News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Megszólalt L.L. Junior volt párja, miután barátnője ellen emeltek vádat kisfia halálának ügyében

Hopp Csilla elmondta, hogy nem felhőtlen a boldogsága.

Link másolása

hirdetés

Több mint két évvel ezelőtt történt a tragikus baleset, amelyben Hopp Csilla és Junior kisfia, Dávidka az életét vesztette. A kisfiú az anyjával és annak barátaival volt, miközben kiszaladt az útra, és elütötte egy autó. A nyomozás majd' két évig zajlott, a végén pedig az ügyészség kimondta, hogy az édesanya nem hibáztatható a baleset miatt. Mégsem lehet teljes az öröm, ugyanis P. Carmen, az édesanya barátnője ellen viszont vádat emeltek, mondván ő fogta a kisfiú kezét, és mivel engedte, hogy – több alkalommal is – kiszaladjon az útra, nem megfelelően járt el. Csilla a Blikknek szólalt meg az üggyel kapcsolatban.

„Egyrészt megkönnyebbültem, könnyebb a lelkem, mert lezárult egy nehéz fejezet az életemben. Mégsem felhőtlen az öröm és boldogság, mert a barátnőm ellen indokolatlanul vádat emeltek, és úgy néz ki, bíróság elé kell állnia.”

Carmenre felfüggesztett börtönbüntetés várhat, amit tovább nehezít, hogy épp várandós, veszélyeztetett terhes. Dr. Horváth B. Gábor, Csilla ügyvédje a lapnak elmondta, hogy sem az ügyfele, sem a barátnője nem felelősek az ügyben, így véleménye szerint az eljárást már a nyomozati szakaszban meg kellett volna szüntetni.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés
Meghalt az újságíró, aki a halála előtti hetekben milliárdokat gyűjtött a daganatos betegeknek
Deborah James mindössze 40 éves volt. 2016 óta küzdött a rákkal, csak néhány hete tudta meg, hogy már nincs remény.

Link másolása

hirdetés

Kedden meghalt Deborah James, a The Sun újságírója, akinél öt éve diagnosztizáltak béldaganatot. A 40 éves korában elhunyt kétgyerekes londoni családanya nem rejtette véka alá betegségét, folyamatosan közvetítette a kezelését és megpróbáltatásait.

Élete utolsó heteiben létrehozott egy alapítványt, mely napok alatt 6,7 millió fontot (3 milliárd forint) gyűjtött össze a hozzá hasonló betegséggel küzdők és családjaik számára. A haldokló újságírót otthonában meglátogatta Vilmos herceg is, aki lovagi címet adományozott a rendkívül inspiráló nőnek.

Jamesnél még 2016 karácsonya előtt néhány nappal diagnosztizálták a daganatot. A kezeléseknek és műtéteknek köszönhetően úgy tűnt, hogy legyőzte a rákot, ám később a betegség visszatért. Az újságíró május elején jelentette be, hogy már nincs miben reménykedni, ezért a kórházból hazaköltözik, mert családja körében szeretné tölteni élete utolsó napjait.

Az újságíró hozzátartozói kedd este az Instagramon jelentették be, hogy a nő órákkal korábban békésen elaludt. Egyben felhívták a követők figyelmét arra, hogy továbbra is támogassák az utolsó kívánságként létrehozott alapítványt a daganatos betegséggel küzdők megsegítése érdekében.

A megható, angol nyelvű búcsúposztot itt lehet elolvasni:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Szakított Molnár Gusztáv és felesége
Egy ideje már külön élnek, de még nem tekintik véglegesnek a szakítást. Felesége szerint az újrakezdéshez az kell, hogy a színész jobban legyen.
Fotó: RTL Klub - szmo.hu
2022. június 29.


Link másolása

hirdetés

Szakított egymással Molnár Gusztáv és felesége - tudta meg a Blikk. Fazekas-Molnár Vivien megerősítette a lapnak, hogy különköltöztek férjével, kapcsolatukat pedig egyelőre nem folytatják.

"Picit megrogytunk az elmúlt egy évben, a történtek megviselték a kapcsolatunkat. Addig, amíg ő nem áll talpra, nem gyógyul meg, ez így is marad"

- jelentette ki a feleség.

Molnár Gusztáv nemrég elismerte, hogy bipoláris zavarral és alkoholproblémákkal is küzd. Tavaly nyáron azzal gyanúsította meg a volt párja, hogy bántalmazta közös kisfiúkat, ezért a gyámhivatal úgy döntött, hogy csak felügyelet mellett tarthatja vele a kapcsolatot, és csak kéthetente találkozhat vele. Felesége korábban elmondta, hogy ő és a színész is beleroppantak a gyerekért folyó harcba, férje ezért is van labilis lelkiállapotban. Vivien egyszer ki is hívta a rendőrséget hozzájuk, miután Gusztáv öngyilkossággal fenyegetőzött.

"Ő most a gyógyulásra fókuszál. Azt mondtuk, addig, amíg ő nem tesz azért, hogy jól legyen, a kapcsolatunkat nem tudjuk tovább folytatni. Én a végsőkig kitartottam mellette, támogattam, az összes energiámat felhasználtam erre, de be kellett látnom egy idő után, hogy nem akarhatom helyette én a gyógyulást, ez csakis rajta múlik"

- mondta most a Blikknek.

Hozzátette, hogy bár most nem élnek egy fedél alatt, de nem engedte el a férje kezét, telefonon beszélnek egymással, és továbbra is támogatja őt. Azt reméli, hogy a színész egy hosszabb, fél-egyéves rehabilitációs kezelésre megy.

hirdetés

Vivien azt is elmondta, hogy bár már egy ideje nem hordja a jegygyűrűjét, de bízik abban, hogy ha a férje felépül, a kapcsolatukat új alapokra helyezve tudják folytatni. Addig azonban magára és a kisfiára koncentrál. Azt is elárulta, hogy szomorú a történtek miatt, de nyugodtabb is, amióta meghozták ezt a döntést.

Molnár Gusztáv és Fazekas Vivien 2020 végén házasodtak össze. 2021-ben szerepeltek a Nyerő Páros című sztárrealityben, amelyben az egyik legmegosztóbb páros voltak a nézők körében. A pár nyár elején mondta el, hogy babát vártak, de a magzatot 11 hetes korában elveszítették. Akkor Vivien azt mondta, a gyereküknek még nem lett volna kiegyensúlyozott szülői háttere a jelenlegi helyzetükben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Schobert Norbi: A szénhidrátcsökkentett életmódváltás sokkal jóképűbbé teszi a kisgyermeket
A fitneszguru előtte-utána képeken mutatta meg, hogy legkisebb gyereke mennyit változott két év alatt az életmódváltásnak köszönhetően.

Link másolása

hirdetés

Schobert Norbi büszkén osztott meg az Instagram-oldalán egy képpárt legkisebb gyermekéről, a 11 éves Zalánról, aki az elmúlt két évben nagyon sokat változott, látványosan lefogyott. Ez az életmódváltásnak köszönhető a fitneszguru szerint.

"Zizike kisfiam két éve kezében a fehérlisztes nokedlivel, pörköltszafttal és tegnap este az Update szerint elkészített, cukormentes tortával! Sokan csak a testtel foglalkoznak, miközben a szénhidrátcsökkentett életmódváltás sokkal jóképűbbé, egészségessé és önbizalomban gazdaggá teszi a kisgyermeket! Én büszke vagyok á nagyon!"

- írta Norbi az alábbi képekhez.

Schobert Zalán nemrég a Fókusznak mondta el, hogy azért kezdett el egészségesebben étkezni és többet mozogni, mert csúfolták a súlya miatt, és ez rosszul esett neki. Már közel tíz kilót fogyott, jól érzi magát, nem fárad el annyira, és sportsikerei is vannak.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Dundika önfeledten táncol – érdekes videót osztott meg Majka a feleségéről
Hajnal mulat - írta zenész a videó mellé.

Link másolása

hirdetés

Érdekes felvételt osztott Majka a feleségéről, Majoros Hajnalkáról szerdán a Tiktokon. A videóhoz a zenész csak annyit írt:

„Hajnal mulat”.

Ezzel nem is árul zsákbamacskát Majka, ugyanis a felvételen az látható, ahogy a kétgyerekes anyuka a VOLT Fesztiválon önfeledten táncol a Bomfunk MC's 1999-es Freestyler című slágerére.

@majorospeter

Hajnal mulat??? ♬ eredeti hang - Majoros Peter

Bár a hozzászólások között akadt néhány rosszindulatú komment is - volt, aki például party drogokat sejtett a jelenet mögött -, de többség a helyén kezelte a felvételt. Volt aki csak annyit írt,

„ilyen amikor egy anya elszabadul”.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: