HÍREK

Lázár János szerint a halálbüntetés is opció lehetne a bicskei pedofil-ügyben

Markáns véleményt fogalmazott meg Lázár János a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójáról. Szerinte az igazgatónak a „börtönben kellene megrohadnia”.

Link másolása

A kegyelmi ügyről is beszélt Lázár János építési és közlekedési miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón. K. Endre kegyelme miatt ő sem kért bocsánatot, helyette azt mondta: Orbán Viktor és a kormány eddig megszólaló tagjai már kifejezték együttérzésüket a történtek miatt. Lázár szerint Novák Katalin bocsánatkérése elegendő volt, mert köztársasági elnökként az egész országot képviselte.

Lázár János csütörtökön arról beszélt, hogy a kormányülésen Pintér Sándor belügyminiszter tett egy előzetes jelentést arról, mi történt 2011-ben. A nyomozás során 35 tanút hallgattak meg, köztük pedagógusokat és pszichológusokat is.

„Megdöbbentő módon a pszichológusok azt mondták, hogy a gyerekek nem mondanak igazat. És a pedagógusok is azt mondták, akik ott dolgoznak az intézményben, hogy a gyerekek hazudnak.

Ezért nem kerülhetett sor gyanúsításra az ügyben. Az a pedagógusközösség, ami akkor a volt igazgató keze alatt dolgozott, összezárt Vásárhelyi mögött. Magyarul, a pszichológusok és az ott tanítók nem a gyerekek oldalára álltak, hanem az igazgatóéra” – mondta Lázár.

A miniszter szerint egyértelmű, hogy a bicskei gyermekotthon volt igazgatója 26 éven keresztül folyamatosan zaklatta az ott lakó gyerekeket.

„Egy ilyen embert a börtönből nem szabad kiengedni, egy ilyen embert nem 10 évre kell elítélni, hanem sokkal többre, ennek az embernek a börtönben van a helye, szóba sem kerülhet, hogy hamarabb kikerüljön, és sokkal súlyosabb büntetést kell kiszabni minden pedofil-ügyben A bicskei igazgatónak a börtönben kellene megrohadnia” – fogalmazott a miniszter.

Lázár János véleménye szerint ez egy olyan ügy, ahol még a halálbüntetés is felmerülhetne opcióként.

Lázár úgy gondolja, a bírót is érdemes lenne kérdezni, hogy V. János miért csak 10 évet kapott, amikor 25-öt is kaphatott volna.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: