Lakatos Levente az RTL Reggeli című műsorának vendége volt, ahol arról beszélt, hogy nyíltan vállalja azt, hogy van OnlyFans-oldala.
Az OnlyFans egy olyan közösségi felület, ahol tartalomgyártók pénzért adhatják el bizonyos tartalmaikat a felhasználóknak. Az oldal azonban inkább az erotikus, felnőtt tartalmakat kínáló modellek, pornósztárok és hírességek miatt vált ismertté.
A népszerű író azt mondta, ő elsősorban művészi aktfotóit szerené közzétenni ezen a platformon, mellette pedig egy folytatásos regény egyes fejezeteit osztja majd meg, ezt azonban idő hiányában még nem tudta elkezdeni.
Amikor Nádai Anikó műsorvezető rákérdezett, hogy miért csináltat magáról pikáns képeket, Levente így válaszolt:
"Egyrészt a követők egy nagy része szereti ezeket a tartalmakat, szóval ez benne van nyilván a dologban. Másrészt én szeretem az ilyen típusú képeket, nézni is szeretem. Egyébként meg egónövelés is, a testedzésnek egy jó fázisjelentése, visszaigazolása. A testedzés pedig az életemnek ad valamiféle keretet."
Lakatos Levente az RTL Reggeli című műsorának vendége volt, ahol arról beszélt, hogy nyíltan vállalja azt, hogy van OnlyFans-oldala.
Az OnlyFans egy olyan közösségi felület, ahol tartalomgyártók pénzért adhatják el bizonyos tartalmaikat a felhasználóknak. Az oldal azonban inkább az erotikus, felnőtt tartalmakat kínáló modellek, pornósztárok és hírességek miatt vált ismertté.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megházasodott Szoboszlai Dominik. A Liverpool 23 éves magyar focistája kedden Budapesten feleségül vette menyasszonyát, Buzsik Borkát, egy szűk családi és baráti körben tartott esküvőn.
A hírt az Instagram-oldalán egy közös fotóval jelentette be a magyar sportoló:
Dominik és Borka gyerekkoruk óta ismerték egymást, de a kapcsolatuk csak másfél évvel ezelőtt kezdődött. Először a közös posztjaikból lehetett sejteni, hogy egy párt alkotnak.
A nyilvánosság előtt 2024 májusában mutatkoztak együtt,
amikor Szoboszlai a Liverpool utolsó bajnokija után közös fotót posztolt Borkával és húgával, Zsókával az Anfield Road gyepén.
Októberben pedig már következett a lánykérés is. Méghozzá Budapesten, a Four Seasons Hotel Gresham Palace exkluzív szállodájában. Szoboszlai akkor a közösségi oldalán csak annyit írt a fotó mellé: „Igent mondott!”.
A feol.hu cikke szerint Buzsik Borka Székesfehérváron nőtt fel, és a helyi Orka SE színeiben versenyszerűen szinkronúszott. 2018-ban fejezte be tanulmányait egy székesfehérvári gimnáziumban, majd a Corvinuson tanult gazdálkodási és menedzsment szakon. Miután itt 2022-ben végzett Tomán Szabina cégénél, a Tomán Dietnél helyezkedett el PR-osként.
Érdekesség, hogy
a foci Borka családjában is jelen van. Édesapja ugyanis az Aba-Sárvíz öregfiúk csapatában játszik.
Borka az Instagramon is népszerű: jelenleg 53 ezer követője van.
Megházasodott Szoboszlai Dominik. A Liverpool 23 éves magyar focistája kedden Budapesten feleségül vette menyasszonyát, Buzsik Borkát, egy szűk családi és baráti körben tartott esküvőn.
A hírt az Instagram-oldalán egy közös fotóval jelentette be a magyar sportoló:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy megházasodott Szoboszlai Dominik. A Liverpool 23 éves magyar focistája kedden Budapesten feleségül vette menyasszonyát, Buzsik Borkát. A boldogító igent szűk családi és baráti körben mondták ki a fiatalok.
A pár a nyilvánosság előtt 2024 májusában mutatkozott meg, amikor Szoboszlai a Liverpool utolsó bajnokija után közös fotót posztolt Borkával és húgával, Zsókával az Anfield Road gyepén.
A képeket Szoboszlai fiatal felesége, Buzsik Borka osztotta meg az Instagram-oldalán, ahol csak annyit írt a képek mellé:
Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy megházasodott Szoboszlai Dominik. A Liverpool 23 éves magyar focistája kedden Budapesten feleségül vette menyasszonyát, Buzsik Borkát. A boldogító igent szűk családi és baráti körben mondták ki a fiatalok.
Új csapatösszetétellel ment tovább a Farm VIP. Így a Pirosakhoz került Aurelio és Barnai Judit, Kiara Lord, Fekete Linda és Lukács Miki pedig a Sárgákhoz ment. Miki pedig máris összekapott Pumped Gabóval.
A Farm VIP idei évedában eddig még minden napra jutott valami vita. Volt csalás, Aurelio és Fekete Pákó majdnem összeverekedtek.
Most egy újabb fordulat állt be: néhány játékost kicseréltek a készítők. Ennek köszönhetően került egy csapatba Lukács Miki és Pumped Gabo. A két férfi pedig gyorsan egymásnak esett. A celebnek elege lett a kecskefejésből, úgy döntött, hogy inkább gitározik. Miki azonban nem nézte ezt jó szemmel: „ha lesz egy gyereke és megnézi a műsort pár év múlva, legyen rá büszke", de ha csak "gitározik és eszik, nem lesz az” – vélte.
A pénteki adás előzeteséből kiderül, hogy később újra vitázni kezdtek.
Gabo beszólt Mikinek:
„Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!” – mondta neki, mire Miki visszavágott: „Hát, kussolj be te!” A celeb is reagált: „Jó lenne, ha levennéd kicsit a hangerőt amúgy, tesó” - közölte.
Új csapatösszetétellel ment tovább a Farm VIP. Így a Pirosakhoz került Aurelio és Barnai Judit, Kiara Lord, Fekete Linda és Lukács Miki pedig a Sárgákhoz ment. Miki pedig máris összekapott Pumped Gabóval.
A Farm VIP idei évedában eddig még minden napra jutott valami vita. Volt csalás, Aurelio és Fekete Pákó majdnem összeverekedtek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor pár napja a közösségi-oldalán jelentette be, hogy írt a fővárosi állatkertnek, mert szeretne örökbe fogadni egy zebrát. A csíkos állat azután lett népszerű, hogy Magyar Péter elárulta, hogy Lévai Anikó mesélt neki a hatvanpusztai birtokról, ahol – elmondása szerint – darabonként 30 millió forintért vásárolt előnevelt fákat ültettek, és zebrák is élnek a házi szafariban.
A miniszterelnök posztját látva Gáspár Győző is a Facebook-on reagált, nagyon megörült a hírnek. A bejegyzésében azt írta, hogy a miniszterelnök idei bejelentései közül a hétfői érintette meg leginkább. A posztot a „Breaking zebra news” felütéssel tette közzé.
Győzike lelkes bejegyzése kapcsán a Blikk megkereste a celebet, aki elárulta, hogy hivatalos levelet kapott zebra-ügyben Orbán Viktortól. A kormányfő ebben arra kérte Győzikét, hogy segítsen kiválasztani a megfelelő zebrát az örökbefogadáshoz.
„Kedves Gáspár Győző! Az interneten nagyjából mindent megbeszéltünk a zebraügyben. Most lépjünk a tettek mezejére! Kérem, legyen a segítségemre, és a munkatársam kíséretében válassza ki a megfelelő jószágot a Fővárosi Állat- és Növénykert örökbe fogadható zebrái közül. A pénzügyeket intézem”
– áll a levélben.
A miniszterelnök tehát nemcsak a választásban számít a showman segítségére, hanem a pénzügyi részét is vállalja az örökbefogadásnak.