SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kegyvesztetté válhat Ivanka Trump és Jared Kushner, pedig nemrég még New York ünnepelt társasági szereplői voltak

Nem látják szívesen Trumpot és rokonait New Yorkban - legalábbis erre engedett következtetni az utcákon zajló népünnepély, ami Joe Biden választási győzelmét követte. Ez új feltételeket teremt Jared Kushner és Ivanka Trump számára, akik korábban a társasági élet krémjéhez tartoztak.


New York-i népszerűtlenség magát a leköszönő elnököt talán nem érinti rosszul, hiszen ő már 2019-ben áthelyezte Floridába a hivatalos lakhelyét. Annál nagyobb hatással lehet azonban Jared Kushnerre és Ivanka Trumpra, akik már most sejthetik, milyen közhangulat fogadja őket a Fehér Házból való távozásuk után - írja a CNN.

Ha ugyanis az egykor körülrajongott páros politikai karrierje Washingtonban véget ér, kiderül, mit jelentett a reflektorfényben eltöltött idő a saját brandjük számára - különösen az otthonuknak számító Manhattanben.

“Trump borzasztó nyilatkozatokat tett New Yorkról. Azt mondta, kész rémálom, ami itt folyik, hogy üresen konganak az utcák, hogy a korlátozások következtében a város teljességgel a múlté lett” - idézi fel Jill Kargman, a Chanel korábbi igazgatójának lánya, aki korábban számos partin forgolódott a házaspár körül.

“Itt senki nem fogja elfelejteni ezeket a mondatokat, így Jared és Ivanka sem lesz képes újra beilleszkedni ebben a városban.”

Mielőtt a Fehér Ház lakói lettek, a pár a New York-i társasági élet krémjéhez tartozott. Évről évre megjelentek a Met Galán, ahogyan a Tribeca Filmfesztivál Vanity Fair partiján is. Ivanka Trump a divatvilág közkedvelt szereplője volt, aki ellátogatott Carolina Herrera bemutatóira épp úgy, mint az olasz dizájner Valentino rendezvényeire, és a Glamour Woman of the Year díjátadón is több ízben részt vett. Könnyen lehet azonban, hogy mindez már a múlté.

Az ellenséges légkört ugyanis mi sem jellemzi jobban, mint az októberben, a Time Square-en közzétett plakát, ahol a Lincoln Project a pár mosolygó arca mellett szerepeltette a koronavírus halálozási statisztikáit - hullazsákokkal illusztrálva.

Amikor pedig Trump és Kushner perrel fenyegetőzött, a társaság a képet egy uszályon is feltüntette, ami a Donald és Melania Trump floridai lakhelyét képező Mar-a-Lago körül közlekedik, sőt: a plakát a Trump Tower közelében köröző teherautókra is felkerült.

Persze, nem csak New York adhat otthont Jarednek és Ivankának, akik egyelőre titokban tartják, hová költöznének a Fehér Ház után. Habár megtartották a tágas Upper East Side-i lakásukat, egyes források szerint New Jersey lenne a következő állomás, de akár a floridai Palm Beach is benne lehet a pakliban.

Trump ugyanis számos társasági és politikai kapcsolatot kötött az államban, ahová Ivanka is legalább ötször ellátogatott az elmúlt hónapokban, többek közt a republikánus Sarasotában vett részt kampányrendezvényeken. Az elnök idősebbik lánya ide nem csak a New York-i közvélemény elől rejtőzhetne el, a költözés akár a politikai karrierjében is új fordulhatot jelenthetne. Mar-a-Lago ugyanakkor nem opció a párnak: habár Ivanka itt egy külön vendégházzal rendelkezik, ez elsősorban Donald és Melania Trump otthona, a first lady-vel pedig meglehetősen fagyos viszonyt ápol.

[#2]

Washington sem bírhat túl sok vonzerővel Kushneréknek.

“Ők csak a hatalom oldaláról ismerik a DC-t. Idővel rádöbbennek majd, hogy már senki nem fogadja a hívásaikat”

- árulta el egy idősebb republikánus képviselő. Ám a Fehér Házban az uralkodó hangulat dacára is a páros hazaköltözését forszírozzák. Ebben az esetben mindketten visszatérhetnének a maguk családi vállalkozásához, amiben a politikai karrierjük megkezdése előtt tevékenykedtek.

Pénzügyek és politika

Kushner korábban az apja által alapított ingatlancég, a Kushner Companies vezérigazgatója volt. Charles Kushner is számol a fia visszatérésével, akinek az elmúlt években kötött közel-keleti, többek közt szaúd-arábiai kapcsolatai is hasznosnak bizonyulhatnak a családi vállalkozás számára.

Hasonló a helyzet Ivanka Trumppal is, aki a Washingtonba költözéskor feladta pozícióját, de megőrizte részvényeit a Trump vállalatnál. Kiemelt pénzügyi érdekek fűzik a Washington DC-ben található Trump International Hotelhez, amelynek megalapítása is neki köszönhető, és ahol az első, saját nevével fémjelzett “Spa by Ivanka Trump” wellness-részleg található.

Ivanka az elmúlt években tudatosan építette az imázsát, kellemes kisugárzású, elegáns és mértékletes üzletasszonyként, akitől távol állnak az apja időnként durva megnyilvánulásai. A családi cégnél mégis elsősorban Donald Trump legjobb érdekérvényesítőjeként tartják számon.

Habár a pár még mindig vagyonos, a négyéves ciklus során Kushner két, többmillió dolláros összegű hitelt is felvett a Bank of Americától, amelyek 2022-ben járnak le. A lakóingatlanokra épülő családi vállalkozás számára a közelgő lakásválság jelent kihívást. Ami pedig Ivankát illeti, ő 2018-ban leállította addig sikeresen működő, saját neve alatt futó divatmárkáját, amely a Trump-ellenes bojkott következtében szenvedett veszteségeket.

Az továbbra is kérdéses, Ivanka politikai érdeklődése fennmarad-e, miután remekelt a politikai célú pénzgyűjtésben: augusztusban például összesen 38 rendezvényen vett részt különböző államokban, és több mint 35 millió dollárt szedett össze apja kampányára. Ezeken az eseményeken kizárólag azokról az ügyekről beszélt, amelyekben szerinte Donald Trump komoly eredményeket ért el: ilyen volt a munkahelyteremtés, a gazdasági stabilitás és a családi adókedvezmény.

Az elnök lánya egyre inkább tisztában van vele, hogy a jövője mostanra elválaszthatatlanná vált az apjáétól. Nyilatkozatai azonban így is tudatosan visszafogottabbak, mint a testvéreié, legyen szó akár a migrációról, akár a közelmúltban felmerült szavazat-hamisítási vádakról - vélhetőleg így próbálja saját helyét körülhatárolni a politikai színtéren.

Biden győzelme óta a pár visszahúzódott a nyilvánosság elől, habár egyelőre még mind a ketten a Fehér Házban vállalnak feladatokat. Kushner igyekezett kikövezni a jogi utat Trump alaptalan harcához a választások eredményével szemben, míg a források szerint négyszemközt ennek feleslegességéről próbálja meggyőzni az elnököt.

Lapozz a folytatásért:

[#3]

Kiközösítettek New Yorkban

Korábban Ivanka és Jared a manhattani társasági élet középpontjában mozgott. A Kushner család által birtokolt New York Observer partijai például olyan résztvevőket vonzottak, mint Rupert Murdoch vagy Michael Bloomberg. Ám a pár ennek ellenére sem rendelkezett kiterjedt baráti körrel: inkább a családjukkal és az ortodox zsidó közösségben szerzett ismerőseikkel töltötték a szabadidejüket.

A legszűkebb társaságukon kívül nem valószínű, hogy olyan körökbe invitálnák őket, mint a politikai szereplésüket megelőzően: a Vogue főszerkesztője, Anna Wintour például nyílt ellenszenvét fejezte ki a Trump-kormányzat felé, márpedig a Met Gala résztvevőinek listáját az ő ízlése szerint állítják össze.

Hasonló okokból van leáldozóban Ivanka divatcsillaga is. Egy tekintélyes magazin korábbi szerkesztője szerint “A divatipar nagyon liberális, demokratikus csapat, és nem hiszem, hogy szakmailag vagy társaságilag tárt karokkal várnák vissza őket.”

De nem gondolnak rájuk jó szívvel egykori New York-i szomszédaik, többek közt az elnök korábbi ügyvédje, Michael Cohen és a lánya, Samantha sem. Szerinte Ivanka annak ellenére is kerüli, hogy korábban gyakori vacsoravendég volt náluk.

“Egyszer leszidott, miután meglátott dohányozni az épületen kívül. Nagyon béna volt” - mondta a Vanity Fairnek.

A New York-i lakosság általában véve sem támogatja Trumpékat: 2016-ban 10 manhattani lakosból 9 a demokrata jelöltre, Hillary Clintonra szavazott. Nem csoda hát, ha a visszatérésük olyan reakciókat vált ki, mint amit Kargman helyezett kilátásba:

“Azt üvölteném Ivankának: “Szégyen!”, akárcsak Cerseinek a Trónok Harcában."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncertet, hiszen szerződést sem kötöttek velük.


Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.

„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”

– nyilatkozta a Blikknek.

A nyárnyitó rendezvény törléséről a szervezők hivatalos közleményt adtak ki, de a döntés hátteréről sem szakmai, sem személyes indokokat nem közöltek. A jegyek árát az OneTicket rendszere automatikusan visszatérítette a vásárlóknak, a szűkszavú kommunikáció és a váratlan lemondás azonban nagy csalódottságot váltott ki a rajongók körében.

„Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel” – állítja Majka.

A rapper a hétvégén egy családi nyaralásról, a törökországi Belekből jelentkezett be az Instagram-oldalán. A poszt miatt sokan azt feltételezték, hogy a külföldi utazás miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés.

Ugyanakkor pénteken a rapper és csapata nagysikerű koncertet tartott Pécsen, ahol a rossz idő ellenére is teltházas bulit tartottak a Káptalan Kertben. Majka a fellépésről azt írta: „Szakadó eső, csoda helyszín & közönség! Köszönöm Pécs!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk