FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kizárták az egyik versenyzőt a Mestercukrászból, mert minősíthetetlenül viselkedett

Nemcsak a csapattársaival, de a zsűritagokkal is tiszteletlenül beszélt, ezért kiküldték a stúdióból.


Azt már a Mestercukrász szerdai adásának előzeteséből kiderült, hogy két versenyző kis híján egymásnak fog esni. A zöld csapat két tagja, Jelly és Kata között annyira tetőfokára hágott a feszültség, hogy egymást akarták kiküldeni a konyhából. A szerda esti adásból aztán kiderült, hogy jutottak el idáig.

A versenyzők csapatokban dolgoztak, a zöld csapat a rózsaszín csapattal küzdött meg, egy mézeskalács-építményt kellett készíteniük. A zöldek főcukrásza Jelly lett, aki az elejétől kezdve katonás stílusban utasította a csapattársait, és többször is kijelentette, hogy "az ő konyhájában" mindent úgy kell csinálni, ahogy ő mondja. Hiába fedeztek fel a csapattársai hibákat az elképzeléseiben, a lány nem engedett.

De nemcsak Katával és Szabival beszélt flegma stílusban, hanem a pultjukhoz érkező séfekkel is, akiknek szintén azt mondta, hogy most az ő konyjában vannak, ezért megengedheti magának azt a stílust, amiben beszélt. Juhos József séf ezen nagyon kiakadt, helyre is tette a versenyzőt. Figyelmeztette, hogy ha ebben a stílusban folytatja, akkor kimehet a stúdióból.

Jelly ezután akkor is kiborult, amikor Kata próbálta megtudni a séfektől, hogy mit mondtak a főcukrásznak a glazúrral kapcsolatban. Nem tetszett ugyanis neki az, hogy Kata a séfekkel értett egyet. Később mérgében már a berendezést is megbontotta.

A java azonban még csak ezután jött. Kata és Szabi éppen egymással egyeztettek, amikor Liptai Claudia odament hozzájuk, a két versenyzőhöz intézett kérdésére pedig a konyha másik végéből Jelly válaszolt. Amikor Kata azt mondta Claudiának, hogy úgy fogják csinálni, ahogy ő mondja, a főcukrász teljesen kiakadt.

"De nem a Claudia itt a séf! Most álljunk meg egy pillanatra! Én próbáltam konstruktív lenni, ti destruktívak vagytok! Kussolj már be!"

- kezdett el ordítozni Katával.

Csapattársa ekkor már szintén olyan mérges volt, hogy kiküldte Jellyt a konyhából: "Menjél innen kifele! Tűnés innen ki!"

"Te az én konyhámból? Te menjél ki!" - válaszolt vissza Jelly, majd megkerülte a pultot és elindult Kata felé. Társuk, Szabi állt kettejük közé, attól tartva, hogy a főcukrász nekimegy a másik lánynak.

A vitát végül Juhos József szakította félbe, aki erélyesen rászólt Jellyre, hogy hagyja el a stúdiót.

"Figyeljetek ide! Vedd le a kötényedet, légy szíves, tedd le a pultra, és fáradj ki! Vége! Nem érdekel! Ezt a stílust itt nem engeded meg!"

Jelly közbevágva értetlenkedett, hogy miért kell kimennie, majd végül durcásan távozott.

A lány a riportszobában azt mondta, egyáltalán nem akarta bántani csapattársát, csak fel akarta emelni és ki akarta ültetni a kanapéra.

"Sajnos már annyira felidegesített engem azzal, hogy folyton kezdte mondani, hogy én mit csináljak. Amúgy sem vagyok olyan, nem szeretem, ha más mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Pláne nem akkor, ha ki vannak osztva a szerepek. Sajnos ők nem működtek velem együtt, ők kényszerítettek arra, hogy így viselkedjek"

- magyarázta.

A zsűri nem sokáig gondolkodott azon, mi legyen a történtek következménye. Liptai Claudia bejelentette, hogy Jellyt kizárták a versenyből minősíthetetlen viselkedése miatt, már nem térhet vissza a konyhába. Ezért a zöld csapat tagjainak a mézeskalácsos feladatot nélküle kellett befejezniük, a második feladatot pedig szintén csak ketten teljesítették, nem sok sikerrel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk