HÍREK
A Rovatból

Kilakoltatnák az egyetlen lakót, hogy ledózerolhassák a kiüresedett skóciai lakóparkot

Nem azért dolgoztam egész életemben, hogy elvegyék tőlem az otthonomat – mondta Nick Wisniewski, a Wishaw-i lakópark utolsó mohikánja.


Egyetlen lakó maradt a 128 lakásos, az észak-lanarkshire-i Wishawban található, mára teljesen kiüresedett, bontás előtt álló Stanhope Place lakóparkban. Nick Wisniewskit próbálja távozásra kényszeríteni a helyi tanács, de a nyugdíjas bankár nem hajlandó kötélnek állni – írja a Mirror. A Nagy-Britannia „legmagányosabb utcájában” élő férfi utolsó szomszédja decemberben költözött el.

A helyi önkormányzat próbálta megvásárolni Wisniewski otthonát. A férfi azt mondja, hogy 35 000 fontot (16 310 350 forintot) és két évnyi ingyen lakhatást ajánlottak neki egy sorházban, amennyiben elköltözik, de ez az ajánlat nem elég ahhoz, hogy megengedhessen magának egy másik ingatlant, és túl öreg ahhoz, hogy jelzáloghitelt vegyen fel.

Nick még 2017-ben vásárolta meg lakását egy támogatói program keretében, amely segítette a bérlőket, hogy kedvezményes áron jussanak hozzá az ingatlanok, amelyekben laknak.

„Most már megszoktam, de könnyű magányossá válni, ha nincs kivel beszélni”

– mondja Wisniewski arról, hogy milyen teljesen egyedül lakni egy egész lakóparkban.

„Nyolc háztömb van, mindegyikben 16 lakás van. Nagyjából 200 ember lakott itt, és nehéz volt parkolóhelyet szerezni, de most már csak én maradtam.”

A tavaly nyugdíjba vonult férfi aggódik, mert nem tudja, hol fog élni.

„Nincs biztonság, az üres lakásokba be tudnak menni az emberek, és sok ablak betört. Szerencsére velem nem történt semmi baj”

– mesél Wisniewski az egyedüllétről.

„A fű csúnyán benőtt, nevetséges. Azt hiszem, a tanács azért nem figyel rá, hogy idegesítsen abban a reményben, hogy elegem lesz és elmegyek” – teszi hozzá.

„Nem azért dolgoztam egész életemben, hogy elvegyék tőlem az otthonomat, amikor túl idős vagyok ahhoz, hogy jelzálogkölcsönt vegyek fel."

Az észak-lanarkshire-i tanács szóvivője így kommentálta a helyzetet: „Teljesen megértjük, hogy ez kényes kérdés, és szorosan együttműködünk a lakóval. Nem lenne helyénvaló a konkrét pénzügyi részletekről tárgyalni, de irányelveinknek megfelelően azon dolgozunk, hogy a lakó tisztességes ajánlatot kapjon, és támogassuk őt abban, hogy megfelelő szállást találjon."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán az oligarchák oldalára állt, vérlázító döntést hozott
Magyar Péter Brüsszelből jelentkezett be, ahol azt állította, a leköszönő kormány két rendelettel könnyítette meg a vagyonkimentést. A politikus szerint az egyik döntés a pénzmosásgyanús utalások felfüggesztését, a másik a minisztériumi költések ellenőrzését gyengíti.


Magyar Péter egy brüsszeli videóban jelentette be, hogy a júniusi Európai Tanács ülésén már ő fogja miniszterelnökként képviselni Magyarországot. Állítása szerint szerdán két kulcsfontosságú tárgyalást folytat: 16 órakor Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, 18 órakor pedig António Costával, az Európai Tanács elnökével.

A politikus a bejelentkezésében azzal vádolta a leköszönő kormányt, hogy az utolsó pillanatban olyan döntéseket hozott, amelyek szerinte több tíz- vagy akár százmilliárd forintnyi közpénz „haverokhoz” juttatását és külföldre menekítését teszik lehetővé a kormányváltásig.

Magyar Péter a videójában arról beszélt, hogy Brüsszelbe érkezésekor kapta a hírt a leköszönő kormány két, szerinte felháborító döntéséről. Az egyik alapján a kabinet „az előzetesen leegyeztetettek el ellentétben Orbán Viktor döntése alapján nem fogadja el azt a kormányrendeletet a leköszönő kormány, amely lehetővé tenné azt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal... a jelenlegi szabályokat kiterjesztve ne csak 4 plusz 3 napig tudja felfüggeszteni a pénzmosás miatt felfüggesztett utalásokat a bankok jelzéseire, hanem akár 90 napra is.”

Állítása szerint „a miniszterelnök, a leköszönő miniszterelnök nem meglepő módon az oligarchák köztük a saját családtagjai oldalára állt, és ez szeretné azt érni, hogy még a kormányváltás előtt ezek a milliárdok, lehet, hogy több 10 milliárd forintról beszélünk, ezek elhagyják az országot.”

A másik, általa „vérlázítónak” nevezett döntés a minisztériumi költéseket érinti. Elmondása szerint a kormány eltörölte azt a szabályt, hogy a tárcák csak a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával vállalhatnak kötelezettséget. „A kapott hírek alapján azt a döntést is meghozta a kormány Orbán Viktor javaslatára, hogy eltörőjék ezt a pénzügyminiszteri jóvágyási kötelezettséget. Úgyhogy tulajdonképpen a tényleges kormányváltás megtörténtéig, május 11-12-ig a minisztériumok kiszorhatnak rengeteg pénzt még a haveroknak.” Szerinte ezzel az Orbán-kormány az utolsó pillanatban is ki akarja fosztani az államkasszát.

A TISZA Párt vezetője elmondta, a brüsszeli tárgyalások fő célja, hogy hazahozzák a Magyarországnak járó uniós támogatásokat. A legsürgetőbbnek az úgynevezett helyreállítási alapot nevezte, amelyből 10,4 milliárd euró járna Magyarországnak: ebből 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, és 3,9 milliárd euró kedvezményes hitel. Hangsúlyozta, hogy a pénzek lehívásának végső határideje augusztus 31-e, így három-négy hónap alatt kell elvégezniük azt a munkát, amit az előző kormány éveken át nem tett meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Gulyás Marci élő adásban darálta le a közmédiába szóló meghívóját
Szerinte gerinces ember nem megy el abba a közmédiába, ami 16 éven keresztül mérgezte az emberek gondolkozását. Arra kérte az ott dolgozókat, hogy végre számoljanak el azzal, amit az elmúlt másfél évtizedben tett a csatorna.


Gulyás Márton a Partizán szerdai élő adásában arról számolt be, hogy 11 év óta először meghívták a közmédiába, pontosan az M5-csatorna Ez itt a kérdés című műsorába.

A Partizán vezetője úgy véli, hogy a közmédia számos alkalommal terjesztett róla, a Partizánról, vagy hozzá köthető személyekről hamis állításokat, és szerinte nem tett eleget az MTVA törvényi kötelezettségének a kiegyensúlyozott tájékoztatásról, és a kultúra gondozásáról.

„Április 12. óta láthatóan megpróbálkoznak valamiféle korrekcióval” - legalábbis ezzel tudta megmagyarázni azt a meghívót, ami nemrég érkezett hozzá.

Az újságíró viszont egyértelművé tette, hogy „élő ember, akinek van gerince, lelkiismerete, vagy szakmai öntudata” nem fogad el meghívást

„abba a közmédiába, ami az elmúlt 16 évben úgy, és abban a formában működött, amit most itt nem akarok tárgyalni.”

Majd azt mondta, hogy amíg a közmédia nem vonja le a megfelelő konzekvenciákat, addig a meghívásnak egyetlen lehetséges kezelése van. Majd ezután ledarálta a papírt.

A Partizán vezetője ledarálja a közmédiába szóló meghívóját:

Gulyás Márton ledarálja meghívóját az M5 "Ez itt a kérdés" című műsorába.
by

u/Remote-Sundae-8076 in

hungary


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zuglói Fidesz-belharc: Kilép a pártból és Deutsch Tamást kritizálja a képviselő, aki nem kért a „legrosszabb jelölteket jutalmazó” megújulásból
Borbély Ádám, a Fidesz XIV. kerületi önkormányzati képviselője bejelentette, hogy távozik a pártból. Döntését a rossz választási eredményekkel és Radics Béla parlamenti mandátumával indokolta, élesen bírálva a párt helyi vezetését, név szerint Deutsch Tamást.


Élesen bírálta Deutsch Tamást és a Fidesz zuglói politikáját, majd bejelentette kilépését a pártból Borbély Ádám, a Fidesz eddigi önkormányzati képviselője. Borbély szerdán a Facebook-oldalán közölte döntését, amelyet a zuglói Fidesz gyenge választási szereplésével és az azt követő személyi döntésekkel indokolt.

A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a párt a felelősségre vonás helyett a legrosszabb eredményt elérő jelöltet jutalmazza mandátummal.

„Elfogadhatatlan, hogy a valódi felelősök érinthetetlenek, közben a minden idők legrosszabb zuglói eredményét felmutató egyéni jelöltet pedig beültetik a parlamentbe. Én ebből a megújulásból nem kérek, ezért a mai nappal a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségből kilépek.”

Borbély ezzel már nem vesz részt a párt kongresszusát megelőző tisztújítási folyamatban sem. Jelezte, hogy a helyi önkormányzati fideszes frakcióval továbbra is szívesen dolgozna együtt, de már nem a párt neve alatt.

Borbély Ádám a kilépését bejelentő videóban Deutsch Tamás szerepét is élesen bírálta, amiért szerinte az elmúlt időszakban az új zuglói irányok „porig rombolták közösségünket”.

Úgy fogalmazott, „nem tudtunk kitérni Deutsch Tamás zuglói érkezése elől, hiszen úgy érkezett ide a készbe, mint a románok Erdélybe”.

Kifogásolta Deutsch azon nyilatkozatát is, miszerint mindenkinek egy feladattal kell helytállnia, miközben szerinte Deutsch sportvezetőként, több Fidesz-szervezet elnökeként és EP-képviselőként Zuglóval is foglalkozni akart.

A nyílt konfliktus kedden robbant ki, miután Radics Béla, a Fidesz egyéni jelöltje a választási vereség után a párt megújulásáról, a hibákkal való szembenézésről és a gyengítő tényezők „kigyomlálásáról” írt a közösségi oldalán.

Erre Borbély már kedden is reagált, jelezve, hogy ha a megújulás azt jelenti, hogy a felelősök érinthetetlenek, és a legrosszabb eredményt elérő jelöltet a parlamentbe küldik, akkor ő ebből nem kér.

Radics Béla az áprilisi országgyűlési választáson a budapesti 6-os számú választókerületben indult, ahol közel 30 százalékponttal maradt alul a Tisza Párt jelöltjével, Velkey György Lászlóval szemben. A vereség ellenére Radics a Fidesz–KDNP országos listájának 158. helyéről mégis mandátumot szerzett.

A kilépésről elsőként a Magyar Hang számolt be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Magyar Péterrel való találkozójáról Ursula von der Leyen: Minden támogatást megadunk Magyarországnak
A Bizottság elnöke rendkívül pozitívnak értékelte a találkozót Magyar Péterrel. Azt írta, hogy „a csapataink szorosan együtt fognak működni egy virágzó Magyarországért a közös, európai otthonunk szívében”.


Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben egyeztetett a megválasztott miniszterelnökkel, Magyar Péterrel. Az Európai Bizottság elnöke az X-oldalán jelezte, hogy a megbeszélés hangneme kifejezetten pozitív volt.

Ursula von der Leyen nagyon jónak nevezte az egyeztetést, amelynek középpontjában a Magyarországnak szánt, de korrupciós és jogállamisági aggályok miatt befagyasztott uniós források felszabadításához szükséges lépések álltak – írta a Portfolio.

Von der Leyen egyértelmű politikai támogatásáról biztosította a leendő kormányfőt, és szoros együttműködést ígért. Azt ígérte, az Európai Bizottság támogatni fogja Magyarországot abban, hogy orvosolni tudja a fennálló problémákat, és ismét magáévá tegye az európai értékeket.

„A csapataink szorosan együtt fognak működni. Egy virágzó Magyarországért a közös, európai otthonunk szívében” – zárta bejegyzését.

Magyar Péter szintén pozitívan értékelte a találkozót, amelyet „rendkívül konstruktívnak és eredményesnek” nevezett. Bejelentette azt is, hogy a május 25-i héten visszatér Brüsszelbe, hogy már hivatalban lévő miniszterelnökként megkössék a pénzek felszabadításáról szóló politikai megállapodást.

A tét jelentős, a befagyasztott források összege nagyjából 17 milliárd euró. Ennek legsürgősebb eleme a körülbelül 10 milliárd eurós helyreállítási alap, amelynek jelentős részét Magyarország elveszítheti, ha augusztus végéig nem teljesíti a szükséges reformokat és nem nyújt be érdemi kifizetési kérelmet. A pénzek megérkezésének feltétele az úgynevezett szupermérföldkövek teljesítése, amelyek többek között az igazságszolgáltatás függetlenségét és a korrupcióellenes garanciákat érintik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk