„Még mindig ezen a szarságon lovagoltok?” – Robert Pattinson kiakadt azokra, akik szerint Alkonyat tönkretette a vámpírműfajt
Robert Pattinson nemrég a spanyol GQ-nak adott interjút, ahol az Alkonyat-széria is terítékre került. A színész élesen reagált azokra, akik szerint a filmek tönkretették a vámpírműfajt.
Robert Pattinson 2008-ban vált világszerte ismertté, amikor a Stephenie Meyer regényein alapuló Alkonyat című filmben eljátszotta Edward Cullent. A filmek öt részen keresztül követték a könyvek történetét, és hatalmas sikert arattak, sztárrá emelve Pattinsont és partnerét, Kristen Stewartot. Az Alkonyat körüli rajongás azóta is megosztja az embereket, és úgy tűnik, Pattinsonnak már elege van a témából.
– fakadt ki a színész, ahogy azt a Variety is idézte.
Pattinson korábban, 2022-ben, szintén a GQ-nak mesélt az Alkonyatról. Akkor elmondta, hogy a saját elképzelése szerint művészibb és emósabb irányba vitte volna a filmet, de ez nem felelt meg a stúdiónak. Egy forgatási nap során a menedzserei is ellátogattak hozzá, és arra biztatták, hogy mosolyogjon többet, különben kirúgják.
A színész az évek során többször is kifejezte ambivalens érzéseit az Alkonyat-szériával kapcsolatban. Egy 2019-es interjúban például így fogalmazott: "Furcsa, hogy az emberek hogyan reagáltak rá. Nagyon romantikusak, de ugyanakkor nem olyanok, mint a Szerelmünk lapjai romantikája. A Szerelmünk lapjai nagyon édes és szívszorító. Az Alkonyat egy srácról szól, aki megtalálja az egyetlen lányt, akivel együtt akar lenni, és közben meg akarja enni. Vagyis nem megenni, hanem inni a vérét, bármi is legyen."
(via Esport1.hu)