KULT
A Rovatból

Dübörgött a filmgyártás a pandémia alatt is – a magyar filmipar rendkívül okosan kezelte a járványhelyzetet

Mik a koronavírus mellékhatásai a filmiparra nézve? Bedőlnek? Kiheverik? Fellendülnek? Maradnak szövődmények? Utánajártunk.


A film- és sorozatiparral kapcsolatos hírek 2020-ban kimerültek abban, melyik film premierjét halasztják éppen el és mikorra, melyik színész koronavírusos, és melyik filmes díjátadót szervezik meg épp online. Ahogy mással sem, úgy a filmiparral sem bánt kesztyűs kézzel 2020.

Végeláthatatlan listát lehetne írni arról, hogy mi minden forgatása állt le – gyakorlatilag mindené – és milyen premiereket halasztottak – gyakorlatilag mindet (jóformán a "nagyok közül csak a Tenetet mutatták be, de azt is minek). A korlátozások jóformán az egész filmkalendáriumot kinyírták, és

még ha a vakcinázással fel is dereng már a fény az alagút végén, hosszú évekig éreztetheti még a hatását a pandémia a film- és sorozatiparban egyaránt.

Még mielőtt viszont mély zokogás törne fel belőlünk szegény filmipar miatt, érdemes közelebbről megvizsgálni a problémát. Míg a mozik nézők, bemutatandó filmek és főleg bevétel nélkül maradtak, addig a streamingszolgáltatóknak kapóra jön a sok-sok millió kanapéra zárt ember – egy ideig. Csak egyetlen példát nézzünk: a Netflixet. A cég által negyedévente publikált eredmények alapján az első fél évben rekordszinten ugrott meg az előfizetőik száma. Január és március közt 15,77 millió előfizetővel gazdagodtak. Csupán összehasonlításként: egy évvel korábban az első negyedévben „mindössze” 9,6 millió új felhasználót tudhatott magáénak a streamingszolgáltató.

A második negyedévben 10,1 millióval nőtt az előfizetők száma. A júniusban bejelentett számok után azonban a Netflix részvényei esni kezdtek, a harmadik negyedév számai az elmúlt négy év legalacsonyabbját, 2,2 millió új előfizetőt produkáltak (már ami a harmadik negyedéveket illeti). A cég többször is jelezte, hogy a remek számok és a járványhelyzet nyári javulása miatt számított a visszaesésre. Az utolsó negyedév aztán visszarajzolhatta a dollárjeleket a Netflixesek szemébe, a most nyilvánosságra hozott legfrissebb adatok szerint ugyanis az utolsó negyedévben túlszárnyalták az elvártat, 6 millió helyett 8,5 millió új előfizetőt gyűjtöttek, ezzel rekordot döntött: 36,6 millióval növekedett az előfizetőik száma (ez 8 millióval több, mint az eddigi legjobb év), összesen tehát már 203,7 millió előfizetője van a streamingszolgáltatónak. A Netflix tehát elég jól jött ki ebből a helyzetből.

Azzal, hogy a járványhelyzet a kisképernyő elé száműzi az embereket, felgyorsult egy olyan folyamat, amely egyébként is bekövetkezett volna: jobban elterjedtek a streamingszolgáltatók, és szélesebb kör ismerte meg az előnyeit: olcsóbb, kényelmesebb, ráadásul a tartalom is újra nézhető.

Arra viszont nem képes, hogy a hamisítatlan, popcornszagú, szélesvásznú élményt átadja, ennek ellenére egyre komolyabb konkurenciája a mozinak – főleg, hogy az utóbbi jóformán március óta semmit nem tud tenni az ellen, hogy inkább mozizzanak az emberek. Bár nem kérdés, hogy amint kinyitnak a mozik, valószínűleg sokan megrohamozzák majd őket - hisz Netflix ide vagy oda, mindenkinek hiányoznak már a mozik az előzetesekkel, a telefonját lehalkítani képtelen mozizóval és minden szépségével együtt -, mindenesetre az biztos, hogy változóban a nézői és a felhasználói szokások, a kérdés már csak az, hogy mennyire.

Nemcsak a nézőknek, de a készítőknek is át kellett programozniuk magukat a megváltozott helyzet miatt. A legtöbb nagy produkció a kivárásra játszik, így halasztanak sorra egy csomó régóta várt filmet – a legújabb James Bond-filmet, a Hang nélkül 2-t, Az új mutánsokat vagy a Halálos iramban 9-et.

Itt azonban nem árt megjegyezni, hogy mindez szintén nincs ingyen – a 25. Bond film halasztgatása például havi 1 millió dollárjába kerül a Warnernek. Jelenleg két opciójuk van: kivárnak, vagy bemutatják valamelyik streamingcsatorna műsorában – ez utóbbi érdekes hibridjét mutatta be legutóbb a Wonder Woman 1984, amelyet néhány moziban és az itthon nem fogható HBO Maxon mutattak be.

A számok tekintetében mindez így néz ki: míg a Wonder Woman első része 822 millió dollárt hozott még a korona előtti időkben, addig a második rész mozis bemutatása ellenére eddig "csak" 142 milliót, azaz eddig még a 200 milliós költséget sem hozta vissza, ebben pedig még nincs benne a marketingköltség. Persze ehhez hozzátartozik, hogy Európában még például be sem mutatták, és nyilván a pandémia alatt keveseknek van lehetőségük moziba menni, mindenesetre ilyen számokat hozott egy hónap alatt 2020 egyik legjobban várt filmje a pandémia kellős közepén.

A streaming tehát egyre fontosabb szereplője a filmiparnak, mégsem fogja a pandémia hullámait meglovagolva romba dönteni a moziformátumot, a nagy stúdiók ezentúl is a mozivásznat célozzák, az igazi nagy pénz ugyanis abban van.

Míg márciusban szinte mindenhol leálltak a forgatások, a stábok hazatértek és bezárkóztak. Borítékolható volt, hogy amint lehet, a filmipar az elsők között lesz, amely még a szigorú járványügyi intézkedések mellett is amint tudja, újraindul. Így is lett, amint nyár elején enyhülni látszott a járványhelyzet, szépen lassan visszaszállingóztak a stúdiókba a stábok. Többek közt Magyarországra is.

Magyarország a filmek terén jól jött ki az járványügyi helyzetből

A The Hollywood Reporter hosszú cikket szentelt annak, hogy Magyarországot a járvány alatti filmgyártás egyik európai úttörőjének állítsa be, már ami a bérgyártásokat illeti. Ez azonban nem újdonság, a korona előtti időkben is egyre fényesebben ragyogott az ország csillaga a filmes térképen a nagy stúdiók számára. Nem olyan véletlen ugyanis, hogy Budapesten ilyen gyakran lófrálnak különböző világsztárok, hiszen a külföldi produkciók egyik kedvelt helyszíne Magyarország – Európai viszonylatban a második helyen áll a legnépszerűbb célpontok közt, és csak Nagy-Britannia előzi meg.

Ennek számos oka van. Kezdve a 2004-től hatályos filmtörvénnyel, amely 30 százalékos adókedvezményt biztosít az itt forgó produkcióknak, az alacsony béreken és a változatos helyszíneken át egészen a profin működő hazai stábokig.

Az elmúlt években egy sor A-listás film és sorozat készült Budapesten: elég csak a Terminator: Sötét Végzetre, a Szárnyas Fejvadász 2048-ra vagy a Witcherre gondolni. 2020 tavaszán szokás szerint ismét több nagy produkció is forgott az országban – ezek közt is a legnagyobb durranás Dennis Villeneuve Dűnéje, amely Budapestre hozta Jason Momoát, Josh Brolint, Zendayát és Timothée Chalemet-et is. A járvány kezdete azonban sorra húzta le a rolót a produkciók számára is, így nemcsak Magyarországon, de jóformán az egész világon leálltak a forgatások.

Júniusra, mire a számok mérséklődtek, és a világ elhitte, hogy vége a járványnak, szinte az összes stáb visszatért az országba. Sikeresen leforgott többek közt a Dűne, és az Amazon Primer Birds of Paradise című filmje is Sarah Adina Smith rendezésében, de leforgatták a Halo című népszerű videójáték sorozatváltozatát, a Mafilm Stúdióban készült német Netflix-sorozat is, és több független filmnek is otthont adtak a magyar stúdiók.

Annak ellenére, hogy 2020 nem volt egy könnyű év, több mint 20 filmet forgattak le Magyarországon

- mondta el Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, akit a lap szintén megkérdezett.

A legnagyobb hazai szervízcég, a Mid Atlantic Films vezetője, Adam Goodman szerint lenyűgöző, hogy egy ilyen pocsék évben is sikerült így teljesíteni, és panaszra továbbra sincs okuk, hiszen nyárig szinte minden kapacitásuk betelt – náluk forog Nicholas Cage egyik új vígjátéka, Cate Blanchet és Kevin Hart új filmje, több sorozat, sőt, egy Marvel-produkció munkálatai is zajlanak éppen az országban, ám erről Goodman nem árulhatott el bővebb információt.

Szervízszolgáltatás

Ideje elengedni azt a gondolatot, hogy Magyarországra csupán azért jönnek a stábtagok, mert jól jön az adókedvezmény, olcsók a statiszták, a hazai stábnak pedig legfeljebb a kávéhordás és a cipekedés a dolga. Az utóbbi évtizedekben komoly filmes-szakembergeneráció nőtt fel az országban, így a magyar szervízcégek magasan képzett és megfelelő referenciákkal rendelkező stábot tudnak a produkciók rendelkezésére bocsátani – az sem hátrány, hogy a magyar szakemberek jellemzően a nemzeti elvárásoknak megfelelően beszélnek angolul. A szervízprodukciók esetében a stáb megbízásos alapon dolgozik, nem részesül a film bevételéből, hanem fizetést kap.

A lap elsősorban arra kereste az okokat, hogyan tudott Magyarország ebben a rossz helyzetben is győzedelmeskedni,

a választ pedig abban találták meg, miszerint Magyarországon rendkívül okosan kezelték a járványhelyzetet.

A lap előnyként jellemzi, hogy az országban az alacsony esetszámok miatt viszonylag későn vezettek be szigorúbb korlátozásokat, és a filmipar itthoni szereplői is gyorsan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. Az Origo Filmstúdió például az első volt Európában, amely bevezette azt a rendkívül hatékony Covid-biztos protokollt, amelyet azóta a legtöbb ország filmipara átvett – állítja Tóth Mihály, az Origo Film Group marketingvezetője. Ők konkrétan saját tesztlabort állítottak fel a hangárok mellett, illetve leszerződtek egy magánkórházzal, hogy az esetleges fertőzötteket ott lássák el. Bevezették a kötelező tesztelést a stábtagok közt, és úgynevezett buborékokban, nagyobb csoportokban izolálva dolgoztak – a lehető legnagyobb fokú biztonsági intézkedések pedig elegendőek voltak arra, hogy folytatódjon a munka.

Emellett a kormány is hozott pár olyan intézkedést, amely a filmeseknek kedvezett: mikor az EU beutazási tilalmat hirdetett az Unión kívüliek számára – egy sor kivétellel természetesen -, akkor a magyar kormány az Egyesült Államokból érkező filmkészítő stábokat is a saját kivételei közé sorolta, így továbbra is szabadon jöhettek az országba.

„Míg az egész világ lezárások és korlátozások alatt állt, addig Magyarország felismerte a filmipar fontosságát, és továbbra is fontosnak gondolja azt”

– mondta el Goodman.

2019-ben a közvetlen filmprodukciós beruházások értéke elérte a 164,4 milliárd forintot (565,6 millió dollárt), amely 50 százalékos növekedés volt az egy évvel azelőtti számokhoz képest. A külföldi produkciók fontosságát mi sem mutatja jobban, hogy ennek 94 százalékát adták a nemzetközi filmek és sorozatok.

A jövőbeli tervek azonban arról szólnak, hogy nemcsak a külföldi produkciók segítése lesz a feladat, hanem a belföldi filmgyártás és a koprodukciós filmgyártás fellendítése is. Az utóbbi kapcsán megemlíti a lap, hogy 2020-ban nyolc koprodukciós projektet támogatott a Magyar Nemzeti Filmalap, köztük a Mrs. Harris Goes to Paris című filmet, amely miatt Lesley Manville, Jason Isacs és Isabelle Huppert is Budapestre jött.

Káel Olaszországhoz szereti hasonlítani Magyarország helyzetét:

„Amikor Fellini 1960-ban megcsinálta a La Dolce Vitát, Róma volt a filmes szervízzszolgáltatások központja Európában. Remélem, éppen a magyar filmgyártás Dolce Vitájának kapujában állunk."

Nem meglepő, hogy az országban is igyekeznek ráfeküdni a streamingvonalra: novemberben Filmio néven magyar streamingszolgáltatás indul.

Még ha Magyarország jól is járt – ha lehet egyáltalán ilyet mondani – a járványhelyzet alatt a filmipar terén, addig van egy olyan ország, amely a lehető legtöbbet hozta ki a mostoha körülményekből: Új-Zéland. A szigetországot az egész világ irigyli a pandémia kezelése miatt, hisz kifejezetten hatékonyan tartották kezükben a járványhelyzetet. Közben még arra is ráértek, hogy a filmipart is felrázzák covidos álmából. Persze ehhez mondjuk kell az is, hogy az adott országban olyan helyszínek legyenek, amikért egyes blockbusterek rendezői az összes végtagjukat odaadnák. A pandémia alatt szépen csendben olyan filmek forogtak itt, mint James Cameron Avatarja, vagy az Amazon Gyűrűk Ura-sorozata, illetve a The Power of the Dog Kirsten Dunst és Benedict Cumberbatch főszereplésével.

Új-Zéland titka elsősorban a sikeres járványkezelésben rejtett, abban, hogy az óceán közepén meglehetősen elszigeteltek, és a szigorú szabályokban – James Cameronékat is karanténba küldték az érkezésüket követően.

A szigetország filmipara is teljes kapacitáson pörög: 7-12 projekt forog itt a következő évben.

A stábok munkáját egyébként a legtöbb ország igyekszik a sanyarú járványhelyzet mellett is biztosítani: Kanadában például a magyar helyzethez hasonlóan a legszigorúbb intézkedések hatálya alatt is kapnak felmentést a filmesek: január elején például egyhónapos teljes lockdownt rendeltek el az országban, ám a forgatások nagyon szigorú szabályok mentén tovább folytatódhatnak. Ilyen például, hogy egy jelenet forgatásán maximum 10 színész vehet részt, zárt buborékokban dolgoznak, és gyakran tesztelnek.

Jól látszik tehát, hogy hiába vannak zárva a mozik, a filmgyártás, ha halkabban is, de dübörög – főleg, hogy bebizonyosodott: az egyes országok által biztosított kiskapukkal és a szigorú intézkedésekkel kicsit macerásabban ugyan, de viszonylag zavartalanul működhetnek a forgatások. A kérdés már csak az, mikor és hogyan mutathatók be a filmek - illetve mennyiben lesz a pandémia alatt a nézői és produkciós oldalról is bekövetkező változásoknak tartós foganatja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Az Északi-sarkvidéken tanult meg járni, gyerekkora óta jogilag siket volt, és a sírkövén is a fingással poénkodik – Leslie Nielsen ma lenne 100 éves
Erőszakos apja elől menekült a kanadai légierőhöz, és csak 62 évesen lett világhírű, miután drámai színészként képtelen volt befutni.


Leslie William Nielsen éppen 100 évvel ezelőtt, 1926. február 11-én született Kanadában, Saskatchewan tartomány Regina nevű városában. Édesanyja, Mabel Elizabeth Davies Walesből emigrált Kanadába, édesapja, Ingvard Eversen Nielsen pedig dán származású rendőr volt a Kanadai Királyi Lovasrendőrségnél. Volt egy bátjya is, Erik Nielsen, aki hosszú ideig kanadai parlamenti képviselő, kabinetminiszter, 1984-től 1986-ig pedig Kanada miniszterelnök-helyettese volt. Nielsen a gyermekkorát az Északi-sarkvidéken töltötte, mivel az apja ott szolgált. Egyszer elmesélte, hogy ott is tanult meg járni. A családfő, Ingvard állítólag erőszakos ember volt, gyakran verte a feleségét és a fiait is.

Leslie, hogy elmeneküljön a bántalmazásokkal teli gyerekkorából, 17 évesen belépett a Kanadai Királyi Légierőbe, annak ellenére, hogy jogilag siket volt, már gyerekkora óta hallókészüléket kellett viselnie.

„Nagyon nehéz színésznek lenni, mivel minden attól függ, hogy a megfelelő szöveget mondd a megfelelő időben, te viszont nem hallod a jelzéseket. El sem tudom mondani, hányszor kellett volna azt kérdeznem, hogy »Mi?«, ha nem lett volna hallókészülékem. Tehát ez a szerkentyű életmentő, és lehetővé teszi, hogy gyakoroljam a mesterségemet” – nyilatkozta erről egyszer Nielsen.

A második világháború alatt egyébként légi lövészként szolgált repülős bevetéseken. A háború után aztán a torontói Lorne Greene Academy of Radio Arts színművészeti akadémiára iratkozott be. A tanulmányai alatt ösztöndíjat kapott a New York-i Neighborhood Playhouse színházba, ahol színpadi és zenei tanulmányokat folytatott, mielőtt 1950-ben megkapta első komolyabb televíziós szerepét a Studio One című antológiasorozat egyik epizódjában.

Nem hajthatott fogatot

Az ötvenes évek elején számos kisebb szerepet kapott jóképű statisztaként, mellékszereplőként. Mivel már akkor is kiváló orgánuma volt, dokumentumfilmekben és reklámokban működött még közre narrátorként, hogy megkeresse a megélhetéshez szükséges pénzt. Ő azonban ennél többre vágyott, arról álmodozott, hogy Hollywood nagy nevű sztárja lesz. 1956-ban aztán kapott egy kis szerepet első játékfilmjében, a The Vagabond King című romantikus musicalben. A film bukás volt, de a producer, Nicholas Nayfack megkedvelte a fiatal és jóképű Nielsent, és felajánlotta neki, hogy beválogatja egy éppen készülő sci-fibe, a Tiltott bolygóba (1956). Nielsen természetesen kapva kapott az alkalmon, s ő lett az egyik főszereplő. A film (Shakespeare A vihara az űrben, ami valójában forradalmi volt, a Star Trek előfutárának tekintik) pedig nagy sikert aratott. Annyira, hogy Nielsen is népszerű lett, így szerződést kapott az MGM-nél.

Több évnyi kisebb szerepek és színészi küzdelmek után végre nevet szerzett magának. Pár évvel később nagyon szeretett volna szerepelni a Ben-Hurban (1959), így jelentkezett a meghallgatásra is, Messala szerepére, de nem járt sikerrel, Stephen Boyd lett a befutó. Ekkorra az MGM-mel kötött szerződése lejárt, így már szabadon dolgozhatott máshol, és így is tett.

Az 1960-as évektől kezdve a filmek iránti lelkesedése alábbhagyott, már sokkal szórakoztatóbbnak találta a tévés munkákat, ezért feladta az álmát, hogy hollywoodi sztár legyen, és inkább a képernyőkre költözött.
Akkoriban számos tévésorozatban szerepelt, például az Alfred Hitchcock bemutatjában, A szökevényben, a Peyton Place-ben vagy a The Wild Wild Westben. Ám ezekben is mindig mellékszerepekben tűnt fel, soha nem lehetett ő a főhős. Visszatért oda, ahol az ötvenes évek elején kezdte, a kisebb és másodlagos szerepekhez, csak most már a vászon helyett a tévében.

Hülyeség komolyan

Nielsent addig komoly drámai színészként tartották számon, ráadásul jóképű is volt, csupán nem kapott olyan szerepeket, amelyekkel bizonyíthatta volna a tehetségét és rátermettségét. 1969-ben aztán elcsípett egy főszerepet a The Bold Ones: The Protectors című kemény és nyers zsarusorozatban, ami azonban nem tartott sokáig, mindössze hét rész után levették a műsorról. A hetvenes években így visszatért a kisebb szerepekhez olyan sorozatokban, mint a San Francisco utcáin, a M.A.S.H., a Hawaii Five-O, a Kojak, a Kung Fu, a S.W.A.T., sőt, 1971-ben és 1975-ben a Columbóban is feltűnt. S persze azért akadtak mozifilmek is, például az évtized egyik népszerű katasztrófafilmje, a Poszeidon katasztrófa (1972), az 1977-es Az állatok napja (amiben többek között villámlások közepette félmeztelenül harcol egy medvével) vagy a Lángoló város (1979).

Majd 1980-ban jött a nagy áttörés! Egy testvérpár, David és Jerry Zucker, valamint írótársuk, Jim Abrahams (azaz a ZAZ trió) 1977-ben nagy sikert arattak a The Kentucky Fried Movie című vígjátékukkal, ezért egy újabb szokatlan komédiával akartak előállni. Akkoriban népszerűek voltak az Airport-filmek, ők pedig át szerették volna dolgozni a kevéssé ismert, 1957-es katasztrófadarabot, a Zero Hour!-t, méghozzá a sajátos abszurd humorukkal nyakon öntve.

Ebből született meg az 1980-as Airplane!, amelyben talán a film legemlékezetesebb karakterét éppen Leslie Nielsen játszotta az orvos Dr. Rumackként.

Zuckerék azért választották őt erre a tőle eddig felettébb szokatlan vígjátéki szerepre, mert olyan nagyszerű drámai színész volt, s úgy gondolták, széles körben nem ismert, de azért felismerhető arcokkal elhitethetik a nézőkkel, hogy az Airplane! komoly katasztrófafilmnek tűnik, és a hangulata is az, a poénok pedig sokkal nagyobbat ütnek, ha drámai színészek komoly, rezzenéstelen arccal mondják el azokat. A tervük bejött, az Airplane! új műfajt teremtett a komédián belül.

A paródiák fapofa királya

Nielsen pedig rákapott a vígjáték ízére, és sikerült később ebből karriert csinálnia. Ennek köszönhető az is, hogy manapság az egyik legnagyobb nevettetőként emlékezünk rá. A ZAZ trió 1982-ben előállt a Nagyon különleges ügyosztály című sorozattal, amelyben Leslie Nielsen játszotta Frank Drebin (a magyar szinkronban Drebil) detektívfelügyelőt, egy kifejezetten Nielsen számára megalkotott szerepet. Az Airplane!-től eltérően azonban a Nagyon különleges ügyosztály nem volt nagy siker a tévében. Csupán hat epizódot forgattak belőle, és ezek közül csak négy került adásba, mielőtt az ABC csatorna kaszálta a szériát. Aztán később levetítették az utolsó két részt is.

„Ez az a fajta humor, ami nem való a televízióba, mert oda kellett figyelni rá” – magyarázta később Nielsen a sikertelenség okát, utalva arra, hogy a televíziózás már akkoriban is csupán háttértevékenység volt, az emberek általában más dolgot csináltak közben.

Szerencsére a Nagyon különleges ügyosztály mégis kifizetődő lett, hiszen valami sokkal nagyobb született belőle később. A Paramount ugyanis megszerezte a sorozat VHS-forgalmazási jogait, és 1985-ben kiadta mind a hat epizódot. A kazetták nagy sikert arattak, a stúdió ezért felkereste Zuckeréket, hogy kérnek még ebből. Így végül 1988-ban megjelent a Csupasz pisztoly, az elkaszált tévésorozat egész estés filmváltozata.

Nielsen természetesen visszatért Frank Drebinként, s ez lett az első főszerepe egy mozifilmben több mint 30 év után. A közönség zabálta a Csupasz pisztolyt, ez a fajta humor a moziban sokkal nagyobb sikert aratott, nagyobbat az Airplane!-nél is. Nielsen pedig évtizedeken át tartó küzdelem után, 62 évesen végre világsztár lett.

Ezt követően a stúdiók kifejezetten Nielsen főszereplésével készülő paródiafilmeket rendeltek, így született meg a kilencvenes évek paródiafilmes őrülete. Jött a Bújj, bújj, ördög! (1990), a Csupasz pisztoly 2 ½ (1991), a Csupasz pisztoly 33 1/3 (1994), a Drakula halott és élvezi (1995), a Drágám, add az életed! (1996), a Sziki-szökevény (1998) vagy a Horrorra akadva harmadik (2003) és negyedik (2006) része.

Nielsent ugyanakkor a való életben sem lehetett komolyan venni. Például mindig felbukkant a világ különböző talk show-iban kedvenc poénjával, egy egyszerű fingógéppel, amelyet az interjú közepén sütött el általában.

Sosem állt le, világszerte milliókat nevettetett meg egészen a 2010-es, 84 éves korában bekövetkezett haláláig.

Szellentéssel a sírba

Nielsen összesen négyszer házasodott: Monica Boyer éjszakai klubénekesnővel 1950 és 1956 között voltak házasok, Alisande Ullmannal 1958 és 1973 között, Bobbye Brooks Oliverrel 1981-től 1983-ig, végül Barbaree Earllel 2001-től Leslie haláláig. Két lánya született a második, egyben leghosszabb házasságából: Thea és Maura. A kései éveiben Barbaree-vel az arizonai Paradise Valley-ben és a floridai Fort Lauderdale-ben éltek.

2010 novemberében Nielsen rosszul lett, így a Fort Lauderdale-ben található Holy Cross Kórházba szállították. November 28-án a színész unokaöccse, Doug a Winnipeg-i CJOB rádióállomásnak elmondta, hogy a nagybátyja 84 éves korában, a családja és a barátai körében örökre elaludt, a halálát tüdőgyulladás okozta, keleti parti idő szerint délután 5:30 körül. Nielsen holttestét a Fort Lauderdale-i Evergreen temetőben helyezték végső nyugalomra 2010. december 7-én, amelynek során elsüthette utolsó poénját: a síremlékére ugyanis még korábban a „Let 'er rip”, azaz „Ereszd ki!” feliratot választotta (az eredeti angol szöveg több szinten is megállja a helyét, hiszen a fingós poén mellett arra is utalhat, hogy hagyják őt nyugodni). A temetésen természetesen a Csupasz pisztoly zenéje szólt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az egész amerikai kontinenst egyesítő népünnepély lett a Trump által nyíltan megvetett Bad Bunny félidei show-ján
Ritka az, ahol amerikai elnök ennyire ellenzi a legnagyobb amerikai események kiemelt pontját, de Bad Bunny félidei koncertje pontosan ezt a kitüntetést kapta. Politikai hadszíntér, republikánus ellen-halftime show-val. A Puerto Ricó-i énekes pedig a legszebben válaszolt minderre.


Már a bejelentés pillanatában tudni lehetett, hogy a 2026-os Super Bowl félidei show-ja nem csak a zenéről fog szólni. Bad Bunny, a Puerto Ricó-i reggaeton-király ugyanis az első olyan szólóelőadó, aki úgy kapta meg a világ legnézettebb 13 percét, hogy nem volt hajlandó angolul énekelni.

Minden üzenet, minden nüansz elsősorban a történetmesélésen alapult: azokon az embereken, akik igazán naggyá teszik Amerikát.

Itt pedig nem az Egyesült Államokra, hanem magára a kontinensre fókuszálunk, ezt pedig különösebb nyelvtudás nélkül is megérthettük.

Spanyol nyelvű világuralom a pályán

Benito (ahogy a rajongók hívják) nem bízta a véletlenre: a show-t a Titi Me Preguntó-val indította, és az ígéretéhez híven egy hatalmas latin fiesztát varázsolt a Levi’s Stadium gyepére.

A látványvilág brutális volt, és sikeresen adaptált díszleteket Bad Bunny az egyébként futó turnéjáról, az albumborítója is megelevenedett, de az igazi sokkot a vendégfellépők okozták.

Bár sokan Cardi B-t várták, Bad Bunny két hatalmas nagyágyút húzott elő: Lady Gaga váratlanul bukkant fel, hogy aztán Bruno Mars nélkül, egy latinosított verzióban kerüljön elő legutóbbi klasszikusainak egyike. Ricky Martin pedig egyfajta generációs hidat képezve csatlakozott, és a „LO QUE LE PASÓ A HAWAii” előadásával emlékeztette a világot a latin zene erejére, ami bölcs húzásnak bizonyult, ugyanis két ekkora név nyomatékosítja az üzenetet, az valamit biztosan jelenthet.

Bad Bunny pedig egy generációkon átívelő sztorit tálal, miközben minden tökéletes – pontosabban majdnem minden: Bad Bunny élő hangja kicsit hasonlít a felvételen valaki olyanra, aki életében először hallotta a dalokat, majd emlékezetből megpróbálta reprodukálni őket.

Sajnos a korábbi évek félidei show-jához képest hangban nagyon csúnyán alulmarad a 2026-os, de hát a Patriots sem szokott nulla ponton állni három negyeden keresztül.

A bosszantó jelenség mellett a katasztrófaturizmus és az objektív újságírás jegyében megnéztük az “ellenbulit” is, amely az “All American Halftime Show” nevében a republikánus szavazóknak készült,

a Kid Rock fémjelezte show pedig öreges, izzadtságszagú, erősen kínos élményként sújt le ránk.

Kiemelkedő megemlékezést kapott Charlie Kirk, akinek a legacy-ját próbálják őrizni, jelen esetben inkább kevesebb sikerrel.

Visszatérve Bad Bunnyra, olyan titkos meglepikkel szolgáltak, ahol a casual bulizó arcok között Pedro Pascal, Cardi B, Karol G és Jessica Alba is felbukkant.

Az, hogy ők nem voltak előtérbe helyezve, és a korábbi halftime show-khoz mérten a kameramunka is sokkal több szerepet kapott, ami különösen jó ízt adott az egésznek.

A show igazi súlyát nem a flitterek, hanem a puszta időzítés adta. 2026-ban, egy olyan politikai klímában, ahol a bevándorláskérdés és az amerikai identitás meghatározása körül izzik a levegő, Bad Bunny fellépése felért egy békés, de határozott tüntetéssel.

Azzal, hogy Benito egyetlen angol szót sem volt hajlandó énekelni, egyértelművé tette: a spanyol nyelv nem „idegen” többé az Egyesült Államokban, hanem a kultúra szerves része. Míg a stadionon kívül a Trump-adminisztráció szigorú bevándorlási intézkedései és az ICE (Bevándorlási és Vámhivatal) razziái tartják félelemben a latin közösségeket, a színpadon Bad Bunny büszkén hirdette:

„Nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek. Emberek vagyunk és amerikaiak.” Ez a mondat, amit már a Grammy-gálán is bedobott, a Super Bowl éjszakáján vált húsbavágóvá.

A Kid Rock-féle „ellenbuli” pedig pont azt a mély árkot mutatta meg, ami az országot kettészakítja: míg az egyik oldalon a „Faith, Family, Freedom” (Hit, Család, Szabadság) szentháromságára épített, kizárólag angol nyelvű patriotizmus dübörgött, addig a Super Bowl színpadán egy befogadóbb, multikulturális jövőkép jelent meg. Ez a 13 perc nemcsak szórakoztatás volt, hanem egy kulturális hitvallás amellett, hogy Amerika arca végérvényesen megváltozott.

Ugyanitt, a meccsből megelégedtünk volna sokkal kevesebbel, míg ezt a latin bulit tovább is bírtuk volna.

Az idei Super Bowlt, azaz az amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntőjét a Seattle Seahawks nyerte, miután 29-13-ra legyőzte a New England Patriots csapatát. Ezzel története során másodszor lett bajnok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Hét Királyság lovagja négy rész után visszaadta a hitemet a Trónok harca világában - Még csak most kezdődött és mindjárt vége…
Az HBO Max csendben ledobta az év egyik legjobb fantasy-sorozatát. A Hét Királyság lovagja úgy csap oda, hogy még a Sárkányok háza is pironkodhat.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 10.



Az első négy epizód után nyugodtan kijelenthető: az HBO Max talán az eddigi legjobb döntését hozta, amikor George R. R. Martin kevésbé grandiózus, ám annál emberibb történeteihez nyúlt vissza. A Sárkányok harca vontatott, túlbonyolított fáradt története után igazi üdítő szomjoltó a fantasy kalandok világában.

A sorozat már az első két résszel meglepően erős nyitást produkált, de a harmadik és a negyedik felvonás az, ahol igazán megmutatja, mire képes.

Ezekben az epizódokban nemcsak felgyorsulnak az események, hanem olyan narratív fordulatok is érkeznek, amelyek új megvilágításba helyezik a korábban látottakat. Különösen a harmadik rész lezárása. Spoilerek nélkül annyi elárulható, hogy több addig homályos motiváció és apró történés is érthetővé válik a könyvet nem olvasók számára. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy az ember hirtelen kedvet kap újranézni a korábbi részeket, immáron a friss információk tükrében.

A negyedik epizód pedig végre teljes erővel beemeli a fő történetszálat: a Hetek próbáját, azt a lovagi küzdelmet, amely nemcsak Duncan sorsát dönti el, hanem tulajdonképpen útjára indítja a későbbi kalandjait.

Ez a pont az, ahol világossá válik, hogy a sorozat nem pusztán egy hangulatos előjáték, hanem komolyan gondolja a konfliktusokat, a téteket, a morális dilemmákat és a karakterek fejlődését.

Mindezt úgy, hogy közben meglepően letisztult marad: nincs túlírva, nem akar mindenáron sokkolni, mégis folyamatosan fenntartja a feszültséget.

A tempó is figyelemre méltó, bár kellett is ez neki, mert nem egy hosszú sorozat. Némelyik epizód csupán félórás, tartalomban sokkal többet ad, egy pillanatig sem válik vontatottá a cselekmény.

A dialógusok pontosan kimértek, a jelenetek gördülékenyen követik egymást, a dramaturgia pedig olyan magabiztos, hogy az ember észre sem veszi, mennyire gyorsan lepereg egy rész.

Külön öröm, hogy a széria nem próbál modern frázisokat és kikacsintásokat erőltetni a középkorias miliőbe: a szereplők beszéde és viselkedése illeszkedik a világhoz, ami manapság, furcsa módon, már önmagában is üdítő. Lehet, hogy ez csak az új Star Trek sorozat után tűnik fel…

A két főszereplő közti dinamika továbbra is a produkció egyik legnagyobb aduásza. Peter Claffey és Dexter Sol Ansell remekül működik együtt: Duncan naiv, tiszta szándékú kóbor lovag és Egg meglepően érett, talpraesett fiatal inasa olyan párost alkotnak, akiknek minden közös jelenete kincs.

Ritka az olyan fantasy-kaland-sorozat, ahol ennyire könnyű szívből drukkolni a hősöknek, nem azért, mert muszáj, hanem mert valóban szerethetőek.

Dunk különösen érdekes figura a Trónok harca univerzumában: ő az a ritka kivétel, aki nem próbál ügyeskedni, nem akar a nagyhatalmúak sakktábláján előnyhöz jutni, egyszerűen csak tisztességes lovag szeretne lenni. Egg pedig kiváló ellenpont, fiatal kora ellenére józan ésszel és kíváncsisággal folyamatosan árnyalja a helyzeteket és voltaképp életben tartja az óriás lovagot.

A mellékszereplők sem maradnak csak a „bajuszpörgető” antagonisták szerepében. Imádtam utálni a gonoszokat. A családi viszályokkal terhelt nemesi családok épp annyira voltak érdekesek, mint főszereplőink.

A tétek ugyan kicsiknek látszanak egy Trónok harcához képest, de szeretett szereplőinknek az élete múlhat egy-egy döntésen.

Egy igazán élvezetes lovagi tornába csomagolt, belső konfliktusoktól feszülő családi csetepatét követhetünk végig az HBO Maxon.

Az egész sorozat legnagyobb erénye talán az őszinteség. Nem akar mindenáron trendeket kiszolgálni, nem próbál rálicitálni saját univerzumának legsötétebb pillanataira, hanem egy földhözragadt, emberközelibb fantasy-kalandot mesél el.

Ennek ellenére, vagy épp pont ezért, sokkal több érzelmet közvetít, mint első pillantásra gondolnánk.

Jó a forgatókönyv, működnek a karakterek, a fordulatok nem érződnek öncélúnak, és az intrikák is pont annyira összetettek, hogy lekössék a figyelmet anélkül, hogy elveszítenénk a fonalat. Persze azért itt is folyik a vér… mégis csak George R.R. Martin írta.

Négy rész után nehéz nem lelkesedni. Régen találkoztam olyan modern sorozattal, amelyről ennyire könnyedén írtam pozitív hangnemben, és amely ilyen magabiztosan találta el a saját tónusát.

Minden adott ahhoz, hogy a hatepizódos első etap valódi kincsként maradjon meg a nézők emlékezetében.

Nagyon remélem, hogy Ser Duncan the Tall története nem ér véget itt. Az HBO a további kötetekhez is bátran hozzányúlhat majd, csak addig jöjjön ki a pletykált negyedik kötet. Mert ha elfogy az alapanyag a Warner streaming szolgáltatója nem arról híres, hogy jó döntéseket hoz. Ha a folytatásban az utolsó két rész is tartja ezt a színvonalat, a Hét Királyság lovagja könnyen az év egyik legjobb új sorozata lesz. Az biztos, hogy a Trónok harca világának már most a legkedveltebb mellékága. Bocsi Sárkányok háza, de nem bocsi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
„Az, hogy fájdalom nélkül nincs eredmény, egyszerűen nem igaz” – Jennifer Aniston 57 évesen átírta a fitnesz szabályait
A kor tényleg csak egy szám! A legjobb példa erre Jennifer Aniston akinek ma van a születésnapja, mert a korát meghazudtolóan jól néz ki. A színésznő elmondta, hogy a Pvolve-módszerrel tartja magát fitten.


Jennifer Aniston ma lett 57 éves, de a kilencvenes évek óta a fittség és a kortalan szépség szinonimája.

„A ‘fájdalom nélkül nincs eredmény’ egyszerűen nem igaz. Jennifer most nyíltan szembemegy ezzal a felfogással, hogy a test sanyargatását az eredményesség feltételének tekinti.

Lehet eredmény fájdalom nélkül is” – szögezte le egy exkluzív interjúban. Ez a felismerés vezette el a Pvolve nevű funkcionális programhoz, amely nemcsak a testét formálta át, de a mozgáshoz fűződő viszonyát is alapjaiban írta újra.

A Pvolve egy alacsony terhelésű, kontrollált mozdulatokra épülő rendszer, amely speciális, ellenálláson alapuló eszközökkel dolgozik.

A cél nem az ízületeket terhelő ugrálás vagy a súlyok emelgetése, hanem a teljes izomláncok aktiválása, a mobilitás és a stabilitás fejlesztése.

A koncepció tudományos hátterét egy, az Exeteri Egyetemmel közösen végzett kutatás is alátámasztja, amelynek kezdeti eredményei szerint 40 év feletti nők körében 12 hét alatt mérhetően javult az erőnlét, a rugalmasság és az egyensúly.

Aniston számára a valódi fordulópontot egy 2021-es hátsérülés hozta el.

Ekkor szembesült azzal, hogy a korábbi, nagy intenzitású edzései hosszú távon fenntarthatatlanok.

„A Pvolve tiszteletben tartja, hol tart a tested, és lehetővé teszi, hogy a korlátaid körül dolgozz” – magyarázta a színésznő, aki 2023 júniusában hivatalosan is partnerként csatlakozott a márkához.

„Egy 30 perces Pvolve-edzéstől is csurom vizes lehetek, és elképesztő eredményeim vannak – anélkül, hogy szó szerint összetörném a testemet” – mondta a People magazinnak.

Független tesztek szerint a program hatékony és rugalmas, de a fejlődéshez elengedhetetlen a progresszív terhelés és a speciális eszközök használata.

Aki követné Aniston példáját, annak elsősorban digitális úton van erre lehetősége. A Pvolve havi 24,99 dolláros, azaz nagyjából 8 ezer forintos streaming-előfizetéssel több ezer online órát kínál, míg a fizikai stúdiók egyelőre főként az Egyesült Államokban és Kanadában terjednek.

A fitneszprogram mellett a színésznő magánélete is rendeződni látszik; születésnapját új párjával, Jim Curtis hipnoterapeutával ünnepli, akivel a hírek szerint közel egy éve alkotnak egy párt. „Tényleg tisztelned kell, ahol a tested épp tart.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: