HÍREK
A Rovatból

„Megsimogatta itt vagy ott fürdetés közben” – Böjte Csaba szerint nem tűnt fel a gyerekeknek a szexuális bántalmazás, ezért derült ki ilyen sokára

A szerzetes mesélt az otthonaiban történt zaklatások és bántalmazások nyilvánosságra kerüléséről, a nőkről tett, nagy vitát kiváltó megjegyzéseiről és állítólagos szeretőjéről is.


Interjút közölt a Válasz Online Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával. A kolozsvári születésű pap az utóbbi időben több problémás ügy miatt került a hírportálok címoldalaira.

Először egy otthonának nevelőjéről derült ki, hogy súlyosan bántalmazta és szexuálisan zaklatta a rá bízott fiatalokat – őt 28 évi börtönre ítélte a romániai bíróság. Majd egykori lakója számolt be róla, hogy nem foglalkoztak panaszaival, amit egy másik nevelő helytelen viselkedései miatt tett. Később a terrorizmusért elítélt (azóta már szabadon engedett) Budaházy György szabadulásáért imádkozott gyerekek társaságában, anyák napja alkalmából pedig súlyos kijelentéseket tett bántalmazott nőkről és a „női lélekről”. Az utóbbi napokban ráadásul az Amerikai Népszava hasábjain megjelent egy cikksorozat, amiben egy névtelen forrás állítólagos Messenger-üzenetek és hangfelvételek alapján azt állítja: másfél éven át a szerzetes szeretője volt.

Az interjúban Böjte kifejti: nem érzi magát teljesen felelősnek a gyerekotthonaiban történt esetek kapcsán.

„Olyan értelemben nem érzem magam felelősnek, hogy ki tudtam volna szűrni, ami történt, vagy mulasztást követem volna el”

– fogalmaz a pap. Hozzáteszi: ő személyesen soha semmit nem érzékelt abból, ami a vádak szerint az intézmények falai között történt.

A szerzetes kifejtette azt is, szerinte miért nem vették észre a gyerekek körül lévő emberek (más nevelők, tanárok, társak) a zaklatásokat. Véleménye szerint

„a gyerekek [...] olyan helyekről jönnek, ahol gyakran mindennapos a testi-lelki és szexuális bántalmazás. Úgy gondolom: nem tűnt fel nekik. Megsimogatta itt vagy ott fürdetés közben… Akkor nem tudatosult bennük, hogy mi történt. Utólag, felnőtt fejjel már igen.”

Ugyanakkor hozzátette: a román ügyészség példásan járt el az ügyben, mert a nyomozást úgy folytatták le, hogy közben az intézményben lakó gyerekeket a lehető legkisebb mértékben próbálták felzaklatni.

Ismét beszélt arról, hogy nem tud hinni Máthé-Bogár Mónikának, aki nevét és arcát vállalva mesélt arról, hogyan zaklatta egy nevelője. Szerinte nem életszerű, amit a ma már felnőtt nő mond, mert a lány egyszer négyszemközt már azt mondta neki, hogy nem történt erőszak, másrészről a megvádolt nevelő lakása és Mónika egykori szobája csupán néhány méterre voltak egymástól. Böjte szerint elképzelhetetlen az, hogy ne tűnjön fel a senkinek, mondjuk a féltékeny feleségnek, hogy a szomszédban rendszeresen erőszakolnak egy lányt. Harmadrészt állítólag Mónika egykori barátnője egy levélben megírta Böjtének, hogy „felháborító, amit Mónika mond, mert nem bántalmazták őket a nevelők”.

„Amikor visszakérdeztem, hogy volt-e erőszak, azt mondta: Jancsinak volt egy »deréksimogató« szokása, de erőszak nem volt.

Rákérdeztem, hogy Jancsi felesége, Kata tényleg kínozta-e őket. Azt írja, ez is hazugság: Kata valóban féltékeny volt és »csúf volt a szája«, de nem tépte őket, ahogy a sajtóban megjelent” – fejtette ki álláspontját Böjte Csaba.

Szóba került sokat vitatott anyák napi állítása is, ami alapján úgy tűnt, azt szorgalmazza, hogy a bántalmazott nők bocsássanak meg uraiknak, és térjenek vissza a családhoz. És bár az interjúban kifejtette, hogy nem lehet minden bűnt, verést, erőszakot megbocsátani, „keresztényként én hiszek a kiengesztelődésben, a bűnbocsánatban, az újrakezdésben” – fogalmazott.

A beszélgetés végén szóba került az állítólagos szerető ügye is, amit Böjte úgy kommentált

„bosszúhadjáratról van szó, ami már három-négy éve tart.”

„Ez a hölgy nálunk volt önkéntes, vezető akart lenni, annak nem volt alkalmas, úgyhogy elküldtük” – tette hozzá Böjte Csaba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Előkerült az utolsó fotó, amin a később holtan talált szekszárdi főorvosnő még életben van – a klinika szerint nem hibáztak
A doktornőt csaknem 30 órán keresztül keresték rendőrök és kutyás önkéntesek is. Végül egy használaton kívüli garázssor mögött bukkantak rá a holttestére.


Előkerült egy felvétel, amelyen a péntek hajnalban eltűnt, majd szombaton holtan megtalált szekszárdi doktornő látható. A képeken az látszik, ahogy péntek hajnali 5 órakor, fekete pizsamában, papucsban, nyakán kötéssel, vállán egy pulóverrel elhagyja a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának osztályát, miközben a fal melletti korlátba kapaszkodik.

Ezt követően rendőrök és kutyás önkéntesek csaknem 30 órán át keresték, végül szombat délután találtak rá a holttestére a klinika melletti, elhagyatott garázssor mögött.

Családja szerint eltűnését a személyzet csak két órával később vette észre. A főorvosnő a rendkívül hosszú, 12 órás műtét után erős fájdalomcsillapítókat kapott, és ezek hatása alatt zavartan bolyonghatott. Lánya a 24.hu-nak azt mondta, csütörtökön beszéltek utoljára, édesanyjának nagyon nagy fájdalmai voltak, és arra panaszkodott, hogy borzasztóan viselkednek és beszélnek vele a kórházban az alkalmazottak. Azt mondta, rá sem néztek a nővérek, nem is érdekelte őket, hogy mi van vele. Úgy gondolják, olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.

Az RTL Híradó szerint a főorvosnő még a kórház területén eleshetett és a sebei is felszakadhattak, mielőtt kiment az épületből.

Bár a Blikk korábban azt írta, az ügyben belső vizsgálat indult, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja az RTL Híradóval közölte:

álláspontjuk szerint a szakszemélyzet a lehető legnagyobb körültekintéssel járt el, nem történt mulasztás, ezért belső vizsgálatot sem indítottak. Indoklásuk szerint nem történt szakmai hiba, a betegek szabad mozgását pedig nem korlátozhatják.

A fül-orr-gégészként dolgozó doktornő a szekszárdi Balassa János kórház megbecsült orvosa volt, a tragédia mélyen megrázta kollégáit. „Nyilván tisztában voltunk a műtét kockázataival, és előtte nagyon sokat beszélgettünk vele erről. Mondtuk neki, hogy várjuk vissza, nyugodtan gyógyuljon meg” – nyilatkozta a kórház főigazgatója, hozzátéve, hogy a főorvosnő rendkívül elhivatott volt, és komoly fájdalmai ellenére a műtét előtti héten is végigdolgozott.

„Egyfajta szervezője volt az osztálynak. Aktívan részt vett a betegellátásban, tanította a fiatal szakorvosokat, rengeteg ügyeletet vitt. Minden beteggel megtalálta a közös hangot, és látjuk a közösségi médiában is, mennyien búcsúznak tőle jó szívvel” – méltatta elhunyt kollégáját a főigazgató.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk
A miniszterelnök korábban azzal hárított a vita elől, hogy csak a politikus „gazdáival” vitázna. A Tisza Párt alelnöke szerint ez a gyávaság egyértelmű jele.


Magyar Péter egy Facebook-posztban reagált arra, hogy állítása szerint Orbán Viktor ismét menekül az élő, egyenes vita elől. A Tisza Párt elöke azt írta: „Hallom, Orbán Viktor megint menekül az élő egyenes vita elől. Szerintem nem sokan lepődtek meg ezen”. Úgy véli, a miniszterelnök valójában az olyan kényelmetlen témák elől futamodik meg, mint az Amerikában kitárgyalt mentőcsomag, az egészségügy, a közlekedés és az oktatás összeomlása, vagy épp a vágtató infláció és a megélhetési válság.

Magyar Péter a bejegyzésében szó szerint idézi a miniszterelnök állítólagos indoklását, majd arra reagálva megszólítja Orbán Viktort. „Azt is hallottam, hogy azzal indokolja a megfutamodását, hogy ő csak a »gazdáimmal« vitázik.

Miniszterelnök Úr, Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk. Akkor se, ha mást gondolunk a világról.

Nem kell félni egy vitától! Tudja: »Gyáva népnek nincs hazája.«”

Orbán Viktor korábban Pintér Bence győri polgármesternek fogalmazott úgy, hogy az általa lehetőségként felkínált miniszterelnök-jelölti vitán nem vesz részt, ő szívesebben vitázna Magyar Péter brüsszeli bürokrata „gazdáival”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra” – Belső vizsgálat indult a klinikáról eltűnt, majd holtan talált főorvosnő ügyében
A 12 órás gerincműtét után magára hagyott doktornő zavart állapotban sétált ki a kórházból. Holttestét másnap találták meg, a család most válaszokat követel.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, holtan találták meg szombaton Szegeden azt a 61 éves doktornőt, aki a rendőrség tájékoztatása szerint november 7-én, hajnalban távozott a Szegedi Tudományegyetem klinikájáról. Dr. Kett Antónia holttestére egy lakossági bejelentés után, szombaton délután 2 órakor bukkantak rá az Állomás utcai garázssor mögötti erdős területen. A Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra. Csak két órával az eltűnése után értesítették a biztonságiakat arról, hogy nincs meg”

– mondta el a 24.hu-nak a Szekszárdi Balassa János Kórház fül-orr-gégész főorvosaként dolgozó nő lánya. A családtag szerint az édesanyja az eltűnése előtt arról panaszkodott, hogy nagy fájdalmai vannak, a kórházi alkalmazottak pedig „borzasztóan viselkednek és beszélnek” vele, a nővérek rá sem néztek.

A lánya elmondta, édesanyja egy komoly, 12 órás gerincműtéten esett át november 3-án. „Szét voltak csúszva a csigolyái. (...) titánlemezeket ültettek be neki, hogy kimerevítsék a gerincét.”

A család úgy véli, a tragédiához hozzájárulhatott, hogy az orvosnő olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.

A kórházban belső vizsgálat indult annak tisztázására, hogy kinek a hibájából vagy hanyagságából hagyhatta el egy frissen műtött, zavart beteg az idegsebészeti klinikát, írta a Blikk. A lap szerint a beteg nem jelezte távozási szándékát, és állapota miatt erről nem is lehetett volna szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Titkolóznak, mire kapott több mint 100 millió forintot Fásy Ádám családjának cége a kulturális minisztertől
Alig alapították meg Fásy feleségének és lányának cégét, máris ömlik hozzájuk a közpénz. A minisztérium és a mulatós sztár is mélyen hallgat a részletekről.


Százmillió forintot meghaladó támogatást kapott Fásy Ádám családjának frissen alapított cége a kulturális és innovációs miniszter, Hankó Balázs saját keretéből – számolt be róla az RTL Híradó. A közpénzt a Zsam-Art Kft. a „Munkácsy Művészeti Misszió égisze alatt megvalósuló vándorkiállításhoz kapcsolódó projekt kivitelezésére” nyerte el. Hogy ez pontosan mit takar, azt sem a minisztérium, sem Fásy Ádám nem árulta el.

A cégadatbázis szerint a ZSAM-ART Production Kft.-t idén februárban alapították, tulajdonosai a mulatós sztár felesége, Fásyné Gurzó Mária és lánya, Fásy Zsüliett.

Fásy Ádám régóta kampányol a kormány mellett, és gyakran feltűnik a Fidesz rendezvényein. 2021-ben Orbán Viktor egy mulatós kampánynótával búcsúztatta az évet, amiben Fásy is énekelt: ez volt az elhíresült „Piros volt a paradicsom, nem sárga; Magyarország előre megy, nem hátra." Az idei Békemeneten az EDDA frontembere, Pataky Attila mellett vonult az első sorban, ahol a kormányfőről úgy nyilatkozott: „Nekünk Orbán Viktor az irányadó. Én nagyon tisztelem a miniszterelnök urat és mindenkinek meg kell hajolni.” Szerinte a miniszterelnök feltette Magyarországot a világtérképre, és „olyan kommunikációs és más tettei vannak, hogy csak jót, és nem akar rosszat az országnak.”

A Fásy Mulató és szépségversenyek tulajdonosa tavaly augusztus 20-án állami elismerést is kapott, a Hankó Balázs vezette minisztérium a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatával tüntette ki.

Fásy évek óta a Munkácsy Alapítvány elnöke, ebben a minőségében vett részt a festő Honfoglalás című művéről szóló vándorkiállítás júniusi, győri megnyitóján is. A család cégének most odaítélt 101 millió forintos támogatás kiemelkedő, hiszen Hankó Balázs évi 544 millió forintos keretéből idén ez volt a legnagyobb összeg, amit egyetlen kedvezményezettnek ítéltek oda.

A Híradó megkereste a minisztériumot és Fásy Ádámékat is, de adásukig egyik féltől sem kaptak választ arra, hogy milyen szempontok alapján döntöttek a támogatásról, és pontosan mire költik a közpénzt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk