Az Y generáció emberséges, empatikus vezetést akar, és ebben jók a nők

A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail

A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!

MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?

A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.