Elkészült Kulcsár Edina és G.w.M álomotthona: egy arany gorilla őrzi az óriási karácsonyfát
Végre fellélegezhetnek Kulcsár Edinák, ugyanis a hónapokig tartó felújítási munkálatok után a napokban elkészült közös otthonuk G.w.M-mel. A házaspárnak sikerült tartania a határidőt, így az ünnepeket már a frissen felújított házukban tölthetik.
Az örömhírről az egykori szépségkirálynő számolt be a közösségi oldalán, ahol több fotót is megosztott a végeredményről. A képek tanúsága szerint a ház csodálatos lett, elegáns és igazán otthonos a nagy terek ellenére is.
Az édesanya nem is titkolta boldogságát a bejegyzésében:
– fogalmazott Edina, aki külön köszönetet mondott a férjének is, amiért belevágtak ebbe a hatalmas projektbe.
Az ünnepi hangulatot fokozva a nappali központi eleme jelenleg egy hatalmas, díszes karácsonyfa.
Ezt a különleges dísztárgyat a rapper nemrég szerezte be, és szimbolikus jelentőséggel bír számára: a „KingKong” című sikeres lemezére utal. G.w.M korábban egy videóban úgy mutatta be a szobrot, mint a „kistestvérét”, aki végre hazatért.
A rapper Edina posztjához is hozzászólt.
- fogalmazott G.w.M.
A beköltözés különösen nagy megkönnyebbülés a párnak, hiszen a felújítás nem ment zökkenőmentesen. December elején még arról szóltak a hírek, hogy csúsznak a munkálatokkal, és hetekig nem tudtak a saját otthonukban aludni, mostanra azonban minden a helyére került.