Szabyest nyilvánosan bocsánatot kért G.w.M.-től, mert korábban azt állította, hogy rappernek egy platinalemeze sincs.
A két zenész közötti nyilatkozatháború azzal kezdődött, hogy Szabi egy interjúban azt mondta:
„Már nem a tartalom számít, hanem a mennyiség. Ha kéthetente kihozol valami szutykot, akkor megeszi a nép, és nekik az jó. Szerintem a Molnár Tomi mint szerző, ő a szakma. A G.w.M nem lesz szakma.”
Ezt persze a rapper sem hagyta szó nélkül: „megköszönte” a kritikát, majd azt kívánta Szabinak, hogy ötvenéves kora elejére elérje az ő jelenlegi szóló megtekintéseinek legalább 20 százalékát vagy 9 arany és 19 platinalemezt.
Erre jött Szabyest válasza, aki
egy Instagram-sztoriban a Mahasz-adatbázisra támaszkodva állította, hogy a zenésznek még sem arany-, sem platinalemeze nem született.
G.w.M. erre egy videóban reagált és azt mondta, annyira elfoglalt, hogy a youtube-os díjait, illetve a platina és aranylemezeit sem vette át.
„Majd kirakok egy képet, hogy átvettem, aztán le lehet nyugodni” - üzente a rapper.
Az Index kedden azonban arról írt, hogy a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) elkezdte frissíteni adatbázisát. A szövetség munkatársa, Mezei Csaba azt mondta, hogy az adatbázisban korábban adminisztrációs hibák miatt valóban nem voltak fellelhetők a G.w.M által megszerzett arany- és platinalemezek, mostanra azonban az összes megtalálható a felületen.
Szabyest pedig ennek megfelelően korrigálta korábbi kijelentését. Instagram-sztorijában azt írta, hogy január 24-én reggel egy darab G.w.M. dal sem jelent meg az adatbázisban, majd ezt követően 18 darab platina kislemez és 6 darab arany kislemez a MAHASZ által frissítve feltöltve.
Molnár Áron reagált Várkonyi Andrea üzenetére: Andi, csak egy nadrágod egymillió forintba került
„Andi, annyira aranyos vagy. Nem. Mi segítünk nektek. Mi, adófizetők. Ha ti adakoztok is, azt a mi befizetett adónkból teszitek” - fogalmazott a színész.
Paródiavideóval reagált Molnár Áron Várkonyi Andrea fanyalgóknak címzett üzenetére. Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonykodás nyomán osztotta meg gondolatait a világról, egyúttal pedig a fanyalgóknak azt üzente: szerinte azt kéne meglátniuk, hogy ők legalább segítenek, és ebbe nem belekötni kellene, hanem egy köszönömöt mondani.
Molnár Áron videóját azzal kezdte, amit Várkonyi mondott, hogy a világ kifordult magából.
„Amúgy ezt én is észrevettem. Folyamatosan adósítja el a kormány a magyarokat, az EU legszegényebb országává váltunk, kábé lehetetlen egy lakást venni, és ti pedig soha nem látott ütemben gazdagodtok. Ugye például nemrég egymilliárdos osztalékot vettél ki a cégedből. Egymilliárd? Hú! Erre gondoltál, ugye?”
- fogalmazott a színész.
Áron ezután bevágta Várkonyi megjegyzését a fókusz elvesztéséről.
„Igen. Teljesen. Igazad van. A miniszterelnök egy szuverén, megtámadott ország, Ukrajna ellen kampányol, miközben csak az elmúlt két napban leállt a teljes baleseti sebészeti ellátás a János kórházban, és egy 72 éves utas fejére zuhant egy leszakadt lámpa az InterCityn. Én úgy örülök, hogy te is kivagy ezektől”
- mondta a színész, aki ezután Várkonyi fanyalgós üzenetére is reagált.
„Andi, annyira aranyos vagy. Nem. Mi segítünk nektek. Mi, adófizetők. Ha ti adakoztok is, azt a mi befizetett adónkból teszitek. És nem az a baj, hogy gazdagok vagytok, hanem az, hogy a mi pénzünkből. Nem a tehetségeteknek, nem a szorgalmatoknak köszönhetitek a vagyonotokat, hanem egyedül annak, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor jó barátja, pont. Nincs az országban versenyhelyzet, minden pályázaton ti nyertek, mindent túláraztok, és aztán pedig szar munkát végeztek. Dupla, tripla annyi pénzből, dupla, tripla annyi idő alatt. És ez bassza szét a gazdaságunkat. A nem versenyalapú, hanem kézi vezérlésű gazdaság. Egy normális versenyhelyzetben már rég milliárdos kötbéreket kellene fizetnetek, és felszámolnák az összes cégeteket. De amíg a NER létezik, ti is szabadon garázdálkodhattok” - fogalmazott.
„Te mikor segítettél, amikor Iványi Gáboréknak felszámolták az iskoláikat és óvodáikat? Dehogy mindegy, Andi! Mármint nektek mindegy. Nekünk nem. Mert hogy mi fizetjük a TB-t, de az egészségügy romokban. Ti viszont magánkórházakba jártok és magánkórházakat vásároltok. Mi a MÁV-val utazunk, ami ugye napról napra lerohadt, ti magánhelikopterrel és magánrepülővel utaztok. Mi nem tudunk elmenni nyaralni, mert spórolunk, de ti milliárdos jachtokon nyaraltok. Andi, csak egy nadrágod egymillió forintba került”
- folytatta Várkonyi azon mondatára reagálva, miszerint „a lehetősége, hogy segítsen, mindenkinek megvan a saját körülményeihez és adottságaihoz mérten, legyen az ezer forint vagy egymillió, teljesen mindegy”.
Molnár Áron ezután hosszasan köszönetet mondott mindenkinek, aki szerinte „muníciót ad az ellenállásnak”, mert naponta emlékezteti arra, „mi ellen harcolunk”, és milyen felemelő lesz a rendszerváltás.
A paródiavideó végén pedig előbb szívet villantott, majd középső ujját mutatta a kamerába, és hozzátette: „neki is jár”.
Paródiavideóval reagált Molnár Áron Várkonyi Andrea fanyalgóknak címzett üzenetére. Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonykodás nyomán osztotta meg gondolatait a világról, egyúttal pedig a fanyalgóknak azt üzente: szerinte azt kéne meglátniuk, hogy ők legalább segítenek, és ebbe nem belekötni kellene, hanem egy köszönömöt mondani.
Molnár Áron videóját azzal kezdte, amit Várkonyi mondott, hogy a világ kifordult magából.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nekiment Azahriah-nak a Tények, Gönczi Gábor a nyilvános WC-s videót is felemlegette
A Tények az énekes véleményére reagálva azt emlegette, hogy a fiatalok körében népszerű előadót - szerintük - „egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismerte meg az ország”.
Mi is írtunk róla, hogy Azahriah kemény szavakkal írt a Fidesz szavazókról. Egy fotóhoz azt írta: „Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”.
Az énekes posztjára Németh Balázs is reagált. A Fidesz-frakció szóvivője szerint: "Szerencsére túltolják a bringát a srácok! Marha nagy pofára esés lesz a vége ‘26-ban”.
Az üggyel a keddi Tények is foglalkozott. A műsorvezető, Gönczi Gábor arról beszélt, hogy
"a Fidesz szavazóit sértegette a fiatal énekes, akit korábban egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismert meg az ország. A fiatalok körében népszerű előadó mentálisan visszamaradottnak nevezte a Fidesz szavazóit".
A beszámolóban ezt követően arról beszéltek, hogy Azahriah korábban egy koncerten egy nyilvános vécé mögött "intim kapcsolatba került" egy rajongójával. Az énekes szerintük a botrányos felvétel miatt lett ismert. Majd bejátszottak egy régebbi felvételt, ahogy az énekes beszámolt arról, mi történt a koncerten.
VIDEÓ: A Tények beszámolója
Mi is írtunk róla, hogy Azahriah kemény szavakkal írt a Fidesz szavazókról. Egy fotóhoz azt írta: „Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”.
Sidlovics Gábor, a Tankcsapda korábbi gitárosa márciusban jelentette be, hogy 13 év után elbúcsúzik a zenekartól. Akkor még nem árult el részleteket, most viszont az Abaházi presszó című műsorban őszintén mesélt a döntés hátteréről, vette észre a Bors.
Mint mondta, nem kirúgták, ő maga állt fel. „Nem rúgtak ki, saját döntésem volt, én álltam fel január végén, hogy nekem ennyi volt, szeretnék elmenni” – idézi a beszélgetést a lap. A Tankcsapdával megegyeztek, hogy májusban a Budapest Parkban lesz a búcsúkoncertje.
Sidi úgy fogalmazott, hogy a zenekar elmúlt két éve leginkább próbálkozással telt, de nem sikerült rendezni a kapcsolatokat. „A beszélgetés akkor egyébként úgy indult, hogy rakjuk helyre a dolgokat, de nálunk ez a Tankcsapdában sose volt egyszerű. De nem árulok el nagy titkot, ha elárulom, hogy a zenekar elmúlt két éve kicsit azzal telt, hogy megpróbáltuk helyre rakni a dolgokat, de nem sikerült.”
A gitáros szerint sok volt a feszültség a zenekaron belül. Mindhárman erős karakterek voltak, és idővel olyan ellentétek alakultak ki, amiket már nem tudtak áthidalni. Elmondása szerint ő és Lukács László is reménykedtek, hogy sikerül megoldani a problémákat, de egyre világosabbá vált, hogy teljesen másként látják a dolgokat.
A zenei különbségek mellett személyes okok is közrejátszottak. Sidi szerint ezek inkább etikai kérdések voltak.
Úgy érzi, leginkább ő változott meg, és eljött egy pont, amikor már nem tudott tovább úgy maradni, hogy nem hisz abban, amit csinálnak.
Már négy éve nem érezte jól magát az együttesben, de csak most szánta el magát a váltásra. Úgy fogalmazott, inkább választja a lelki békét, mint a biztos anyagi hátteret. „Mert a saját szemüvegemen keresztül nézve én jobban szeretek nyugodtan aludni, meg reggel tükörbe nézni, mint hogy legyen egy jó fizum.”
Nem tartja magát túl idősnek ahhoz, hogy újrakezdjen valamit, és fontosnak tartja, hogy önmaga szemében tisztán tudott maradni. A Tankcsapdával töltött évekre hálával gondol vissza, még ha nem is mindegyikre egyformán. „Én nagyon nagy hálával nézek vissza erre a 13 évre, vagy inkább 9-re… Mert az én életemben a Tankcsapda egy nagyon fontos dolog, szeretettel fogok mindig rá gondolni, rengeteget kaptam tőle!”
Azt is elárulta, hogy leginkább Fejes Tamással romlott meg a viszonya.
Kiemelte, hogy neki köszönheti, hogy anno bekerült a zenekarba. „Mi évekig nagyon jóban voltunk, amikor például nálunk otthon zűr volt és el kellett jönnöm, akkor felajánlotta, hogy költözzek be hozzájuk a felső szintre. Én ezeket soha nem felejtem el!”
Sidlovics Gábor utoljára május 2-án állt színpadra a Tankcsapdával a Budapest Parkban. A zenekar azóta tíz gitárost nevezett meg, akik közül bárki lehet az új tag. Az is kiderült, hogy a következő albumon mind a tízen szerepelnek majd, de hogy hosszú távon ki lesz ott Lukács László és Fejes Tamás mellett, arról egyelőre nincs információ.
Sidlovics Gábor, a Tankcsapda korábbi gitárosa márciusban jelentette be, hogy 13 év után elbúcsúzik a zenekartól. Akkor még nem árult el részleteket, most viszont az Abaházi presszó című műsorban őszintén mesélt a döntés hátteréről, vette észre a Bors.
Mint mondta, nem kirúgták, ő maga állt fel. „Nem rúgtak ki, saját döntésem volt, én álltam fel január végén, hogy nekem ennyi volt, szeretnék elmenni” – idézi a beszélgetést a lap. A Tankcsapdával megegyeztek, hogy májusban a Budapest Parkban lesz a búcsúkoncertje.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!