Kiderült, miért pont most házasodtak össze Kokóék
Kokó a szertartásról is nyilatkozott, ami valójában a híresztelésekkel ellentétben nem is volt titkos, csupán nem verték nagy dobra.
"Nem volt titkos, hiszen nincs mit titkolnunk. Nagyon szép, egyéves jegyesség előzte meg az esküvőre való hosszas felkészülést. Csak az időzítés okozott fejtörést. Végül azért döntöttünk május elseje mellett, mert máskor nem lett volna rá időnk. Nagyon elfoglaltak vagyunk, de az is szerencse, hogy ez a szerdai ünnepnap a vendégeinknek is megfelelt."
A nászút a zsúfolt határidőnaplók miatt egyelőre várat magára, de a kis család így is boldog.
"Nászútra nincs időnk, de így is szinte mindig úton vagyunk. Zalán fiam – nem titok – az elmúlt egy évben már hétszer ült repülőn. Rengeteget utazunk, és ezek között olyan is akad, amire ráfoghatnánk, hogy nászút, de nem az. Szeretnénk még ebben az évben két hetet teljesen munkamentessé tenni, és akkor eljutni valahova, akár közel, akár távol. Szinte mindegy is, hol vagyunk, mert mindenhol éreztük már magunkat nagyon jól."
#katakokó #katakokózalàn #niederalpl
178 Likes, 0 Comments - Kovacs Istvan (@kovacs_koko_istvan) on Instagram: "#katakokó #katakokózalàn #niederalpl"