A párkeresés nehézségeiről vallott Bebe egy interjúban. A Back to Black egykori énekese elmondta, dolgozik azon, hogy lezárja a múltat és előre tudjon nézni. Bár jól érzi magát egyedül, de van egy dolog, ami bántja - árulta el a Borsonline-nak.
Szerinte manapság nehéz normális kapcsolatot kialakítani, ráadásul a mesterséges intelligencia is képes bekavarni.
„Nagyon nehéz a mostani világban ismerkedni, normális kapcsolatot kialakítani... Ráadásul már azt sem lehet elhinni amit látsz, egészen elképesztő, amit a mesterséges intelligencia tud. A napokban azt hitték új barátnőm van, pedig csupán az AI-applikációt próbáltam ki. Hihetetlen! A való életben viszont mindez nem ilyen egyszerű, főleg az én korosztályomban”
- mondta.
Azonban azt is elismerte, hogy ő is hibás lehet, mert minden új kapcsolatban a régi párját kereste. Már négy éve szakítottak, de még mindig nem tudott túllépni. Megpróbálta visszahódítani, de nem sikerült. Két év után tudta elfogadni ezt és próbált továbblépni:
„Dolgozom magamon – ami elcsépeltnek tűnhet, mert az utóbbi időben mindenki ezt mondja – de ez az igazság”
- vallotta be.
Bebének azonban igazán egy nagy dolog fáj, az, hogy nincs gyermeke.
"Imádom a gyerekeket, óriási szívfájdalmam, hogy nekem nincs. Nem értem, miért kapom ezt az élettől. Az sem zavarna, ha egy olyan nővel találkoznék, akinek már van, de akkor is szeretnék egy sajátot.
Igen ám, de itt jön az, amit nagyon sokan elfelejtenek mostanság. Az idő. Amiből nagyon kevés van. És ez rám is igaz. 49 éves vagyok, nálam is ketyeg az a bizonyos biológiai óra. Egy gyermeket fel is kell nevelni, és én nagyon szeretném látni ahogyan felnő, sőt, még az unokáimmal is jó lenne majd találkozni! Én csodás példaképet kaptam édesapám személyében, akinek az elvesztése nagyon megviselt. Akkor szembesültem igazán azzal, hogy a legnagyobb kincs, amit kaphatunk az az idő" - fogalmazott.
A női ideáljáról is megkérdezték. Az énekes szerint a legfontosabb az összkép.
"Nincs konkrét elképzelésem az ideális hölgyről, az összképet tartom fontosnak. Az első pillantás sokat számít, ezért is gondolom úgy, hogy aki azt mondja, hogy a külső nem számít, az hazudik! A kémia kell, hogy működjön, az kihagyhatatlan egy kapcsolatban!”
A párkeresés nehézségeiről vallott Bebe egy interjúban. A Back to Black egykori énekese elmondta, dolgozik azon, hogy lezárja a múltat és előre tudjon nézni. Bár jól érzi magát egyedül, de van egy dolog, ami bántja - árulta el a Borsonline-nak.
Szerinte manapság nehéz normális kapcsolatot kialakítani, ráadásul a mesterséges intelligencia is képes bekavarni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Személyesen kereste fel Fejes Tamás debreceni hangszerboltját Megyesi Balázs. A Kincsvadászok műtárgyszakértője az élményről egy videót is megosztott az Instagramon, amit a haon.hu vett észre.
„Eljöttem Tominak a boltjába, Debrecenbe, én lefostam a bokámat! Olyan cuccok vannak itt...annyira gyönyörű, mint egy múzeumban. Ide el kell jönni, gyerek lettem 1 perc alatt. Kedvem van zenélni, ez itt óriási élmény, brutális, amit itt van. Ez eszméletlen, csak ámulok”
– mondta Megyesi a Kincsvadászok másik kereskedőjének hangszerüzletéről.
„Iszonyatosan nagy élmény volt a 16 éves énem újraélni és találkozni egy pont olyan basszusgitárral, mint anno, amin én játszottam” – tette hozzá Megyesi Balázs.
A lap megjegyzi, hogy Fejes Tamás az első hangszerboltját még egy barátja édesanyjától kapott 750 ezer forintos kölcsönből indította be. A Tankcsapda dobosának bolthálózata mára azonban már egymilliárdos árukészlettel gazdálkodhat.
Személyesen kereste fel Fejes Tamás debreceni hangszerboltját Megyesi Balázs. A Kincsvadászok műtárgyszakértője az élményről egy videót is megosztott az Instagramon, amit a haon.hu vett észre.
„Eljöttem Tominak a boltjába, Debrecenbe, én lefostam a bokámat! Olyan cuccok vannak itt...annyira gyönyörű, mint egy múzeumban. Ide el kell jönni, gyerek lettem 1 perc alatt. Kedvem van zenélni, ez itt óriási élmény, brutális, amit itt van. Ez eszméletlen, csak ámulok”
– mondta Megyesi a Kincsvadászok másik kereskedőjének hangszerüzletéről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiara Lord elárulta, hogy mi az eredeti foglalkozása
A pornósztár nem hagy fel felnőttfilmes karrierjével, és büszkén vállalja munkáját. A valóságshow-ban sem rejtette véka alá a véleményét, és most azt is elárulta, hogy eredetileg ápolónői végzettsége van.
Kiara Lord, a Farm VIP egyik szereplője elárulta, hogy a műsor után sem hagyta abba felnőttfilmes karrierjét, és nem is tervezi, hogy visszavonul. Korábban csak akkor tartott szünetet, amikor hosszú párkapcsolatban élt, mert nem akarta, hogy más is hozzáérjen a párján kívül.
A valóságshow-ban Kiara már az elején kijelentette, hogy kizárólag a győzelem érdekli, és nem barátkozni jött. A műsorban több konfliktusa is volt, például Blága Tündével és Szalontai Szilvivel, de saját bevallása szerint melegszívű embernek tartja magát. Azt is elmondta, hogy eredetileg egy teljesen más szakmában szerzett végzettséget.
„Ápolónői végzettségem van, szóval én alapjáraton nagyon odaadó vagyok. De a farmon valahogy megengedtem magamnak, hogy pimasz és komisz legyek.
Elismerem, tényleg mindig valami rosszban sántikáltam. De egyszerűen az ilyen kígyó Szilviket meg ügyifogyi Tündéket a való életben sem tudom elviselni. (…) Idegesítettek, ezért kiváltották belőlem a gonoszkodást. Meg unatkozni se akartam. Én idekint sem limonádé filmeket, könyveket nézek, olvasok, és úgy voltam vele, hogyha már bekerültem, akkor nagy port kavarok” – mondta a story.hu-nak.
A valóságshow alatt többször is elgondolkodott azon, hogy feladja a versenyt, de végül maradt.
„Bennem tényleg nincs se harag, se utálat, se negatív érzés senki felé. De van, aki még nem tart itt. A két lányon kívül például Leo, akin ma is látom, hogy ő még játékban van, és neheztel rám, mondván, én bántottam Tündét meg Szilvit… Meg ő amúgy is ki volt rám akadva a műsor alatt is, hogy egy ilyen ’szép arcú lány hogy lehet ennyire nyers és maszkulin?’ De nálam nem lehet elérni, hogy rágódjak, bűntudatom legyen, vagy marcangoljam magam. Ezek mind haszontalan érzések. Új nap, új lap! Én ebben hiszek, és mindenkinek a legjobbakat kívánom!”
A forgatások után visszatért a felnőttfilmezéshez, és nem tervezi, hogy mással foglalkozzon.
„Aktív felnőttfilmes színésznő vagyok mind a mai napig, és nincsenek olyan terveim a jövőre nézve, hogy abbahagyom (...) Amikor volt egy hosszabb párkapcsolatom, magamtól döntöttem úgy, hogy jegelem a munkám, mert azt éreztem: nem akarom, hogy a páromon kívül bárki más hozzám érjen.
Szóval ha úgy alakulna, hogy újra bekopogtat a szerelem, akkor minden további nélkül szüneteltetném a karrieremet. De addig is büszkén vállalom, amit csinálok, mert szerintem esztétikus. Egyébként pedig senkinek ne legyenek illúziói: ez ugyanolyan kőkemény munka, mint bármi más. Ahol vannak jó napok, és kevésbé jók, amikor legszívesebben mindenkit elküldenék melegebb éghajlatra” – mondta a lapnak.
Kiara Lord, a Farm VIP egyik szereplője elárulta, hogy a műsor után sem hagyta abba felnőttfilmes karrierjét, és nem is tervezi, hogy visszavonul. Korábban csak akkor tartott szünetet, amikor hosszú párkapcsolatban élt, mert nem akarta, hogy más is hozzáérjen a párján kívül.
A valóságshow-ban Kiara már az elején kijelentette, hogy kizárólag a győzelem érdekli, és nem barátkozni jött. A műsorban több konfliktusa is volt, például Blága Tündével és Szalontai Szilvivel, de saját bevallása szerint melegszívű embernek tartja magát. Azt is elmondta, hogy eredetileg egy teljesen más szakmában szerzett végzettséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb részleteket osztott meg a testvére Ónodi Henrietta állapotáról. A szívrohamon átesett egykori tornász az olimpiai győzelmére nem emlékszik, de gyermekkora meséit fel tudja idézni.
Az Egyesült Államokban élő Henrietta 2023. március 28-án, egy floridai élelmiszerboltban kapott szívrohamot. Összeesett, majd a mentősök többször is újraélesztették, mielőtt kórházba szállították. Egy hónapig mélyaltatásban volt, és az oxigénhiány miatt súlyos agykárosodást szenvedett. Azóta folyamatos rehabilitáción vesz részt, amelynek középpontjában a foglalkozás- és beszédterápia áll.
Testvére, a szintén a tengerentúlon élő Ónodi-Klausler Barbara a család megsegítésére gyűjtést indított a GoFundMe oldalon, itt számolt be nemrég testvére állapotáról – szúrta ki a Blikk.
„Heni mindig próbál két nyelven kommunikálni. Sok mindent megért angolul és magyarul is. Az angolt könnyebben beszéli, de a magyarul beszélőkkel magyarul is beszél, és próbál fordítani az érdeklődőknek.
Élvezettel énekel sok magyar gyermekdalt. Ha a kedvenc dalait hallja akár angolul, akár magyarul, énekel az adott nyelven. Nem bámulatos az emberi elme? Nem emlékszik az olimpiai aranyérmére, a Kukori és Kotkodára viszont igen.
Ez nagy öröm nekünk, hálásnak és reménytelinek kell lennünk. Amíg a fejlődése folytatódik, még ha lassan is – nagyon lassan –, örülnünk kell.”
Testvére elmondása szerint Henrietta mozgása továbbra is korlátozott, ideje nagy részét ágyban vagy kerekesszékben tölti.
„Ez nem csak fizikálisan fájdalmas, de mentálisan is megterhelő” – fogalmazott Barbara, aki szerint a mindennapok érzelmileg is nehezek, hiszen sokat nevetnek és sírnak együtt.
„Még mindig sok rehabilitációra van szükség, nagyon lassú a javulása. Pár nappal ezelőtt beszéltünk telefonon.
Vidám volt, de fájdalmai vannak, nem tudja mozgatni a lábát. Aztán elkeseredett, sírt, tisztában van az állapotával”
– mondta a Blikknek Henrietta édesanyja, Ónodiné Kati.
Azt is elárulta, hogy egészségi állapota miatt eddig nem tudott kiutazni hozzá, de ha jobban lesz, a nyár végén meglátogatja Floridában.
Újabb részleteket osztott meg a testvére Ónodi Henrietta állapotáról. A szívrohamon átesett egykori tornász az olimpiai győzelmére nem emlékszik, de gyermekkora meséit fel tudja idézni.
Az Egyesült Államokban élő Henrietta 2023. március 28-án, egy floridai élelmiszerboltban kapott szívrohamot. Összeesett, majd a mentősök többször is újraélesztették, mielőtt kórházba szállították. Egy hónapig mélyaltatásban volt, és az oxigénhiány miatt súlyos agykárosodást szenvedett. Azóta folyamatos rehabilitáción vesz részt, amelynek középpontjában a foglalkozás- és beszédterápia áll.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Balázs Andi elbúcsúzott: Nem lehet egyszerre két lovat egy poppolóval megülni
A színésznő befejezi a rádiózást, hogy a színészi karrierjére és tanulmányaira tudjon koncentrálni. Amúgy sem szeretne azon siránkozni az éterben, hogy mennyire fáradt.
Befejezi rádiós pályafutását Balázs Andi. A színésznő szomorú bejegyzésben búcsúzik a Manna FM-en futó Valódi nők című műsortól, vette észre a Bors.
„Kedves Egybegyűltek! A színházi és egyéb elfoglaltságaim arra kényszerítettek, hogy kisebb fordulatszámra kapcsoljak és búcsút intsek a Valódi nők stúdiójának” - magyarázta a posztban Balázs Andrea.
„Egyszer már említettem nektek, hogy: »nem lehet egyszerre két lovat egy poppolóval megülni«, így ezen mondatba kapaszkodva született meg a döntés.
A színház /immáron 3db/, az egyetem, a forgatások nem engedték már, hogy maximálisan részt tudjak venni egy reggeli rádióműsor lebonyolításában, és valljuk be, senkinek nem hiányzik egy kialvatlan, nyamvadék hang az éterből, aki siránkozik, hogy mennyire fáradt” – írta a bejegyzésben, melynek végén mindenkinek megköszönte a támogatást.