SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Micsoda? Havi 112 millió forintért bérel lakosztályt Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiában

Kétszintes, 17 szobás hotelszintre költözött be a portugál focista és családja. Velük tartott néhány barátjuk és a személyzet is.

Link másolása

December végén jelentették be, hogy a korábbi tiltakozással ellentétben Cristiano Ronaldo mégis elfogadta az al-Nasszr ajánlatát, és évi 200 millió euróért a szaúdi klubhoz szerződik. A portugál sztárfocista és családja azóta már meg is érkezett Rijádba, ahol a Kingdom Tower névre keresztelt felhőkarcolóban található Four Seasons hotel elnöki lakosztályát bérelték ki, írja a Daily Mail.

Ronaldóék egyelőre csak egy hónapra költöztek be a kétszintes luxuslakosztályba, melynek bérleti díja legalább 250 ezer font (112 millió forint) lehet erre az időszakra. A 17 szobát magába foglaló rezidenciára nemcsak a 37 éves csatár és családja költözött be, hanem barátok és személyzet is velük tartott az arab országba.

A minden igényt kielégítő hotelben szaunával és gőzfürdővel ellátott spa várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket. Emellett lehetőség van masszázskezelések igénybe vételére, ahogy teniszezni is lehet a lakosztály kontójára, de az épületben luxusmárkák üzletei is helyet kaptak. A leírás szerint a szúdi fővárosra páratlan kilátás nyílik az épület 48. és 50. emeletén kialakított hotelszintről, ahol kifogástalan konyhájú étterem, igény esetén pedig egy mindennel felszerelt saját konyha is rendelkezésre áll.

A hotel személyzetét megkérték, hogy kerüljék a fotózkodást az ötszörös aranylabdással, de állítólag Ronaldo már többször megköszönte az ott dolgozók munkáját, amikor összefutott velük.

A várakozások szerint minden idők egyik legeredményesebb futballistája január 22-én mutatkozhat be új csapatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Justin Bieber felesége terhes, a hetedik hónapban lehet
Az énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

Link másolása

Gyermeket vár Hailey Bieber modell, Justin Bieber énekes felesége - írta meg a TMZ.

A lap szerint

a Hailey már a hetdik hónapban lehet, vagyis a gyerek még a nyár végéig megszülethet.

A 2022-es Szigeten is fellépett énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

A bulvársajtó már 2022 végén azt találgatta, hogy Hailey Bieber terhes lehet, de akkor még cáfolták az erről szóló hírt.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Megrendítő üzenetet küldött a rákbetegséggel küzdő Tompos Kátya: Úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség
Gyűjtést szerveztek a gyógyulása érdekében. A színésznő most megköszönte a közönségnek az eddigi támogatásokat.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy teljesen megdöbbentő hír érkezett Tompos Kátyáról: a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd.

Bár eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a betegségét. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal együtt gyűjtést szerveznek számára a gyógyulása érdekében, és egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

Tompos Kátya közösségi oldalán nemrég közzétettek egy bejegyzést, amiben megköszönték a közönségnek az eddigi támogatásokat.

„Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik”

- írták a posztban, majd így folytatták:

„Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba, azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.”

Végül ezzel zárták a bejegyzést:

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

A gyűjtésről itt lehet további információt találni!

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pataki Zita őszinte vallomása: „Még bennem volt a varrat, amikor azt mondta, mégsem akar gyermeket”
Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak. Soha nem felejtette el ezt a meghatározó csalódást.

Link másolása

Az ismert műsorvezető számos megpróbáltatáson ment át az évek során, de most arról beszélt, hogy volt olyan időszak az életében, amikor nagyon becsapva érezte magát. A volt párja ugyanis a műtét után közölte vele: mégsem szeretne gyermeket, ráadásul a legrosszabb pillanatban.

„Volt egy négyéves kapcsolatom, amelyben eldöntöttük, hogy jöhet a gyermek. Ehhez a döntéshez műtőasztalra kellett mennem, hogy megnézzék az endometriózist. Ilyenkor gyakorlatilag ki kell pucolni – így mondják – a nőt. Befeküdtem a kórházba, sok pénzembe került. Még bennem volt a varrat, amikor egy hétvégén mentünk a párom édesapjához, ő pedig útközben egyszerűen azt mondta, mégsem akar gyermeket… Döbbenet volt számomra”

– emlékezett vissza a műsorvezető a Lélekben podcast legutóbbi adásában.

Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak.

„Szerintem akkor fogta föl igazán, hogy ez egy küzdelmes út lesz mellettem. Ráadásul a pénzhez való hozzáállást illetően is voltak gondjai. Utána mondta, hogy inkább folytassuk, de én ezt a becsapásomnak éreztem akkor”

– idézte fel Zita.

„Soha nem felejtem el... én vezettem, de muszáj volt leállni, mert elkezdtem sírni. Egy templom mellett sikerült helyet találnom, gyönyörű hely volt. A templomkertben körbe-körbe jártam, és csak sírtam, sírtam, sírtam… Éreztem, hogy jön ki minden fájdalom...

Ezt követően el is hagytam aztán, és bár ő még próbálkozott, én már nem tudtam bízni. Nagyon fájt, de megértettem. Amikor az ő első gyermeke érkezett, én pont megismertem Atit”

– tette hozzá Pataki Zita, aki azt is elárulta, hogy egykori párjának végül három gyermeke született.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
„Apró vágyak vannak az életében, például ha tudna enni úgy egy falatot, hogy az jólesik” – szívszorító részletek derültek ki Tompos Kátya betegségéről
Az egyik közeli barátja, Hrutka Róbert beszélt az énekesnő állapotáról.

Link másolása

Mi is beszámoltunk arról a megdöbbentő hírről korábban, hogy Tompos Kátya rákkal küzd.

Mint kiderült, a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd. Eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a hozzá közel álló személyek, hogy milyen állapotban van. Azonban a helyzet súlyosbodása miatt a Fábián Juli Emlékalapítvány gyűjtést szervezett számára a gyógyulása érdekében, mindemellett egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

A Blikk írta meg, hogy Tompos Kátya egyik közeli barátja, Hrutka Róbert péntek délelőtt a Rádió 1 Balázsék című műsorának legutóbbi adásában elárult néhány nagyon szomorú momentumot a színművésznő betegségével kapcsolatban.

Az Artisjus-díjas zenész elárulta, hogy

"nagyjából két éve derült ki, és ott már mondták is, hogy innentől kezdve nincs tovább, tehát nagyon komoly kezelésekre van szükség, illetve egy ideig nem is találták a pontos okát."

Hrutka azt is elmondta, hogy korábban már összegyűlt egy kevés pénz, de csak mostanra tudták rábeszélni az énekesnőt, hogy hozzák nyilvánosságra betegségét.

„Az a legmegrázóbb, hogy Kátya tényleg nem akarta semennyire, hogy ez kitudódjon. (...) Eljutottunk addig a pontig egyszer, amikor meglett a külföldi kezelés, hogy majdnem elindítottunk egy gyűjtést, de hál' Istennek, a magyar egészségügyi miniszter miatt a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő – a szerk.) támogatásával már a második kezelés zajlik, ami elég költséges, és Németországban történik. Találtak még egy olyan kezelést is, ami ennek még nagyobb kisegítő változata lehet, illetve rásegíthet erre az egészre, és nagy reményekkel kecsegtet, de számunkra ez akkor derült ki, amikor ők már elkezdték ezt a kezelést, és elfogyott minden tartaléka a családnak, a barátjának, mindenkinek, és már a második kezelésre sem jutott pénz. Akkor azt gondoltuk, hogy fogjunk össze.”

Bár az énekesnő ódzkodva várta betegségének hírét visszaköszönni a médiában, mégis meglepődött, amikor látta, milyen sokan szeretnének segíteni rajta.

Ő is megérezte már, mert reggel beszéltünk többször. Reggel össze volt törve, hiszen megviseli az, hogy kitudódik, és jönnek azok a címek, melyek szerint »halálos beteg«, »daganatos beteg« és a többi. Ő pont ezt nem akarta, de estére már érezte, hogy elképesztő mennyiségű levél és szeretetáradat indult el"

– mondta Hrutka Róbert.

A színművésznő barátja hozzátette azt is: szerinte Kátya megérdemli a törődést, éppen ezért „arra gondoltunk, ha azok az emberek, akik színházba járnak vagy koncerttermekbe, ha egy színházjegy árát ráköltenék erre az egészre, akkor már az a pár ezer ember simán összerakja azt a pénzt.”

Hrutka kiemelte ugyanakkor, hogy Tompos Kátyának most

"Erőt kell gyűjtenie, fel kellene szednie súlyt és erősödnie, de ehhez kell, hogy a szervezete beindítsa ezt a folyamatot."

A műsorban elhangzott az a részlet is, miszerint a színművésznő nem mozoghat annyit, mert gyorsan fárad, és csupán apró vágyak vannak az életében, például ha tudna enni úgy egy falatot, hogy az jólesik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: