HÍREK
A Rovatból

Nem törődnek a koronavírus-veszéllyel a Vígszínházban az egyik színész szerint

Wunderlich József a Facebookon tételesen összeszedte, milyen előírásokat és óvintézkedéseket nem tartanak be a társulatban, Rudolf Péter cáfol.


Szerda este a Vígszínház társulatának tagja, Wunderlich József, Junior Prima-díjas színész-énekes egy Facebook-poszttal jelentkezett, amelyben lényegében azt állította, hogy társulatában, a Vígszínházban nem tartanak be maradéktalanul minden járványügyi előírást.

Az azóta privát elérhetőségűre állított posztban Wunderlich azt állítja, többen kérték a társulat vezetését, hogy legalább hetente egyszer teszteljék le az ott dolgozókat, vagy legalább az idős művészeket, de csak azt kapták válaszul, hogy „folyik el a lé.”

A színész megemlíti azt is, hogy éppen a napokban ért véget egy tíznapos karanténja, és jelezte, hogy nem szeretne rögtön testközelben maszk nélkül dolgozni idősebb kolléganőjével, Halász Judittal, nehogy megfertőzze őt. Mint mondta, a színház csak annyit válaszolt, letelt a tíz nap, nincs kontaktkutatás, így ha nincsenek tünetei, jogilag ez rendben van, hiszen már nem számít fertőzőnek.

Többen felvetették azt is, hogy a színészek játszhatnának maszkban is, de a válasz szerint „nem lehet, mást jelentene, elviszi a néző figyelmét, mit mondunk a nézőnek.”

Wunderlich József arról is ír, hogy a színház hónapok óta fogadja a külsős színészeket anélkül, hogy tesztelést vagy akár hőmérést végeznének náluk. A színész azzal is vádolta a társulatot, hogy azért nem figyelik kellő alapossággal, hogy valaki rossz egészségi állapota ellenére bemegy-e dolgozni, mert ha túl sok szereplő esne ki a zenész-táncos darabokból, buknák az ezekért járó bevételeket.

„Szégyellem magam, hogy ilyen körülmények között szó nélkül bejártam játszani. Szégyellem magam, hogy szó nélkül hagytam, ha másokon tüneteket észleltem. (...) Nem lehet, hogy ne lássunk a pénzen túl. (...) Hát imádkozom, hogy jövő héttől legyen lé a tesztelésre is, ne csak a megemelt fizetésekre. És imádkozom, hogy a következő napokban, hetekben senki ne haljon meg a színházban”

– írta Wunderlich.

A művész azt is hozzátette, a takarásokban sincsenek érintésmentes, vagy legalább érintéssel működő kézfertőtlenítők. Wunderlich szerint a társulat több tagját zavarják a körülmények, mégis félnek beszélni róla, mert az egzisztenciájukat féltik.

Mindeközben a hvg.hu-nak sikerült elérnie Rudolf Pétert. A Vígszínház igazgatója azt mondta, tiszta a lelkiismerete. Szerinte a színház a járvány teljes időtartama alatt az állami protokoll szerint járt el, az ezzel foglalkozó hivatalok és az orvosok által biztonságosnak ítélt eljárásokat követve, sőt ahol csak tudott, saját igazgatói hatáskörén belül még szigorúbban is járt el a kötelezőnél:

„Amikor a hivatalos iránymutatásban még csak ajánlottnak nevezték a maszkviselést, mi kockáztattuk meg először, hogy kötelezővé tegyük a maszkhasználatot, ami okozott is felzúdulást”

– mondta. Hozzátette: nem igaz, hogy a külsősök bármiféle ellenőrzés nélkül lennének jelen a színházban: „Saját hatáskörömben kiadtam egy rendelkezést arról, hogy minden külsősnek december 15-éig be kell mutatnia a védettségi igazolványát, különben jogomban áll nem folytatni velük a közös munkát” – közölte az igazgató.

Rudolf a „folyik el a lé” kijelentésre reagálva arról is beszélt, hogy a magukon tüneteket észlelőknek a Vígszínház fizeti a tesztjét, kézfertőtlenítőket is elhelyeztek, heti többször fertőtlenítenek, valamint kérték, hogy a színészek és dolgozók csak tünetmentesen vegyék fel a munkát. Mint mondta, a Vígszínház átoltottsága 97 százalékos, és közölte, bár minden empátiájával megérti Wunderlich aggódását, szerinte veszélyes a pánikeltés ilyen helyzetben. Hozzátette: hivatalos állásfoglalást vár arról, hogy kötelezheti-e az oltatlanokat a munkaidőn kívüli, a színház költségén való rendszeres tesztelésre, sőt a társulat tagjainak korábban már tudtára adta, hogy aki nem érzi magát biztonságban, az fizetés nélküli szabadságot is kivehet erre az időszakra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nyugdíjasok, figyelem: elég egy mozdulat, és érvénytelenné válhat az élelmiszer-utalvány
Egy pénztáros nem fogadta egy asszony utalványait, mert azokat nem pont a perforációnál vágta szét, és így a bolt szerint érvénytelenné váltak.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A legtöbben már hétvégére vásároltak a szombathelyi piacon. Egy táblán arról tájékoztatják a vásárlókat, hogy néznek ki a kormány által adott nyugdíjas élelmiszer-utalványok. Az Államkincstár szerint a 30 ezer forint értékű utalványokat október közepéig minden érintett megkapja. Van, akihez már meg is érkezett.

Egy békéscsabai asszony többféle címletű utalványt kapott. Mivel ezekből nem tudnak visszaadni az árusok, jól jöhetnek a kisebb-nagyobb címletek. Azt mondja, igyekezett óvatosan szétválasztani, nehogy megsérüljenek.

„Előbb behajtogattam, mert láttam, ha csak úgy fogom eltépni, akkor biztos, hogy szakad, behajtogattam, aztán újra vissza, és utána könnyen széjjel jött” – mondta Molnárné Sallai Erzsébet az RTL Híradónak.

Egy néző szemtanúja volt, hogy nem fogadták el egy nyugdíjas élelmiszer-utalványát egy szupermarket pénztáránál.

Azt írta, „ollóval vágta szét az utalványokat az azon látható vonal mentén", de „az üzlet illetékes munkatársnője szerint belevágott az utalványba", ami ettől érvénytelenné vált. Erről más is hallott már.

„Szét kell szedegetni, de azt is hallottam ismerősöktől, hogy nagyon óvatosan, mert hogyha a vonalkódot vagy nem tudom, van-e ilyen szalag rajta, megsérül, akkor nem fogadják el”

– jelentette ki Sárközi Mária.

„Én szerintem ez kukacoskodás, mert a csekket is hogyha letépjük, a sárga csekket, én is már jártam úgy, hogy egy kicsit beszakadt, és a postán megragasztották” – mondta Pásztiné Maros Erika.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a sérült utalványokat a kereskedő visszautasíthatja.

„Ha az utalvány biztonsági elemei sérültek, és nem ellenőrizhetők az utalványon például az azonosító szám, vagy a vonalkód nem leolvasható, akkor ezt a kereskedő nem fogadhatja el” – nyilatkozta Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Az Államkincstár a híradóval azt közölte: a sérült utalványok cseréjét kérvényezni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A pályamester korábban többször kérte a vonatkisiklással érintett vasúti pálya ideiglenes lezárását, nem hallgattak rá
A Tisza Párt elnöke szerint a történtek miatt Lázár Jánosnak azonnal távoznia kell a közlekedési miniszteri posztról.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„A pályamester korábban többször kérte a vonatkisiklással érintett vasúti pálya ideiglenes lezárását a veszélyhelyzet elhárításáig. Nem hallgattak rá. Ma két ember megsérült és csak a gondviselésnek köszönhető, hogy nem történt súlyos tragédia. Számtalan korábbi fotó kering az interneten az érintett pályaszakaszról. Ezek alapján egy laikus számára is nyilvánvaló, hogy a pálya életveszélyes” – írta a Facebookon Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint Lázár Jánosnak azonnal távoznia kell a közlekedési miniszteri posztról.

„Egy működő országban erre nem is kéne felszólítani, hanem magától távozna” – jelentette ki Magyar Péter, majd emlékeztetett arra, hogy Lázár János 2022-ben minden vasúti fejlesztést leállított, számtalan szakembert eltávolított a MÁV-tól.

„Ma már a vasúti pálya felén lassújel van érvényben, számtalan helyen a magyarkútihoz hasonlóan életveszélyes állapotban van a sínpálya.

Lázár János az utóbbi években csak azzal foglalkozott, hogyan lehet a beszerzéseket magához vonni. Mindenki kitalálhatja, hogy mi volt ezzel a célja.

Az utóbbi hetekben sem a közlekedés fejlesztésével törődött, hanem Rogán Antal kitúrásával a miniszterelnök környezetéből, ezzel is felkészülve az Orbán Viktor bukása utáni időkre” – fogalmazott a politikus, aki a poszt végén megerősítette: véleménye szerint a batidai kastélytulajdonosnak nincs helye a közéletben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Aszfaltrajzverseny Lázár János batidai kastélya előtt – azonnal reagált a miniszter a történtekre
Az eseményt Alpár György szervezte, Márki-Zay Péter is csatlakozott. A rajzok inkább a miniszter elleni tiltakozásról szóltak, mint a „luxizásról”.


Márki-Zay Péter egy zebrát rajzolt az aszfaltra a batidai kastély előtt tartott aszfaltrajzversenyen. Úgy fogalmazott, hogy az állat „egy nagyon tiszteletre méltó állat, általában csíkos. Ez csíkos helyett rácsos, nyilván arra utalok, hogy ez az út lehetne az út a börtönbe, ugyanis Nagyfára vezet, ahol egy büntetésvégre-hajtási intézmény van.” Hozzátette, semmit nem várt az eseménytől, inkább arról kellene beszélni, „hogyan lopnak”.

A rendezvényt pénteken délután tartották a kastély előtt. Az ötlet Alpár György volt drávaszerdahelyi polgármestertől származott, aki meghívta az eseményre Márki-Zay Pétert is, számolt be róla a Telex. Bár

a verseny tematikája eredetileg a „luxizás” lett volna, a rajzok inkább Lázár János iránti ellenérzéseket fejeztek ki.

Volt, aki „Ne rendelkezzen más a mi pénzünkkel” feliratú transzparenssel jelent meg.

Felállítottak egy sátrat is, benne a „Éljen soká Lázár János a Szegedi Csillagban” felirattal.

Az aszfaltra több üzenet került, köztük olyan is, amelyben Lázár Jánost egyenlőségjellel kötötték össze a nemrég megölt Charlie Kirkkel, akinek gyilkosát éppen aznap fogták el. Egy másik feliratban a miniszter akasztását követelték, de az üzenetet végül a készítője lemosta egy vizes seprűvel.

A történtekre Lázár János a Facebook-oldalán reagált. Bejegyzésében azt írta:

„Akasztás, fejbelövés, kivégzés. Már nálunk is! A tiszások és haverjuk, Márki-Zay vágya, „műve”.

Aszfaltrajz-verseny Magyarországon, két nappal Charlie Kirk amerikai patrióta influenszer kivégzése után. Tiszások! Ilyen a ti szeretetetek!? Ilyen országot akartok? Mi biztosan nem!”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Állami pénzből megvásárolt és felújított táborban találkoznak a Harcosok Klubja tagjai a hétvégén
A sátoraljaújhelyi táborban bulival, politikai tréninggel és ökörsütéssel készülnek a hétvégére. Több kormánypárti politikus is ott lesz.


Szombaton „edzőtábort” tartanak Sátoraljaújhelyen a Harcosok Klubja tagjai, a helyszín pedig a felújított Rákóczi Tábor lesz. Az eseményt az Orbán Viktor által létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportjában hirdették meg, ahol azt írták: „Exkluzív események, közösségi médiás képzések, csapatépítő programok és persze a nap végén buli” várja a résztvevőket. A miniszterelnök augusztus elején jelentette be, hogy jön a HK-edzőtábor, számolt be róla a Telex.

A programon részt vesz több kormánypárti politikus is, köztük Orbán Viktor, Orbán Balázs, Lázár János és Menczer Tamás.

A tábort jelenleg a Rákóczi Szövetség működteti, amely a létesítményt 2019-ben vásárolta meg, miután 762 millió forint támogatást kapott az államtól ingatlanvásárlásra. Ugyanebben az évben a kormány további 1,85 milliárd forintot különített el a felújításra.

A sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont eredetileg az 1960-as években SZOT-gyereküdülőként működött, majd a rendszerváltás után magánkézbe került. A felújított tábor azóta a Rákóczi Szövetség központi rendezvényeinek helyszíne lett.

A szervezet a működésére is rendszeresen kap állami támogatást. A költségvetésben 2023-ra és 2024-re 2-2 milliárd forintot, 2025-re pedig 2,5 milliárdot irányoztak elő. A tavalyi beszámolójuk szerint összesen 3,2 milliárd forint támogatást kaptak a központi költségvetésből. Ezen felül 14 millió forint érkezett önkormányzatoktól, 4 millió forint 1%-os felajánlásokból, valamint 208 millió forint magánszemélyektől és cégektől – többek között a MOL-tól és a Mészáros Lőrinc alapítványától. A szövetség saját árbevétele 2,3 millió forint volt.

A Rákóczi Táborban rendszeresen tartanak eseményeket, amelyeken kormányzati szereplők is megjelennek.

Nemrég Kövér László vett részt egy pódiumbeszélgetésen az Összmagyar Egyetemista Táborban, korábban pedig Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt látogatott el a harmadik Összmagyar Középiskolás Táborba.

A tábor mellé egy új, négycsillagos wellness szálloda is épül.

Az Átlátszó információi szerint az 50 szobás hotel kivitelezését a Hunép Zrt. nyerte el 3,8 milliárd forintos ajánlattal.

A Rákóczi Táborban 730 fő elszállásolására van lehetőség. A szálláshelyek között 40 superior háromcsillagos szoba található a főépületben, valamint két vendégház 31 standard szobával. A parkban több tábori vendégház is van, és a belső utak, járdák, illetve járművek is megújultak a legutóbbi felújítás során.

A Harcosok Klubja edzőtáborának időpontja szeptember 13–14., ezeket a napokat már korábban lezárták a szállásfoglalási rendszerben. A háromcsillagos vendégházi szobák ára 2 főre reggelivel 30 ezer forint, a hotelszobák közel 44 ezer forintba kerülnek. A következő hétvégére már szabadon lehet foglalni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk