Újabb párosnak kellett távoznia a Nyerő Páros című műsorból. A mostani fordulóban már csak hat pár versengett egymással a játékokban, amelyek során Pataki Zita és férje gyűjtötte a legkevesebb pénzt, a közös játékban pedig Kárpáti Rebeka és párja teljesített a legrosszabbul, ezért ez a két pár került a kiesés szélére.
A többiek ezúttal is szavazással döntötték el, hogy melyik páros maradjon a realityben. L.L. Juniorék, Kulcsár Edináék és Kamarás Norbiék is Kárpáti Rebekáék mellett voksoltak, míg Pataki Zitáékat csak Molnár Gusztávék támogatták, így az időjósnak és férjének kellett elhagyni a villát.
VIDEÓ: Pataki Zitáék estek ki a Nyerő Párosból
Bár Pataki Zita azt mondogatta, hogy nem baj, hogy így alakult, azért látszott rajta a csalódottság, amiért nekik kellett hazamenniük. A távozás előtt az időjós tett egy csípős megjegyzést a játékban maradt párokra a kameraszobában:
"Lehet, hogy ambivalens érzésem is volt, de közben ilyen megnyugvás is volt, hogy akkor jó, csak csatározzatok, de a jelenlévőknek gyakorlatilag majdnem mindnek válságban van a házassága."
Valójában az öt még versenyben lévő pár közül csak Kulcsár Edináék jelentették be azt, hogy válságban van a házasságuk, illetve L.L. Junorék mondták azt, hogy vannak nehézségeik a kapcsolatukban.
VIDEÓ: Pataki Zita távozása előtt még beszólt egyet
Újabb párosnak kellett távoznia a Nyerő Páros című műsorból. A mostani fordulóban már csak hat pár versengett egymással a játékokban, amelyek során Pataki Zita és férje gyűjtötte a legkevesebb pénzt, a közös játékban pedig Kárpáti Rebeka és párja teljesített a legrosszabbul, ezért ez a két pár került a kiesés szélére.
A többiek ezúttal is szavazással döntötték el, hogy melyik páros maradjon a realityben. L.L. Juniorék, Kulcsár Edináék és Kamarás Norbiék is Kárpáti Rebekáék mellett voksoltak, míg Pataki Zitáékat csak Molnár Gusztávék támogatták, így az időjósnak és férjének kellett elhagyni a villát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.
Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu
Itt láthattok néhány sztárt, akik azért felöltöztek jól, kivéve Halle Berryt, aki kissé hiányosan:
Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.
Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: Sydney van den Bosch A Nagy Duett című műsorból való kiesése után az élő adásban jelentette be, hogy kisbabát vár. Már a műsor alatt is tudta, hogy gyermeke lesz, de a nagy hírről csak azután beszélt, hogy kiestek. Most viszont a Best magazinnak részletesen is mesélt a terhességéről.
Sydney van den Bosch azt mondja, férjével, Kaszás Benjáminnal már hosszú ideje vágytak arra, hogy szülők legyenek. A modell bevallotta, hogy egy idő után már nagyon rágörcsölt a babavárásra.
„Volt pár betegségem, túl vagyok néhány komolyabb műtéten is, és tudtam, hogy nehezített pálya vár ránk a férjemmel, ha gyereket akarunk. Különben tavaly decemberben azt hittem, várandós vagyok. Karácsonykor derült ki, hogy mégsem... Így szilveszterkor, amikor éjfélt ütött az óra, azt kívántam, hogy a 30. születésnapig – azaz a következő egy éven belül – érkezzen meg hozzánk a kisbabánk”
- mesélte.
Azt is elárulta, hogy az utóbbi időben nagyjából kétszáz terhességi tesztet használt el. Ezek mind negatívak lettek, a férje pedig egy idő után már megkérte, hogy fejezze be a tesztelgetést, de ő nem hallgatott rá.
„Megcsináltam egyet, Beni is épp otthon volt, aztán kitettem az asztalra, közben meg tettünk-vettünk. Ekkor már rég túl voltunk azon, hogy a kezünkben szorongatva várjuk, hátha pozitív lesz az eredmény. Sőt itt már úgy voltunk vele, hogy tuti megint csak egy csík lesz. Aztán rápillantottunk, és végre először, igaz, halványan, de megjelent még egy... Ez az érzés leírhatatlan”
- mondta.
