SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Lovasi András Gyurcsány távozásáról: Ha csupán ennyit köszönhetünk Magyar Péternek, már csak ezért is jár neki a köszi

A zenész szerint, ha csak ennyit ért el Magyar Péter, már megérte. Lovasi az ország elhagyásáról, Gyurcsány távozásáról és a rockzenészek öregedéséről is beszélt.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Lovasi András a Válasz Online-nak adott interjúban beszélt a Kiscsillag közelgő jubileumi koncertjéről, a közéleti helyzetről, és arról is, mikor érezné úgy, hogy ideje elhagyni az országot.

A zenész elmondta, nem könnyű rászánnia magát arra, hogy külföldre költözzön, de lát olyan jeleket, amelyek egyszer még erre késztethetik. Úgy fogalmazott: eljöhet az a pont, amikor pénz nélkül is elindulna a lakóautójával. Példaként Oroszországot hozta fel, ahol szerinte a 2000-es években még virágzott a popkultúra, aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt.

„Megszűnt. Megszüntették. Van barátom, aki ott dolgozott akkortájt és a főnöke kirúgta, hazaküldte. A saját érdekében. A felsőbb erők összetűzésbe kerültek egymással és az a főnök tudta, milyen következménye lesz ennek rá nézve. Kegyvesztett lett. Egy hónap múlva halott volt. Megölték.”

Lovasi szerint itthon még nem tartunk itt, és szerinte Magyar Pétert sem lehet olyan könnyen elszigetelni, mint például Navalnijt. Azt mondja, ha történne vele valami – például baleset érné –, annak súlyos következményei lennének: „valószínűleg nem lenne egyszerű helyreállítani a békét.”

A zenész arról is beszélt, hogy Magyar Péter üzenete sokkal közelebb áll hozzá, mint Orbán Viktoré. Úgy fogalmazott: lehet kritizálni a stílusát, de szerinte a volt miniszterelnök távozása is mutatja a változást.

„Tegnap Gyurcsány Ferenc lemondott minden funkciójáról! 19 év késéssel. Ha csupán ennyit köszönhetünk Magyar Péternek, már csak ezért is jár neki a köszi”

– mondta.

Az interjúban szóba kerültek a Kiscsillag dalszövegei és azok közéleti töltete is. Lovasi úgy véli, zenekara mára már nem számít igazán relevánsnak. Mint mondta, ha valaki korábban írt annyi revelatív dalt, amennyiből egy teljes koncertműsor kitelik, „valamennyire a múltad foglya leszel”.

Arra a kérdésre, hogy 58 évesen lehet-e még érvényesen rockdalokat írni, többféle példát hozott. Szerinte a Rolling Stones tagjai 80 fölött is úgy állnak színpadra, mintha fiatalok lennének, míg Johnny Cash másként, de ugyanolyan hitelesen tudott megszólalni idősebb korában is. Úgy érzi, ő valószínűleg e kettő keverékét követi majd. Legutóbbi dalukat ezért is nevezték el „bummerdiszkónak”.

A beszélgetés során azt is elmondta, hogy bár sokakat most inkább az érdekel, mit énekel Majka, vagy mi lesz vacsorára,

ő olyan fiatal előadókat is fontosnak tart, mint a szombati koncertre meghívott Cseri Hanna, vagy a nemrég új dallal jelentkező Beton.Hofi. Szerinte „remek dolgokat tudnak produkálni”.

Lovasi megemlítette a „Ki találja meg?” című számuk egyik sorát is, amely még a 2010-es évek elején született. Ebben szerepel egy ma is aktuális kérdés: „vajon ki találja meg azt a több százmilliárd forintot, amelynek lába kélt, vagy nem folyt be haszonként, pedig befolyhatott volna?” A dalszöveg ihletője Matolcsy György egykori megállapítása volt, amely szerint a magyar és a japán gyerekek közös származására utalhat, hogy mindkét népnél előfordul piros pötty a gyerekek fenekén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez volt a legjobb dolog, ami történt velem” – Jennifer Lopez megszólalt a válásáról
Az énekesnő meglepő őszinteséggel beszélt arról az időszakról, amikor tönkrement a házassága Ben Affleckkel.


Jennifer Lopez vasárnap az amerikai CBS tévécsatorna Sunday Morning című műsorában vendégeskedett, ahol legújabb filmjét reklámozta. A Pókasszony csókja (Kiss of the Spider Woman) – amely a tervek szerint október 10-én kerül a mozikba – az énekes-színésznő és volt férje közös projektje volt, hiszen Ben Affleck producerként vett részt benne.

A tévés interjúban Lopez meg is köszönte az Oscar-díjas színész és produkciós cége munkáját: „A film nem készül el, ha nincs ő és az Artist Equity – és ezért az elismerést mindig megadom neki.” Azt is mondta, hogy Affleck lehetővé tette számára „a szerepet, amire születtem”.

A műsorban természetesen szóba került a válása, és az is, hogyan élte meg ezt a nehéz időszakot. Amikor megkérdezték, hogyan bírta egyszerre a magánéleti történéseket és a munkát, így felelt:

„Épphogy! Nehéz volt, nehéz időszak volt – nagyon nehéz időszak volt.”

Arra a kérdésre, hogy menedéket jelentett-e a filmszerep, ezt mondta: „Igen, száz százalék. Nehéz volt nem ezen gondolkodni, de egyben a legjobb és a legrosszabb idők voltak, mert minden pillanat a forgatáson, minden pillanat, amikor ezt a szerepet játszottam... Nagyon boldog voltam, aztán otthon nem volt túl jó, és csak az járt a fejemben, hogy oké, ezt hogyan egyeztetem össze? De túl lehet jutni rajta.”

Végül így fogalmazott:

„Őszintén szólva azt kell mondanom, hogy ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem, mert megváltoztatott. Nem is megváltoztatott – segített úgy fejlődni, ahogy szükségem volt rá, hogy tudatosabb legyek. Most más ember vagyok, mint tavaly, azt hiszem, másfél évvel ezelőtt.”

Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata 2002-ben indult, az eljegyzés után azonban 2004-ben szakítottak. 2021-ben jöttek össze újra, 2022-ben pedig össze is házasodtak Las Vegasban, majd Georgiában tartottak még egy ceremóniát. Az 56 éves énekesnő tavaly augusztusban adta be a válókeresetet, a második házassági évfordulójuk után. A bírósági iratok szerint viszont már 2023 áprilisában külön éltek.

Via Unilad


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Az igazságérzetem nem engedi, hogy én jussak tovább” – Pápai Joci visszalépett a Sztárboxban, mert Kocsis Dénesnek kiugrott a válla
A negyedik, egyben utolsó menetre a sérülés miatt a színésznek elfogyott az ereje. A bíró Pápait hozta ki győztesnek, aki így nem akart továbbjutni.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 29.



A Sztárbox idei évadának utolsó negyeddöntőjében, a férfi középsúlyban Kocsis Dénes színész és Pápai Joci énekes lépett ringbe. Ők voltak a vasárnap esti műsor utolsó párosa. A versenyzők 4×1,5 percet bokszolnak, és már az első menet után gond akadt: Kocsisnak kiugrott a válla, miután Pápai nekiment.

Kocsis visszament a ringbe. Sokan aggódtak a nézőtéren, a bíró és a kommentátorok pedig meglepődtek, amikor a második menetben megint kiment a válla. Az orvosok ismét segítettek rajta, a színész pedig új energiával kezdte a harmadik menetet. A kommentátorok ekkor úgy fogalmaztak, hogy „gyakorlatilag szétverte a ringben Pápai Jocit”.

A negyedik, egyben utolsó menetre a sérülés miatt elfogyott az ereje. A bíró Pápait hozta ki győztesnek.

A meccs után Ember Márk, az idei évad egyik műsorvezetője kérdezte Kocsist. A színész nem volt csalódott, megköszönte a nézők támogatását.

Ekkor Pápai átvette a mikrofont, és bejelentette döntését a bíróknak: „Az igazságérzetem nem engedi, hogy én jussak tovább, Kocsis Dénes fog tovább versenyezni a Sztárboxban, a sportszerűség miatt visszalépek.”

A Sztárbox szakmai vezetője, Kovács Kokó István szerint ilyen még nem fordult elő a sportág történetében. Úgy ítélte meg, hogy Pápai gesztusa becsületes és szép, és ha az énekes nem kívánja folytatni a versenyt, Kocsis lesz az automatikus továbbjutó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Dráma a TV2 műsorában: megvan a Sztárban Sztár All Stars TOP12-es mezőnye – két énekes búcsúzott
A zsűriben Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Hajós András és Stohl András pontozott. A négy vigaszágas előadó újabb produkciót mutatott be, ezután a szavazatok és pontszámok döntöttek a folytatásról.


A negyedik élő show végén két versenyző búcsúzott: Halastyák Fanni és Varga Viktor kiesett, így jövő héten már nem lépnek színpadra a Sztárban Sztár All Starsban.

Vasárnap nyolc énekes két csoportban állt színpadra. Mindkét kör után pontozott a zsűri, a nézők pedig szavaztak. A csoportok két legtöbb pontot szerző versenyzője egyenes ágon bekerült a TOP12-be, ketten-ketten pedig a vigaszágra kerültek.

Az első csoportnál a zsűri sorrendje így alakult: Péterffy Lili, Varga Viktor, Szandi, Vastag Csaba. A közönségszavazás végül Vastag Csabát és Péterffy Lilit juttatta a TOP12-be, Szandi és Varga Viktor a vigaszágon folytatta.

A második csoportban a zsűri ezt a sorrendet jelölte ki: Janicsák Veca, Mészáros Árpád, Halastyák Fanni, Horváth Tamás. A nézők voksai alapján Janicsák Veca és Mészáros Árpád Zsolt jutott tovább, Halastyák Fanni és Horváth Tomi a vigaszágra ment. A vigaszágas produkcióknál Fanni Dér Heniként, Tomi pedig Dashként tért vissza.

A zsűriben Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Hajós András és Stohl András pontozott. A négy vigaszágas előadó újabb produkciót mutatott be, ezután a szavazatok és pontszámok döntöttek a folytatásról.

A szeptember 21-i, harmadik fordulóban már a zsűri szavazatai is számítottak. Akkor Freddie, Dér Heni, Nótár Mary, Vásáry André, Vavra Bence és Veréb Tomi jutott tovább a TOP12-be, Völgyi Zsuzsi és Király Viktor kiesett. Most hozzájuk csatlakozott Vastag Csaba, Péterffy Lili, Janicsák Veca és Mészáros Árpád Zsolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pápai Joci elárulta, miért lépett vissza a Sztárboxban: Ha nem így döntöttem volna, egy sötét szobába sírtam volna két hétig
Joci üzent ellenfelének is: „Valamikor az önös célok eltörpülnek egy nemesebb cél érdekében. Mostantól Kocsis Dénes szurkoló leszek és kívánom szívből, hogy találd meg a békédet az elkövetkező időszakban”.


Mi is beszámoltunk róla, hogy a Sztárbox vasárnapi mérkőzésén a győztesnek megválasztott Pápai Joci visszalépett ellenfele, Kocsis Dénes javára. A színész-énekesnek az első negyedben kiugrott a válla, így sérülten bokszolta végig a meccset. Az ereje azonban az utolsó negyedben elfogyott, így Jocit hozták ki győztesenek a bírák. Ám ő a végén elkérte a mikrofont, és azt jelentette be: "Az igazságérzetem nem engedi, hogy én jussak tovább, Kocsis Dénes fog tovább versenyezni a Sztárboxban, a sportszerűség miatt visszalépek.”

„Én nagyon-nagyon tudom, hogy a Dénes mennyire küzdött, és hogy mennyit is számít neki ez a verseny. Azt gondolom, az igazságérzetem nem engedi, hogy én menjek tovább. Ha számít ez valamit, ha nem: Dénes, én ezt átadom neked, hiába én voltam a jobb” – közölte még.

Pápai Joci hétfőn reggel Balázséknak a rádióban elmondta:

"Ha nem így döntöttem volna, egy sötét szobába sírtam volna két hétig, ismerem magam. És ma olyan jól vagyok, hogy így döntöttem, nagyon boldog vagyok. Láttam, hogy mit jelent ez neki, tudom, hogy sírva kezdte a bokszot, első edzője vissza is lépett. Nem tudom, ezt elmondhatom-e, de arra kérték, hogy mondja vissza a Sztárboxot".

De látta, hogy Kocsis Dénesben hatalmas erő van. Mikor kiugrott a válla, akkor is csodálkozott, hogy nem vitték el a mentők. Úgy vlte:

"Lehet, hogy én voltam a jobb, lehet, hogy az ütőerőm az egyik legjobb volt a mezőnyben, de én így nem tudtam volna tovább menni nyugodt szívvel".

Azt is elmesélte, hogy nemrég megint covidos volt, két hétig feküdt, és még most is azt érzi, hogy a tüdeje szétszakad, mert valószínűleg tüdőgyulladása van. Így azt tervezi, hogy pihen. Az edzést azonban majd folytatja, nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd játszanak Kocsis Dénessel egy visszavágót - írja a 24.hu.

Pápai Joci hétfőn délután egy fotót is megosztott közösségi oldalán, melyet Kocsis Dénesnek címzett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: