SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Noszály Sándor szenzációs meccsen verte meg 25 évvel fiatalabb ellenfelét a Sztárboxban

A sérült Henry Kettner helyett Pribelszki Norbert ugrott be a mérkőzésre, és bár derekasan helyt állt, nem volt valódi ellenfele az 52 éves exteniszezőnek.


A Sztárbox estéje nem akármilyen fordulatokat tartogatott vasárnap. Azok után, hogy Miller Dávid hatalmas kiütéssel győzött Varga Ádám ellen, végre kiderült az is, ki a titokzatos ellenfél, akivel Noszály Sándor csap össze a ringben! A készítők ügyesen titkolóztak, de Henry Kettner sérülése miatt végül egy másik hazai sztár, Pribelszki Norbert színész-rapper lépett szorítóba, hogy megküzdjön a nap legnagyobb várakozással övezett mérkőzésén.

A korkülönbség nem épp az 52 éves Noszálynak kedvezett, hisz Pribelszki Norbert épp 25 évvel fiatalabb nála. Ennek ellenére a volt teniszező nem hagyta magát, és bár az előadóművész erősen kezdett, Noszály fokozatosan vette át az irányítást. A küzdelem intenzitása a második menetben is folytatódott, bár a versenyzők érezhetően kezdtek kifulladni, ami nem csoda, hiszen mindent beleadtak.

A harmadik, mindent eldöntő menetben szinte fej-fej mellett haladtak,

de az utolsó két percben Noszály Sándor még egy utolsó erőfeszítéssel néhány ütést sikeresen bevitt.

Végül a pontozóbírók döntése alapján a meccs győztese és továbbjutója egyhangú pontozással Noszály Sándor lett, aki ezzel bizonyította, hogy még 50 felett évesen is komoly erőt képvisel a ringben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi lánya titokban férjhez ment Las Vegasban - egy fotót is posztolt az első hitvesi csókról
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A nyilvánosság kizárásával mondta ki a boldogító igent Las Vegasban Bogdán Blanka, azaz Szandi lánya, vette észre a Blikk. A 25 éves nő tavaly nyáron egy esküvőn mutatta be először a párját, egy brazil származású férfit, akivel azóta együtt élnek Seattle-ben.

A kapcsolat gyorsan komolyra fordult, Ricardo ugyanis néhány hónap után megkérte Blanka kezét. Az eljegyzés februárban történt, a gyűrű kiválasztásában pedig Szandi is részt vett. Ezt követően jegyesfotózáson is jártak, ahol Blanka már fehér ruhát viselt.

Az énekesnő örömmel figyelte lánya boldogságát, hiszen mindig is hasonló, őszinte szerelemre vágyott számára. A házasságkötésre végül titokban került sor Las Vegasban, amiről Blanka a 24 óráig látható Instagram-sztorijában számolt be.

A közösségi oldalán egyetlen szóval kommentálta a történteket:

„Oops”.

A fotón egy szív alakú boltív alatt csókolóznak a férjével, Blanka pedig egy nyárias, rövid menyasszonyi ruhában öleli át a párját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Pataky Attila Azahriah-ról: Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen
Az Edda frontembere szerint az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Ráadásul a zenéje sem jó.


Pataky Attila keményen beleszállt Azahriah-ba, aki nemrég azzal a kijelentésével keveredett botrányba, miszerint már csak a visszamaradott véglények szavaznak a Fideszre.

„Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen! Amikor legutóbb brutális stílusban a diktatúráról és a szabadság fogalmáról halandzsázott a színpadon, már akkor látszott, hogy vagy ennyire ostoba, vagy olyannyira morálisan elsüllyedt ember, aki menetel a vég felé”

– mondta a Borsnak az Edda frontembere, aki úgy látja, az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Pataky azt mondja, Azahriah nem tanulta meg történelemórán, hogy mi a különbség szabadság és diktatúra között. Szerinte az, hogy az énekes három stadiont megtölt, szabadon beszélhet, „drogba és a halálba” taszíthatja a fiatalokat, és közben 800 millió forintot kereshet, azt mutatja, hogy nincs itt semmilyen diktatúra.

„Diktatúrában te nemhogy stadiont nem játszhatnál, hanem öt méterrel a föld alatt, egy cellában félholtra verve várnád, hogy fel tudj kelni a földről. Ez a diktatúra! Öcsi, neked fogalmad sincs, mekkora szabadságban élsz, amiért ezrek ontották a vérüket! Állj meg, haver! A pénzeddel és a saját életeddel azt teszel, amit akarsz, de hagyd békén a fiatalokat!”

– mondta Pataky.

Az énekes arról is beszélt, hogy ha mindez nem tetszik Azahriah-nak, akkor „a Gyurcsány és Magyar Péter mesterekre hallgatva irány Nyugat, a szabadság világába, ahol várnak a migránsok és bigámok”.

Patakynak Azahriah zenéjéről sem volt jó véleménye. Azt mondta, sosem ájult el tőle, mert érthetetlen halandzsa. Szerinte Azahriah keveri az arabot a cigányzenével, hol angolul, hol magyarul énekel, és ezek a témák nem odavalók, sőt sehova. Úgy látja, nem kell receptet adni a fiataloknak arra, hogyan térjenek le a jó útról, még akkor sem, ha Nyugatról ezt tolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Schobert Norbi sommás véleménye Ukrajnáról: Ha ezeket felveszik az unióba, jobb, ha most keresünk egy másik kontinenst!
A hobbi katonai szakértőt most a Kárpátalján meghalt magyar férfi esete késztette megszólalásra. Szerinte Zelenszkijnek már békét kellett volna kötnie vagy lemondania.


Bár már vége a VOKS2025 kampánynak, amikor a fideszes celebvilág színe-javát befogták Ukrajna EU-csatlakozása ellen kampányolni, Schobert Norbert még két héttel később is felemelte a szavát a háború sújtotta ország integrációja ellen – szúrta ki a 24.hu.

A fitneszgurut most a Kárpátaján – a Mandiner információi szerint kényszersorozás miatt – meghalt magyar férfi esete paprikázta fel. (Igaz, ő a hírt a Borsonline-ról osztotta meg.)

„Hogy lehet valakit erőszakkal toborozni ma Európában? Egy 45 éves, többgyerekes családapát? Aki nem akar harcolni és meghalni felsőbb politikai érdekért?” – teszi fel a kérdést. Majd mondanivalóját megtámogatja néhány közkedvelt konteóval is: „A több mint 150 milliárd euró fegyversegélyt lenyúlják, eladják Afrikának. Itt a korrupt Zelenszkíj[sic!], akinek több tízmillió dolláros háza van az Usa-ban. Nem tud akkora zsoldot fizetni a katonáinak, hogy elgondolkodjanak a kockázaton?”

Posztja végére le is vonja a tanulságot:

„Ha ezeket felveszik az Únióba, jobb ha most keresünk egy másik kontinenst! Ez a véleményem. Lehet osztani! Engem!”

Később kommentben az oroszok támadására figyelmeztető hozzászólásra írt válaszában hozzáteszi: „[Zelenszkij] Egyezzen meg. Kössön békét! Mondjon le!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Végre bejelentették, ki lesz A Nagy Ő új évadának műsorvezetője
„Programstratégiai és tartalomgyártási igazgatóként mindig vannak nehéz döntések... Ez azonban nem tartozott közéjük, itt egyértelmű volt a választás!" – írta a programigazgató.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Ahogy már írtunk róla, visszatér a TV2-re A Nagy Ő, amelyben ezúttal Stohl András keresi a szerelmet. Fischer Gábor programigazgató korábban azt mondta, hogy idén ősszel lesz látható a párkereső reality a csatornán, most pedig az is kiderült, ki vezeti majd a műsort.

A TV2 Csoport programigazgatója néhány hete jelentette be, hogy az idén ősszel, egy év kihagyást követően visszatér a képernyőre A Nagy Ő. Nem sokkal azután, hogy kiderült, Stohl András elválik 19 évvel fiatalabb feleségétől, kiderült, hogy az idén az újra szingli színész szívéért harcolhatnak majd a hölgyek.

Fischer Gábor ezúttal azt is elárulta, ki lesz az új évad műsorvezetője:

az előző három szériához hasonlóan, ismét Lékai-Kiss Ramóna irányítja majd az eseményeket.

„Programstratégiai és tartalomgyártási igazgatóként mindig vannak nehéz döntések... Ez azonban nem tartozott közéjük, itt egyértelmű volt a választás! Örömmel jelentem be, hogy ezúttal is Lékai-Kiss Ramóna lesz A Nagy Ő műsorvezetője! Készen állsz?” – fogalmazott a bejegyzésében a programigazgató.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: