SZTÁRVILÁG

Nagy Zsolt: „Legendás színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért”

A filmen és színpadon is rendszeresen látható színészt zavarja, hogy Magyarország és Budapest nem ismeri el a polgárait és az értelmiségét.

Link másolása

Nagy Zsolt szerint legendás magyar színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért, mert Magyarország és Budapest nem ismeri el a polgárait és az értelmiségét.

A 47 éves színész az nlc.hu-nak adott interjújában azt mondta, harminc éve dolgozik a szakmában, színpadi szerepei mellett közel száz filmet, kisfilmet és sorozatot forgatott, most kellene a zeniten lennie, de ennek ellenére tele van egzisztenciális kérdésekkel.

„Zavar, hogy ez az ország, ez a város nem ismeri el a polgárait és az értelmiségét. És most nem én vagyok a lényeg: legendás színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért. Nincsenek a helyükön kezelve. De ugyanez igaz a pedagógusainkra is.

Amikor látom, hogy a fővároshoz tartozó BKV több mint 700 ezer forintért keres buszsofőrt, akkor eszembe jut a saját fizetésem is.

Sosem vágytam arra, hogy a legújabb BMW-ben üljek, és nyilván jobban élek egy élelmiszerbolt pénztárosánál. Közben meg látom, hogyan tolódnak el az arányok” – mondta Nagy Zsolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Lang Györgyi lánya: Nekem egy apukám és két anyukám van – ilyen volt szivárványcsaládban felnőnie
Palugyai Sárit édesanyja és Lang Györgyi nevelte. A 18 éves lány az mondja: ezért lett családcentrikus, és emiatt vágyik saját családra.

Link másolása

Falusi Mariann szerdán az RTL Fókuszának elmesélte, hogy milyenek voltak az egy éve elhunyt Lang Györgyi utolsó napjai. Az énekesnő tudta, hogy közel a vég, de sosem esett pánikba, sőt ő tartotta a lelket a hozzátartozóiban.

Most a Story Magazinnak megszólalt Lang Györgyi nevelt lánya is, aki legutóbb a 2023-as Pride felvonuláson beszélt arról, hogy az egyik anyukája az énekesnő volt.

„Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van, illetve sajnos már csak volt. Györgyi meghalt, amit egy év után sem tudok feldolgozni. Nem vagyok jóban a sorssal, az ilyen óriási történéseket, mint betegség, halál, ami befolyásolja egy ember jövőjét, mindig a sorshoz kötöm. Nagyon sok jót kaptam az élettől, de ami velem, velünk történt mégsem tartom igazságosnak” – mesélte a lapnak Palugyai Sári.

A fiatal lány most készül az érettségire, hogy Györgyi és párja nagyon szerettek volna gyereket, ezért kerestek hozzá egy apukát, így kezdődött a „szivárvány- és patchworkcsaládjuk története”.

„Amikor anyukámnak egy éjjel jöttek a szülési fájásai, éppen kártyaparti volt nálunk, befejezték a kört, és Györgyi rohant vele a kórházba, délben megszülettem, és még aznap délután elsőként ő vett a karjába. Születésemtől együtt éltünk. Ritkán bíztak másra, inkább mindenhova vittek magukkal: csecsemőként ott feküdtem a mózeskosárban a Pa-dö-dő koncerteken, később a tánckarba is bevettek, utaztunk, jártuk a világot”

– mesélt az énekesnőhöz kapcsolódó szoros viszonyáról Sári.

Azt is elmesélte, hogy gyerekkorábban többen bántották családja miatt, és nemcsak a gyerekek, de a felnőttek körében is. Ők leginkább úgy, hogy nem engedték át hozzájuk a barátait, amit gyerekként nem igazán értett.

Sári még egészen kicsi gyerek volt, mikor nevelőanyja kerekesszékbe került a szklerózis mulitplex miatt. Erről úgy mesél: „Én így ismertem meg Györgyit, és az égvilágon semmiben nem gátolt minket. Györgyi soha nem panaszkodott, a betegségtudat hiányzott belőle, tele volt humorral, vidámsággal, nagyokat tudott nevetni és nevettetni. Teljes értékű anyaként tekintettem rá. Györgyivel mindig abban hittünk, hogy a szklera elmúlik, és újra járni fog, de megnehezítette ezt, hogy 2021-ben kapott egy sztrókot, attól kezdve rohamosan romlott az állapota. Akkor éreztem először azt, hogy ez hatással lehet rám, ránk, az elkövetkezendő éveinkre.”

Falusi Mariannhoz hasonlóan arról a lány is mesél, hogy utolsó idejében maga Györgyi tartotta a lelket a családban és a hozzátartozókban: „Azt, hogy én nagyon családcentrikus lettem, és hogy vágyom rá, hogy nekem is legyen gyerekem, annak köszönhetem, ahogyan Anyával és Györgyivel éltünk. Amilyen a mi családunk volt.”

Sári az érettségi után színésznek készül, sőt már gyerekkora óta szerepel színházakban. Lang Györgyi halálakor is éppen úton volt a tatabányai színházba.

„Sokat voltam itthon Györgyivel, de aznap, amikor meghalt, sajnos éppen nem. Előadáson voltam, majd amikor kijöttem a színházból, hívott az anyukám, és zokogva mondta, meghalt Györgyi. Rohantam vissza Budapestre. A szívemmel reménykedtem, hogy túlél mindent és mindenkit, de az eszemmel tudtam, egyszer vége lesz. Egy éve, hogy meghalt, de nekem most is a mindennapjaim része. Györgyi nagyon hiányzik, szeretem, sokat kaptam tőle, sokat tanultam tőle, az életről, az elfogadásról, sok szempontból példaképem”

– mesélte az énekes 18 éves lánya, aki havonta egyszer összegyűlik a közeli ismerősökkel Lang Györgyi lakásán, ahol annak idején felnőtt.

Lang Györgyi korábban Till Attila műsorában beszélt arról, hogy Kulka Jánossal való kapcsolatában teherbe esett, de végül nem tartották meg a gyereket.

via 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Bochkor Gábor az összes balatoni büfét bezáratná – nagyon kiakadt a műsorvezető
Nem az árak, hanem egy bizonyos palacsinta neve és minősége miatt akadt ki a rádiós.

Link másolása

Bochkor Gábor nagyon kiakadt a balatoni büfésekre reggeli rádióműsorukban – írta meg a Story.hu. A műsorvezető azonban nem a brutálisan elszálló árak miatt gurult dühbe.

Az adásban a márkajelzésekről volt szó, és arról, hogyan élnek vissza azokkal, innen pedig hamar a nutellás palacsintára terelődött a szó. Bochkor szerint ma már egyáltalán nem lehet abban biztos senki, hogy ha nutellás palacsintát kér egy büfében, akkor nem csak egy silányabb mogyorókrémes desszertet adnak neki.

Ünnepélyesen fogadalmat is tett arra, hogy ha kell, bármi áron megvédi kedvenc desszertjét.

„Bezáratom az összes büfét, aki azt ígéri, és mégsem igazi Nutellával árulja a palacsintát”

– hangzott el a komoly vállalás a rádiós részéről élő adásban. Hozzátette: van is ismerőse az illetékes hivatalnál, ha esetleg valaki mégsem venné komolyan a szavait.

Arról, hogy a balatoni büfékben milyen durva drágulásra számíthatunk, korábban mi is írtunk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elesett a zuhanyzóban és meghalt Charlie Colin, a Train basszusgitárosa
Egy barátja brüsszeli házára vigyázott, itt halt meg. Holttestére csak öt nappal később találtak rá.

Link másolása

Tragikus baleset következtében meghalt Charlie Colin, a Train nevű amerikai rockzenekar egyik alapító tagja és basszusgitárosa – írja a TMZ.

A hírt a zenész édesanyja erősítette meg, elmondása szerint Charlie

valószínűleg akkor vesztette életét, amikor megcsúszott és elesett a zuhanyzóban, miközben egy barátja brüsszeli házára vigyázott.

Holttestére csak öt nappal később találtak rá, amikor barátai hazatértek egy utazásról.

Az édesanya arról is beszámolt, hogy fia

nemrég költözött Brüsszelbe, ahol egy konzervatóriumban zenei mesterkurzust tartott és egy film zenéjén dolgozott egy stúdióban.

Charlie Colin 1994-ben alapította meg a Train zenekart San Franciscóban Pat Monahan, Rob Hotchkiss, Jimmy Stafford és Scott Underwood társaságában. A zenekar legnagyobb sikereit a debütáló albumukkal, a Trainnel érték el, különösen a Drops of Jupiter című dalukkal, amely két Grammy-díjat is nyert. Világszerte olyan slágerekkel váltak ismertté, mint a Hey, Soul Sister és a Meet Virginia. Colin 2003-ig volt tagja az együttesnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A Blikk, Bors meg a sok más suttyó címlapsztori” – Azahriah megint ütős dalszöveggel rukkolt elő
Bár a számot korábban is előadta már, most érkezett hozzá klip. Ezúttal nem a politika volt célkeresztben.

Link másolása

Új klippel rukkolt elő Azahriah szerda délután – szúrta ki a Telex. A produkciót a francia L'Entourlooppal közösen készítette. A Don't Turn the Bass Down című szám a reggae-duóval készült, és Azahriah karibi, afrikai lüktetésű trekkjeihez áll közelebb. A szövegek most is odamondósak, bár kevésbé politikai töltetűek, inkább társadalomkritikusak.

A „pikkpakk nem töröl a hatalom” sor persze egyértelmű utalás az Orbán Viktor TikTokjáról eltüntetett videóra, amiben az énekest említette. A savazásból a bulvárlapok sem maradnak ki: név szerint említi a Borsot és a Blikket „sok más suttyó címlapsztori” mellett. Azahriah és a L'Entourloop egyébként már tavaly októberben előadták ezt a számot Veszprémben.

Azahriah most különösen aktív időszakot él: stadionkoncertjei előtt nem csak új zenékkel jelentkezik. Felszólalt a kegyelmi botrány apropóján szervezett tüntetésen, bezsebelt egy Artisjus-díjat, piacra dobott egy saját cipő- és ruhakollekciót a Tiszával közösen, megjelent a róla szóló film első előzetese, és még Friderikusz Sándor podcastjában is feltűnt.

De a legnagyobb durranás még hátra van: a hétvégi triplakoncert, amire már tavaly elkapkodtak minden jegyet. Azahriah és a L'Entourloop új dalát élőben is hallhatjuk majd a szombati koncerten.


Link másolása
KÖVESS MINKET: