KULT
A Rovatból

Láttad A kígyót? – ez az év pszichopatás krimisorozata

Az egyik legjobb Netflix-miniszéria mellett sokan elmentünk, ideje bepótolni. Kritika.


A kígyó című sorozatot idén áprilisban mutatta be a Netflix, és ugyan a nézettségi listájukra is felkerült, mégsem lett belőle olyan médiadurranás, mint mondjuk A vezércselből, mely után Anya Taylor-Joy egyenesen világsztár lett az alakításának köszönhetően. Pedig A kígyó főszereplője, Tahar Rahim ugyanazt a szintű, magas színvonalú színészi játékot hozza, amit nehéz elfelejteni, és utána bármit megnézne vele az ember. Hatalmas felfedezés színészként. És ha ezután megnézed a The Mauritanian című filmet is, nehéz elhinni, hogy ilyen sokszínű tehetség - mintha nem ugyanazt az embert látnád.

Ez a sorozat nem kizárólag a szórakoztatást tűzte ki célul, nem egy könnyed munka, talán ezért is jutott el kevesebbekhez, hiszen a bemutatáskor még javában vártuk a harmadik hullám lecsengését és a könnyedebb műfajokat részesítettük előnyben. Akkoriban még az utazással foglalkozó médiatartalmak láthatóan hatalmas érdeklődést váltottak ki, akárcsak a könnyed vígjátékok.

A kígyó egy valódi sorozatgyilkos életét mutatja be. Kegyetlenségeket kell végignéznünk, az emberi gonoszság legmélyebb bugyraiba utazunk el, de ezt a legmagasabb színvonalon teszi. Charles Sobhraj hírhedt sorozatgyilkos, s ugyan eddig kevésbé ismert volt a neve, ezért nem is lehetett eladni a sorozatot a nevével - ellentétben mondjuk egy Ted Bundyval.

A kígyó szimbolikája azonban jól leírja a személyiségét: maga a ravaszság, gonoszság, egy sikamlós, gerinctelen lény, aki mindenkire rátekeredik, megfojtja, majd befalja áldozatait.

Sobhraj Párizsban nőtt fel, de eredetileg Saigonban született, ahol vietnámi anyja az indiai apától hamar elvált és hozzáment egy francia katonatiszthez, így került a férfi végül Franciaországba. Itt bőrszíne és a származása miatt sok megkülönböztetésben volt része és úgy érezte, nem tud úgy érvényesülni az országban, mintha ő is "igazi" francia lenne. Ez az érzés vezette őt vissza Ázsiába, ahol aztán kibontakoztatta bűnözői képességeit.

Az igaz történetet feldolgozó miniszéria nézése közben az ember folyamatosan megdöbben, hogy az élet ilyen forgatókönyvet tett az alkotók elé, annyi a fordulat, a suspense, a brutális esemény. Sobhraj annyira fifikás bűnöző volt, hogy egyszerűen úgy játszott a helyi szabályokkal és emberekkel, mint egy profi bábjátékos.

Mindenkit kijátszott és átvágott, de még arra is volt figyelme, hogy legyen embere a rendőrségnél, a partnerén kívül legyen egy plusz szerelme, aki elintézi neki drágaköves üzleteléseinek és pénzügyeinek nehezét.

A kígyó nem tipikus sorozatgyilkos, mert nem azért gyilkolt, hogy élvezze az áldozatainak levadászását, hanem ez volt az eszköze ahhoz, hogy eltitkolja a bűntetteit és ne maradjanak szemtanúk utána. Európai turistákat, hippiket rabolt ki, majd tűntette el őket. Ezeket az eseményeket a sorozat szinte dokumentarista módon mutatja be előttünk: borzongva figyeljük, amint megnyerő személyiségével behálózza ezeket az embereket és végül elküldi őket a másvilágra.

Közben erősen ott lebeg minden felett a hetvenes évek szabadságának és szabadosságának miliője, amit ő gyönyörűen ki is használt, naiv áldozataival együtt.

A sorozat erőssége az összetett feldolgozásmód: folyamatosan ugrálunk az időben, mint a Ponyvaregényben. Ezzel olykor komoly intellektuális kihívás elé állítja a nézőt, hiszen gondolkodásra késztet, hogy követni tudjuk az események zajlását és értsük is azt. A másik piros pont a korabeli helyszínek tökéletes ábrázolása és a tökéletes casting. Tahir Rahim mellett az összes színész emlékezeteset alakít. Érdemes bepótolni a szériát és ha nehezen is kerülünk bele a bonyolult világába, adni neki időt, hogy körülfonjon, akár egy kígyó - az utolsó részeknél már egyre nehezebb lesz másnapra halasztani a folytatást.

És nem utolsósorban ott van a másik, igazi főhős: a megszállott, állhatatos holland diplomata, akinek a világ köszönheti, hogy nem ejtett több áldozatot a sorozatgyilkos. Rahim egy interjúban alázatosan azt nyilatkozta, ő, azaz Herman Knippenberg (Billy Howle) az igazi hős, aki addig nyomozott Sobhraj után országokon, földrészeken és évtizedeken át, amíg el nem csípte. Az antihős és a valódi hős nagy párharca ez a sorozat, és a nézői igazságérzetünkre épít, ezért abbahagyhatatlan. Rég nem kiáltottam fel annyiszor egy sorozat közben méltatlankodva, hogy "Ne már!!", és rég rágtam a körmöm is így. Értsd ezt a legjobb értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk