KULT
A Rovatból

Lázadás, szex, Macskafogó – Ilyen volt A besúgó

Üde színfolt lett A besúgó a magyar sorozatok palettáján, hiszen hibái ellenére mindvégig nézeti magát. Ilyennek láttuk.


Szentgyörgyi Bálint és az HBO új magyar szériájának első, nyolc epizódból álló évadát alapvetően három síkon is lehet értelmezni, elemezni, befogadni, élvezni. Az első legyen a történelmi megközelítés, egy adott korszak (jelen esetben a nyolcvanas évek közepe), a benne élő emberek, a politika, a mindennapi élet, a ruhák, az utcák, a kocsik, a használati tárgyak, a szleng stb. históriahű megjelenítése, egyben isteni retróbeöntés és emlékeztető az egykor benne élőknek, valamint ismertető az akkor még meg nem születetteknek.

A második lehet a filmes, alkotói szempont: kapunk egy izgalmasan előadott sztorit, szerethető és utálható karaktereket, a köztük tomboló dinamikát, csavarokat, cliffhangeröket, drámai csúcspontokat, humort, megkapó kiállítást, akciót.

Vagyis a hétköznapok taposómalmából kiemelő, szórakoztatásra szánt perceket egy konkrét történelmi háttérrel és persze szigorúan a „művészi szabadság” feliratú transzparens lobogtatásával.

A harmadik pedig a metaforikus él, amelyben a sorozatban prezentált rendszer, helyzetek vagy konkrét személyek megfeleltethetők a mű készítésének időszakával, illetve annak aktualitásaival, ezek persze ugyanúgy lehetnek egyértelműnek tűnő utalások, mint belemagyarázások.

A történelmi szempont: amennyiben ezen a síkon közelítjük meg A besúgót, lehet, hogy csalódni fogunk. Sokan sok helyütt leírták már az HBO Maxon április 1-jén startolt sorozat pontatlanságait, nem éppen korhű szegmenseit. Bár az alkotóknak az elvitatathatlan érdeme, hogy próbálták kifogástalanul visszaadni a nyolcvanas évek atmoszféráját, és minden bizonnyal végigjárták Magyarország összes bolhapiacát régi használati tárgyak, ereklyék után kutatva. Láthatólag sikerrel is jártak, és erre büszkék is voltak, hiszen gondosan ráirányították a kamerákat minden akkori apróságra, a játékoktól és az alámondásos VHS- kazettáktól kezdve a centrumos bevásárlószatyrokon és a korabeli telefonfülkéken át a kvarcórákig és a pornómagazinokig.

Bizony, már-már túltolt retró pereg szemeink előtt, amely ettől függetlenül A besúgó egyik közönségkedvenc aspektusa, hiszen bizonyára sokan kiáltottak fel a sorozat közben olyasmit, hogy: „Nézd, az nekem is megvolt! Húú, emlékszel arra?”

Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett sem, hogy a szereplők időnként hiteltelenek. Egyrészt a castingosok az általuk játszott karaktereknél (fiatal főiskolások) jóval idősebb színészeket szerződtettek, s ez főként a sorozat első néhány epizódja közben többször kibillentheti a nézőt az átélésből, másrészt nem éppen korhű sok, a szájukba adott szöveg és párbeszéd sem (többek között ’85-ben nem beszéltek volna ennyire nyíltan a rendszerváltás utáni jobb világról). Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a szereplők 1985-ben moziban nézik az először 1986. október 2-án bemutatott Macskafogót. Ilyen és ehhez hasonló ferdítések miatt érheti hát vád a készítőket, amennyiben teljesen figyelmen kívül hagynánk a második megközelítést.

A filmes szempont: ha, mint szórakoztató, a filmkészítési szabályok szerint készült mozgóképes termékként vizsgáljuk A besúgót, egy veszettül szórakoztató sorozatot kaphatunk. Egyrészt a már fent említett alkotói szabadság a művészet elengedhetetlen eszköze, amellyel élve akár simán nézhetik a ’86-os Macskafogót ’85-ben, és bármi elhagyhatja a karakterek száját. Hiszen szó szerint minden, de minden a sztori epizódról epizódra való továbbgördítésének, a karakterdinamikának és a suspense-nek van alárendelve. Hogy a végeredmény odaszegezzen a képernyők elé. A besúgót pedig e tekintetben okosan építették fel Szengyörgyiék.

A magyar sorozatos és filmes világban legalábbis nem sok olyan izgalmas szituációt lehetne felsorolni, mint amennyi itt nagyjából minden részre jut. S mivel a főbb karaktereket is kellőképp megismertük és megszerettük/megutáltuk, van tétje a dolgoknak, lehet szorítani ezért vagy azért.

Az pedig kifejezetten üdítő, hogy friss arcokat kapunk: Váradi Gergely (Demeter Geri), Patkós Márton (Száva Zsolt), Szász Júlia (Katka), Borbély Richárd (Karcsi), Varga Ádám (Máté), Lengyel Benjámin (Barna), Szőke Abigél (Judit), Hermányi Mariann (Adél) és a többiek tehetségesek, filmre termettek, karakteresek, s ha nem is passzolnak feltétlenül korban a karaktereikhez, e 8 epizód után bizton megmaradnak emlékezetünkben.

Az egyes epizódokat is általában a megfelelő helyen vágták el az alkotók, és nagyjából sikerült az is, amivel sok sorozatkészítő küzd: hogy az esetleges folytatást szem előtt tartva túlságosan nyitott finálét kanyarítanak a rengeteg felvázolt szituációnak.

A besúgóról is egyértelműen érezni, hogy Szentgyörgyiék nem csupán ennyiben gondolkodtak (talán az sem véletlen, hogy a sztoriban még 3-4 év kell a rendszerváltásig…), és olyan konfliktusokat hagytak a következő évad(ok)ra, amelyekről azt hihettük, már az elsőben megtörténnek.

Vagyis azért van a lezárásnak egyfajta, a tévésorozatos büdzsé lehetőségeihez mérhető grandiózussága, amellyel egy időre jóllakhatunk.

A metaforikus szempont: természetesen e perspektívából is a boncolgathatjuk a sorozatot, az pedig már más kérdés, hogy mennyire légből kapott elméletekkel rukkolunk elő, amelyek a készítők fejében tán meg sem fordultak soha. Az mindenesetre több mint gyanús, hogy miért közvetlenül a 2022-es országgyűlési választások előtt indult két epizóddal a széria, és miért hangoznak el benne olyan mondatok, mint például: „Nem szeretném, hogy egyetlen leválthatatlan ember legyen az ország élén.”, vagy esetleg: „A vezetőink fiatal forradalmárokból lett öreg zsarnokok.”, netán: „Van valami a magyar néplélekben, ami akkor nyugodt, ha valaki azt mondja, hogy gyertek utánam, megvédelek titeket.” Erősen áthallásosnak tűnő mondatok egy ma élő értelmiségi fiataltól, aki a 2010-es választások idején töltötte be a 18-at, vagyis egész eddigi felnőttkora óta ugyanaz a kormány van hatalmon.

Ám akármit is látunk A besúgó sorai mögött, akármennyi hiba is tűnhet fel benne, a történetszövése, a sodrása, a színészei és az alkotók szinte tapintható lelkesedése mindvégig kitart, s így együtt azt követelik: folytatást, folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Négyen is búcsúztak az X-Faktortól az első élő show-ban
Csavarokban nem volt hiány az idei évad első élő adásában. Még a mentorok is kaptak lehetőséget arra, hogy megmentsenek egy versenyzőt, de végül helyettük is a nézők döntöttek.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 09.



Fergeteges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2025 első élő showja, ahol ebben az évadban 13 versenyzőnek kellett meggyőznie a nézőket és a mentorokat, hogy továbbjussanak és menetelhessenek a Finálé felé.

A biztos továbbjutóknak fenntartott székekért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok az adás első szakasza alatt csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ülve is maradhattak.

A 13 produkció után Belano, Nazyra, Varga Imi és a Tonix Honix ültek a továbbjutást jelképező helyeken, azonban ezzel a show még nem ért véget, mert a nézők még 4 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Patai Anna, Farkas Ancsi, Istenes Márkó és Balla Béla.

Ekkor következett egy csavar, ugyanis a mentorok fontos feladatot kaptak, mert többségi szavazattal továbbjuttathattak egy versenyzőt a kettő közül, akik a továbbjutók után a legtöbb szavazatot kapták. Ám a mentorok nem tudtak megegyezni arról, hogy kit juttassanak tovább, így végül itt is a nézői szavazatok döntöttek arról, hogy a CFL legyen az, aki csatlakozhat a továbbjutott versenyzők táborához.

Végül

Mohácsi Anett, Lilyz, Kollár Dea és Lil Davis kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot, így számukra véget ért a verseny.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk