Az Ázsia Expressz idei évadában lezajlott az első hajszaverseny, ahol három páros küzdött a továbblépésért. A hajszában Németh Vini és Ádám Sofi, a Bódi testvérek, valamint Dulin Metta és Lakatos Levente vettek részt. Utóbbi páros a többi versenyző szavazatai miatt került veszélyzónába, míg a másik két duót a teljesítményük alapján választották be.
A megmérettetés során Dulin Metta és Lakatos Levente értek vissza először, utánuk a Bódi testvérek futottak be, Sofiék pedig utolsóként érkeztek a célba. Így ők lettek az évad első kiesői, számolt be róla a 24.hu. A rapper nem rejtette véka alá az érzéseit:
„Én nagyon nem tudok veszteni, de most annyira örülök ennek, hogy végre hazamehetek. Nyilván harcoltam volna tovább, és kicsit fáj a szívem emiatt az egész miatt, de közben roppant boldog vagyok, hogy ennek vége van, mert olyan volt, mint egy brutális kiképzőtábor”
– fogalmazott. Az énekesnő hozzátette: „ha ezt valaki végigviszi, annak nagyon nagy gratula”.
A kiesés után Sofi és Vini hazatértek, de nemcsak a műsornak, hanem a kapcsolatuknak is búcsút mondtak, írja a Tények.
Majdnem négy éven át alkottak egy párt, és a versenyben sokáig úgy tűnt, hogy semmi sem állhat közéjük. Hazatérésük után még egy boldog, közösen eltöltött hónapról is beszéltek, ám végül úgy döntöttek, külön utakon folytatják.
A szakításukról először az Ázsia Expressz Kibeszélő című háttérműsorban beszéltek, ahol Sofi így fogalmazott: „Nem a műsor miatt mentünk szét. A fiatalember élni szeretne, és most olyan az életvitele, amit én nem nagyon fogadnék el”. Vini egyetértően helyeselt a stúdióban, de egyikük sem részletezte tovább a döntésük okát.
Az Ázsia Expressz idei évadában lezajlott az első hajszaverseny, ahol három páros küzdött a továbblépésért. A hajszában Németh Vini és Ádám Sofi, a Bódi testvérek, valamint Dulin Metta és Lakatos Levente vettek részt. Utóbbi páros a többi versenyző szavazatai miatt került veszélyzónába, míg a másik két duót a teljesítményük alapján választották be.
A megmérettetés során Dulin Metta és Lakatos Levente értek vissza először, utánuk a Bódi testvérek futottak be, Sofiék pedig utolsóként érkeztek a célba. Így ők lettek az évad első kiesői, számolt be róla a 24.hu. A rapper nem rejtette véka alá az érzéseit:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.
A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.
A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,
egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.
Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.
Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:
„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”
Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”
A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.
„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.
Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.
Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.
A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?
Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.
A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.
A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.
A kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a volt felnőttfilmes sztár – aki civilben a Sapkin Katalin nevet viseli – kész lenne feladni karrierjét a féltékeny típusú Stohl kedvéért. Sőt a színész már a kollégáinak is bemutatta a hölgyet, akinek elmondása szerint nemcsak a külseje, hanem az esze is lenyűgözte. Bár Kiara ezzel a „pole pozícióba” került, kérdés, hogyan reagálnak a vetélytársak a látványos előnyre.
A csütörtöki adás előzetesét itt tudjátok megnézni:
Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.
A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.
A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.
A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.
A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.
„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.
Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.
„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”
A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.
Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.
A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.
A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drámai fordulatot hozott A Nagy Ő legutóbbi rózsaceremóniája: Stohl András két nőt is hazaküldött, a harmadiknak szánt rózsáját azonban visszautasították, így az adás a legizgalmasabb pillanatban ért véget.
A TV2 párkereső realityjének ceremóniája feszült hangulatban telt, a végjátékban ugyanis már csak két szál virág maradt három, a színész szívéért küzdő hölgynek. Stohl először a 48 éves Melindát küldte haza:
„Megpróbáltuk, de ennyi volt. Nem tudok rózsát adni, de nagyon köszönök mindent, és megígérem neked, hogy végigviszem azokat a dolgokat, amiket mondtál. Nagyon sokat segítettél nekem tegnap”
– mondta búcsúzóul.
Majd a négygyermekes, brazil Miriamhoz fordult:
„Neked sem tudok rózsát adni. Nem azért, mert nem vagy kívül-belül gyönyörű, hanem mert nem engem keresel. A mi életünk szerintem nagyon nehezen lenne összeegyeztethető, szerintem ezt te is így gondolod.”
Az utolsó rózsáját Mónikának szánta, a nőtől azonban váratlan választ kapott.
Amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a párjelölt így válaszolt: „Nem tehetem.”
Ezzel a jelenettel zárult az epizód, a nézőkben pedig rengeteg kérdés maradt, hiszen nem derült ki, hogy Mónika döntése a műsorból való távozást is jelenti-e. A következő adás minden bizonnyal e beszélgetés folytatásával fog indulni.