A hírt viszont sokáig nem osztották meg senkivel, mert előbb meg akartak győződni arról, hogy minden rendben van. Emellett már javában zajlott A Nagy Duett, amiben Sydney szerepelt, és nem akarták ekkor nyilvánosságra hozni a babavárást.
„Nem mondom, hogy olykor nem hasadt bele a szívem, amikor megkérdezték, hogy »Na, összejött már?«, és nekem azt kellett felelnem, hogy sajnos még nem. Majd amikor végre már azt válaszolhattam volna, igen, gyereket várok, akkor meg kénytelen voltam eltitkolni”
- fogalmazott.
A duettpartnerének, Pető Brúnónak viszont az elsők között árulta el, hogy babát vár, mert tudnia kellett, miért van gyakran rosszul, és miért nem tud teljes erőbedobással részt venni a próbákon.
„A csatornának is azonnal elmondtam. Mégsem játszhattam el, hogy heteken át tartó gyomorrontásom van! Nyilván az is szóba került, hogy feladom. Ennek a férjem örült volna a legjobban, ugyanis végig szörnyen féltett” - árulta el.
Elmondta azt is, hogy a várandóssága nem könnyű, minden létező tünet jelentkezik nála, a hányingertől kezdve az émelygésen át a vizesedésig. „Egyáltalán nem bánom, hogy kiestünk! Elég volt az első trimesztert végigcsinálnom A Nagy Duettben. Végre tudok pihenni, aludni, illetve a házfelújítással foglalkozni. Az utóbbi esetében bele kell húznunk, ha azt szeretnénk, hogy kislányunk ősszel már oda érkezzen.
Jaj, mert igen, kislányunk lesz! Ezzel a legrégebbi álmom vált valóra. Nekem elképesztő szoros kapcsolatom van az édesanyámmal és a nagymamámmal, mi vagyunk a három grácia, és most már úton van a negyedik is...”
- fogalmazott.
Azt is elmondta, hogy a születendő gyermekük megkapja mindkettőjük vezetéknevét. „Tehát Kaszás van den Bosch lesz. Illetve lesz egy magyar és egy külföldi keresztneve is. Igen, jól megszívatjuk szegényt, egy aláíráskor regényt kell majd leírnia. De ezzel én is így vagyok, és meg lehet szokni” - jegyezte meg.
Mint azt mi is megírtuk: Sydney van den Bosch A Nagy Duett című műsorból való kiesése után az élő adásban jelentette be, hogy kisbabát vár. Már a műsor alatt is tudta, hogy gyermeke lesz, de a nagy hírről csak azután beszélt, hogy kiestek. Most viszont a Best magazinnak részletesen is mesélt a terhességéről.
Sydney van den Bosch azt mondja, férjével, Kaszás Benjáminnal már hosszú ideje vágytak arra, hogy szülők legyenek. A modell bevallotta, hogy egy idő után már nagyon rágörcsölt a babavárásra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.
A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.
Állapota gyorsan romlott. A szülők szerint többször visszakerült a kórházba. Összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt.
Millena édesanyja egy búcsúposztot tett közzé a lánya emlékére. Ebben azt írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”
A fiatal tehetség a Netflix sorozata mellett szerepelt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.
Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.
A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sydney van den Bosch szülési szabadságra megy, kiderült, ki váltja a Szerencsekerékben
Az amszterdami születésű modell a TV2 műsorában árulta el, hogy kisbabát vár. A helyére Balogh Eleni érkezik, aki izgatottan készül az új feladatra a Szerencsekerékben.
Sydney van den Bosch a múlt héten, a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be, hogy kisbabát vár. A TV2 most megerősítette, hogy a modell szülési szabadságra megy, ezért a Szerencsekerékben egy ideig nem szerepel Kasza Tibi mellett.
A csatorna közösségi oldalán azt írta: „Új korszak a Szerencsekerékben! Van den Bosch Sydney búcsúzik a műsortól, hiszen hamarosan anyai örömök elé néz. Most pedig
eljött az idő, hogy megismerjétek a vadonatúj szerencselányt,
Balogh Elenit! Hamarosan a képernyőn is találkozhattok vele!”
Az új szerencselány Balogh Eleni lett, aki elmondta: „Néztem adásokat, szerettem is, viszont nagyon örülök, hogy szerencselányként vagyok itt, mert szerintem játékosként nagyon béna lennék.”
Balogh Eleni modellként 2019-ben elnyerte a Miss Balaton szépségverseny első helyét. Később párjával, a labdarúgó Soós Dáviddal szerepeltek az RTL Nyerő Páros című műsorában.