Megbocsáthatatlan: A film, amit még Sandra Bullock szétbotoxolt arca sem tud elrontani

Zsigmond Nóra, fotó: Netflix - szmo.hu
2021. december 17.

Vannak olyan hirtelen meghozott, sorsfordító döntések, amik után az élet már nem folytatható ugyanonnan, amik után többé már nem lehetünk ugyanazok. Ahonnan újra kell kezdenünk mindent, és nem nulláról, hanem mondjuk mínusz százról. Egy ilyen döntésről, annak következményeiről és a feloldozásról szól a Megbocsáthatatlan, ami amellett, hogy baromi ütős film, Sandra Bullock nagy visszatérése is.

Sok film és sorozat készült már arról, mit tesz az emberrel sokévnyi börtön. Arról, hogy valaki elkövet valamit, leüli a törvény által kiszabott büntetését, majd a szabadulása után megpróbál visszatalálni a szeretteihez, visszailleszkedni a társadalomba vagy bárhová, egyáltalán élni valahogyan. Nem újdonság az sem, hogy a hosszú szabadságvesztés rendesen megnyekkenti az ember lelkét, pláne, ha elrendezetlen ügyek mardosták odabent, amikkel kikerülve kezdeni kell valamit.

Arról, hogy mi történt Ruth-tal az elmúlt húsz évben, nem tudunk meg szinte semmit, csak sejtéseink lehetnek róla a nő tekintetéből és bizonyos helyzetekre adott reakcióiból. Például abból, hogy gond nélkül falhoz vág bárkit, aki kéretlenül a cuccaihoz nyúl. Az a mindent megváltoztató néhány perc viszont, ami a börtönbe kerüléséhez vezetett, lassan összeáll a jelenben bevillanó flashbackek mozaikjaiból. Ahogy az is hamar kiderül, hogy mi az az egyetlen dolog, ami életben tartotta Ruth-ot a börtönben: a szabadulás után megtalálni a húgát, Katherine-t (Aisling Franciosi), aki mindössze ötéves volt akkor, amikor ők ketten elszakadtak egymástól.

Ruth szabadlábra helyezése ennélfogva nem magánügy, egyből megkongatja a vészharangot a kislányt örökbefogadó és jelenleg is nevelő családnál, ahogy a meggyilkolt férfi, az egykori sheriff két fia is rögtön tudomást szerez a nő kiengedéséről, és nem örülnek túlzottan. Harmadikként pedig bekapcsolódik a történetbe az a család is, akik nemrég költöztek Ruth egykori házába, és egészen a nő felbukkanásáig nem tudtak semmit arról, hogy álmaik otthona egy két évtizeddel ezelőtti gyilkosság helyszíne.

Persze ehhez kellett azért egy erős forgatókönyv is. A nálunk nem annyira ismert Unforgiven című, 2009-es brit minisorozatból nem kisebb nevek gyúrtak egészestés filmet, mint az utolsó két Az éhezők viadala-mozin dolgozó Peter Craig, az Álmatlanság című Nolan-film egyik forgatókönyvírója, Hillary Seitz és a Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya című sorozat írója, Courtenay Miles. Na meg egy erőskezű, de érzékeny rendező, aki a Kontroll nélkül-lel befutott német Nora Fingscheidt.

Mindezekkel együtt azért vannak hibái a filmnek, és most elsősorban nem arra gondolok, hogy Bullock alakítását nézve mennyire nehéz elvonatkoztatni a ténytől, milyen rossz munkát végeztek az arcával a plasztikai sebészek. Mélyen elítélem a testszégyenítés minden formáját, és tudom, hogy nem szép dolog egy kritikában külön kitérni a főszereplő küllemére, de sajnos nem lehet elmenni szó nélkül amellett, milyen visszás érzéseket kelt a nézőben, ha egy az élet által megtépázott, börtönviselt karakter bőrébe olyan színésznő bújik, akinek látványosan ki vannak irtva a ráncok az arcáról és fel van töltve a szája. Na de téma lezárva.

Amikről viszont nagyon is írhatok, azok az egyébként erős forgatókönyvet illető hiányosságok. Ezek közül az egyik, hogy bár abszolút érthető a meggyilkolt rendőr fiainak dühe és bosszúszomja, a két srác karaktere már-már karikatúraszerűen el van túlozva, ennélfogva éppen az ellenkező hatást éri el velük a film. A végkifejlet felől nézve persze egyértelmű lesz, hogy minderre dramaturgiailag volt szükség, de mégis ront az összhatáson. A másik ilyen gyenge pont, hogy alig ismerjük meg a gyilkosságot kislányként átélt Katherine felnőttkori személyiségét. Érthető, hogy a film Ruth karakterére fókuszál, de jó lett volna többet megtudni arról, min ment és megy keresztül a gyerekként traumatizált húga. És ezt pláne indokolta volna a klasszikus bűn és bűnhődés történeten egy hatalmasat rántó, utolsó nagy fordulat.

Megkockáztatom, hogy egy többrészes minisorozatba mindezt szépen bele lehetett volna simítani, de ne legyünk telhetetlenek. Nekem így, ebben a formában is az év egyik legemlékezetesebb filmje a Megbocsáthatatlan, gyűrtem is a zsebkendőt rendesen a végén.