G.w.M (Varga Márk) Kulcsár Edina előtt Nagy Melanie-val élt együtt, két közös gyerekük is született. A 2021-es év végén azonban a rapper bejelentette, hogy szakítottak, nem sokra rá pedig felvállalta kapcsolatát Kulcsár Edinával. Melanie ugyan nem nagyon beszélt eddig arról, hogyan érintette őt mindez, de azt egyértelművé tette, hogy váratlanul érte a rapper döntése. Ezt most a hot! magazinnak adott nyilatkozatában is megerősítette:
„Egyik napról a másikra döbbentem rá, hogy egyedül maradtam két kisgyerekkel”
- mondta.
Mivel a G.w.M volt náluk a kenyérkereső, a kétgyerekes anyának munkát kellett keresnie. Elmondása szerint alárendelte magát volt párja karrierépítésének, így saját céljai háttérbe szorultak. Ezért a szakítás után elölről kellett kezdenie mindent.
„A kapcsolatunk alatt elsiklottam a saját céljaim fölött; úgy érzem, mindennek alárendelem magamat, és nem voltak fontosak az álmaim, a céljaim. Természetes volt, hogy építjük a közös jövőnket, a gyermekeim apjának karrierjét, és az volt a terv, hogy amikor eljön az idő, a gyerekek mellett visszatérjek a munkába, önmegvalósítsak, akkor majd előtérbe helyezzük a céljaimat is, ami nagyjából pont akkor lett volna aktuális, amikor különváltak az útjaink.”
Melanie korábban a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végzett, a szakítás után azonban mégsem a szakmájában helyezkedett el. Először rádiózással kezdett el foglalkozni, most viszont sminkesként és oktatóként dolgozik, de egy okosotthonokkal foglalkozó vállalkozás indításában is részt vesz. Egy saját projektbe is belekezdett: egy átalakító show-t tervez, amelyben a fiataloknak mutatná meg, hogyan tudnak előnyös külsőt varázsolni maguknak. Emellett pedig egy olyan szépségszalont is szeretne megvalósítani, ahová az édesanyák a gyerekeiket is magukkal vihetik és együtt szépülhetnek.
Azt is elárulta, milyen most a kapcsolata G.w.M-mel:
„Nincs köztünk kommunikáció, Márkkal nem beszélünk. A gyerekekkel kapcsolatban van egy rend, amihez mindketten tartjuk magunkat.”
Az édesanyát nemrég összeboronálták a válófélben lévő Kucsera Gáborral, ezt azonban pletykát cáfolta is. Most elmondta, egyelőre nem akar új párkapcsolatot.
„Ez nem azt jelenti, hogy elzárkózom az ismerkedéstől, de prioritást semmiképp nem élvez ez a kérdés az életemben. Soha nem voltam kapcsolatfüggő, nem kerestem párt csak azért, hogy legyen mellettem valaki”
G.w.M (Varga Márk) Kulcsár Edina előtt Nagy Melanie-val élt együtt, két közös gyerekük is született. A 2021-es év végén azonban a rapper bejelentette, hogy szakítottak, nem sokra rá pedig felvállalta kapcsolatát Kulcsár Edinával. Melanie ugyan nem nagyon beszélt eddig arról, hogyan érintette őt mindez, de azt egyértelművé tette, hogy váratlanul érte a rapper döntése. Ezt most a hot! magazinnak adott nyilatkozatában is megerősítette:
„Egyik napról a másikra döbbentem rá, hogy egyedül maradtam két kisgyerekkel”
- mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglepő mondatoknak lehettek szem- és fültanúi a Hal a tortán keddi részének nézői. Az adásban ezúttal Demcsák Zsuzsa főzött, akinek Kandász Andrea is besegített.
A vendégségbe érkező Gáspár Győző pedig igencsak megörült Kandásznak, amikor megérkezett.
„Nagyon-nagyon meglepődtem, mert Kandász Andival egy főiskolára jártunk, meg egy egyetemre, és mi egy padban ültünk Andival. Én nagyon-nagyon szeretem őt, nekünk nagyon sok emlékünk van. Többször megkértem a kezét, és mi szerelmesek voltunk egymásba több éven keresztül”
– fogalmazott a showman, aki aztán később arról is beszélt, hogy évekig élt New Yorkban.
Azt, hogy Gáspár Győző mondataiban mennyi igazság van, mindenki döntse el maga, mindenesetre eléggé meglepő mondatok ezek.
Meglepő mondatoknak lehettek szem- és fültanúi a Hal a tortán keddi részének nézői. Az adásban ezúttal Demcsák Zsuzsa főzött, akinek Kandász Andrea is besegített.
A vendégségbe érkező Gáspár Győző pedig igencsak megörült Kandásznak, amikor megérkezett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pachmann Péter szerdán jelentette be, hogy augusztus végén - 28 év után - befejezi televíziós műsorvezetői munkáját a TV2-nél. A döntését azzal indokolta, hogy több időt szeretne szentelni az apai feladataira. Ez ugyanis szerinte nem mindig egyeztethető össze a műsorvezetői munka szigorú időbeosztásával.
A Blikk azt írja, hogy Pachmann döntése sokakat meglepett, és még a TV2 berkein belül is értetlenséget váltott ki. A műsorvezető idősebbik fia 20, lánya pedig 10 éves, így egyes rajongók szerint a döntését nem csak családi, hanem egyéb szempontok is befolyásolhatták.
A találgatások között szerepel, hogy a távozása hátterében politikai okok állnak.
Pachmann ugyanis korábban egyértelművé tette, hogy a műsorvezetői szerepkörét nem tartja összeegyeztethetőnek a politikai állásfoglalással. Ezért nem is vett részt a TV2 2022-es választások előtt készült videójában, amelyben műsorvezető társai Orbán Viktor és a Fidesz újraválasztása mellett kampányoltak. Ahogy feltűnően kiamardt egy néhány évvel korábbi, hasonló jellegű videóból is.
Más források szerint ugyanakkor a hírműsorok vezetőségével támadt személyes ellentétek állhatnak Pachmann távozása mögött. A Blikk a távozó műsorvezetőt is megkereste, hogy bővebben indokolja a döntését, ő azonban egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
Pachmann Péter szerdán jelentette be, hogy augusztus végén - 28 év után - befejezi televíziós műsorvezetői munkáját a TV2-nél. A döntését azzal indokolta, hogy több időt szeretne szentelni az apai feladataira. Ez ugyanis szerinte nem mindig egyeztethető össze a műsorvezetői munka szigorú időbeosztásával.
A Blikk azt írja, hogy Pachmann döntése sokakat meglepett, és még a TV2 berkein belül is értetlenséget váltott ki. A műsorvezető idősebbik fia 20, lánya pedig 10 éves, így egyes rajongók szerint a döntését nem csak családi, hanem egyéb szempontok is befolyásolhatták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kedden délelőtt sokakat meglepett Pityinger László, vagyis Dopeman közösségi oldala. A rapper ugyanis egy olyan bejegyzést tett közzé, amely szerint feleségül vette párját, Viktóriát. A posztban csak néhány, esküvőről és szerelemről szóló hashtag szerepelt, a gratulációk pedig azonnal záporozni kezdtek.
Mostanra azonban kiderült, hogy a hír nem igaz, és egyelőre nem történt házasságkötés. „Úgy kezelem, mintha a feleségem lenne, nincs különösebb jelentősége, de most úgy felbuzdultam, hogy lehet, tényleg csinálok egy nagy esküvőt” – mondta a Borsnak Dopeman, hozzátéve: „a nászút már be van fizetve”.
A rapper szerint az egész ötlet teljesen spontán született.
„Tegnap ültünk a teraszon, Viktóriával egyébként mindig szórakoztatjuk egymást, nagyon sokat tudunk együtt kacarászni, eközben látom a Facebookon, hogy be lehet állítani, miszerint kapcsolatban vagyunk. Nézem a képemet, mondom, ez tök viccesen nézne ki Viktória fotója mellett. De, mondom, a 'kapcsolatban' az snassz, legyünk egyből inkább házasok”
– mesélte.
Viktória már korábban is feltűnt Dopeman mellett: szerepelt egy videóklipben és a közös YouTube-műsorukban is. Bár a kapcsolatuk nem új, csak néhány hónapja derült ki, hogy ők ketten egy párt alkotnak.
Kedden délelőtt sokakat meglepett Pityinger László, vagyis Dopeman közösségi oldala. A rapper ugyanis egy olyan bejegyzést tett közzé, amely szerint feleségül vette párját, Viktóriát. A posztban csak néhány, esküvőről és szerelemről szóló hashtag szerepelt, a gratulációk pedig azonnal záporozni kezdtek.
Mostanra azonban kiderült, hogy a hír nem igaz, és egyelőre nem történt házasságkötés. „Úgy kezelem, mintha a feleségem lenne, nincs különösebb jelentősége, de most úgy felbuzdultam, hogy lehet, tényleg csinálok egy nagy esküvőt” – mondta a Borsnak Dopeman, hozzátéve: „a nászút már be van fizetve”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Palik László tavaly novemberben, három év együtt járás után mutatta meg először 14 évvel fiatalabb kedvesét, dr. Erős Petrát. A pár most a Meglepetésnek adott címlapinterjút, amelyben a műsorvezető azt mondta, szerinte a barátnője „úgy jött a világra, hogy birtokában volt a Palik László kezelési kézikönyvnek”, mert még sosem veszekedtek. Úgy érzi, ügyvéd párja pontosan érzi őt, és elképesztő szeretettel, valamint érzékenységgel kezeli, amiért nagyon hálás.
„Számomra sosem volt nehéz Lacival együtt élni. Nagy harmóniában vagyunk, a konfliktushelyzetek is elkerülnek minket. Laci oldalán nőnek érzem magam, és minden reggel úgy ébredek fel mellette, hogy fülig ér a szám, mert boldog vagyok, hogy ő a társam”
– mondta dr. Erős Petra, aki szerint kapcsolatuk olyan, mint egy rózsaszín lányregény.
„23 éves korom óta várok egy olyan férfira, mint Laci. Számomra ő az ideális társ. Férfias, intelligens és humoros”
– fogalmazott Petra. Elmondta, hogy a 13 éves fia, Samu és a szülei is azonnal megszerették Palikot. Amikor négy éve bemutatta őt a családjának, volt benne egy kis drukk, de már az első találkozás is gördülékenyen ment, azóta is jó a kapcsolatuk.
Boldogan beszélt arról is, hogy idén nyáron sok időt töltöttek a szülei szántódi nyaralójában, mert a műsorvezető számára nagyon fontos a családi összetartozás. Elárulta, hogy Laci kisebbik fia, a 16 éves Vince és az ő fia már-már testvérként tekintenek egymásra, és sok időt töltenek együtt.
A műsorvezető és az ügyvéd is volt már házas, Palik háromszor, Petra kétszer. A tévés szerint jól érzik magukat együtt, és nincs hiányérzetük a házassági dokumentumok miatt, de „soha ne mondd, hogy soha”. Úgy fogalmazott, a jövőt nem tervezi, nem akarja tudni, mi lesz öt vagy tíz év múlva, inkább a jelent éli meg.
Azt mondta, nagyon örül a Legyen Ön is milliomos! sikerének, és imádja, hogy „a tudás 2025-ben is szexi”. Hozzátette, hogy bár 14 év van köztük, ez nem zavarja őket.
„Eddig egyik páromtól sem kértem el a személyi igazolványát a megismerkedésünkkor, Petránál sem voltam kíváncsi a korára. Úgy vagyok az érzelmeimmel, hogy az adott ember a lényeg, hogy vonzó vagy nem vonzó számomra, tudok-e élni vele, vagy sem. A kor csak egy szám. Petrával nem vesszük észre a köztünk lévő 14 évet. Kicsit kortalannak gondoljuk magunkat, és törekszünk rá, hogy élethossziglan megőrizzük a vitalitásunkat. Szerintem mi még jó sokáig dolgozni fogunk, mert aki dolgozik, az talán lassabban öregszik. Egyébként a sport is közös szenvedélyünk, rendszeresen teniszezünk, futunk vagy edzünk együtt”
– mondta Palik.
Párja hozzátette, úgy érzi, a műsorvezetővel még legalább harminc évig egy pár lesznek.