„Én évekig vigyázok valakire, más meg fél év alatt sírba teszi” - Boráros Gábor a gyászoló családra és a vőlegényre támadt a temetés után
A sportoló a kislányuk fotójával érkezett a temetésre, utána pedig nem fogta vissza magát. Állítja, volt párját bántalmazták, és megnevezte, ki tette őt fél év alatt a sírba.
Jákli Mónika temetésének napján Boráros Gábor utolsó közleményt ígért, és nem is fogta vissza magát: súlyos vádakkal illette az elhunyt fitneszmodell családját és vőlegényét. „Eléggé szomorú, hogy egy anya képes így elárulni a lányát, úgy, hogy még el sincs temetve...” – utalt Moncsi édesanyjára az MMA-harcos.
A 31 éves modell január 21-én hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a Nagymegyer és Alistál közötti útszakaszon. A tragédia után azonnal megindultak a találgatások a halálának körülményeiről, a temetésére pedig ma került sor.
Boráros az Instagram-oldalán közzétett, 24 óráig elérhető történetében fejtette ki álláspontját.
Azt állítja, Mónikát a halála előtt bántalmazták és zsarolták, amiről a hozzátartozói is tudtak.
Visszautalva a korábban nyilvánosságra került agresszív üzeneteire, elismerte, hogy indulatosan kommunikált, de a fizikai bántalmazást tagadta. „Persze, hogy elküldöm melegebb éghajlatra azt, aki a lányommal zsarol, fenyeget, de tettlegességig soha nem fajult a helyzet, a haja szála nem görbült a hosszú évek során, amit velem töltött” – mondta. A felelősséget egyértelműen az új párkapcsolatra hárította:
„Én évekig vigyázok valakire hosszú-hosszú évekig, és biztosítok számára mindent, más meg fél év alatt sírba teszi.”
Hozzátette, Mónika a szakításuk után a pénzzel és csillogással teli életet választotta, ami szerinte a vesztét okozta. „De mit ér a pénz és csillogás, hogyha az életedbe kerül?” – tette fel a kérdést.
Ezzel szemben Jákli Mónika családja már napokkal ezelőtt kiadott egy közleményt, amelyben határozottan cáfolták az üldözésről és bántalmazásról szóló híreket.
„Kizárható, hogy a halála előtti órákban bárki bántalmazta vagy üldözte volna”
– szögezték le. A fitneszmodell vőlegénye, Dobosi Roderik szintén tagadta azokat a pletykákat, hogy bántalmazta volna a párját.
A felek közötti konfliktus súlyosságát jelzi, hogy a Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben távoltartási végzést rendelt el Boráros Gáborral szemben, miután a sportoló nagy mennyiségű, agresszív és fenyegető üzenettel zaklatta volt párját. Boráros tagadta a végzés létezését, később pedig úgy nyilatkozott, ha volt is ilyen, azt Mónika is megszegte azzal, hogy a közös lányuk, Zora miatt folyamatosan találkoztak.
A két férfi ma találkozott először a tragédia óta a temetésen, ahol egymástól nem messze gyászoltak. Boráros korábban furcsának nevezte, hogy információi szerint a vőlegény testőrökkel érkezik a búcsúztatóra. Az MMA-harcos leszögezte, ez volt az utolsó közleménye az üggyel kapcsolatban, mivel mostantól közös lányuk, Zora felnevelése, biztonsága és boldogsága élvez nála elsőbbséget.
Jákli Mónika temetésének napján Boráros Gábor utolsó közleményt ígért, és nem is fogta vissza magát: súlyos vádakkal illette az elhunyt fitneszmodell családját és vőlegényét. „Eléggé szomorú, hogy egy anya képes így elárulni a lányát, úgy, hogy még el sincs temetve...” – utalt Moncsi édesanyjára az MMA-harcos.
A 31 éves modell január 21-én hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a Nagymegyer és Alistál közötti útszakaszon. A tragédia után azonnal megindultak a találgatások a halálának körülményeiről, a temetésére pedig ma került sor.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Boráros Gábor megszólalt Jákli Mónika temetése után
Az MMA-harcos a szakadó esőben, megtörten búcsúzott Jákli Mónikától az alistáli temetőben. A gyász mellett azonban egy súlyos vádra is reagálnia kellett, ami mindent beárnyékolt.
Szakadó esőben, a gyászoló tömeg gyűrűjében vettek végső búcsút csütörtökön szerettei a 31 évesen, tragikus autóbalesetben elhunyt Jákli Mónikától a szlovákiai Alistálon. A 11 órakor kezdődő szertartásra rengetegen gyűltek össze, hogy utolsó útjára kísérjék a fitneszmodellt.
A fiatal édesanya volt párja és kislányának édesapja, Boráros Gábor az elsők között érkezett a temetőbe. Az MMA-harcos hóna alatt egy bekeretezett fényképet hozott, amin Mónikával közös gyermekük, Zora látható. A búcsú pillanataiban könnyeivel küszködött.
Az édesapának napokig kellett készülnie élete talán legnehezebb feladatára: elmondani négyéves kislányának, hogy édesanyja már soha többé nem tér haza. Zora egészen vasárnapig nem tudott a történtekről, Boráros szakemberhez fordult, hogy a legmegfelelőbb módon közölhesse vele a hírt.
„Nehezebb feladat életemben még nem volt. A legnehezebb most már mögöttem van”
– fogalmazott a temetés után a Blikknek. Hozzátette:
„Most már csak a lányomra fogok koncentrálni, mert az egész téma, ami körülötte van, és amilyen hazugságokat írnak rólam, egyszerűen undorító.”
Jákli Mónika halála után a sajtóban felmerült, hogy a szlovákiai Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben távoltartási végzést rendelt el Boráros Gáborral szemben, agresszív üzenetekre hivatkozva. Az MMA-harcos ezt határozottan tagadta, állítása szerint az egyes felületeken megjelent dokumentumok nem a valóságot tükrözik. A temetés után a távoltartási végzésre vonatkozó kérdésre Mónika párjára, Roderikre utalt.
„Azt tőle kérdezzétek meg, még mindig nem tudok róla”
– mondta Boráros.
Jákli Mónika halálos balesete január 21-én hajnalban történt a 63-as úton, Alistál és Nagymegyer között. A jármű lesodródott az útról, fának csapódott, kettészakadt és kigyulladt. A szlovák rendőrség közlekedési balesetként kezeli az ügyet, és a nyomozás jelenleg is folyik.
Szakadó esőben, a gyászoló tömeg gyűrűjében vettek végső búcsút csütörtökön szerettei a 31 évesen, tragikus autóbalesetben elhunyt Jákli Mónikától a szlovákiai Alistálon. A 11 órakor kezdődő szertartásra rengetegen gyűltek össze, hogy utolsó útjára kísérjék a fitneszmodellt.
A fiatal édesanya volt párja és kislányának édesapja, Boráros Gábor az elsők között érkezett a temetőbe. Az MMA-harcos hóna alatt egy bekeretezett fényképet hozott, amin Mónikával közös gyermekük, Zora látható. A búcsú pillanataiban könnyeivel küszködött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Már nem titok a titok: ő lehet Bochkor Gábor új műsorvezetőtársa
A poénos lánykérés után most élesben kell bizonyítania Risztov Évának Bochkor Gábor mellett. Vajon a baráti szövetség kibírja a kora reggeli adások feszültségét?
Január 30-án véget ér egy korszak a Retro Rádió reggeli műsorában: öt év után távozik Lovász László. Miközben a hallgatók még csak találgatnak, a Blikk úgy tudja, a döntés már megszületett arról, ki veszi át a helyét.
Az információk szerint Bochkor Gábor pályafutása során először egy női műsorvezetőtársat választott Risztov Éva olimpiai bajnok úszó személyében.
Lovász László a Dumaszínház kreatív igazgatójaként folytatja karrierjét, utódja pedig a hírek szerint a sportoló lehet, aki nem ismeretlen a rádiós és a közönség számára sem. Risztov rendszeres vendég Bochkor ATV-n futó műsorában, és
a két híresség szoros barátságot ápol.
A köztük lévő dinamika egyik legfőbb oka annak, hogy a választás rá eshetett. Egy bennfentes szerint ugyanis Risztov az a személy, aki felveszi a kesztyűt a rádiós olykor nyers humorával szemben.
„Éva nem fél Gábortól. Úgy tartják, sokan a szakmában nem tudnak méltó partnerei lenni, mert tartanak Bocsi beszólásaitól, az olykor nyers és kegyetlen humorától, de Risztov Éva jól bírja a sarat,
nagyon jól replikázik Bocsinak és emiatt a rádiós kifejezetten tiszteli is” – magyarázta az informátor.
Ezt a sportoló már 2021 nyarán is bizonyította, amikor vendég-műsorvezetőként szerepelt a rádióműsorban. „Elmenni négy órában szórakoztatni az embereket egy olyan ember mellett, aki kiszámíthatatlan, azt sem tudod, mit fog gondolni, az iszonyat nehéz volt” – mesélte akkor az élményről, hozzátéve, hogy a hallgatók értékelték a szókimondását.
„Annyian írtak és köszönték meg, hogy beszóltam Gábornak...”
– nevetett az úszónő.
A páros a nyilvánosság előtt is szereti ugratni egymást.
Bochkor hatvanadik születésnapján, a Budapesti Kongresszusi Központban tartott nagyszabású bulin Risztov menyasszonyi ruhában jelent meg, és egy poénos lánykéréssel lepte meg a rádióst.
„Na ide figyelj, én úgy döntöttem, ma összeházasodunk. Mert rájöttem, hogy annyi mindenben hasonlítunk, például mind a ketten korán kelünk a munka miatt, ugyanúgy szeretjük a kávét… Szóval ez csak jó lehet” – mondta akkor a színpadon.
Risztov Éva nem tapasztalatlanul érkezne a reggeli rádiózás világába, hiszen korábban a Sport Rádió műsorvezetője volt. Amikor felkérték arra a feladatra, éppen Bochkortól kért tanácsot. „Amikor három évvel ezelőtt megkerestek, őt hívtam fel először, mit gondol, jól állna-e nekem ez a dolog, és azt mondta, vágjak bele, pedig totálisan kezdő voltam. Sosem felejtem el, az első három hónapban annyira izgultam, azt sem tudtam, mit keresek ott.”
Január 30-án véget ér egy korszak a Retro Rádió reggeli műsorában: öt év után távozik Lovász László. Miközben a hallgatók még csak találgatnak, a Blikk úgy tudja, a döntés már megszületett arról, ki veszi át a helyét.
Az információk szerint Bochkor Gábor pályafutása során először egy női műsorvezetőtársat választott Risztov Éva olimpiai bajnok úszó személyében.
Lovász László a Dumaszínház kreatív igazgatójaként folytatja karrierjét, utódja pedig a hírek szerint a sportoló lehet, aki nem ismeretlen a rádiós és a közönség számára sem. Risztov rendszeres vendég Bochkor ATV-n futó műsorában, és
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Durván kiakadt Stohl András A Nagy Ő-ben: Gina megalázó szavai után elszakadt a cérna
Stohl András eddig tűrte a kék szemű Gina játékait, de a színésznél most valami végleg eltört. A műsorvezetőnek fakadt ki, de vajon a lánynak is megmondja, mit gondol?
Stohl Andrást teljesen kiakasztja A Nagy Ő adásában Gina, aki burkoltan arra utalt, hogy a színész nem elég férfias. A műsorvezető Lékai-Kiss Ramónának fakadt ki a történtek után, és nem is fogta vissza magát a káromkodástól.
„Hát, megint Gina, odavágott megint. Nem láttad a szemét, fúh, lenéztem – egyébként is hideg kék szeme van – ránéztem, ez a 'legyél már férfi!'. Csak az a baj, hogy nekem ezzel visszautal a tegnapra, hogy ez neki nem jön be, tehát ne gyengüljön el egy férfi, legyen f*sza. Hát, akkor ma **** lesz!” – fogalmazott indulatosan Stohl.
A feszültség nem a semmiből jött, a színész ugyanis bevallottan nem tudja hova tenni a kék szemű, szőke hajú jelöltjét.
Elmondása szerint Gina egyszer veszi a lapot, máskor viszont több érzelmet és érdeklődést várna tőle. Miközben Ginával kapcsolatban ennyire bizonytalan, a verseny többi részében Stohl kíméletlenül dönt. Már az első este hazaküldött egy versenyzőt, később pedig a furcsa hangú Dancsi Szabinától ás Mónikától is elbúcsúzott. Egy alkalommal egy hármas kieséssel is sokkolta a nézőket, jelezve, hogy nem akarja húzni senki idejét.
A jelenleg 13 főre szűkült mezőnyben a színész bevallotta, eddig Kiara Lordhoz került a legközelebb, viszont Kriszta és Gina is nagyon foglalkoztatja.
Utóbbi éppen azért, mert nem látja rajta, hogy odáig lenne érte, és folyamatos köztük az adok-kapok.
A kérdés az, hogy a történtek után Stohl keményebb kereteket szab-e, vagy éppen ellenkezőleg, teret enged az érzelmességnek, és hogy Gina a provokáció helyett közeledik-e a nyílt érzelemkimutatás felé.