyar gyermek elérését, az energiaátállást, az energiafüggőség csökkentését, az egyre súlyosbodó aszályhelyzet kezelését, a felkészülést a klímaváltozás okozta válsághelyzetre, a magyar emberek élettartamának hosszabbítását, ráadásul az egészségben töltött évek számának a gyarapítását, és persze a kistelepülések támogatását - sorolta.

Magyar azt is hozzátette, hogy

a tíz pont mindegyike mögött részletes számítás áll, költségvetési, bekerülési költséggel, a megvalósulás időhorizontjával,

mert vannak célok, amelyeket 2035-re, vannak, amelyeket 2040-re, vagy éppen ’50-re terveznek elérni. Azt is vállalják, hogy a Tisza-kormány megalakulása után negyedévente beszámolnak a teljesülés állásáról, és ha van elmaradás, akkor arról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor lekakasozta Magyar Pétert, „a Tisza nevű digitális trükk” pedig szerinte lejtmenetben van
A miniszterelnök szerint Magyar Péter pártjának egyre nagyobb zebrákra van szüksége. Ők meg közben haladnak a saját terveik szerint.


„Még 9 nap és start. Albérlet helyett saját otthon” – ezzel kezdte Orbán Viktor legújabb, a Harcosok Klubjának írt levelét a Mandiner szerint.

A legutóbbi üzenetében a miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték megrongálása ügyére is kitért. Orbán ennek kapcsán az oroszokkal való sikeres tárgyalásról írt: „az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki megoldás. Egy hét múlva újraindul a szállítás.”

A magyar miniszterelnök szerint Brüsszelre most sem számíthattunk.

„Velünk és a szlovákokkal szemben ebben az ügyben is az ukránok oldalára álltak. Ez már nem európai, hanem ukrán bizottság”

- fogalmazott.

Orbán Magyar Péterre is kitért, akire „kiskakasként” utalt, aki „tegnap is elkukorékolta magát”.

„A Tisza nevű digitális trükk lejtmenetben, egyre nagyobb zebrákra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe. Közben mi haladunk a saját terveink szerint.

A kiskakas kukorékol, a karaván halad. Dobrev Horvátországban. Előre szólok, nem lesz titkos randevú”

- írta a Harcosok Klubjának Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET: