„Mintha egy úthenger caplatna a mellkasomon” – Lackfi János szívrohamot kapott karácsonykor
„Nahát, SZÍVROHAM karácsonyra!” – írja csütörtök esti posztja elején Lackfi János.
A József Attila-díjas költő ezután részletesen leírja, mi történt vele néhány hónappal ezelőtt, a karácsonyi készülődés közben.
„Az esti, itthoni műsorra készülgettem, barkácsoltam egy karácsonyi népdalszöveget, hogy majd énekeljük. Aztán felöltöztem, és fura kis izomlázra lettem figyelmes. Előző nap ötven centi hó esett, fejmagasságnál nagyobb hóembert építettem. Talán innen a pici fájdalmak. A következő löket már félreérthetetlen. Mintha egy úthenger caplatna a mellkasomon, bal karom zsibbad, majd leszakad, homlokom kiveri a víz, fejnehéz leszek, lerogyok az ágyra. Ez klasszikus. Kiabálok feleségemnek, nyolcéves kislányom rémülten menekülne, önzőn kikönyörgöm, hogy maradjon, őt és Julit ölelem, mert lehet, hogy utoljára. Hívjuk a dokit, majd a mentőt, a diszpécser vonalban marad végig. Nagylányunk kiszalad a főútra, hogy házunkig irányítsa a mentőket.”
A terjedelmes bejegyzésből kiderül, hogy már a balatonfüredi rehabilitáción is túl van.
„Szobatársam egy remek kedélyű betonmixeres srác, anekdotázunk, versenyt horkolunk. Mindig legyőz. Horkolásban is, pingpongban is. Olvasok, írok, nem tudok betelni a Balatonnal, szeretnék nyelvvizsgát tenni végtelenből. Leadtam tíz kilót, szerettem vastagon enni, most szeretek vékonyan. Azóta is mindennap megvan a tízezer lépés, olykor tizenötezer is, csinálom a gyógytornát. Kicsit gyakrabban elsírom magam. Tudok mélázni, de tudok röhögni is. Valahogy mindennek mélysége lett körülöttem.”
A költő a történtek után új életet kezdett. Az is kiderül a posztból, hogy mindebből a követői miért nem vettek észre jóformán semmit semmit.
„Felfedezem az új életemet. Mérlegelem, mi férjen bele, mi ne. Szétlövöm a naptárat, kevesebb fellépés marad. Okosan. Én, aki szerettem felérni egyszerre minden hegytetőre, átmenni egyszerre az összes falon, most lassítani tanulok. Kiélvezni az ízeket. S persze közben megmaradni szenvedélyes önmagamnak. Nem könnyű. Nem is megoldhatatlan. Még folyamatban. A vicces, hogy mivel karácsony után Olaszországba mentünk volna, a Facebook-oldalt előre beidőzítettem. Így mintha mi sem történt volna. Pedig történt. Megkaptam életem egyik legnagyobb ajándékát. Mág bontogatom óvatosan. Jól vagyok. Nagyon jól!”
A teljes posztot itt lehet elolvasni:
