KULT
A Rovatból

Végleg bezárultak a Colosseum kapui – meghalt Jon Hiseman, a legendás alapító dobos

Minden idők egyik legnagyobb dobosa volt. Nagyon szerette Magyarországot, az idén is Paksra készült. A halál azonban közbeszólt: Jon Hiseman nincs többé.


Most, hogy ezeket a szomorú sorokat írom, felrémlik előttem egy magas, göndör hajú, mosolygós angol férfiú, hosszú, kopott bőrkabátban, amint üdvözlésemre érkezik a budapesti Hotel Intercontinental (ma Marriott) halljában. 1987 márciusát írtunk. Jon akkor járt először Magyarországon. A klasszikus rock hívei számára már régóta legenda volt. Pályafutását a brit blues egyik atyjánál, Alexis Kornernél kezdte, majd játszott az excentrikus Graham Bond zenekarában, amely évekkel megelőzte a korát első jazz-rock bandaként. Hiseman itt találkozott egy nem kevésbé „őrült” szaxofonossal, Dick Heckstall-Smith-szel, akivel aztán tovább léptek a másik blues-nagyúrhoz, John Mayallhoz. Annyira megkedvelték egymás játékát, hogy úgy döntöttek, együtt maradnak. De mi legyen a banda neve? Hiseman akkortájt nősült, és Rómába mentek nászútra ifjú feleségével, az azóta nem kevésbé világhírű szaxofonművész-zeneszerző Barbara Thompsonnal.

Megpillantották a Colosseumot, és a csodálatos ókori arénáról nevezték el közös csapatukat éppen 50 évvel ezelőtt.

Bár a zenekar, amely a rock, a blues, a jazz és a klasszikus elemek máig utolérhetetlen elegyét teremtette meg, kezdetben mindössze három évig állt fenn, a tagok fantasztikus hangszeres tudása, a remek kompozíciók és rögtönzések összhangja, nem utolsósorban a kettős lábdobot használó Hiseman játéka már ekkor maradandó életművet teremtett. A Those About To Die, a Beware of Ides of March, a Daughter of Time, a Lost Angeles, és mindenekelőtt a három tételes tökéletes szerelmi vallomás, a Valentyne’s Suite kikerülhetetlen darabjai a modern zenének.

A következő években Jon Barbara zenekarát, a Paraphernaliát erősítette, és együtt látogattak el Budapestre 31 évvel ezelőtt. Máig emlékszem első beszélgetésünkre, talán még a hangfelvétele is megvan valahol. Jont és Barbarát minden érdekelte Magyarországról, a politikától a zenei életig. Első koncertjüket a Petőfi Csarnokban tartották – éjfélkor, mert nem akarták, hogy ütközzön a jazz-óriás McCoy Tyner előadásával. És már akkor felmerült, hogy tulajdonképpen miért nem áll össze a Colosseum, hiszen semmi bajuk egymással, zenészként pedig csak érettebbek lettek.

Nyolc évvel később a Budapest Sportcsarnokot kis híján szétverték a „Kolcsi”-rajongók azon a koncerten, amelyet a zenekar a „még egyszer, utoljára” turné utolsó estjének szánt.

És a hatalmas ováció annyira meghatotta a tagokat, hogy együtt maradtak még közel húsz éven át. Három újabb stúdiólemezzel ajándékozták meg a híveket, több nagyszerű koncertalbumuk is megjelent, a csendes orgonista Dave Greenslade, a nagydarab, életvidám basszusgitáros Mark Clarke, a csodakezű gitáros, Clem Clemson, a rémséges külsejű, mennydörgő hangú Chris Farlowe és természetesen Jon és Dick minden alkalommal valóságos örömzenével ajándékozták meg a közönséget.

Szinte kétévenként hallhattuk őket Budapesten, különösen emlékezetes marad két koncert, 1997-ből és 2005-ből, amit a Budavári Oroszlános Udvarban tartottak. Ez utóbbinál Dick sajnos már élt, és ki más is léphetett volna a helyére, mint „Lady” Barbara, aki ebben is hűséges volt férjéhez annak ellenére, hogy már évek óta Parkinson-kórral küzdött. Mindegyik bulijukon ott voltunk, és soha nem hagytunk volna ki egyetlen személyes találkozást sem Jonnal és Barbarával. 2014-ben jártak utoljára nálunk, akkor jelent meg az utolsó Colosseum-album, a Time Is On Our Side.

Akkor mesélte el utoljára dobos-főnök, hogy „néhány hülye amerikai éppen rálépett a Holdra, miközben befejezte a Valentyne’s Suite album borítójának ajánló szövegét.”

A Colosseum a 21. században is megteremtette a maga „ércnél maradandóbb” értékét, de Hiseman nem akart pihenni a babérjain. Clemmel és Markkal triót alakított, közös lemezt is készítettek, majd turnéra indultak. Áprilisban még felléptek, és azt tervezték, hogy az idei Gasztró-blues fesztiválon is játszanak. Akkor még nem tudták, hogy Jont egy rendkívül agresszív agydaganat támadta meg. Életmentő műtétet hajtottak végre rajta, de már ez sem segített. Nyolc nappal 74. születésnapja előtt ment el.

Morituri te salutant – a halálba menők üdvözölnek: ez volt a gladiátorok kiáltása az arénában és ez volt a címe az első Colosseum-lemeznek. Jon Hiseman sem tudta a halált legyőzni, de itt hagyta nekünk azt, amiért élt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Négyen is búcsúztak az X-Faktortól az első élő show-ban
Csavarokban nem volt hiány az idei évad első élő adásában. Még a mentorok is kaptak lehetőséget arra, hogy megmentsenek egy versenyzőt, de végül helyettük is a nézők döntöttek.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 09.



Fergeteges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2025 első élő showja, ahol ebben az évadban 13 versenyzőnek kellett meggyőznie a nézőket és a mentorokat, hogy továbbjussanak és menetelhessenek a Finálé felé.

A biztos továbbjutóknak fenntartott székekért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok az adás első szakasza alatt csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ülve is maradhattak.

A 13 produkció után Belano, Nazyra, Varga Imi és a Tonix Honix ültek a továbbjutást jelképező helyeken, azonban ezzel a show még nem ért véget, mert a nézők még 4 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Patai Anna, Farkas Ancsi, Istenes Márkó és Balla Béla.

Ekkor következett egy csavar, ugyanis a mentorok fontos feladatot kaptak, mert többségi szavazattal továbbjuttathattak egy versenyzőt a kettő közül, akik a továbbjutók után a legtöbb szavazatot kapták. Ám a mentorok nem tudtak megegyezni arról, hogy kit juttassanak tovább, így végül itt is a nézői szavazatok döntöttek arról, hogy a CFL legyen az, aki csatlakozhat a továbbjutott versenyzők táborához.

Végül

Mohácsi Anett, Lilyz, Kollár Dea és Lil Davis kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot, így számukra véget ért a verseny.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk