SZTÁRVILÁG

Aggódnak a rajongók a halálsápadt, csont és bőr Johnny Deppért

A közönség tagjaival pózolt Hamburgban a zenekarával Európában turnézó Johnny Depp és fotói rémületet váltottak ki rajongói körében.


Az 54 éves színész az Instagramra feltöltött fotókon nem is hasonlított korábbi önmagára. Nemcsak védjegyévé vált hosszú haja, arcszőrzete tűnt el, hanem rendkívül sápadtnak és soványnak tűnt. Pólóján a következő felirat volt olvasható: „Légy alázatos vagy alázzanak meg”.

Rengetegen kommenteltek a képek alá. „Rémesen néz ki. Nem beteg?” – kérdezte egyikük. „Olyan, mintha valaki kiszívta volna belőle az életet. Remélem, jól van”. Volt, aki azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán Depp van a fotókon.

Már tavaly novemberben, a BBC Graham Norton Show-jában való fellépése után megjelentek az aggódó hangok a közösségi portálokon. Többen is úgy vélték, hogy Johnny egyre többet iszik, kezd teljesen szétesni és már nagyon távol van attól a fiútól, akit a 90-es évben oly sokan imádtak - írta a Mirror.

Kétségtelen, hogy az excentrikus színészt sok csapás érte az elmúlt években: meghalt az édesanyja, majd nem éppen elegáns körülmények között vált el feleségétől, Amber Heardtől, akit állítólag többször is bántalmazott.

Depp, aki olyan felejthetetlen filmekben játszott, mint a Halott ember, a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Betépve vagy a Titkos ablak, és halhatatlan kalandfilm-figurát teremtett Jack Sparrow kalózkapitánnyal, 2015-ben hozta létre Alice Cooper és Joe Perry közreműködésével a Hollywood Vampires együttest, hogy tisztelegjen azoknak a 70-es évekbeli sztároknak a zenéje előtt, akik a drog miatt távoztak ideje korán az élők sorából. Ezzel a bandával járja Európát, turnéja során még Oroszországba is eljutottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik rákos betegségéről vallott - Pisilés közben bukott bele a frissen metszett bokorba
Bolgár György a 10 kérdés 10 válasz című műsorában azzal kezdte a beszélgetést Havassal, hogy vendégének miért sebes a homloka. Kimerítő választ kapott.


Havas Henrik a homlokán egy óriási sebbel jelent meg Bolgár György műsorában, a 10 kérdés 10 válaszban. A műsorvezető persze azonnal rákérdezett, hogy mi történt vele.

Havas erre egy nagyjából kétperces monológban válaszolt, amelyben elmondta, hogy rákos, 28 sugárkezelésen túl van, az utolsót múlt pénteken kapta.

Az orvosok figyelmeztették, hogy „a következő két hét szar lesz”, hiszen az emésztőrendszere teljesen megbízhatatlanná válik. Az egykori tévés – talán túlságosan is – részletesen kifejtette, hogy mindez mivel jár. A helyzet úgy megviselte, hogy bár sosem iszik napközben, a vasárnapot szatmári pálinkával indította. Óriási hiba volt: pisilés közben belebukott az előtte lévő, frissen metszett bokorba.

A teljes történetet itt lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már 3 millióan látták, ahogy ByeAlex barátnője elsírja magát egy bontott csirkén
A csomagoláson szereplő vágási dátum annyira megérintette, hogy könnyekben tört ki. ByeAlex humorral próbálta oldani a helyzetet, a videót már több millióan látták.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 05.



ByeAlex ismét megosztott egy pillanatot a hétköznapjaiból, amely ezúttal különösen meghatóra sikerült. A csütörtök délutáni Facebook-posztjában egy videót tett közzé, amelyen párja, Rákóczi Benjamina látható könnyes szemekkel, kezében egy védőgázas csomagolású csirkehússal, vette észre az Index.

A felvétel tanúsága szerint Benjamina éppen pakolt a hűtőnél, amikor egyszer csak elsírta magát. ByeAlex meg is kérdezte tőle, miért tört ki sírásban. Kiderült: a csomagoláson szereplő dátum, vagyis az a nap, amikor levágták a csirkét, annyira megérintette, hogy elérzékenyült.

A videóban ez a párbeszéd hangzik el:

– Szörnyű, tényleg szörnyű.

– Akkor nem eszed meg?

– Dehogyis! Nem tudom, mit csinálok vele... Kidobni nem fogom, mert az tiszteletlenség rá nézve... Visszarakom a mélyhűtőbe.

– Vegyünk neki ruhákat! – mondta viccesen az énekes, amire Benjamina már mosolyogva reagált.

„pakol a hűtőnél, mondja, süt valamit... erre elkezd sírni... mondom: miért sírsz? jó lelkű kis ember ez!” – írta a 2025-ös Csillag születik zsűritagja a videó mellé.

ByeAlex péntek délután arról is beszámolt, hogy a megható videót már több mint 3 millióan megnézték a közösségi oldalon.

„mondjuk ebből én vagyok 54 legalább!” – tette hozzá.

A csirkés videó megtekintésszámát itt lehet tovább gyarapítani:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eltűntként kerestette a tévést a barátnője a rendőrséggel, majd kiderült, hogy végig egy másik nővel volt
A cseh műsorvezetőt nem lehetett elérni, ezért körözni kezdték. Mint kiderült, egy fiatal színésznővel töltötte az időt, akivel azóta együtt is vannak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 04.



Karel Kasák, a cseh FTV Prima Showtime ismert műsorvezetője napokra eltűnt, és párja hiába próbálta elérni őt, semmilyen jel nem érkezett felőle. A nő végül bejelentést tett a hatóságoknak, a rendőrség pedig megkezdte a keresést, írja a Blikk.

Kasák néhány órával később saját maga jelentkezett a rendőrségen. A Blesk nevű cseh lapnak így magyarázta a helyzetet: „A barátaimmal voltam, jól éreztük magunkat, kicsit elfeledkeztünk az időről, és lemerült a telefonom.”

A lap értesülései szerint ugyanakkor az eltűnés mögött más okok is állhattak. Névtelen forrásokra hivatkozva azt írták,

a műsorvezető nem a barátaival, hanem Katerina Bláhová fiatal színésznővel töltötte az időt, sőt egy forgatást is kihagyott emiatt.

A műsor készítői reagáltak is a történtekre. „Adtunk Karel Kasáknak időt, hogy rendbe hozza a magánéletét, és tudjon a munkájára koncentrálni” – nyilatkozta Zuzana Brzáková, a Showtime egyik műsorvezetője. Kasákot egy hónapra levették a képernyőről.

A műsorvezető csak egy nappal később beszélt nyilvánosan új kapcsolatáról. A super.cz portálnak megerősítette, hogy valóban együtt vannak a színésznővel. „Igen. Együtt vagyunk” – mondták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik saját műsorában árulta el: A helyzet az, hogy prosztatarákom van
Kuncze Gáborral készült beszélgetésben a volt politikus kérdezett rá az újságíróra, hogy milyen seb van a fején. Ekkor derült ki, hogy mi történt Havassal.


A Heti Havas vendége Kuncze Gábor volt. A volt politikus rákérdezett a műsorvezetőre, hogy mi történt vele, miért van egy nagy seb a fején.

Havas elmondta, hogy mivel nem szokott hazudni, ezért elmondja az igazat:

A helyzet az, hogy prosztatarákom van. Múlt pénteken fejeződött be a sugárterápia. 28 alkalommal voltam kezelésen.

Majd arról is beszélt, hogy bár sokan kételkedtek benne, de ő tudta, hogy végig fogja scinálni a kemoterápiát. A betegségéről nagyon kevesen tudtak, még a családjában is.

"Tudtam, hogy végigcsinálom, mert ha én valamit elhatározok, akkor én azt megcsinálom. Végigcsináltam fegyelmezetten" - magyarázta.

A sebnek pedig az volt a története, hogy a kezelések miatt legyengült. Az orvosok ezt előre elmondták neki, ahogy azt is, hogy több mellékhatása is lesz. Ilyen a gyakori vizelési inger is. Pár napja egy reggel megivott egy-két korty pálinkát éhgyomorra, a születésnapja után. Majd rátört a vizelési inger a kertben.

"Fejjel beleestem egy bokorba. Nagy szerencsém volt, hogy nem a szememet szúrtam ki, hanem itt hasadt föl" - mesélte.

VIDEÓ: Kuncze Gábor azt mondja, hogy okkal tart a jövő fejleményeitől - Heti Havas

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk