News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Majka videóban fakadt ki, miután idén sem jelölték a Petőfi Zenei díjra

A rapper nem érti, miért nem esélyesek soha a Petőfi Zenei díjak egyikére sem. Videóban mondta el a véleményét.

Link másolása

hirdetés

Majka az utóbbi időben többször is hangot adott nemtetszésének, amiért a rádiók nem játsszák a zenéit, és bizonyos díjátadókon nem is jelölik őket díjakra, vagy ha jelölik is, nem nyernek.

Tavaly például azon akadt ki Curtisszel együtt, hogy nem kapták meg a Fonogram-díjat. Szerintük ugyanis a szakma soha nem ismeri el a munkásságukat.

Majka most ismét kifakadt, miután kiderült, hogy idén sem jelölték egy Petőfi Zenei díjra sem.

A díjátadót egyébként minden évben a STRAND Fesztiválon, a nyitónapon tartják, ahol Majka és Curtis is rendszeres fellépők.

hirdetés

A rapper a jelöltek listájának nyilvánosságra kerülése után a Facebook-oldalán jelentkezett be, hogy elmondja, mit gondol. Mint mondta, amikor megtudta, hogy idén sem lesznek esélyesek egy díjra sem, még órákig "próbált levegőt kapni", mert nem érti, hogy alakult ez így.

"Magam sem gondoltam, de az az igazság, hogy idén sem vagyunk jelölve a Petőfi Zenei díjra. Hát röviden ennyi"

- mondta a rapper nevetve, de láthatóan csalódottan.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
„Meg fogunk dögleni” – Pumped Gabo is kiakadt a fakitermelésről szóló kormányrendelet miatt
Az, hogy én ilyen híreket kapok, az kurvára nem oké - mondta a celeb.

Link másolása

hirdetés

Múlt hét csütörtökön jelent meg a Magyar közlönyben az a rendelet, amely nagyot változtatott a fakitermelés szabályain. A WWF Hungary szerint az új rendelkezés katasztrófavédelmi szempontokra hivatkozva lényegében eltörli a fakitermelés szinte minden korlátozását.

Eddig számos szervezet fejezte ki tiltakozását a változtatás ellen, az LMP petíciót indított, péntek délutánra pedig egy tüntetést is szerveztek az Agrárminisztérium épülete elé.

Most azonban vélhetően szintet lépett az ellenállás, ugyanis ahogy a 24.hu kiszúrta, Pumped Gabo is kifakadt egy Instagram-sztoriban a rendelekezés miatt.

„Az, hogy én ilyen híreket kapok, az kurvára nem oké. Kivágni a fákat, nemzeti parkokat, természetvédelmi területeket… Gyerekek, kettő dolgot mondok: gyereketek az ne legyen, és hogy meg fogunk dögleni egy ilyen harminc-ötven év múlva. Én most bulizni megyek, holnap lesz a Sziget fesztivál, és én jól akarom érezni magam, és ezzel a témával kell foglalkoznom, érted? És tehetetlen vagyok, mert te is megnézed, hogy pénteken lesz egy tüntetés, de nem fogsz eljönni, mert leszarod. Gyereked ne legyen, meg fogunk dögleni”

- zárta dühös, és egyben igen pesszimista véleményét a celeb, aki megosztotta a pénteki esemény Facebook-oldalát is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Bébiszitterként dolgozik Szandi lánya Amerikában, most kiderült, mennyit keres vele
Egy San Francisco-i családnál dolgozik.

Link másolása

hirdetés

Az egyik legnagyobb álma teljesült Szandi lányának azzal, hogy tavaly az Egyesült Államokba költözött. Bogdán Blanka

egy San Francisco-i családnál dolgozik bébiszitterként,

és ahogy a Blikk kiszúrta, egy podcastben most azt is elmondta mennyit keres.

„Erre bárki rá tud keresni, hogy az au pairek mennyit keresnek. Úgy tudom, ez minden ügynökségnél egy meghatározott minimum. Heti 195 dollár. Ez hirtelen nagyon sokkolóan hangozhat, pláne, hogy San Franciscónál csak New Yorkban drágább az élet, azt hiszem. San Francisco még drágább, mint Los Angeles” – mondta Blanka, aki azt is elárulta, hogy

az ő fizetése is heti 195 dollár, ami körülbelül 75 ezer forintot jelent.

Szandi lánya azt is hozzátette, hogy szerencsére van szabadideje is, a hétvégéken például nem szokott dolgozni.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Tóth Vera: Egy ismert ember többet keres, mert olyan dolgokat áldoz fel, amit egy hétköznapi embernek nem kell
Az énekesnő arról is beszélt, hogy fiatalabb korában hedonista volt, ma már bánja, hogy nem osztotta be jobban a pénzét.

Link másolása

hirdetés

Megosztotta gondolatait Palik László YouTube-csatornáján Tóth Vera. Az énekesnő arról beszélt, hogy korábban, a Megasztár első szériájának megnyerése után hedonista életmódot folytatott, amit azóta kissé megbánt.

„Nagyon hülye voltam, hogy fiatal koromban nem figyeltem jobban, mert azért egy saját ingatlan jó lenne. Most már ez egyre távolabb kerül tőlem ez a kérdés, annyira drága.

Én az átlagnál jobban keresek, és ez nem hencegés. Egy ismert ember nyilván többet keres, nem az, hogy többet visz a vásárra, de olyan dolgokat áldoz fel, amit egy hétköznapi embernek nem kell”

– idézi a 24.hu Vera szavait. Az énekesnő hozzátette: „Elég nagy hedonista voltam fiatal koromban, ezt egy picit mérsékeltem volna, ezen változtattam volna. Voltak időszakok, amikor lenullázódtam, nem az én hibámból, hanem elmentek mellőlem menedzserek, akkor újra kellett épülni. Én döntöttem tíz éve: hogy ezeket a falusi félplayback haknikat eldobom magamtól.

Ha megnézzük Rúzsa Magdi életét: ha úgy döntök, már az elején offolom ezeket és csak élő koncerteket adok – ami abban az időszakban baromi nehéz volt – ezekre jobban odafigyeltem volna”

A teljes beszélgetés Tóth Verával

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés
Varga Viktor kiakadt, hogy cenzúráznia kellett meztelen képeit az Instagram szabályzata miatt
A közösségi média oldal szigorú szabályokat hozott a meztelenségre vonatkozóan, amely úgy tűnik nem tetszett az énekesnek.

Link másolása

hirdetés

Varga Viktor az O.Z.O.R.A. Fesztiválon járt, ahonnan egy meztelen képpel jelentkezett az Instagram-oldalán. Barátnőjével az egész esemény ideje alatt, enyhén szólva hiányos öltözetben láthatták őt a résztvevők.

A fesztiválon készült képen ki kellett takarnia bizonyos részeket az énekesnek, hogy a platform ne törölje fotóját rögtön a feltöltést követően. Varga Viktor erre eléggé kiakadt:

„Mekkora kitakarást kell raknom, hogy megfeleljen a teljesen abszurd és álprűd közösségi irányelveknek egy kibaszott fotó, amin semmi nem látszik és a célja az önelfogadás, az emberi mivoltunk ünneplése, a szabadság, a szerelem és a felhőtlenség közvetítése, a nudizmus és a természetesség egyszerű boldogságának feltárása? Menjen a Meta a picsába, és azok is, akik ruhában születtek! (ja, és nem, nemcsak én voltom meztelen Ozorán, hanem rengetegen... ugyanis itt mindenki elfogad mindenkit, úgy, ahogy van, mocsáremberként, tündeként, bolygóközi psymanóként… puszi!”

- írta az énekes.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: