News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Megszólalt a lány, akivel Azahriah szexelt a toi toi vécé mögött: „Rosszul esett, hogy engem hibáztatnak”

Laura elmesélte, pontosan hogyan került intim helyzetbe az énekessel a koncert után, és hogy érezte magát, miután kikerült a netre a róluk készült videó.

Link másolása

hirdetés

Májusban egy egész ország ismerte meg a fiatalok körében rendkívül népszerű Azahriah nevét, miután kiderült, hogy a Szolnoki Palacsintafesztiválon, egy toi toi vécé mögött szexelt egy lánnyal. Minderre úgy derült fény, hogy valaki levideózta őket a légyott közben, a felvétel pedig felkerült a netre.

Azahriah végül egy videóban elismerte a történteket, és azt is elmondta: csak azt sajnálja az egészben, hogy megcsalta az akkor éppen külföldön tartózkodó barátnőjét. A lány nem más, mint Luna, aki már több tévéműsorban is szerepelt, VV Soma és Pumped Gabó barátnője is volt, és influenszerként is tevékenykedik.

Annak a lánynak a kilétét azonban jó ideig homály fedte, akivel Azahriah félrelépett. Miután az Instagramon és TikTokon már felvállalta, hogy ő volt az énekes partnere a szolnoki fesztiválon, most interjút adott Lakatos Leventének.

Az ismert író podcastjében

Laura elmondta, azért döntött úgy, hogy az Instagram-oldalán színt vall, mert megtudta, hogy egy másik lányt vádoltak meg a történtekkel, és "felszólalt benne a lelkiismeret".

Elárulta, hogy évek óta követi Azahriah-t, vagyis Baukó Attilát a YouTube-on (aki zenei karrierje előtt PaulStreet néven vált ismertté youtuberként), és bár volt egy közös barátjuk, de a palacsintafesztiválig nem beszélgettek egymással. A rendezvényre egy barátnője hívta el, aki ismerte Azahriah zenésztársát, Desh-t. A koncert után a barátnő üzenetben megkérte Desh-t, hogy menjenek ki hozzájuk, de a zenész inkább beinvitálta őket a backstage-be, ahol elkezdtek beszélgetni és iszogatni. Laura azt állítja, hogy nem ő kezdeményezett Azahriah-nál.

hirdetés
"Ott álltunk négyen, beszélgettünk, és az Ati odahúzott maga mellé, csak így random, és full meglepődtem, hogy baszki, leáll a szívem. Azért az nekem nagy szó volt alapból, hogy ő ott beszélget velem. Szinte a példaképem egyébként a srác. És ott elkezdett ölelgetni, meg minden. Habár jó részeg volt, szegénykém, nagyon sokat ittak, brutális mennyiséget"

- mesélte a 19 éves lány.

Ezután elmondása szerint a két fiú elindult a toi toi vécékhez vizelni, a lány barátnője pedig Desh után ment és Laurát is odahívta. Amíg Desh és a barátnő bementek az egyik vécébe, Azahriah hátrahívta Laurát azzal, hogy mondani akar neki valamit. A lány szerint a fiú egy homlokpuszival indított, aztán csókolózni kezdtek, így gabalyodtak egymásba.

Mint mondta, nem volt ellenére a dolog, hiszen Azahriah tetszik neki mint férfi. De ha tudta volna, hogy az énekesnek barátnője van, akkor nem ment volna bele.

Lakatos Levente megkérdezte tőle hogy nem zavarta-e, hogy mások előtt szexeltek, hiszen a róluk készült videón is látszik, hogy mozgás volt körülöttük. Laura ezzel szemben azt állítja, hogy teljesen sötét volt, körülöttük pedig fák és bokrok voltak, és nem járkáltak arra emberek. Azt se vették észre, hogy három fiú meglátta és levideózta őket. Arra a kérdésre, hogy a botrány fényében újra megtenné-e, így felelt:

"Nem, több okból sem. Egyrészt nem akarom, hogy megint kiderüljön, és rólam csámcsogjon az egész világ. Másrészt ők kibékültek Lunával, harmadrészt pedig nekem is van egy szerető párom."

A lány arról is beszélt, hogy tudta, hogy az egyéjszakás kalandjukból nem lesz több, mondván "egy rocksztártól nem várok sokat". Ráadásul miután megtudta, hogy Azahriah-nak barátnője van, "nagyon bűntudata" lett, és szerette volna, ha Luna megbocsát a fiúnak. Azt is elmondta, hogy kihasználva érezte magát, és az is rosszul esett neki, hogy az énekes nem támogatta őt akkor, amikor rengeteg támadást kapott a botrány miatt.

A videó kikerülés után "nagyon befordult", ki se mozdult a szobájából, és nem is nézett rá napokig a közösségi oldalakra, csak sírt, sőt pánikrohamai is voltak.

"Rosszul esett, hogy engem hibáztatnak az emberek, meg hogy nagy csúnyákat mondanak rám. Régebben is volt egy ilyen korszak, hogy én voltam a rossz, és akkor ment a ribancozás, meg hasonló dolgok. Nagyon rosszul voltam, de tényleg. Lelkileg annyira lenyomott ez az egész, hogy konkrétan már kívülről fájt. Csak sírni tudtam"

- mesélte, hozzátéve, az is fájt neki, hogy a botrány kirobbanásakor mindenki azt hitte, ő "mászott rá" Azahriah-ra.

"Azóta átértékeltem magamban a dolgokat, elég mélyen. (...) Letargikus állapotba kerültem. Azért én átértékeltem magam, és most már rájöttem, hogy több vagyok annál, hogy engem a toi toi mögé vigyenek, akármilyen híres az adott személy"

- mondta.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Sarka Kata Ronaldinhóval fotózkodott Budapesten
Pár hónapja egyszer már összefutottak, akkor is készült róluk közös kép.

Link másolása

hirdetés

Ronaldinho vasárnap érkezett Magyarországra az European Teqball Tour magyarországi állomása kapcsán. Sarka Kata is kilátogatott az eseményre, melyről hétfő este tett közzé egy fotót Instagram-oldalán. A legendás brazil focistával is sikerült készítenie egy közös fotót.

„Fantasztikus mérkőzések, hihetetlen hangulat, és egy világklasszis sportoló!”

- írta Sarka a bejegyzéséhez.

Ezzel néhány hónapon belül kétszer is sikerült Ronaldinhóval fotózkodnia. Júniusban ugyanis a floridai Miami Beach egyik szórakozóhelyén futottak össze.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Marics Peti elárulta, Tóth Andit már 6 évvel ezelőtt kiszúrta magának
A népszerű énekes azt is elmesélte, hol látta meg először jelenlegi párját, és hogy reagált rá.

Link másolása

hirdetés

Marics Peti idei születésnapja igencsak emlékezetesre sikerült. A nagy napon ugyanis a VALMAR duó óriási tömeg előtt léphetett fel, ahol hatalmas volt a sikerük.

A koncert után a TV2-nek adott interjúban elárulta, hogy már hat éve kinézte magának mostani párját, Tóth Andit.

"Még hat évvel ezelőtt megláttam egy buliban, és azt mondtam, úristen, ki ez a csaj? Odamentem hozzá, ott ismertük meg egymást először, és ez mostanra bontakozott ki ennyire"

– árulta el.

VIDEÓ: Marics Peti a koncert után

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Meghan Markle kamaszként „meztelen koreai fürdőkbe” járt az édesanyjával
A tizenéves lány csak nehezen tudott megbirkózni a jjimjilbang, vagyis a koreai fürdőház hagyományaival.

Link másolása

hirdetés

Gyerekkoráról beszél kedden megjelent legújabb podcastjában Meghan Markle, írja a Daily Star. A korábban a Spotify-on hetente jelentkező műsor közel egy hónapig szünetelt a királynő halála és a temetés miatt.

A korábbi epizódokban Harry herceg felesége az énekesnő Mariah Carey-vel, a teniszező Serena Williamsszel és a színésznő Mindy Kalinggel beszélgetett. Az Archetypes új adásának vendége Margaret Cho volt. Az amerikai humoristával elsősorban a koreai származása miatti diszkriminációról esett szó, de a beszélgetés egy pontján Meghan kitért saját, koreai kultúrával kapcsolatos élményeire is.

A hercegné felidézte gyerekkori emlékeit, amikor az anyukájával koreai gyógyfürdőkbe jártak.

Meghan szerint egyáltalán nem volt könnyű a pubertáskoron éppen átesett tiniként meztelenül belépni abba a terembe, ahol 90 éves korig bezárólag minden nő ruha nélkül flangált. Sokan közülük egy pad előtt álltak sorba, ahol testradírral kényeztették őket.

Meghan vágya ebben a helyzetben egy fürdőruha volt, de az édesanyja nem engedte meg a viselését. Amikor végül megbirkózott a szégyenlőséggel, az emeletre mentek és olyan finom forró tésztát ettek, amit korábban még nem kóstolt.

hirdetés

A hercegné a beszélgetésben kitért arra, hogy a koreai nők egyáltalán nem voltak zavarban. Számukra a jjimjilbang, vagyis a koreai fürdőházak látogatása teljesen természetes volt, melynek tradícióit generációról generációra adták át egymásnak az Egyesült Államokban is.

Némi meglepetésre a műsorban egy szó sem esett II. Erzsébet haláláról és a temetésről. A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Tóth Gabiról már reprezentatív közvélemény-kutatás is készült
A hazai keresztény popzene nagyasszonya megkerülhetetlen tényezővé válik.

Link másolása

hirdetés

Egyre több jel utal arra, hogy Tóth Gabi nemcsak a könnyűzeneiparban, hanem a politikai-közéleti színtéren is megkerülhetetlen jelenséggé válik. Az énekesnő több kritikát kapott a NER-közeli kapcsolatai, 7 milliót érő karórája vagy közösségi médiás kirohanásai miatt. Ezeket ő maga általában azzal magyarázza, hogy "üldözik" hirtelen felvállalt keresztény értékrendje miatt.

Ebben a kérdésben kívánt rendet vágni az IDEA-intézet, amely az énekesnővel kapcsolatos közvélemény-kutatást rendelt be. A cég indoklása szerint az énekessel kapcsolatos kérdések egyértelműen átkerültek már a politikai térbe, ezért volt aktuális a felmérés elkészítése.

Az 1800 fős, országos, reprezentatív felmérésben az egyik állítás ez volt: „Az ismert énekest, Tóth Gabit, azért éri sok kritika az utóbbi időben, mert nyíltan vállalja keresztény meggyőződését.”

Erre kellett 1-től 5-ig terjedő skálán válaszolni aszerint, hogy egyáltalán nem vagy teljes mértékben igaz-e az állítás.

Az összes megkérdezett nagyjából harmada egyáltalán nem értett ezzel egyet és nagyjából ugyanannyi ember teljesen egyetértett vele. Az ellenzéki szavazók jelentős része nem gondolta igaznak ezt az állítást.

A másik felvetés az volt, hogy Tóth Gabit jogosan éri kritika, mert nem hiteles azoknak az értékeknek a képviseletében, amiket közvetít. A válaszadók jelentős része szerint ez igaz, vagyis Tóth Gabi szerintük nem hiteles. Nem így a Fidesz-KDNP szavazói szerint akiknek döntő többsége úgy gondolja, Tóth Gabi hitelesen képviseli az általa felvállalt értékeket. A két érték összehasonlításából az látszik, hogy még egy énekesnő megítélésében is döntő Magyarországon a pártállás kérdése.

hirdetés

Nem sokkal az eredmény nyilvánosságra hozatala után maga Tóth Gabi is reagált a közvélemény-kutatásra. A 24.hu szúrta ki, hogy az énekesnő egy napig elérhető Instagram-sztoriban "elemezte" az eredményeket. Mint írta:

„Emberek, elérkezett a csúcspont az életemben. Közvélemény-kutatást végeztek velem kapcsolatban az embereknél”.

A videóban ezután megszólította férjét, Krausz Gábort is, akitől megkérdezte, hogy szerinte lehet-e belőle elnök is egyszer. A sztárséf azt válaszolta: „Szerintem az leszel, ha a közvélemény megszavazza”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: