SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megrázó részletek Gene Hackman haláláról: kiderült, hogy halt meg pontosan, nyilvános a boncolási jegyzőkönyv

Felesége halálát a hantavírus okozta tüdőszindróma okozta. A boncolás szerint Hackman a halála előtti napokban koplalt, vagyis már nem tudott magáról gondoskodni.


a Fox News.

A 95 éves színészt és feleségét, Betsy Arakawát február végén találták meg Santa Fé-i otthonukban a karbantartók. A rendőrség eleinte az idegenkezűséget sem zárta ki. Később kiderült, hogy Arakawát egy rágcsálók által terjesztett hantavírus-fertőzés ölte meg.

A boncolási jegyzőkönyv szerint Arakawa 65 éves korában halt meg, és halálát a hantavírus okozta tüdőszindróma okozta, ami általában egérürülékkel való érintkezés során fertőz. Mindkettőjük halálát természetes okoknak minősítették.

A vizsgálatok során Hackman maradványait is tesztelték hantavírusra, de az eredmény negatív lett.

A boncolás szerint Hackman a halála előtti napokban koplalt, vagyis már nem tudott magáról gondoskodni. A toxikológiai vizsgálat "alacsony acetonszintet mutatott ki nála, ami tartós koplalásra utal," áll a jelentésben. Kiderült az is, hogy korábban több súlyos infarktusa volt, és 2019-ben pacemakert is beültettek neki. A jelentés szerint Hackmannél "krónikus szívelégtelenség" is fennállt, "a veseelégtelenség jelei" is megfigyelhetők voltak, és "az Alzheimer-kórnak megfelelő neurodegeneratív elváltozásokat" is találtak nála írja az Entertaintment Weekly.

A nyomozás során átvizsgálták Arakawa számítógépét is. A rendőrök így tudták meg, hogy a nő február elején betegedhetett meg, mert többször keresett rá a Covid tüneteire. Egy e-mailből az is kiderült, hogy Hackman elvégzett egy Covid-tesztet.

A házaspár holttestét 2025. február 26-án találták meg, az otthonukban velük volt az egyik kutyájuk is. Hackman testét a ház bejáratánál, a sárfogóban találták meg egy napszemüveg és egy sétabot mellett. A nyomozók szerint az "idős színész hirtelen eshetett össze." Hackman pacemakere utoljára február 17-én regisztrált aktivitást.

Arakawára a fürdőszobában bukkantak rá. A közelében különféle gyógyszerek hevertek, köztük pajzsmirigygyógyszer, Tylenol és diltiazem, ami mellkasi fájdalom és magas vérnyomás kezelésére szolgál. A hatóságok szerint Arakawa, aki Hackman első számú ápolója volt, nagyjából egy héttel korábban hunyt el, mint a színész.

Santa Fe megye seriffje, Adan Mendoza azt mondta, hogy Arakawát utoljára február 11-én látták nyilvánosan, amikor bevásárolni ment. Ezt követően semmilyen üzenetet nem találtak tőlük a hatóságok.

Gene Hackmant és Betsy Arakawát szűk körű megemlékezésen búcsúztatták el Santa Féban, ahol Hackman három felnőtt gyermeke – Christopher, Elizabeth és Leslie – is részt vett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ezt sosem fogom tudni feldolgozni” – egy év után megszólalt Sallai Nóra a tragikus balesetről
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.


Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.

Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:

„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát.”

Kisfiát, Bendét a baleset után kórházba szállították, de néhány nap múlva elhunyt. Ekkor Nóra még kómában volt. A színésznő állapota azóta javul, de még nem épült fel teljesen.

„Köszönöm szépen, javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.”

A visszatérésről óvatosan beszél, időt ad magának.

„Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”

A baleset 2024. szeptember 27-én történt. A színésznő az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben. A Haraszti úton érkező autónak volt elsőbbsége. A BMW egy, az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának - írja a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch elárulta: Annyira különleges neve lesz a kislányuknak, hogy még a naptárban sincs benne
Sydney korábbi egészségügyi problémái miatt nem hitte, hogy valaha gyermeke lehet. A névválasztás szempontjairól is részletesen beszélt.


Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.

A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.

Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.

A családban nem jellemző, hogy keresztneveket örökítenének, de ha kisfiuk lett volna, elképzelhető, hogy Sydney édesapja után kapott volna nevet. A vezetékneveknél viszont modern megoldást választottak, a gyermek mindkettőjüket képviselni fogja.

A névválasztás gyorsan ment, bár ha fiuk lett volna, nehezebb dolguk akadt volna.

„Fiúnevekben nem voltunk túl erősek, így emiatt is örülünk, hogy lány lett, mert fiúnál biztosan lett volna vita” – árulta el Sydney. Azt is elmondta, hogy bár nézelődött, nem mélyedt el komolyan a témában.

„A Sydney is egy városnév, és a lányunk neve, az Elysee is földrajzi kötődésű lesz. Emellett szerettem volna, ha egy itthon kevésbé ismert, Y-t is tartalmazó név lenne, valamint mivel apukám részéről francia származású volt a lányunk dédnagymamája, így szerettem volna francia eredetű nevet választani.”

A név annyira különleges, hogy hivatalos névnapja sem lesz, de ez nem újdonság a családban. „A Sydney-nek sincs névnapja és valószínűleg a gyermekünknek sem lesz” – tette hozzá a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szabó Zsófi Orbán Viktoros pulcsiban üzent: Tudom, hogy a jó oldalon állok. A fotóra a miniszterelnök is reagált
Bár az utóbbi hetekben több ezren leiratkoztak az oldaláról, ő lett a DPK egyik alapítója és az első országos DPK-találkozó műsorvezetője.


Szabó Zsófi hétfő este bejelentette, hogy továbbra is kiáll jobboldali értékrendje mellett, és ott lesz a Békemeneten – írta a közösségi oldalán. A bejegyzéshez egy fotót csatolt, amelyen Orbán Viktor-os pulóvert visel.

„Nem számít, hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok.

Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!” – írta a tévés-műsorvezető.

Orbán Viktor a saját oldalán megosztotta a posztot, és üzent. „Üdv a fedélzeten!”

Augusztus végén derült ki, hogy Szabó Zsófi alapító tag lett az egyik Digitális Polgári Körben, majd őt választották az első országos DPK-találkozó egyik műsorvezetőjének. Az esemény után sokan eltávolodtak tőle, több ezer követőt vesztett, de továbbra is vállalja a nézeteit.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk