HÍREK
A Rovatból

Követhetetlen lesz a politikusok ingatlanvagyona a Fidesz vagyonnyilatkozati javaslata után

A politikusok családjának vagyona sem lesz nyilvános. Kocsis Máté szerint csak az uniós szabályokat ültetik a magyar jogrendszerbe, jogi szakértők szerint azonban ez visszalépés az átláthatóságban.


„Bevezetjük Magyarországon az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét, amely lényegében megegyezik a német szabályokkal is” – írja Kocsis Máté a közösségi oldalán.

A fideszes politikus szerint „sok bírálat éri hosszú évek-évtizedek óta a magyar vagyonnyilatkozati rendszert, ezért függetlenül attól, hogy ezek megalapozottak-e vagy sem, érdemes változtatni”.

Az országgyűlési képviselő azt is írja, hogy „a Magyarországgal szembeni brüsszeli kettős mérce sajnos a mindennapjaink része, ezért mindezt kivédendő az tűnik a legcélszerűbbnek, ha az EP-ben használt szabályokat szóról-szóra beépítjük a magyar jogba. Ugyanezt a rendszert használják például Németországban is, így talán – legalább ezen a területen – elkerülhetők a nemzetközi viták”.

Kocsis Máté (Fidesz) és Simicskó István (KDNP) ezért törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek. A politikus úgy véli:

„A most benyújtott javaslatunk az országgyűlési képviselőkre és a rájuk vonatkozó törvény alapján meghatározott vagyonnyilatkozat tevőkre vonatkozik, de még az idei évben minden egyéb, külön ágazati jogszabályban felsorolt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség alá eső személy (például polgármesterek és önkormányzati képviselők) esetében megalkotjuk ugyanezen szabályokat.

Ez így helyes” – szögezi le a bejegyzésében.

Az új nyilatkozat alapján a képviselői megbízás előtti három év adómentes jövedelméről kéne számot adni, és újdonságként be kéne vallani a különböző társadalmi szervezeteknél vagy testületeknél betöltött tagságukat és tisztségüket is – írja a Telex.

Martin József Péter , a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta:

„Ez egy visszalépés lesz az eddigi, korántsem rózsás állapothoz képest, mert egy sor dologról nem kell nyilatkozatot tenniük a képviselőknek”.

Úgy véli, hogy a képviselőknek ezután nem kellene beszámolniuk az ingatlanjaikról, autóikról és egyéb ingóságaikról, mint ahogy a megtakarításaikról, hiteleikről, tartozásaikról sem. Ha a javaslatot elfogadják, akkor nem lehet majd tudni a növekvő megtakarításokat, vagy a családtagok vagyonosodását. Viszont abban nem lesz változás, hogy a vagyonnyilatkozatok hibás kitöltését lehetetlen lesz büntetni.

„Sajnos azt kizárhatjuk, hogy a szakpolitikai jobbítás vezérelné a NER döntéshozóit, inkább ismét a hatalompolitikai pávatánc újabb epizódját látjuk” – mondta Martin.

Korábban a kormány azt mondta, hogy a magyar vagyonbevallás az egyik legszigorúbb Európában. Az EP-képviselők ugyanis azt kötelesek bevallani, hogy a megadott jövedelmi kategóriákból melyikbe tartozik az ő díjazása. Mivel ez sávos adat, így konkrét adatot nem kell megadniuk. Az ingatlanokkal is hasonló a helyzet, azok sem kerülnek nyilvánosságra, és a családtagoknak sem kell vagyonbevallást adniuk.

A Népszava emlékeztet rá, hogy 2015-ben Orbán Viktor a parlamentben beszélt arról, hogy jó lenne átvenni „egy tisztességes európai demokrácia” szabályozását, ahogy például Németországban és Ausztriában működik a bevallási rendszer.

A Kétfarkú Kutya Párt (amely először szúrta ki a változtatás lényegét) az Átláthatóság és Felelősség programjában már korábban azt ígérte, hogy ha a parlamentbe bekerülnének, többek között a képviselői vagyonnyilatkozatok számonkérhetőségével is foglalkoznának.

Erről azt írták:

„A jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer egy álságos adminisztratív tiszteletkör, nem tölti be valódi funkcióját. Három dolog hiányzik belőle: a büntethetőség, az ellenőrzés és a vagyonosodás vizsgálata”.

Azt szerették volna, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok legyenek tíz éven át elérhetőek, ellenőrizze a NAV a tartalmuk valódiságát, és büntethető legyen, aki valótlanságot tartalmazó vagyonnyilatkozatot ad le.

Az önkormányzati/parlamenti képviselőknek minden évben le kellene adniuk az önbevalláson alapuló vagyonnyilatkozatukat. A vagyonnyilatkozati kötelezettséget a parlamenten kívüli párt kiterjesztené az állami tulajdonú vállalatok vezető tisztségviselőire is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Prága kihátrált: a cseh kormány nem vesz részt a szankciós csomag magyar-szlovák blokkolásában
Karel Havlícek cseh miniszterelnök-helyettes jelentette be, hogy Prága nem blokkolja a 20. orosz szankciócsomagot. Nemcsak tárgyalásokat sürgetnek, hanem gyakorlati segítséget is felajánlottak Szlovákiának.


Magyarország blokkolni készül az Oroszország elleni huszadik uniós szankciócsomagot, Csehország azonban jelezte, hogy nem csatlakozik a vétóhoz. A vita hétfőn élesedik ki Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek tanácskozásán. Karel Havlícek cseh miniszterelnök-helyettes, iparügyi miniszter a közszolgálati Cseh Televízió vasárnapi műsorában jelentette be a prágai álláspontot. Ezt megelőzően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közölte, hogy a magyar kormány addig tartja fenn a blokádot, amíg Ukrajna újra nem indítja a kőolajszállítást Magyarország felé.

Január végén leállt az orosz kőolaj szállítása a Barátság-vezetéken Szlovákiába és Magyarországra, miután az orosz hadsereg támadást intézett az ukrán energetikai hálózat ellen. Havlícek a helyzet megoldására tárgyalásokat és egy független döntőbíróság bevonását javasolta.

„Le kell ülniük az asztalhoz, és meg kell állapodniuk. Tisztázni kell, hogy a Barátság-vezeték képes-e az olaj továbbítására. Egy független döntőbíróság segíthetne ebben”

– mondta a miniszter, hangsúlyozva, hogy Csehország nem kíván állást foglalni a vitában.

A cseh kormány nemcsak tárgyalásokat sürget, hanem gyakorlati segítséget is felajánlott Szlovákiának: a Barátság-vezeték csehországi szakaszán keresztül szállítanának olajat.

A nyersanyag a TAL-vezetéken érkezne Olaszországból, ám a jelenlegi infrastruktúra csak kisebb mennyiség továbbítását teszi lehetővé. A kapacitás bővítéséhez szükséges műszaki átalakítások hónapokig, de akár egy évig is eltarthatnának.

Ukrajna szerint a tranzit leállását kizárólag az orosz támadások okozták. Ezt a magyarázatot Robert Fico szlovák miniszterelnök kétségbe vonta, és Pozsony Budapesthez hasonlóan politikai zsarolással vádolja Ukrajnát.

A hétfőn megvitatandó új szankciócsomag a bank- és energiaszektort célozná. A tervezet új export- és importtilalmakat vezetne be, az Európai Bizottság emellett megtiltaná többek között a CNC szerszámgépek és rádiók kivitelét olyan harmadik országokba, ahonnan nagy eséllyel Oroszországba exportálnák tovább azokat. A szankciók elfogadásához mind a 27 tagállam egyhangú szavazata szükséges.

Oroszország 2022. februári támadása óta a legtöbb uniós tagállam jelentősen csökkentette vagy teljesen leállította az orosz energiaimportot. Magyarország és Szlovákia azonban ideiglenes mentességet kapott az orosz olajimportra vonatkozó uniós tilalom alól, így függőségük a Barátság-vezetéktől továbbra is jelentős.

Via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Így van most Erdő Péter bíboros, aki azt kéri a kórházból: készüljenek a hívek a húsvétra
Eredics Gergő, a bíboros titkára egy budapesti templomi eseményen számolt be a prímás stabil állapotáról. A kórházban fekvő egyházfő hálás az imákért, és kéri, a hívek tartsanak ki a nagyböjti készületben.


A kórházi ágyáról kérte híveit közös húsvéti készülődésre Erdő Péter bíboros, akinek állapota a műtétje után stabil, és szépen erősödik. Magyarország prímásának állapotáról Eredics Gergő, a bíboros titkára beszélt vasárnap este a Budapesti Belvárosi Ferences Templomban rendezett nagyböjti eseményen – írta a Blikk.

„Bizonyára mindannyian értesültek róla, hogy Erdő Péter bíboros atya műtéti beavatkozáson esett át, és jelenleg is kórházban ápolják.

Bíboros atya állapota stabil, szépen erősödik, és hálás mindazért a szeretetért, imádságért és aggódó figyelemért, amelyet az elmúlt napokban tapasztalt.

Amikor az ágya mellett ülve felolvastam számára a neki írt kedves, személyes üzeneteket, nagyon meghatódott” – mondta Eredics.

Eredics Gergő szerint a bíboros hittel és reménnyel viseli a megpróbáltatásait, minden szenvedését a papi hivatásért ajánlja fel.

A prímás a kórházból is tartani szeretné a kapcsolatot a rábízottakkal, és közös húsvéti készületre kérte a híveket.

A titkár egy szemináriumi hagyományról is beszélt, mely szerint minden végzős pap egy keresztet kap az Esztergomi Bazilikát ábrázoló plakettel és az „Oremus pro invicem”, vagyis az „imádkozzunk egymásért” felirattal. „Bíboros atya a kórházban is imádságában hordoz bennünket, most mi is fohászkodjunk érte, az ő gyógyulásáért közös Gazdánkhoz és Mesterünkhöz” – zárta szavait.

A prímásról szombaton derült ki, hogy kórházba került. A 24.hu egyházi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy

a 74 éves Erdő Péteren több sürgős műtéti beavatkozást végeztek. Állapota a hírek szerint korához és betegségéhez képest kielégítő, nincs életveszélyben.

Betegsége miatt nem tudott részt venni azon a szombati szentmisén, ahol Reisz Pál ferences szerzetesnek átadták a Parma fidei – Hit Pajzsa díjat; a misét helyette Bábel Balázs érsek celebrálta.

Erdő Péter nem sokkal a műtétje előtt, a betegek február 11-i világnapja alkalmából küldött üzenetet a papjainak. Ebben úgy fogalmazott: „Szolidáris szertettel imádkozom kedves betegeinkért, és mindazokért, akik orvosként, ápolóként, lelkipásztorként, kisegítőként vagy önkéntesként dolgoznak azért, hogy betegeink egészségi állapota javuljon, és lelki állapotuk Isten felé forduljon. És nagy szeretettel mondok köszönetet azoknak is, akik betegeinket a szent kenet szentségére felkészítették.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Még mindig nem értik a maffiózók, hogy a magyaroknak nem jön be, ha az adófizetői pénzeket mások hazug gyalázására költik
A TISZA Párt elnöke nem rejtette véka alá a véleményét, és ismét a kormánynak üzent. Szerinte elképesztő összegekből próbálják őt és a pártját befeketíteni.


Magyar Péter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében arról írt, hogy a „maffiózók” nem értik, hogy a magyaroknak nem tetszik, ha az adófizetők pénzét mások lejáratására költik. A bejegyzés mellé egy olyan képet csatoltak, amelyen a politikus a róla készülő lejárató könyv plakátja előtt áll.

A bejegyzés a kormányzati kommunikációs költések körüli vitára is reflektál.

Sajtóadatok szerint 2015 és 2023 között mintegy 1360 milliárd forint értékben kötöttek állami szerződéseket kommunikációs célokra a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) keretein belül,

ahol a legnagyobb haszonélvezők között Balásy Gyula cégei szerepelnek. Rogán Antal minisztériuma 2025 elejéig külön is több mint 250 milliárd forintot költött kampányokra, majd 2025 júniusában újabb 20 milliárdot csoportosítottak át erre a célra. 2025 őszén egy új, 75 milliárdos NKOH-keretszerződés szintén Balásy cégeihez került.

Ezzel párhuzamosan

2025 nyarán és őszén jelentősen megnőtt a Magyar Pétert hitelteleníteni próbáló közösségi médiás hirdetések száma.

A 24.hu összesítése szerint a Nemzeti Ellenállás Mozgalom, amely Apáti Bence nevéhez köthető, 2025 júliusában közel 93 millió forintot költött ilyen jellegű Facebook-hirdetésekre. Ugyanebben az időszakban a kormányzati narratíva a „Tisza-adó” témája köré épült; Orbán Viktor 2025. augusztus 28-án egy posztban azt állította, hogy a TISZA Párt adót emelne, amit Magyar Péter visszautasított, és adócsökkentést ígért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tanács Zoltán a kampány első napjáról: A közmédia 46 posztot szentelt Orbán Viktornak, Magyar Pétert pedig támadták
A politikus szerint a kiegyensúlyozottságra tett ígéret semmit sem ért. A közpénzből működő csatornák egyoldalúan indították a kampányt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 22.



Tanács Zoltán, a TISZA Párt programalkotásért felelős vezetője Facebook-posztban írt arról, hogy a közmédia már a kampány első napján bebizonyította, hogy nem közszolgálati médiumként működik. A politikus felidézte, hogy január 14-én még bejelentették, hogy a kampányidőszakban minden tartalom megfelel a jogszabályoknak és a Közszolgálati Kódexnek, amit „szép ígéretnek” nevezett.

A valóság ezzel szemben szerinte az, hogy a kampány első napján

a békéscsabai fideszes rendezvényről a Kossuth Rádió Facebook-oldala: 23 videót posztolt Orbán Viktor beszédéből (egyes gondolatokat kétszer is), 19 képes posztot tett ki Orbán-idézetekkel és dicsérő kommentárokkal és 4 galériát osztott meg propagandafelvételekkel.

Tanács Zoltán azt állítja, eközben

Magyar Pétertől egyetlen semleges bejegyzés jelent meg, az is csak az aláírásgyűjtés tényéről, a többi posztban pedig fideszes politikusok üzentek neki, vagy a „vereségét” hirdették ki, sőt, kiemelt hír lett egy ellene indult nyomozás is.

Az esti Híradóval kapcsolatban a TISZA Párt politikusa azt írta: „Az első két blokk a kampányindításról szólt. Megszólalók? Fideszes jelöltek és szimpatizánsok. Más nem igazán.”

A posztban kitér a közmédia finanszírozására is, állítása szerint 2025-ben 165 milliárd forint ment a közmédiára közpénzből, 2026-ra pedig 154,7 milliárd forint van betervezve.

Úgy véli, a közmédiától elvárható lenne: a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a valós politikai pluralizmus, a kritikus kérdések, az összes politikai szereplő arányos bemutatása.

„Ehhez képest a kampány első napja egyetlen párt üzeneteiről szólt”

– fogalmazott. A politikus szerint nem az a probléma, hogy a Fidesz kampányol, hanem az, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott közmédia láthatóan egyetlen politikai szereplő kampányeszközeként működik. Bejegyzésében feltette a kérdést, hogy ha a közmédia nem képes már az első napon megfelelni a saját kiegyensúlyozottsági ígéretének, akkor milyen kampányidőszakra lehet számítani.

Tanács Zoltán szerint „165 milliárd forintból nem szabad ilyen közmédiát fenntartani. Ilyet ennek a töredékéből sem.” Azt is kilátásba helyezte, hogy „a Tisza kormányra kerülése esetén azonnal megszünteti a propagandát, a közmédia műsorszórását pedig mindaddig felfüggeszti, ameddig az objektív hírszolgáltatás feltételei helyre nem állnak.”

A poszt végén a közmédia munkatársaihoz fordult.

„A közmédia minden munkatársától kérem, gondolkozzon el: meddig lehet még részt venni saját honfitársaik becsapásában, félrevezetésében?

A közmédia vezetői konkrétan bűncselekményt követnek el nap mint nap, és ezért felelni fognak. De mindenki más, aki bemondóként, vágóként, bármilyen munkakörben ebben részt vesz, tiszta lelkiismerettel tud hazamenni, a párja, a gyermekei szemébe nézni?” – írta, hozzátéve, hogy van olyan ismerőse, aki már évekkel ezelőtt eljött a közmédiától, mert nem bírta elviselni a politikai nyomást. Posztját azzal a kérdéssel zárta, hogy el kellene gondolkodni, mi a fontosabb: a gerinc vagy a pénztárca.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk