SZEMPONT
A Rovatból

„Miért csak most szólalt meg Szilágyi Liliána?” – Hát ezért, kedves trollkommentelők!

Egyesek szerint az úszónő haknizik a bántalmazása történetével, mások szerint „egy kamugép”. Sorra vettük a legjellemzőbb hozzászólásokat, hogy érdemben reagáljunk rájuk.
Rónyai Júlia. Fotó: MTI/EPA/Esteban Biba - szmo.hu
2022. január 02.



2016-ot írtunk. Kezdő újságíróként dolgoztam egy ismert magyar hírportálnál, ahol - mivel aznap épp mindenki ezen pörgött - összegeznem kellett a riói olimpia legviccesebb beszólásait. Jól emlékszem, mit nyilatkozott akkor Szilágyi Liliána, mert ezen röhögött a fél szerkesztőség.

“Istenem, milyen aranyos” - mondogatták páran elnéző mosollyal, éreztetvén, hogy az akkor 19 éves Liliána azért nemcsak aranyos, hanem feltehetően hibbant is, de minimum nagyon naiv.

“Éreznem kell, meg kell tanulnom nem letiltani az érzelmeimet” - ilyesmiket mondott akkor a göndör hajú, ártatlan tekintetű lány a medencében. Bevallom, kicsit talán én is forgattam a szememet rajta.

“Jaj, kislány, ez nem Oravecz Nóra énidő-kurzusa!” - valami ilyesmit gondolhattam, ha gondoltam bármit is az ügyben. Mégsem csatlakoztam a röhögőkhöz. Nem szeretek hangosan cinkelni másokat, legfeljebb egy picit, belül, csendben mulattatni magam velük, ez azonban maradjon az én a magánügyem.

Ilyenkor ugyanis ott motoszkál a fejemben, hogy az általam ismert nézőpont részigazság csupán, és a másik talán nem szolgált rá, hogy élcelődjek rajta.

Öt év telt el azóta, és ma örülök, hogy még ott és akkor sem nevettem ki az úszónőt. Most, hogy nagyobb szeletet kaptunk az igazságból, joggal szégyenkezhetnek, akik akkor vihorásztak. Még akkor is, ha ma már nem tennének így.

Liliánáról kiderült: minden egyes szót a megfelelő helyre pakolt ezekben a nyilatkozatokban. Minden mondatának mázsás súlya volt. Minden szavával precízen oda szúrt, ahová kellett, csakis önvédelemből.

De azért ne higgyük, hogy egy fiatal nőn, aki nyíltan beszél az ellene elkövetett bántalmazásról, ma már nem nevet senki. Elég felnézni a Facebookra vagy a YouTube-ra, hogy belebotoljunk egy sírva röhögős szmájlisorba.

Az ügyben hamar felálltak a frontok, zászlót bontottak az ilyenkor szokásos kommentelői trollhadseregek. A legtöbben Liliána mellett foglalnak állást, őt sajnálják, neki küldenek bátorítást. Ám ahogy az lenni szokott, megjelent a másik oldal is. Tőlük idéznék most néhány kiragadott, de tipikusnak mondható kommentet.

“És ez kit érdekel? Én meg spagettit ettem.”

Nagyszerű, ha téged mindez nem érint! Csakhogy a szomszédodat már érintheti. Minden évben közel kéttucat nőt gyilkolnak meg ebben az országban. Minden ötödik lány nő fel olyan családban, ahol az apja veri az anyját. A nők átlagosan 35 (!) verést szenvednek el, mielőtt segítségért fordulnak. Te meg spagettit ettél. Egészségedre!

Gondolj bele, mennyit érnek egy olimpikon szavai abban az országban, ahol a közszereplők zöme szélsőségesen megosztó, a sportolók azonban mindkét (vagy inkább minden) oldal ünnepelt hősei. Aztán abba is, vajon hogyan kerülne napvilágra az a rengeteg szemét, ami mérgezi a közös, társadalmi tudatalattinkat, ha valaki nem világítaná át, nem hozná felszínre ezeket a ügyeket? Ha nem vállalná egy-egy ismert ember a személyes érintettségét, egy ilyen kiállás minden ódiumával, minden lehetséges következményével együtt?

“De jó kis hakni, indul a roadshow egyik tévéműsorból a másikba!”

Valóban logikusabb lenne, ha Liliána a vallomását követően elbújna egy kő alá, és nem reagálna a felkérésekre? Elmondta: azért most állt a nyilvánosság elé, mert - hosszú évek után - most képes beszélni arról, ami vele történt. Amint ezt írom, szembejön velem egy cikk címe: “Megfojtotta egy férfi Ököritófülpösön a feleségét.” Látod, általában a szemed sem rebben az ilyesmi hallatán, annyira hétköznapi hír.

Kérlek, mondd, kik haknizzanak inkább a különböző celeb- és politikussimogató műsorokban, akik ennél fontosabb ügyet képviselnek? Másrészt nehéz elhinnem, hogy bárki roadshow-nak éli meg a traumáiról való nyilvános kitárulkozást. Pláne, ha közeli családtag is érintett bennük. Kálvária - talán inkább ezt a szót kerested rá.

“Nem tud bizonyítani semmit xD xD xD (így, röhögős fejekkel, ikszdé ikszdé).”

Valóban nem. Ezt a bíróság tiszte lesz eldönteni, nem többmillió önjelölt igazságügyi szakértőé, a vádlottat pedig - mint minden esetben - megilleti az ártatlanság vélelme. Én mindenesetre nem látom, hogy Liliána bármit bizonygatni akarna. Látom viszont a testbeszédét, a könnyeit, és látom - pontosabban csak olvasom - a másik oldalról érkező stílust és reakciót is. De gondolj bármit is, az, hogy muszáj körberöhögnöd, már önmagában is elég beszédes. Ennyi objektivitással jól tetted, hogy nem a jogi pályát választottad. Már csak az ügyvédet nem kéne előadnod.

“Kis rib.nc.”

Tudjuk, kedves Torrente, “minden nő k.va, kivéve az anyámat”. Csak egyszer tennéd a kezed a szívedre és kérdeznéd meg önmagadtól: ki volt az a személy az életedben, aki miatt egy fiatal, önmagát képviselő nőt azonnal degradálnod kell? Ki frusztrált téged ilyen rettenetesen? Az első szerelmed? A húgod? Az anyád? Esetleg az apád, aki már gyerekkorodban elültette a fejedben ezt a mantrát? Még jól járt a világ, ha ezt a vicsorgó szörnypofát csak az interneten mutogatod, és nem élőben adod elő a környezetednek. A probléma része vagy, ami ellen fel kellett szólalni.

“Az apuka már ránézésre/első olvasásra is totál nárcisztikus.”

Ezt Liliána védelmében írod. Viszont az apukáról nem tudjuk, nárci-e, te meg nem vagy pszichológus, csak egy internet-előfizető, aki olvasott pár cikket a csúnya, gonosz, démoni “nárcikról” egy női magazinban. Hiszen köztudottan a nárcisztikus az új pszichopata a konyhapszichológiában. Gondolom, a kissé kocka ismerőseidet is előszeretettel diagnosztizálod autistaként. Akinek épp rossz napja van, az nálad garantáltan borderline-os, aki kétszínű, az skizofrén, aki bizalmatlan, az meg paranoiás. Mi lenne, ha meghagynád ezeket a fogalmakat az avatott szakembereknek? Ha a bántalmazó kifejezést használod rá, akkor is tökéletesen érteni fogjuk.

És a csúcsok csúcsa, a legjellemzőbb komment:

“Ja, aha, persze! Eddig nem jutott eszébe megszólalni, most meg kiteregeti a szennyest? Innen látszik, hogy egy igazi kamugép!”

Épp akkora “kamugép”, hogy a karrierjét, a jó hírnevét, a családi, baráti viszonyait teszi kockára azzal, hogy kiáll, és elmondja a maga igazságát.

Azzal, hogy többek közt épp az ilyen kommentelők céltáblájává teszi magát, amilyen te is vagy. Azzal, hogy hajlandó magát lelkileg szélsőségesen lecsupaszítani a nyilvánosság előtt, hogy átadja az üzenetet.

Pedig nagykorú - már nem él az apjával, és senki sem kényszeríti erre. Megtehetné, hogy éli a maga életét, és legfeljebb csak a pszichológus rendelőjében beszél a történtekről. De Liliána nem ezt választotta. Ne avasd érte hőssé, ha nem akarod, de az ítéleted többet árul el rólad, mint róla.

És van itt még valami, amit fontos lenne megértened. A bántalmazott általában nem hangos. A bántalmazott nem rohangál, mint a Gyalog galoppban, hogy “Elnyomnak, segítség, elnyomnak!”

Általában ezer anyagi és érzelmi szál fűzi ahhoz, aki bántalmazza. Pénzügyi, fizikai, lelki függésben él. Mélyen kötődik az élete fölött uralkodó tekintélyszemélyhez. Ahhoz, aki eldönti, aznap éppen kijár-e neki az ütlegelés, vagy elég lesz egy laza pofon is. Már ahhoz is idő, távolság, gyógyulás és terápia szükséges, hogy évek múltán el tudja mondani, mi történt.

Bármilyen hihetetlen, a bántalmazott általában még szereti is azt, aki bántja. Különösen igaz ez a gyerekre, aki a bántalmazó szülő mellett nő fel - mert mégis, hogy az istenbe ne kötődne a gyerek a gondozójához?!, még akkor is, ha az rendszeresen lilára veri. Ilyenek a gyerekek.

Próbáld csak egy kétévesnek elmagyarázni, hogy ha apu megdádáz, akkor éppen bántalmaz, és nem te magad tettél rosszat, amiért rosszat érdemelsz.

Aztán ez a gyerek majd eltölthet 20 évet terápiában, amíg megpróbálja szétszálazni, meddig tart a fegyelmezés, és hol kezdődik a szeretet. Mi a jogos büntetés, és mi az indokolatlan bűntudatkeltés.

Tudod, néha még én, a harmincas éveimben járó szerző is utálom magamat azért, amit otthon kaptam. Mert szeretem, és akkor is szerettem azt, akitől kaptam.

Tudom, milyen dermedt az ember, milyen tehetetlenséget él meg. Hogy a bántalmazás köréből kilépni szinte képtelenség. Hogy elmondani, mi zajlik az emberben, akár gyerekként, akár felnőttként mérhetetlen szégyenérzettel tölt el - hiába más szégyenét hordozzuk.

Emberfeletti elszántság kell hozzá, hogy ezekkel az érzésekkel szembemenve megszakítsuk a kapcsolatot valakivel. Hát még, hogy mindezt el tudjuk mondani, fel tudjuk vállalni a nyilvánosság előtt.

Viszont egyet megtanultam: nem ítélkezni valaki fölött azért, mert nem értem őt. Hiszen egyszer talán megértem, és akkor el fogom szégyellni magamat.

Egyszer talán még ti, kedves kommentelők is el fogjátok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk