KULT
A Rovatból

Még egy napod van, hogy összefuss az utcán a Titanic sztárjával

Billy Zane titokban érkezett jó barátja, Vári Zsófia festő tegnapi kiállítására, mi pedig kaptunk az alkalmon és beszélgettünk vele egy jót. Kiderült, hogy a Titanic forgatása alatt kezdett el festeni.

Link másolása

Vári Zsófia tulajdonképpen beköltözött a Várfok utcai Fest;tisztít galériába, az elmúlt másfél hetet itt töltötte, hogy a helyszínen fejezze be egyik képét. A legtöbben egyedül, otthon, elzárkózva a világtól festenek, de ez mégiscsak valamilyen fajta exhibicionizmus, ezért nem is zavarta, hogy miközben dolgozott, az emberek ki–be járkálhattak, bárki megnézhette mit csinál.

Mikor a megnyitó napján, kora délután benéztem hozzá, még nagyban dolgozott a képen, ami ekkor már a falon volt, a lábainál ecsetek és festékek hevertek mindenütt. Nehezen lehetett elképzelni, hogy itt pár órával később ünnepélyes megnyitó lesz, rengeteg vendéggel.

IMG_7630kZsófia berendezkedett a galériában, és még a kiállítás előtti napokban is dolgozott egyik képén...

IMG_7566k... az alkotáshoz tökéletes közeget teremtett, mintha csak egy festőstúdióban lenne

Néhány óra múlva, este hét után, mikor megérkeztünk, már egy kisebb tömeg volt az aprócska galéria előtt, és bent is annyian voltak, ahányan csak befértek – látszott, hogy mindenki a gyönyörű képek hatása alatt van. Nyoma sem volt már a pár órával korábban még nagyban folyó munkának, a földön heverő eszközöknek, a műhely hangulatnak. Zsófia nagyon tehetséges festőművész, a képei tele vannak élettel, színekkel, mozgással. A színek keltette melegséget az élő zene tette még kifejezőbbé.

_NSZ7859A megnyitóra a kis hely ellenére is rengetegen jöttek el

Én már tudtam, amit a meghívottak közül csak kevesen: egy világhíres vendéget is várnak az estére. Fél nyolc után pár perccel meg is érkezik Billy Zane, amerikai színész, mellette az est főszereplője, Vári Zsófia.

Persze rögtön mindenki felkapja a fejét a Titanic fő gonoszára, Jack és Kate szerelmének megkeserítőjére. Szeretnének beszélgetni vele, van, aki aláírást, vagy közös fotót kér. Ő persze úgy viselkedik, mint egy mezei művészetrajongó, aki csak azért jött, mert kíváncsi egy kedves barátja új képeire. El is mereng az élénk színek tengerében, felvételeket készít a képekről és a tömegről, majd a rövid időre eltűnt Zsófia újra előkerül és megkezdődik a megnyitó.

_NSZ7844

Kiderül, hogy Zsófia legtöbb képére saját barátai arcát festi fel, ezek a barátok, illetve mesterek, példaképek szólalnak fel egymás után, dicsérve a lány elragadó munkáit. Billy arcán látszik, hogy bajban van a magyar nyelvvel, de hál'istennek néha angolra váltanak a beszélők.

Billy is mond pár kedves szót, de én többre vagyok kíváncsi, ezért mikor lecsendesedik a hangulat, odamegyek beszélgetni hozzá.

_NSZ7914Billy Zane, háttérben Vári Zsófia, festőművész

- Messziről jöttél el ezért a kiállításért Zsófi kedvéért. Mikor ismerted meg, hogy lettetek barátok?

- Tavaly találkoztam Zsófival, amikor egy barátjával dolgoztunk együtt. Én is festő vagyok, és egy filmhez szerették volna használni a képeimet, de ahelyett, hogy áthoztuk volna néhány képemet Londonból, megkérdezték, hogy tudnék-e 4-5 nap alatt kreálni egy újat. Mondtam nekik, hogy oké, persze, szükségem van egy stúdióra és egy festőre, aki tudja, hol szerezhetek be anyagokat és kisegít.

Így találkoztam Zsófival, aki hihetetlen volt, nagyon segítőkész. Ő egy fenomenális, egyedi, érzelmes lány. Mikor itt voltam Magyarországon, akkor voltak a menekültek a vonatállomáson, mi pedig pelenkát, ételt és mindenféle dolgot szereztünk nekik közösen, amire szükségük lehetett. Ezután meg voltam hívva, hogy tartsak egy kiállítást a Brody Studiosban. Nagyon hálás vagyok, hogy itt alkothattam, és örülök, hogy a jó ügyért is tudtam tenni, de mindez nem sikerült volna Zsófi nélkül.

"
Nem volt kérdés, hogy eljövök ma, ő egy világszínvonalú festő. A munkája nagyszerű, ő egy laza csaj, tök jó stílusa van, és nagyon jól képviseli a haladó magyar művészetet.

- Azt mondhatod, hogy barátok vagytok?

- Abszolút, sőt legalább 5 olyan ember van a szobában most, akikkel barátok vagyunk, köszönhetően neki. Örülök, hogy a köreikbe tartozhatok.

- Hányszor voltál eddig itt, és most meddig maradsz?

- Ez a harmadik alkalom, hogy itt vagyok, a második volt a leghosszabb, akkor egy hónapot voltam. Ez a mostani alkalom rövid, 21-én megyek vissza Londonba.

- Mikor jöttél rá, hogy festeni akarsz, és hogy éppenséggel elég jó is vagy benne?

- Oh, váó, ez kedves, utánanéztél a munkáimnak?

- Persze, illetve kiállításaidról is láttam felvételeket.

- (Nevet) Ez nagyon kedves tőled, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! :) Persze mindig szerettem festeni gyerekként, de

igazán komolyan 1997-ben kezdtem foglalkozni vele, mikor a Titanicot forgattuk.

Volt 7 hónapom Mexikóban, rengeteg szabadidővel, szóval átalakítottam a garázsomat egy stúdióvá. Nem azért festettem, hogy mutogassam, csak magamnak. Amikor először elkezdtem megmutatni őket, már 2010 volt, az első kiállításom Los Angeles-ben volt, ahogy említettem volt itt is Budapesten, a legközelebbi pedig Monacóban lesz.

_NSZ7920

- Mi inspirál, mikor festesz?

- Amikor én festek, annak nincs koncepciója, inkább fizikai dolog. Mármint persze érzelmi is, de úgy értem, örömből festek, hagyom, hogy a testem és a kezem mozogjon és tegye a dolgát. A festéssel járó mozgás az a test kiterjesztése.

Nagyon fontos még a zene, Bossa Nova nagy kedvencem, őket szeretem hallgatni, mikor festek. Improvizálok, ahogy a filmekben is, mikor játszom. Kellően szabadnak kell lenned, hogy hagyd, hogy a környezet hatással legyen rád, irányítson. A jelenben vagyok, és spontán minden, amit csinálok.

- Akkor ezek szerint sok közös pontot találsz a színészet és festészet között.

- Igen, valóban. Mindkettőnél a legfontosabbak az improvizáció, az elkötelezettség. Mikor először festeni akartam, úgy közelítettem meg, mint egy színész: elmélkedtem hogyan fest egy tökéletes festő. A válasz az volt, hogy meggyőződéssel. Nem volt szakmai tudásom, de a törekvés az meg volt bennem, és abból legalább jó sok (nevet).

- És mit szeretsz jobban: színészkedni vagy festeni?

- (nevet) Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Én élvezem a színészkedést, nagyon is. Nagyon régóta csinálom, és szeretem a kombinációját a régi tapasztalatoknak és az állandó újra felfedezésnek. Mindig új perspektívákat kell találni. Nehezen tudom elmagyarázni.

"
Ez olyan, hogy csinálsz valamit harmincvalahány éve, és vagy nagyon jó leszel benne, vagy unalmassá válsz. Én nem akarok unalmassá válni,

úgyhogy hajtok, hogy mindig újra kitaláljam magam. Mikor filmet csinálsz, művészetet csinálsz, több száz emberrel.

A festészet viszont egy egyedül végezhető dolog. Ennek így van egy jó egyensúlya. Épp emiatt imádok festeni mikor forgatok. Amint nem forog a kamera, felveszem az ecsetet és nekiállok festeni, mikor újra forog, játszom tovább. Mindezt azért, hogy ne hagyjam elveszni a kreativitást, muszáj folyamatosan áramlania. Ugyanezért szeretek egyszerre több képen dolgozni, nem egyetlen egyen, hogy ne fessem azt túl.

Vári Zsófia

Vári Zsófia festőművész Budapesten, Párizsban és Milánóban tanult. Párizsban leginkább portrét festett, ahogy mondja, "a portrék az engem körülvevőkről születtek, naplószerű lejegyzései az együtt töltött pillanatoknak, én nem versben fogalmazom meg az érzéseim, hanem színekben és vonalakban".

_NSZ7883

- Billy-vel akkor találkoztam, mikor a Guilt című sorozatot forgatták itt nálunk. Mivel Ő itt van Európában, mi folyamatosan beszélünk, igazán jó barátok lettünk, aminek én nagyon örülök. Figuratív festészettel mondjuk ő nem foglalkozik, de engem például már lerajzolt, többször is. Szerintem nagyon tehetséges, ő egy igazi polihisztor, és nagyon okos, közvetlen ember.

_NSZ7925Vári Zsófia és Billy Zane

- Nem szeretem azokat a művészeket, akik úgy viselkednek, mintha nem emberi lények lennének. Én lehetek boltos, takarítónő, bármi és mellette festhetek is, ez csak egy képesség.

IMG_7585kVári Zsófia képessége elég sokat ér, képei akár milliókba is kerülhetnek

- Én érzek egyfajta boldogságot, amikor készen van a kép, amikor meghúzom az utolsó vonalat. Élvezem azt hogy eksztatikus hangulatba kerülök, ha a festményemen van egyfajta egyensúly. Nem tudom miért, nekem ez így jó. Mindenki mást talál meg, én ezt találtam.

Ha tetszett a cikk nyomj egy like-ot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: