HÍREK
A Rovatból

Magyar Péterék újra elmentek a Hetényi Géza kórházba: a liftből az egyik már sehogy se működik, a főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva

Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált a TISZA Párt vezetőjének bejegyzésére: „látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit” - írta többek között.


Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újra elmentek Szolnokra, a Hetényi Géza kórházba. Képviselőtársával, Kulja Andrással néztek szét az intézményben.

Beszámolója szerint:

"Augusztushoz képest annyi változás történt, hogy

a liftből az egyik már sehogy se működik (augusztusban az egyikbe beszorultunk), a kosz és a penész a teljes főépületet kezdi belepni. A főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva. A főépület alagsorában egészen elképesztő állapotok uralkodnak"

- írja a politikus. Azt írta, azért tértek vissza, mert:

"vasárnap itt kezdte Takács Péter egészségügyi államtitkár a hazugság túráját, amin azt próbálta meg elmagyarázni a magyaroknak, hogy a 10-20-30 éve csúszó kórházi felújítások az egy éve létrejött TISZA miatt maradtak el".

"Azt a hazugságot is előadta, hogy az Orbán család és oligarchák korrupciója miatt 3 éve felfüggesztett uniós pénzek a tavaly létrehozott TISZA miatt nem jönnek.

Orbán Viktor alig egy hónapja még azt hazudta, hogy a kormány számláján van több ezer milliárd forint uniós forrás, amit nem tudnak elég gyorsan elkölteni, ehhez képest, most az új hazugság szerint a TISZA akadályozza az uniós pénzek hazahozatalát és a TISZA miatt késnek a vonatok és esnek szét a kórházak. Jelzem Orbán Viktornak, hogy még nincs időgépünk és bármit is hazudoznak, Magyarországon mindenki pontosan tudja, hogy az egészségügy és a közlekedés áldatlan állapotáért Orbán Viktort terheli a felelősség" - üzente a miniszterelnöknek.

Majd szólt az államtitkárnak is:

"Ha akkora férfi, ahogy azt az Alaptörvénybe beleírták, miért nem csap az asztalra, hogy a miniszterelnök és köre hagyjon fel a korrupcióval, hogy végre jöhessenek az uniós források az egészségügybe?! Miért nem kér azonnal plusz forrásokat, hogy legalább az akut vészhelyzetet lehessen kezelni a magyar egészségügyben? Önt tényleg nem érdekli, hogy évente 60 ezer honfitársunk meghal az egészségügy áldatlan állapota miatt?"

Magyar Péter azt ígérte a bejegyzésében:

"A TISZA a választást követően azonnal hazahozza a magyar embereknek fejenként járó 800 ezer forint uniós forrást és minimum 500 milliárd extra egészségügyi forrást allokál az állami egészségügyre.

Folytatjuk a magyar kórházak, egészsegügyi intézmények állapotát bemutató körútunkat. Kérem, hogy a friss tapasztalataikat a [email protected] címre küldjék" - áll a bejegyzésben.

Magyar Péter a posztjához kommentben még azt írta:

"Oszd meg, hogy a hazugságtúrán lévő Takács Péter - egészségügyi államtitkárhoz is eljusson".

Erre nemsokára megjött Takács Péter - egészségügyi államtitkár reagálása:

"Péter Magyar, látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit! Btw. a kórház frissen felújított/új építésű 80%-án miért nem pózoltok az Andrissal? Akkor nem működne a "15 évig nem csináltak semmit" mantra? Küldjek olyan listát is, amin a több száz milliárd forintnyi kész beruházás van? A demagóg hergelő posztjaid biztosan sok like-ot hoznak. Számolgasd csak őket, az már szellemi elődödnek, Jakab Péternek is bejött!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Két ukrán drónt lőhettek le Tokajnál – állítja a Honvédség
Kémfilmekbe illő játszma zajlik Magyarország és Ukrajna között. Titkos drónküldetés, letartóztatott magyarok és kiutasított ukránok borzolják a kedélyeket.


Hónapok óta tart a magyar és ukrán titkosszolgálatok közötti játszma. A Telex szerint a történet egyik fontos fordulópontja az volt, amikor a magyar parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága februárban arról beszélt, hogy Ukrajna egy titkosszolgálati műveletet indított, ami Orbán Viktor lejáratását célozta. Ezt a kormánypárti politikusok és a kormánymédia a Dinasztia című filmmel kötötték össze. Ekkor már állítólag elindult a beépített ügynökök keresése.

A Telex úgy tudja, hogy valóban zajlott egy művelet, és miután erről a magyar nemzetbiztonsági szervek információkat szivárogtattak ki, az ukrán titkosszolgálat is komoly erőket mozgósított, hogy kiderítse, kik súgnak a magyar oldalnak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, péntek reggel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette, hogy lelepleztek egy olyan ügynökhálózatot, amely közel áll a magyar katonai hírszerzéshez. A közlés szerint két magyar állampolgárt is elfogtak, mert a gyanú szerint kémkedtek Ukrajna ellen. Az ukrán szolgálat szerint a magyar sejt feladata az volt, hogy adatokat gyűjtsön a kárpátaljai katonai biztonságról, figyelje a légvédelmi és szárazföldi alakulatok sebezhetőségeit, és felmérje a helyi lakosok társadalmi és politikai nézeteit. A jelentés szerint azt is meg kellett figyelniük, hogyan reagálna Kárpátalja lakossága, ha magyar katonák lépnének a térségbe.

A magyar külügy pénteken bejelentette, hogy kiutasított két ukrán kémet, akik diplomáciai fedésben dolgoztak a budapesti ukrán nagykövetségen. Szijjártó Péter a döntésről azt mondta: „már át is adták Ukrajna budapesti nagykövetének”.

A Telex szerint a titkosszolgálati műveletek egy idő után átléptek a katonai hírszerzés szintjére.

A múlt héten a Magyar Honvédség tokaji radarja több robotrepülőgépet is észlelt, amelyek Magyarország felé repültek. Egyet le is lőttek.

A hírszerzés szerint a drónokat ukrán területről irányították. A feltételezések szerint ezek a gépek a tokaji Kopasz-hegyre telepített, francia rakétákkal felszerelt légvédelmi rendszert tesztelhették.

A lap úgy tudja, hogy a magyar szolgálatok olyan információkat szereztek, amelyek szerint az ukránok szabotázsakciókra készültek, nem Magyarország, hanem Oroszország ellen, és ezekhez Budapestet is érintő útvonalat használtak volna. A magyar fél szerint az ukrán kiképzések Kárpátalján zajlottak, és az elfogott személyek feladata lehetett, hogy ezeket az akciókat figyeljék. A források azonban nem tudják, mennyire pontosak ezek az értesülések.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor közvetlen családjában is vannak, akik a hatalom végét akarják
A Tisza Párt elnöke szerint már a kormány köreiből is szivárogtatnak bizalmas információkat. Azt mondja, Polt Péter és a honvédelmi miniszter is célkeresztbe került.


Magyar Péter szerint a kormányhoz közeli körök szivárogtatnak, mert a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak. A politikus az Egyenes Beszédben azt mondta, nagyon sokan drukkolnak, a miniszterelnök közvetlen családjában is, hogy ez a hatalom megszűnjön, és hogy egy normális Magyarországot tudjunk építeni.

A Tisza elnöke úgy véli, az alsóbb szinteken dolgozó kormánytisztviselők nagyot csalódtak a Fideszben és drukkolnak a kormányváltásnak. Arra a kérdésre, hogy honnan kapta meg azt a hangfelvételt, amelyen a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a kormány szakít az eddigi béketevékenységeivel, azt válaszolta:

a kormányhoz közeliek szivárogtatták ki.

Magyar arról is beszélt, hogy önmagában a haderőfejlesztéssel nincs gond, főleg ilyen időkben, de nem csak vasból áll egy hadsereg. Szükség van személyi fejlesztésekre is, és a Tisza-kormány erre fog majd törekedni.

Az interjúban szóba került az a nemrégiben hozott európai uniós bírósági ítélet is, amely kimondta, hogy az adósok csak a kapott összeggel tartoznak, az árfolyamkülönbözet összes terhét a pénzintézetnek kell viselnie. Magyar kijelentette, hogy választási győzelme esetén a Tisza elő fogja venni ezt a kérdést, és részben ennek az ítéletnek alapján rendezni fogja a devizahiteles-kérdést, a bankok és a Bankszövetség közreműködésével.

A politikus hozzátette, hogy Polt Péter sem ebben az ügyben, sem más politikai bűnök miatt nem vetetett őrizetbe senkit. Azt is mondta, hogy a párt készen áll egy olyan választási törvény-reform előkészítésére, amely a kisebb pártoknak is kedvezni fog.

Arra a kérdésre, hogy honnan tudta, hogy a Polt Péter távozik az ügyészség éléről, azt válaszolta: „Onnan tudtam, ahonnan ez a beszéd is jött, az az igazság, hogy a Karmelitában nagyon sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak. Nagyon sok olyan ember dolgozik még ott, nem a legmagasabb szinteken, akiknek a gyereküknek ugyanúgy enni kell adni, de ugyanúgy látják, hogy mit csinál ez a kormány és hogy mennyit változott ez a hatalom”

(via ATV)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Fidesznek: Ne csináljatok magatokból még nagyobb bohócot
A Tisza Párt elnöke szerint a kormánypárt kommunikációja összeomlott, mára a Benny Hill-showra és az 50-es évek agitprop jelentéseit is túlszárnyalja.


Reagált Magyar Péter arra, hogy Menczer Tamás és Kocsis Máté (két, egymásra kísértetiesen hasonlító posztban) arra jutott, hogy a Tisza Párt nyilvánvalóan összejátszik az ukrán titkosszolgálatokkal, ami a rendszerváltás utáni politikában példátlan.

A Tisza elnöke szerint „a kormányzás után mára a Fidesz kommunikációja is összeomlott. Olyan nevetséges mélységekbe süllyedtek, mint eddig soha.” Szerinte „Orbán Viktor honvédelmi miniszterének mondatai alapjaiban rengették meg a Fidesz hazug, kirakat békepolitikáját, a kormányzati kommunikáció mára totális káoszba és bohózatba süllyedt.”

Mint fogalmaz, „az egykor komolyan vehető állampárt Hofit, Benny Hillt és az 1950-es évek kommunista agitprop kommunikációt túlszárnyalva most éppen azt terjeszti, hogy a legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal.”

Hozzáteszi: „van egy rossz hírem. Ezt a marhaságot a saját szavazóitok sem hiszik el, sőt láthatóan kinevetnek benneteket. Először azt hazudtátok, hogy Brüsszel irányít bennünket. Aztán, hogy az amerikaiak. Aztán, hogy a német kancellár, meg a DK, meg Soros György. Most meg jön az ukrán titkosszolgálat. Ki lesz a következő?”

Majd egyértelművé teszi:

„Nektek talán szokatlan, de minket a TISZA-nál a hazaszeretet vezet, ahogy a napról napra egyre több mellénk álló honfitársunkat is.”

Ahogy arról csütörtökön írtunk, Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy felvételt, amin Szalay-Bobrovniczki Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt: „Szakítsunk az eddigi béketevékenységeinkkel, átálljunk a háború felé vezető nulladik fázisra”.

Pénteken pedig az ukrán elhárítás azt közölte: hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Erdő Péter elmondta, mit gondol XIV. Leó pápa megválasztásáról
Beszélt a megválasztás menetéről, a pápa névválasztásáról és arról is, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása során többször személyesen beszélt a most megválasztott egyházfővel.


Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.

Megjegyezte, ezt bizonyítja, hogy az új pápa megválasztása gyorsan megtörtént.

Az esélyesek között számon tartott magyar bíboros kifejtette, a konklávén „egy-egy választási menet során felbukkannak nevek, és amikor nő a többség, benne van a levegőben, hogy alighanem ő lesz, aki megkapja a szükséges szavazatszámot”. A bíboros a piaristák egykori általános rendfőnöke, Tomek Vince mondását idézte, miszerint a konklávén minden szavazási menetnek külön lelke van.

Megjegyezte: a világsajtó sok mindenkit esélyesnek tartott, köztük Prevostot is, de nem szerepelt az elsők között.

„Azt hiszem, ebben a tekintetben nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm”

– hangoztatta a pápaválasztó bíboros.

Erdő Péter elmondta, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával ő maga elég sokszor beszélgetett Prevost bíborossal, aki nem sokkal korábban került a vatikáni kúriára, és mindjárt felelősségteljes megbízatást kapott a püspöki dikasztérium prefektusaként.

A világ püspöki kinevezése több mint felét Prevost és munkatársai készítették elő, ami nagy áttekintési képességet igényel – emelte ki Erdő Péter.

Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.

„Nem az állampolgársága, nemzetiségi hovatartozása, hanem inkább tapasztalati és emberi kapcsolati köre játszott szerepet”

– nyilatkozta a bíboros.

A XIV. Leó név választásával kapcsolatban, Erdő Péter kifejtette, hogy Prevost bíboros belső beszélgetésekben részletesen indokolta, miért így döntött.

Hangsúlyozta: az egyház társadalmi tanítását először nagy ívben XIII. Leó fogalmazta meg, és választ képviselt a kor legégetőbb problémáira, amelyek az ipari forradalomból, a munkások helyzetéből fakadtak. Mindennek a mély keresztény problematikáját az igazságosság kérdése képezte, és most XIV. Leó a mai világban is ezt érzi aktuálisnak.

A pápa úgy érzi, hogy a munkának az emberi méltósághoz való kapcsolatát, a munka értékét, az emberi kreativitást veszély fenyegeti, ami méltatlan körülményeket, a megbecsülés hiányát, kizsákmányolást jelenthet.

„További veszélyt képvisel, hogy az emberi munka feleslegessé válhat. A technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia számos munkahelyet helyettesít, és sok ember úgy érzi, tevékenységére, így rá sincsen szükség (..) pedig Isten üres embert nem alkot” – mondta Erdő Péter.

XIV. Leó pápa első beszédének első szava a béke volt: „Krisztus békéjének a gondolatával lépett fel, ami krisztocentrikus szemléletre utal, amely legitimitást ad a társadalomra és a nemzetközi közösségre vonatkozó szavainak”.

Erdő Péter emlékeztetett, hogy a béke szorgalmazása folytonosságot képvisel: nemcsak Ferenc pápa, hanem már XXIII. János Békét a földön kezdetű, 1963-as enciklikája is békét sürgetett.

Erdő Péter az MTI-nek elmondta, hogy a pápa május 18-i miséjén ismét a Vatikánban lesz.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: