Magyar Péter mégis vállalja a vitát Deutsch Tamással és Dobrev Klárával
Mindezt legújabb posztjában jelentette be az elmúlt hónapokban több tüntetést szervező Magyar Péter.
– írta a Facebook-bejegyzésében Magyar Péter.
– tette hozzá Magyar Péter.
Mindezt legújabb posztjában jelentette be az elmúlt hónapokban több tüntetést szervező Magyar Péter.
– írta a Facebook-bejegyzésében Magyar Péter.
– tette hozzá Magyar Péter.
Túl van az életveszélyen Robert Fico, de továbbra is súlyos az állapota. A meglőtt szlovák kormányfő már konkrét utasításokkal látta el a helyettesét.
Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes vasárnap arról beszélt, hogy
Fico egészségügyi állapota továbbra sem teszi lehetővé átszállítását egy pozsonyi kórházba, ezért a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházban kezelik tovább.
„A legrosszabb, amitől tartottunk, jelen pillanatban nem fenyeget” – mondta Kaliňák. Azt is hozzátette: tekintettel a miniszterelnök stabil, pozitív prognózisú állapotára a kórház az elkövetkező napokban rendszeresen tájékoztat majd a kormányfő gyógyulási folyamatának alakulásáról.
A miniszterelnök-helyettes zárásként azt is elmondta, hogy
a kialakult helyzet megnyugtatását szolgálni hivatott lépéseket fokozatosan mutatják be.
via Új Szó
Röviddel a baleset előtt készülhetett az utolsó fotó az iráni elnök hivatalosan „kemény landolást” végrehajtó helikopterén. A tejaratnews.com beszámolója szerint a fényképet Ebrahim Raiszi csapatának egyik tagja tette ki néhány órával ezelőtt. A felvételen is jól látszik, hogy a környéken sűrű köd gomolyog.
A lap egy másik cikkében közben arról ír, hogy
Egyelőre ellentmondásos, hogy mi történhetett Raiszi helikopterével. Az iráni források szerint „kemény landolás” történt, ami lehet akár kényszerleszállás vagy valamilyen baleset következménye is. Ugyanakkor egyes külföldi lapok szerint a jármű lezuhant.
Ez akár azt is jelentheti, hogy a jármű valamennyi utasa életben lehet.
Egy másik lap képet is közölt a gép utasairól, a fotó Tebrizben készült.
Rágalmazásért és rémhírterjesztésért is feljelenti Orbán Viktort Magyar Péter - mondta a Tisza Párt alelnöke az RTL Híradónak.
Magyar szombaton, a Facebook-oldalán jelentette be, hogy feljelenti a kormányfőt nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért, miután kikerültek az utcákra a kormánypárt legújabb plakátjai.
- írta akkor a bejegyzésében Magyar.
Erre később Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai tanácsadója úgy reagált:
„Nem vagy Te nyeretlen kétéves, tudod, hogy hogyan megy ez: azt, hogy háborúpárti vagy-e, vagy sem, nem Te döntöd el, hanem a finanszírozóid és a futtatóid.”
Magyar az RTL Híradónak vasárnap azt mondta, hogy a magyar jog szerint a közszereplőknek többet kell tűrnie, de most úgy érzi: elég volt.
- mondta. Azt is hozzátette: ha ez így lesz, akkor magánvádas eljárásban folytatja az ügyet. Magyar szerint ő minden beszédében világossá teszi, hogy ő nem háború-, hanem békepárti.
Hosszú bejegyzésben üzent a Tisza Párt alelnökének Hajdú Péter. A műsorvezető azon akadt ki, hogy szerinte Magyar Péter a kampányrendezvényein egy lapon említi őt Orbán Viktorral, Mészáros Lőrinccel, Tiborcz Istvánnal és Rogán Antallal.
„Ez nekem megtiszteltetés, de én nagyon kis pont vagyok hozzájuk képest, maximum egy dolog lehet közös bennünk a fejedben: az irántunk érzett gyűlölet! De azért tegyük rendbe a dolgokat!
- írta a Facebook-oldalán Hajdú vasárnap.
„Hajdú adócsaló Péternek nevezel és azt mondod, hogy tőlem tudjuk, hogy te nőverő vagy. Ezek szerint nem láttad az interjút, javaslom, nézd meg, tanulságos, különösen neked. Értem a trükköt: ha azt állítod, hogy én mondtam, akkor az egészet bulvár szintre viszed, és azzal, hogy különböző jelzőkkel illesz, súlytalanná is teszed. Pedig én csak kérdeztem, ahogy anno Gulyás Márton téged a Partizánban, amikor még bementél hozzá, mert szükséged volt az általa biztosított platformra. Ha már szóba hoztad a 10 évvel ezelőtti adóügyemet, nem fogok mentegetőzni: hibáztam és mindent visszafizettem! A BTK szerint ilyen esetben a büntetés korlátlanul enyhíthető. Ha a magánvéleményemre vagy kíváncsi, amit te tettél a volt feleségeddel és a családoddal minden, csak nem enyhíthető, de zárójel bezárva” - folytatta Hajdú.
Ezután a műsorvezető két „apró észrevételt” tesz:
„1. Én sem aposztrofállak Magyar áruló, vagy diktafon, vagy nadrágszíj Péternek. Mert nevekkel és jelzőkkel játszani végtelenül olcsó, meg akkor is, ha Te azért teszed, mert az én számba akarod adni azt, amit a volt feleséged mondott és így azt gondolod, hogy azt senki nem fogja elhinni.
2. Ha szabad kérdeznem a párod édesanyját milyen jelzőkkel illeted a háta mögött? Ugyanis ők 1200 embert károsítottak meg a bíróság ítélete szerint, összesen 8 milliárd forint értékben. Amiből SEMMIT nem fizettek vissza és a nyomozás során mindössze 1 milliárd forint terült meg, 7 milliárd még mindig hiányzik.”
Hajdú azt is hozzátette: neki ehhez semmi köze, de ha őt minősíti azért, mert készíteni mert egy interjút a volt feleségével, akkor azt javasolja, hogy mielőtt Magyar elkezd jelzőkkel dobálózni, nézzen körül a saját háza táján.
- zárta a bejegyzését Hajdú Péter.
A műsorvezető a bejegyzése végén azt is megjegyzi, hogy évek óta nem találkozott Rogán Antallal, és nem egyeztetett vele a posztról sem.
A hozzászólásokat pedig nem engedélyezte a bejegyzése alatt „a pro és kontra gyalázkodások elkerülése érdekében”.