HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter a Madách igazgatójának felmentéséről: „Ne legyenek illúzióink, ez egy megtervezett akció volt”

Magyar szerint a kormány sosem beszél a lényegről, a szakmai kérdésekről, hanem inkább személyeskednek vagy gumicsontokat dobnak be. Szerinte a kormány pontosan tudja, hogy egy ilyen felmentés felzúdulást okoz az iskolában, a kerületben és Budapesten, de országosan kevésbé.


Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és európai parlamenti képviselője szerint a Madách gimnázium ügyében történt igazgatói elbocsátás nem véletlen esemény, hanem egy gondosan megtervezett akció a Rogán-műhely részéről.

„Ne legyenek illúzióink, ez egy megtervezett akció volt”

– mondta a Klubrádión, hozzátéve, hogy szerinte a cél az volt, hogy ne a valódi problémákról beszéljünk, mint például az egészségügy helyzete, az oktatás romló színvonala, vagy a közelgő 40 fokos osztálytermek. Úgy véli, pár hét múlva senki sem fog emlékezni erre az esetre.

A mobiltelefonok iskolai használata is megosztó téma, amit Magyar Péter részben támogat, mert szerinte az eddigi gyakorlat nem volt megfelelő.

Ugyanakkor úgy látja, hogy most napokig erről fogunk beszélni, és ezzel elterelődik a figyelem a fontosabb kérdésekről.

Hozzátette, hogy ez egy alapvető kommunikációs trükk a kormány részéről:

amikor bajban vannak, inkább bedobnak egy vállalhatatlan döntést, hogy a strukturális problémákról eltereljék a figyelmet.

A pártelnök szerint az elmúlt két hétben a kormány kommunikációs gépezete lelassult és kontraproduktív volt, de erre már biztosan rájöttek, hiszen naponta mérik a helyzetet.

Magyar Péter úgy látja, hogy a kormány sosem beszél a lényegről, a szakmai kérdésekről, hanem inkább személyeskednek vagy gumicsontokat dobnak be, mint például a Gellért-hegyi kereszt ügye vagy a BME-gólyatáborban az óvszerhasználat betiltása.

Az igazgató felmentése viszont sikeresebb volt ezeknél, mert elemi felháborodást keltett, főleg a szülők körében.

Szerinte a kormány pontosan tudja, hogy egy ilyen felmentés felzúdulást okoz az iskolában, a kerületben és Budapesten, de országosan kevésbé.

Magyar Péter ugyanakkor sajnálja az igazgatót, és kiáll mellette, megpróbál jelen lenni a hétfői tüntetésen is. Szerinte az ügyet nem hatalmi logikával és rendőri módon kellett volna kezelni, ahogy azt a Belügyminisztérium tette.

Az Iványi Gáborék által fenntartott iskolák bezárása is hasonló elterelő taktika, állítja Magyar Péter.

Szerinte a kormányt nem érdeklik a gyerekek, sem Iványi Gábor munkája, csak a politikai kommunikáció.

Az elmúlt fél évben „nem sok babér termett nekik”, és nyáron azon dolgoztak, milyen témákkal lehet ezt ellensúlyozni.

Magyar Péter arra is kitért, hogy sok tízezer milliárd forinttal növelték az államadósságot, miközben kórházaink úgy néznek ki, mint egy 20 éve elhagyott orosz laktanya. Hozzátette, hogy őt vádolják azzal, hogy az EU nem utal támogatást a kórházak felújítására, és „nem az orbáni korrupció, nem a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere” a hibás azért, hogy nincs WC-papír, elromlik a lift, osztályok százai vannak bezárva, és ápolók ezrei hiányoznak.

Úgy látja, a kormány nem akar ezekről beszélni, mert kellemetlen, de a kommunikációra és propagandára korlátlan források állnak rendelkezésre.

Végül hozzátette, hogy a kormány kommunikációs trükkjei egyre kevésbé működnek, mert egyre többen ismerik fel ezeket. Magyar Péter szerint az állam nem működik, és elég, ha megnézzük a közlekedést, az oktatást, vagy az energiapolitikát. Eközben pedig Európa legmagasabb áfáját és iszonyatos járulékokat fizetjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Mi Hazánk bemutatta 106 egyéni jelöltjét a 2026-os választásra
Toroczkai László szerint jövőre három politikai erő lesz a Parlamentben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök ígérete szerint senkivel nem lépnének koalícióra.


A Mi Hazánk Mozgalom bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét, akikkel a 2026-os országgyűlési választáson indulnak, írta meg a Telex. A párt közleményében hangsúlyozták: „Az ország minden pontján lesz választási lehetősége azoknak, akik sem a korrupcióban és politikai mocskolódásban dagonyázó Fideszt, sem a globalista, idegen érdekeket szolgáló Tiszát nem kívánják támogatni.” Hozzátették, hogy a jelöltjeik sehol senki javára nem fognak visszalépni.

A bemutatott indulók között van a pártelnök Toroczkai László, aki Csongrád-Csanád vármegye 2. választókerületében, Szegeden indul. Dúró Dóra Tolna vármegye 2. választókerületében, Novák Előd a főváros 10. választókerületében, míg Borvendég Zsuzsanna, a párt EP-képviselője Pest vármegye 3. választókerületében lesz jelölt.

A párt célkitűzései között egy élhető ország, tisztességes bérek, erős nemzettudat és valódi közbiztonság szerepel. Programjukban megfogalmazták a fenntartható és önálló nemzetgazdaság, a versenyképes közoktatás, a nyugodt időskor, valamint a reménnyel teli fiatalság fontosságát is. Hangsúlyozták, hogy szeretnék a nemzet gyarapodását, a magyar dolgozók képviseletét, valamint a vendégmunkások behozatalának leállítását.

Toroczkai László korábban úgy fogalmazott: „az egy objektív tény”, hogy jövőre három politikai erő lesz jelen az Országgyűlésben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök többször megígérte, hogy a választás után senkivel sem fognak koalícióra lépni.

A közvélemény-kutatások szerint a Mi Hazánk támogatottsága leggyakrabban a parlamenti bejutási küszöb, vagyis az 5 százalék körül alakul.

A Tisza Párt november végén mutatja be egyéni jelöltjeit. Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy a Fidesz 106 választókerületi jelöltjének többsége már megvan, és mindössze három-négy körzetben van még kérdés. A kormánypárt a választókerületek legalább harmadában új jelölttel vág neki a választásnak a 2022-es indulókhoz képest. Mindeközben a DK is folyamatosan bemutatja a saját jelöltjeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET: