News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Lezsidózta, és horogkereszteket rajzolt az éjjeliszekrényére – újabb részletekről vallott a Mansont vádoló színésznő

Fotó: Northfoto - szmo.hu
2021. február 06.


Link másolása

hirdetés

A Marilyn Mansonnal kapcsolatos botrány akkor robbant ki, amikor hétfőn Wood - aki még tinédzserkorában jött össze a zenésszel, és egy ideig a menyasszonya is volt - kiposztolta Instagramra annak a bántalmazójának a nevét, akiről már korábban névtelenül nyilatkozott. Ezzel elindította azt a dominóeffektust, amely során több nő is felszólalt azzal, hogy nekik is hasonló tapasztalatuk volt a zenésszel. Manson néhány nappal később szólalt meg, tagadta a történteket. Egykori felesége, Dita von Teese szintén kiadott egy közleményt az ügyben: a 7 év alatt, amit a zenésszel töltött egyszer sem tapasztalt agresszív viselkedést Mansontól. A zenésszel azóta szerződést bontott a kiadója, és a filmes-sorozatos szerepeiből is kirúgták. Csütörtökön a rendőrök kiszálltak Manson Los Angeles-i házánál, mivel több ismerőse is aggódott a zenész állapota miatt, aki napok óta nem mutatkozott és nem is fogad hívásokat. Ajtót a rendőrségnek sem nyitott, végül szóvivője biztosította a hatóságokat, hogy a zenész jól van, csak nem akar nyilatkozni.

Érdekes adalék, hogy Manson gitárosát, Twiggy Ramirezt korábban hasonló vádak érték: korábbi barátnője, Jessica Addams 2017-ben lépett elő azzal, hogy miután - Woodhoz hasonlóan - 18 évesen összejött a zenésszel, azt követően többször megverte és egyszer meg is erőszakolta őt a zenész. Manson szinte azonnal kirakta a bandából gitárosát, közleményében pedig elhatárolódott tőle: "Ez egy szomorú nap. Úgy döntöttem, hogy megválok Twiggy Ramireztől mint a Marilyn Manson együttes tagjától. A turnén más fog beugrani helyette. Minden jót kívánok neki."



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Hódi Pamela kiosztotta azokat, akik szerint gyorsan túllépett Berki Krisztián halálán
Szóvá tették neki, hogy nem emlékezett meg az Instagram-oldalán néhai exe születésnapjáról, erre reagált.

Link másolása

hirdetés

Berki Krisztián halála az egész családját megrázta. Volt párja és kislánya édesanyja, Hódi Pamela is szívszorító sorokkal búcsúzott tőle, majd természetesen a temetésen is részt vett. Az influenszer akkor egy ideig nem posztolt Instagram-oldalára, az utóbbi hetekben azonban újra aktív lett, már mosolygós képeket is megosztott magáról. Múlt héten például a Balaton Soundon bulizott férjével, Tóth Bencével és barátaikkal, ott is készített néhány fotót és videót.

Egyes kommentelőknek azonban szemet szúrt az, hogy Pamela vidáman mutatkozik az Instagramon annak ellenére, hogy exe, Berki Krisztián nemrég halt meg, ráadásul július elsején lett volna a születésnapja. Főleg a Soundon készült, férjével közös posztja alá írtak több olyan hozzászólást is, amelyekben azt nehezményezték egyesek, hogy az influenszer nem emlékezett meg Berki születésnapjáról az oldalán.

Pamela megelégelte a számonkéréseket, Insta-sztoriban osztotta ki a rá megjegyzéseket tevő kommentelőket. Mint írta, "nem az a 'nagy kommenttörölgetős' típus, de ezek után törölni fogja azokat a hozzászólásokat és tiltani azokat a felhasználókat, akik megjegyzést tesznek arra, hogyan élik az életüket a történtek után.

"Nem lát senki bele az életünk minden napjába, épp emiatt nem érzem úgy, hogy ezt el kell tűrjem. A kötelességem elvégzem, még akkor is, ha nem posztolok a temetőből a sírhelyről"

- írta.

Elmondta, hogy Berki Krisztiánnal közös lányával, Natasával kimentek a temetőbe Krisztián születésnapján, virágot és rajzot vittek a sírjához és meghallgatták Halász Judit Boldog Születésnapot! című dalát. Szerinte ennél többet nem tudnak tenni.

hirdetés
"Akik szerint a nyári szünetben a szobában kéne ülnünk és sírni azért, ami ahogy, ami miatt történt, azokat szeretném megkérni hogy gondolják át amit kommentelnének. Köszönöm a megértést"

- zárta sorait az influenszer.

A még néhány óráig elérhető Instagram-sztoriját ide kattintva nézheted meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Chipet rakat a kezébe Schumacher Vanda – eddig csupán 3 embernek van ilyen Magyarországon
„Ez egy ilyen újkeletű dolog. Miért menjünk a haladás ellen?” – indokolta döntését a színésznő.

Link másolása

hirdetés

Schumacher Vanda volt szerdán az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége, ahol elsősorban az utazásairól kérdezték. Az Éjjel-nappal Budapest, a Mellékhatás és a Hotel Margaretben is szerepelt színésznő ugyanis az utóbbi hónapokban sokfelé járt, többek közt az Egyesült Államokban. Még a műsorvezető Szabó Zsófi is megdöbbent azon, hogy Vanda első osztályon utazik a repülőkön, de helikoptert is bérelt már. Rá is kérdezett, hogy az elmúlt négy évben (amikor a színésznő állítása szerint a munkája miatt nem utazgathatott) erre az "elérhetetlennek tűnő" luxusra spórolt-e, Vanda így válaszolt:

"Az is nagyon benne van. Illetve, ez kicsit olyan, tudod, hogy ha olyan emberekkel veszed magadat körbe, akiknek ez az életstílusa, akkor nem lehetsz te az egyetlen, aki azt mondja, hogy hát most inkább nem, hanem, miért ne, vágjunk bele!"

Azt is elmondta, hogy hamarosan visszatér Amerikába, ezúttal dolgozni. Emellett egy plasztikai beavatkozásra is készül, de nem egy szokványosra.

"Be lesz téve egy chip a kezembe, ami külföldön eléggé elterjedt, itthon, Magyarországnak eddig három embernek van ilyen, én leszek a negyedik. Nem nyomkövető, hanem egy olyan chip, ami össze van kapcsolva egy applikációval, és tudsz vele fizetni, ki tudod nyitni vele a kocsidat, lámpát kapcsolgatni, csomó ilyen dolog"

- magyarázta.

Döntését pedig ezzel indokolta: "Ez egy ilyen újkeletű dolog... (...) Miért menjünk a haladás ellen?"

Hozzátette, hogy bár kicsit tart a beavatkozástól, de már várja, hogy chip legyen a kezében.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Kajdi Csaba: „Tóth Gabi lesz a kultúránk? Atyavilág, hova jutunk?”
Cyla az Instagramon fejtette ki a véleményét az Átrium bezárása kapcsán.

Link másolása

hirdetés

Az Átrium, amelynek alkotói között szerepel többek között Alföldi Róbert, Ember Márk, Hernádi Judit és Stohl András is, múlt héten jelentette be, hogy a következő hetekben az utolsó előadásokat láthatják a nézők, ugyanis nem tudják tovább tartani a színházat.

A színház közönsége néhány nap alatt milliókat gyűjtött össze, hogy támogassák a fennmaradásukat, és a Fővárosi Önkormányzattól is 30 millió forintos segélyt kapnak.

Az Átrium mellett a napokban több ismert ember is kiállt a közösségi médiában.

Kajdi Csaba, vagy ahogy sokan ismerik, Cyla a 24 órán át elérhető Instagram-történetében fejtette ki a véleményét a helyzetről - szúrta ki a Blikk.

hirdetés
"Az Átrium Színház egy fillér támogatást nem kapott... Nyilván anyukám, az Alföldi Robival meg az Őrült nők ketrecével kihúzták a gyufát, mint ahogy a Pintér Béla Társulat is! Az a lényeg: minden, ami egy picit megmozgat, egy picit elgondolkodtat, azt eltöröljük a föld színéről..."

– fogalmazott Kajdi, aki társadalmi összefogásra buzdítja az embereke.

"Egyetlen egy dolog van, amit tehetünk, semmi más. Ha igényünk van még a kultúrára, el akarunk menni, és nem félünk elmenni olyan színházakba, amiknek a hatalom azt mondta, hogy taka, akkor társadalmi összefogással nekünk kell fönt tartani, támogatni"

- mondta.

"Tóth Gabi lesz a kultúránk? Atyavilág, hova jutunk? Én Pintér Bélát akarok meg Alföldi Robit! Azt, hogy pezsegjen, és sziporkázzon a kultúra"

- fűzte hozzá.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Sáfrány Emese Intivel, a TNT dobosával kezdett el randizni
A Konyhafőnök VIP című műsorban ismerkedtek meg, de akkor még mindketten előző párjukkal voltak, egy ideje kezdtek el beszélgetni.

Link másolása

hirdetés

Úgy tűnik, Sáfrány Emese már továbblépett előző kapcsolatán és belevágott egy újba. Mint megírtuk, a légtornász áprilisban tudatta követőivel Instagram-oldalán, hogy már egy ideje szakítottak Hornyák Ádámmal, akivel közel négy évig voltak együtt. El is jegyezték egymást és született egy közös kisfiuk is tavaly nyáron.

Most úgy tűnik, Emese már készen áll egy új szerelemre, ugyanis mint a Bors megtudta, már randizik.

Nem is akárkivel: Zuber Krisztián Intivel, a TNT zenészével látták kedden este a Duna-parton "szorosan összefonódva" sétálni.

A légtornász nem tagadta, hogy összejött a dobossal, de nem akart részleteket elárulni a kapcsolatukról. Annyit elmondott, hogy 2020-ban, A Konyhafőnök VIP című műsor forgatásán ismerkedtek meg, de akkor még mindketten előző párjukkal voltak, nem is történt köztük semmi. Egy ideje kezdtek el beszélgetni egymással, ezáltal kerültek közelebb egymáshoz.

"Azon most mindketten elmosolyogtunk, hogy az első komoly randink alkalmával úgymond lebuktunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindketten ismertek vagyunk, és nem is akartunk bujkálni, de egyelőre nem szerettük volna a köztünk, alakulóban lévő kapcsolatot a nagyvilág elé tárni. Nagyon jól éreztük magunkat, kedveljük egymást, de a jövőben ezzel és a magánéletünkkel kapcsolatban nem kívánunk nyilatkozni. Nem tartottunk még ott, hogy mi ezt nyilvánossá tegyük"

- nyilatkozta a lapnak Sáfrány Emese.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: