SZTÁRVILÁG

„Ó, azt hiszem, ma coming outoltam!” – Billie Eilish váratlanul megerősítette, hogy queerként tekint önmagára

Bár inkább abban hisz, hogy mindenki csak úgy élje az életét, ilyen formaságok nélkül.

Link másolása

A híres énekesnő, Billie Eilish, váratlanul megerősítette, hogy queerként tekint önmagára, bár a nemrég adott interjút, amiben erről szó esett, nem coming outnak szánta. A Variety Hitmakers Brunch vörös szőnyegén szombaton kifejtette, hogy bár nem szándékosan hozta fel a témát, nem bánja, hogy előkerült.

"Nem gondoltam volna, hogy coming outolok, de igazából úgy érzem, nyilvánvaló volt, nem? Nem vettem észre, hogy az emberek nem tudják"

- mondta nevetve az énekesnő.

Eilish az interjúban elmondta, hogy vonzódik a nőkhöz, ugyanakkor megfélemlíti őt a szépségük és jelenlétük.

Az első erről megjelent cikk közzététele után Billie Eilish nevetve kommentálta a helyzetet:

"Megláttam a cikket, és azt gondoltam: »Ó, azt hiszem, ma coming outoltam!« Csak nem igazán hiszek ebben az egészben. Én úgy vagyok vele, hogy miért nem tudunk egyszerűen csak létezni? Már régóta így érzem, csak nem beszéltem róla."

A beszélgetés során szóba került Eilish szakítása Jesse Rutherforddal, a The Neighbourhood énekesével, és az azt követő kapcsolata Ava Caprival, a "Szerelem, Victor" színésznőjével.

Forrás: Page Six

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Újra megnősült a 91 éves Vitray Tamás
A legendás tévés háromszor volt már házas. Öt éve vált el harmadik feleségétől, Kállay Boritól.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. február 22.


Link másolása

Negyedszer is megnősült Vitray Tamás, vette észre a 24.hu a Story magazinban.

„Vitray Tamás hozzájárulásával ezúton „közhírré tesszük”, hogy már egy ideje nincs egyedül. Negyedik házasságában boldogan él feleségével” – olvasható a csütörtökön megjelent lap interjújában.

A 91 éves tévés első felesége Vasvári Terézia volt, akitől két fia is született. Ezután Földi Teri színésznőt vette el, majd Kállay Bori színésznő volt a felesége egészen 2019-es válásukig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Döbbenetes: Sebestyén Balázsnak élő adásban kellett otthagynia a stúdiót – „Valószínűleg betörtek hozzám”
Elsőre egy kissé megijedt a rutinos műsorvezető, de szerencsére kiderült, hogy nem történt nagy baj, Balázs el is viccelte a történteket.

Link másolása

Sebestyén Balázs több mint 15 éve rádiózik minden reggel élőben, így elmondható, hogy szinte mindenféle szituációt megélt már (különösen olyan csapatban, mint amit Rákóczi Feri és Vadon Jani jelentett mellette), de szerda reggel olyan dolog történt, ami majdnem kizökkentette a rutinos műsorvezetőt is.

Balázs a műsor egy pontján így szólt Rákóczi Ferihez és újdonsült műsorvezetőtársukhoz, Ráskó Eszterhez:

„Bocsánat, beszéljetek már egy kicsit, hív a távfelügyelet, valószínűleg betörtek hozzám”.

A műsor névadókájának végül el is kellett hagynia a stúdiót. „Ne haragudjatok, fel kell vennem” – mondta.

Mint később kiderült, szerencsére nem hozzájuk törtek be, de a műsorvezető ebben a helyzetben sem veszítette el spontán humorát. Mikor társai megkérdezték, mi történt, azt felelte: „Semmi, nem betörtek, mondtam nekik, hogy nincs ott semmi látnivaló. (...) Hívott a távfelügyelet, hogy éppen lövöldöznek a házamnál, de semmi különös” – mondta nevetve, majd hozzátette:

„Kint van a rendőrség, a polgárőrség, és az önkormányzattól néhány ember. Semmi, ketten meghaltak.”

Sebestyén Balázs és családja egyébként tavaly ősszel költözött álmaik otthonába, egy csodálatos családi házba, amit – a jelek szerint meglehetősen bölcs módon – komoly biztonsági rendszerrel szereltek fel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meghalt a sikeres magyar úszók édesanyja
Verrasztó Evelyn és Dávid édesanyja 54 éves korában, hosszú betegség után hunyt el.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. február 22.


Link másolása

Hosszú betegség után elhunyt a Verrasztó testvérek anyukája, tudta meg a Sportal. A gyerekeihez hasonlóan korábban ugyancsak úszó Gyuró Mónika mindössze 54 éves volt. Aktív sportolóként ötödik helyen végzett az Európa-bajnokságon, ifjúsági Eb-ken és az országos bajnokságokon több alkalommal állt a dobogó tetején is.

Verrasztó Evelyn a Facebookon egy régebbi fotóra cserélte profilképét, amin anyukája és testvére látható. Az Instagramra pedig egy olyan képet töltött fel, ahol édesanyja kezét fogja. Ehhez annyit írt:

„Szeretlek Anya!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Zsolt visszaesett: újra elvonón volt a Kontroll sztárszínésze
A színész négy éve beszélt először nyíltan alkoholizmusáról. Most három hónapig teljesen el volt zárva a külvilágtól.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. február 22.


Link másolása

Három hónapig elvonókúrán volt alkoholproblémái miatt Nagy Zsolt, tudta meg a Blikk. A Szezon és a Kontroll című filmek sztárja megerősítette, hogy valóban elvonókúrán vett részt, és egy ideje sikerül is féken tartania a démonjait.

„Az, hogy most erről beszélünk, nyilván annak a következménye, amit tettem. Épp felépülésben vagyok, de erről nem szeretnék többet mondani” – mondta Nagy Zsolt, aki nemrég a Sláger Kult című rádióműsorban beszélt függőségéről.

„Szabolcsi vagyok, nálunk a ballagás után akkor érik igazán férfivá az ember, ha megiszik egy pálinkát, egy sört. Ebben szocializálódtam... A legkönnyebb módja, hogy az ember kicsit elfelejtse a gondokat, az alkohol. Csak ennek ára van, ahogy mindennek. Mindenért megfizetünk.”

A színész akkor úgy fogalmazott, hogy ő nem akar még nagyobb árat fizetni.

„Ez egy döntés, egy következetes, komoly keretrendszer. Szabályokat hoztam, amiket betartok. Persze, vannak nehéz pillanatok, nagy a kísértés, hiszen 200 métert tesz meg az ember, és máris azt látja, hogy ott iszogat valaki. Imádtam a pálinkát, az alkohol minden formáját szerettem. Nincs baj az alkoholfogyasztással mértékkel, alkalmanként. Én mértéket tévesztettem egy idő után...”

Nagy Zsolt még 2020 végén beszélt először alkoholizmusáról.

„Alkoholista vagyok, éppen jövök le. (...) Ezt most már el kellett mondani. (…) El kell menni segítséget kérni. Tapasztalatból mondom, mert én is inkább sajnálgattam magam, és megittam azokat a söröket, meg whiskyket... Amiket magamba lehetett tömni, magamba tömtem. Csak azért, hogy ne fájjon annyira” – mondta az Elviszlek magammal című műsorban D. Tóth Krisztának.

„Minden este ment az okosodás, a fejtágítás, az őrület, a saját sebeink feltépkedése. Észre se veszed, hogy hozzászoktál a tompítókhoz. Nincs nap, csak másnapok vannak. (...) Rengeteg fájdalmat okozol azoknak, akik körülvesznek, egyre több a bűntudat, egyre többet hazudsz, majd eljön a vége. (...) Felszabadító érzés, amikor bevallod annak, akit szeretsz, hogy bajban vagy.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: