hirdetés

SZTÁRVILÁG

„Minden nap hiányzol” – Megható poszttal emlékezik nagymamájára Mihalik Enikő

A modell örül annak, hogy még el tudta mondani szeretett rokonának, hogy kisbabát vár.

Link másolása

hirdetés

Megható posztot helyezett el Instagram-sztorijában Mihalik Enikő. A modell éppen egy éve találkozott utoljára szeretett nagymamájával.

„Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó alkalom, megöleltelek volna, és sosem engedtelek volna el”

– írta a posztban Enikő. Az utolsó közös képük mellé azt is megírta a modell, hogy még épp el tudta mondani nagymamájának az örömhírt, hogy gyereket vár. Ezután azonban soha többé nem találkoztak.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Megtörte a csendet az Omega menedzsere, szűkszavúan nyilatkozott Kóbor Jánosról

Az Omega frontembere több mint két hete van kórházban. A zenekar korábban azt közölte, Kóbor János állapota változó.

Link másolása

hirdetés

Kóbor János több két hete került kórházba, a Blikk információi szerint koronavírus-fertőzés miatt. Az Omega frontemberének állapotáról nem sokat tudni, az együttest csupán egy szűkszavú közleményben tudatta a rajongókat arról, hogy Kóbor János állapota változó, de a család kérésére szeretnének tartózkodni a részletektől.

Az Omega menedzsere viszont most megtörte a csendet, szűkszavúan beszélt a zenészről a Fókusznak.

"Tulajdonképpen már sok helyen leírták, én is hallomásból tudom, hogy lélegeztetőgépen van"

- mondta Trunkos András, aki hozzátette:

"A család és a János kérésére magáról az állapotról én nem beszélhetek, és ezt meg is teszem. Amit mindenki tud: kórházban van, felügyelet alatt és figyelnek rá".

Trunkos András utoljára két héttel ezelőtt beszélt a kórházban fekvő zenésszel.

hirdetés
"Akkor egészen jó hangulatban, bár egy kicsit rekedtes hangon mondta, hogy hát ő már szeretne kijönni, mert úgy érzi, hogy ez nem olyan komoly. Mondtuk, hogy majd az orvosok eldöntik, másnapra már kezelés alá került. Az, hogy az ő minősége milyen, tényleg őszintén nem tudom..."

- nyilatkozta az Omega menedzsere.

A Fókusz felidézte, hogy Kóbor János egy tavalyi interjújában arról beszélt, kiváló formában van, és születése óta nem volt kórházban. "Nekem kialakult egy ilyen önvédekezésem az egész embert támadó dolgokkal szemben" - fogalmazott akkor a 78 éves zenész.

Az Omega menedzsere most azt mondja, nincs jó hangulat a zenekarban.

"Nincs jó hangulat...egy éve meghalt Benkő Laci, aztán Mihály Tomi, egyikük sem covidban. Rákos betegségük volt. Erre a megemlékezésre most jött Mecky kórháza..."

- fogalmazott Trunkos András.

A Fókusz riportja:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

„Ez a szar jön, lát, és visz mindent!” - Dombi majdnem belehalt a koronavírusba

„Be voltam oltva és vigyáztam, ahol csak tudtam és mégis. Velem együtt nagyon beteg lett a feleségem és a 10 hónapos fiunk” - megrázó beszámoló a betegségéről.

Link másolása

hirdetés

Dombóvári István is covidos lett. Erről a közösségi oldalán számolt be. Mint írja:

"Elkaptam a koronavírust!

Mindig komolyan vettem, de nem hittem, hogy ilyen lesz.

Be voltam oltva és vigyáztam, ahol csak tudtam és mégis. Velem együtt nagyon beteg lett a feleségem és a 10 hónapos fiunk"

- áll a posztjában. Leírása szerint még soha nem volt ilyen beteg.

"Több mint egy hétig lebegtem 40 fokos lázban, már a tudatom sem volt tiszta. A feleségem ápolt engem, miközben a fiunk életéért rimánkodtunk, aki már inni sem volt képes.

hirdetés

Az én feleségem egy hős, egy amúgyis törékeny nőci, aki nagybetegen képes volt vigyázni ránk és minden éjjel virrasztani a kiskutyaként köhögő babánk betegágyánál, miközben én annyit tudtam hozzátenni, hogy hajnalokig delíriumban hörögtem".

Elbeszélése szerint a láz csökkenése után sem volt még jól.

"A gyógyszerek szétcseszték a gyomrom és a covid nagyon komoly pusztítást végzett a tüdőmben.

Még mindig alig kapok levegőt, rohadék egy érzés, hogy szívod, de nem jön!"

Még infúziót is kapott, és még mindig nem tud enni, állni, és beszélni sem rendesen, de már "látom, hogy nem fogok meghalni! (bár a szövődmények még érkezhetnek)".

Úgy véli, hogy a háziorvosának sokat köszönhet:

"Ha nincs a háziorvosom, Ladoniczky Zoltán, akkor belehalok, ez nem is kérdés. Ez a szar, jön, lát és visz mindent...."

Majd arra figyelmeztet:

"A KORONAVÍRUS KIBASZOTTUL LÉTEZIK!

Takarózhatsz majd ennél jobb sztorikkal, hitegetheted magad mindenféle olcsó konteóval, röhögd ki azokat akik elővigyázatosak, nyugodtan csináld, gyűjts vele jó sok lájkot.

A vírus meg majd figyel téged egy sötét sarokból és meg fog ölni!

Teljesen evidens, hogy OLTASD BE MAGAD!!!"

Szerinte csak az oltás a megoldás, mert a maszk, a kézmosás nem véd meg, főleg a közelgő karácsonyi bevásárlási lázban.

"Az életetek múlhat minden apró döntésen!!!"

Ezért is döntött úgy, hogy lemondja az idei fellépéseit.

"Könyörgöm nektek: tanuljatok a példámból!

Majdnem elvesztettem mindent!!!

Akit zavar az őszinteségem vagy a véleményem, tudja hogy kell kikövetni!

Komment nincs, kérdések sincsenek, ha mégis vannak, szakemberekkel beszéljétek meg, NE egymással!!!!

VIGYÁZZATOK MAGATOKRA!!!

Jó egészséget mindannyiótoknak!!!"

- zárja bejegyzését Dombi.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Farm VIP: Schmuck Andornak elfekélyesedett a lába, fel kellett adnia a versenyt

Csapattársai egy sérülés miatt engedték haza a politikust.
Címkép: Farm VIP - szmo.hu
2021. november 25.


Link másolása

hirdetés

Schmuck Andor számára már a harmadik nap után, és az első farmgyűlés előtt véget ért a Farm VIP, miután a verseny első napján gumicsizmája feltörte a lábát. A politikust a sérülés miatt már a játékosok szálláshelyére is traktorral kellett szállítani, míg a többiek gyalog mentek. Fájdalma azóta sem szűnt meg, az orvosi ellátás és a gyógyszerek ellenére sem. Erre Demcsák Zsuzsa hívta fel a játékosok figyelmét, aki már a műsor orvosával is konzultált:

„Ő azt mondta, hogy a lábujjaidon lévő sebek ilyen körülmények között nem fognak meggyógyulni, mert hogy ezek elfekélyesedtek és nincsen esély a gyógyulásra, tehát nagyon komoly egészségügyi következménye van minden egyes itt töltött napodnak.”

A műsorvezető azt is kiemelte, hogy ez nem csak Schmuckkal, hanem a csapattársaival szemben is igazságtalan helyzet, hiszen így a politikus az egészségét teszi kockára, ha pedig befejezi a játékot, akkor a társai szenvedhetnek hátrányt. A piros csapat tagjai végül még a termelési verseny eredményhirdetése előtt úgy döntöttek, hogy megválnak csapattársuktól, kockáztatva ezzel, hogy másnapra akár két fővel is kevesebben lehetnek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

A kommentelők Emily Ratajkowski szülés utáni testét gyalázzák

Ratajkowski teste extrém változáson ment keresztül az elmúlt hónapokban.

Link másolása

hirdetés

A modell márciusban adott életet kisfiának, majd néhány héttel később már olyan képet posztolt, amiről senki sem mondaná meg, hogy nemrég még gyermeket várt.

Úgy tűnik, hogy Emily Ratajkowski követőinek egy része még mindig nem tud túllépni azon, hogy a modell teste milyen gyorsan regenerálódott a szülést követően.

Most a világ egyik legrangosabb divatdíjátadójáról, a CFDA-ról posztolt egy fotót, ahol egy hasvillantós felsőben jelent meg.

A képek tanúsága szerint hasa nemcsak lapos, hanem extrém kidolgozott, ezen pedig teljesen kiakadtak a kép alatti hozzászólók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

hirdetés

Emily Ratajkowski (@emrata) által megosztott bejegyzés

Voltak, akik szerint a modell már egészségtelenül néz ki. Akadtak irigykedők is, de többen kiálltak Ratajkowski mellett, és elítélték a gyalázó kommentelőket. A modell Instagram-történetben elmondta, hogy éppen a hasonló hozzászólások miatt nem akarta először megosztani a képeket, de aztán rájött, hogy semmi oka szégyenkeznie a teste miatt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: