A Rovatból

Nádai Anikó a terhességéről: „Mindennapos vagyok, bármikor beindulhat bármi”

A műsorvezető azt mondja, jóval nehezebben bírja második terhességét, mint az elsőt.


Nádai Anikó és párja, Hajmásy Péter év elején jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják. A műsorvezetőnek a korábbi kapcsolatából már van egy fia, Patrik, most pedig ismét kisfiúval bővül a családjuk.

Anikó kedden videón jelentkezett be az RTL Reggelibe, ahol elmondta, hogy eddig a Házasodna a gazda című műsor forgatásán dolgozott, az utolsó heteket viszont már pihenéssel szeretné tölteni, hiszen bármelyik pillanatban megszülethet a második kisfia.

"Mindennapos vagyok, bármikor beindulhat bármi"

- fogalmazott a műsorvezető, aki azt is elárulta, hogy jóval nehezebben bírja második terhességét, mint az elsőt, 26 évesen.

"Szenvedek most már. Három hét van hátra nagyjából. Izgulunk, várjuk, félünk. Minden benne van már igazából ebben az időszakban. Plusz 20 kiló is"

- mondta Anikó, aki azt is hozzátette, hogy már nagyon elkezdett vizesedni és a meleget is nehezen bírja.

A műsorvezető azt is elmesélte, hogy nem kapkodnak el semmit az előkészületeket illetően, eddig például csak egy kiságyat szerezték be a picinek. Illetve még arról sem hoztak végleges döntést, hogy apás szülés lesz-e.

Anikó azt mondja, hogy kisfia, Patrik is nagyon várja már a baba érkezését, mindig megkérdezi tőle, hányat kell még aludnia az öccse születéséig.

Videó: Nádai Anikó a Reggeliben

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs is reagált Győrfi Pál leváltására: Remélem, az RTL-en nem kap műsort
A műsorvezető a Rádió 1 reggeli műsorában kommentálta Győrfi Pál leváltását. A szóvivő televíziós múltjára utalva tett egy megjegyzést.


„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”

– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.

Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.

A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dér Heni az arcfelvarrásáról: Ha ügyvéd vagy kasszás lennék, nem is gondolkodtam volna rajta
Az énekesnő elárulta, a képernyős munka miatt döntött rá az arcfelvarrás mellett. Állítja, a beavatkozással nem a korát akarta letagadni, csupán a fáradtság nyomait szerette volna eltüntetni.


Dér Heni a Hazai Sláger legújabb adásában beszélt arról, hogy a képernyős jelenlét miatt döntött az idei arcfelvarrása mellett, és civil szakmában soha nem gondolkodott volna a beavatkozáson. Az énekesnő elmondta, az elmúlt évek pörgése, az éjszakázás és a stressz meglátszott az arcán, ami a munkája miatt zavarta.

A döntését azzal indokolta, hogy a munkája mindennapi része a képernyős szereplés és a média, valamint a nemzetközi trendek is a tökéletességet sugallják a nézők felé. Hozzátette, egy kicsit úgy is figyel magára, mint egy munkaeszközre, aki közvetít.

„Azt is mindig elmondom, hogy ezermilliárd százalék, hogy nem is gondolkodok a műtéten, hogyha én ügyvéd, titkárnő vagy kasszás vagyok, vagy bármi, ami nem kamera, képernyő”

– idézi az énekesnőt a 24.hu. Úgy fogalmazott, nem fiatalabbnak akart látszani, a célja a meglévő állapot megőrzése volt.

„Konzerválni szerettem volna magam. Nem húszévesnek szerettem volna kinézni, csak annyinak, amennyi vagyok. És nekem most ez így rendben van. Láthatod, hogy igazából a karakterem nem változott”

– mondta. Azt is hozzátette, hogy más plasztikai műtétet nem tervez.

Beszélt arról is, hogy bár a beavatkozás ellentmondásosnak tűnhet, továbbra is a kisugárzást tartja a legfontosabbnak. Felidézte, hogy korábban az ország egyik legdögösebb énekesnőjének tartották.

„Ezen mindig csodálkoztam, de aztán kezdtem megszokni. Merthogy látom én is a hibáimat, mindenben tudunk találni hibát, de nem ettől lesz valaki tökéletes, hanem a kisugárzástól” – fogalmazott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János felidézte a drámai pillanatokat, amikor Márkus László meghalt
Gálvölgyi János felidézte Márkus László utolsó perceit, aki egy szilveszteri műsor felvételén lett rosszul. A színészlegenda ma lenne 99 éves, ez alkalomból Bodrogi Gyula is megemlékezett a pályatársról.


„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János közel negyven év után is élesen emlékszik azokra a pillanatokra, amikor Márkus László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja összeesett az öltözőben.

A legendás színész most lenne 99 éves. Ennek alkalmából idézte fel a drámai eseményeket a pályatárs, Bodrogi Gyulával együtt a Blikknek.

Gálvölgyi János elmesélte az 1985. december 30-i este történéseit. A Kongresszusi Központban egy szilveszteri műsor felvételére készültek éppen, ahol többek között ők is szerepeltek: „Beléptem az öltözőbe, ő ott ült a kanapén. Majd hirtelen hátradobta magát, elkezdett agonizálni. Mesterségesen lélegeztettük az ügyeletes orvossal, aztán megjött a mentő és kiküldtek”.

„Éreztem, hogy már a karjaimban meghalt…” – mondta a színész.

Bodrogi Gyula is ott volt aznap este. Elmesélte, hogy a kollégák először azt hitték, Márkus csak a szokásos módon viccel, de hamar kiderült, hogy a helyzet drámai. Az öltözőből kilépő Gálvölgyi és Körmendi János már sápadt arccal léptek és mondták, hogy Márkus rosszul lett.

„Hiába jött gyorsan a mentő, Laci már soha nem tért magához.”

Bodrogi szerint a „Színészkirály” felirat a sírján találó, de ő inkább „abszolút színésznek” nevezné. Szerinte Márkus László maximalista volt, aki nem viselte el a tehetségtelenséget és a középszerűséget.

„Ha valaki vagy valami nem tetszett neki, finoman, de annál fájdalmasabban, maró gúnnyal beszélt róla. Megszámlálhatatlan embert sértett meg” – emlékezett vissza Bodrogi.

Elárulta, hogy olykor még provokálták is a színészt. „Emlékszem, Szentendrén, a Duna-parton ültünk egy tábortűz körül, és direkt bedobtunk neki neveket, ő pedig gúnyos megjegyzéssel válaszolt” – mesélte.

A Kossuth-díjas Márkus László 58 évesen hunyt el. Leukémiával küzött, a szakmában tudtak róla, de ő maga nem beszélt a betegségéről, és zokszó nélkül viselte a kezeléseket, miközben folyamatosan játszott. Utolsó napján is fellépésre indult, de már a taxiban sem érezte jól magát. Miután az öltözőben rosszul lett, a Tétényi úti kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

„A színpadon vagyok az igazi, az életben szerepet játszom…” – mondta egyszer magáról.

A színész magánéletéről szinte semmit nem lehetett tudni, csak annyit, hogy az édesanyjával élt. Az élete a színészet volt, színházban, filmben. Pályatársai szerint sokszor kibírhatatlan volt, és voltak többen, akik rettegtek a gúnyos, maró megjegyzéseitől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Horváth Éva szakított a párjával, a balesete pecsételte meg a kapcsolatukat
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata gyermekei apjával, Gáborral. Az egykori szépségkirálynő szerint már egy ideje problémákkal küzdöttek.


Szakított titokzatos párjával, Gáborral Horváth Éva. Az egykori szépségkirálynő az RTL Reggeli című műsorában beszélt erről, miközben a Balin elszenvedett súlyos motorbalesetéről írt új könyvét népszerűsítette.

„A párkapcsolatom már előtte sem működött jól, és aztán végül is ez a baleset el is határozta. Szerintem ez volt a vége” – mondta, hozzátéve, hogy azért nem szeretne bővebben belemenni, mert még folyamatban van az elválás.

„De ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között” – jegyezte meg.

A műsorvezető tavaly súlyos motorbalesetet szenvedett Balin, ami után hosszú rehabilitáció várt rá. A történtekről és a hosszú felépülésről szól a Bye-bye, tűsarok! című könyve, melyet Fejős Éva segítségével írt meg.

Horváth Évának és immár volt párjának két közös gyermeke van: első fiuk, Kristóf 2017 tavaszán, második fiuk, Alex pedig 2021-ben született. A műsorvezető májusban visszatért Balira, korábban pedig következetesen óvta magánéletét a nyilvánosságtól, párját csak ritkán lehetett látni.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk