hirdetés

SZTÁRVILÁG

Karikó Katalin egész életében Zorán dalából merített erőt, például amikor elveszítette az állását

A világhírű biokémikus az énekes előtt mondta el egy műsorban, milyen sokat jelent neki a Gyémánt és arany című szám.
hirdetés

Karikó Katalin és Zorán együtt vendégeskedtek Kadarkai Endre Világtalálkozó című rádióműsorának szombati adásában, és mint kiderült, ők már előzőleg ismerték egymást, de még sosem találkoztak. Ez pedig most egy nagyon különleges találkozás volt számukra.

Az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésében hatalmas szerepet vállaló biokémikus ugyanis nagyon szereti Zorán Gyémánt és arany című számát, már gyerekkora óta ebből merített erőt, ha szüksége volt rá.

Annyira sokat jelentett neki ez a dal, hogy az Ezek a fiatalok című lemezt, amelyen ez a felvétel is található, elvitte magával az Egyesült Államokba, és ott is rendszeresen meghallgatta, amikor el volt keseredve.

Kadarkai Endre kérdésére a világhírű kutatónő elmondta, hogy bizony sokszor volt szüksége rá.

"Amikor nem jól mentek a dolgok. A kísérletek általában jól mentek, csak hát néhányszor megszűnt az állásom, nem is éppen olyan kellemes körülmények között. Például Amerikában egyszer kitoloncolás tárgyává is váltam, amikor megtudta a főnököm, hogy egy másik egyetemről kaptam ajánlatot és oda akarok menni. Ezek persze nagyon rosszul estek. (...) Ilyenkor kellett, hogy valaki segítsen"

- mesélte.

A tudós láthatóan elérzékenyülve el is mondta a dalszöveg számára erőt adó sorait, amelyekkel később olimpiai bajnokká váló sportoló lányát is sokszor bátorította:

hirdetés

Vagy tán épp a cél előtt

Tűnik úgy, most fogytán van erőd

S te mégis továbbmész

Karikó elmondta, hogy először az amerikai Lifestyle magazinnak beszélt arról, milyen sokat jelent neki a Gyémánt és arany című szám. Az interjúról készült cikkre Zorán figyelmét egy ismerőse hívta fel, nagyon jól is esett neki. Elmondta, hogy karrierje elején még neki is voltak álmai külföldi befutásról, ami aztán nem jött össze, de nem gondolta volna, hogy végül egyszer egy teljesen más irányból mégiscsak megjelenik a neve egy ilyen rangos újságban.

VIDEÓ: A teljes beszélgetés

Forrás: 24.hu



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Rubint Rella finoman beszólt azoknak, akik kritizálták a testvére esküvőjére húzott öltözékét

Rubint Réka unokahúga most is lagziba ment, de ezúttal teljesen más ruhát húzott fel.
hirdetés

Mint megírtuk, igencsak megosztotta a kommentelőket Rubint Rella öltözéke, amit a testvére esküvőjén viselt.

Bátyja, Roland múlt hétvégén nősült meg, a nagy napon pedig természetesen nagynénje, Rubint Réka és családja is részt vett. Míg a fitneszlady csinos ruháját sokan dicsérték, addig Rella öltözékétől nem volt elragadtatva a követők.

Az influenszer egy szál csipkemelltartóban és rövid sortban jelent meg, sokak szerint pedig ez egyáltalán nem való egy esküvőre, pláne nem egy ilyen közeli rokon lagzijára. Egy kommentelő azt írta, ha az ő menyegzőjére jött volna valaki ilyen szettben, kidobta volna, egy másik pedig hazazavarta volna átöltözni.

hirdetés
Rella akkor nem reagált a kritikus kommentekre, most azonban egy kicsit odaszúrt azoknak, akik beszóltak neki a múltkori viselete miatt. Most szombaton ismét egy esküvőre ment, ahová viszont teljesen máshogy öltözött fel.

Lapozz a képhez!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Elárulta A Konyhafőnök győztese, hogy mire költi a 10 milliós főnyereményét

Bóza Roland a műsorért adta fel külföldi életét, most már itthon vannak tervei.
hirdetés

Péntek este eldőlt, hogy ki lesz idén az Év Konyhafőnöke, miután az RTL népszerű főzőműsorában győztest hirdettek. A fináléban Sárközi Ákos és Rácz Jenő egy-egy versenyzője küzdöttek meg a főnyereményért, amit végül a kék csapatban versenyző Bóza Roland nyert meg.

A győztes az nlc.hu-nak adott interjúban mesélt arról, milyen utat járt be a győzelemig. Mint kiderült,

Roland 18 éves kora óta élt külföldön, számos országot megjárt, legutóbb Ausztriában élt feleségével és a kisfiukkal. Nem sokkal a járvány előtt nyitotta meg saját kávézó-bár jellegű vendéglátóhelyét, ami az első hónapokban jól is ment, de a koronavírus miatt eladósodott és nem tudta tovább üzemeltetni. Ekkor döntött úgy, hogy szerencsét próbál és elindul A Konyhafőnökben.

A győzelemig azonban elég rögös út vezetett, hiszen saját bevallása szerint bőven akadtak mélypontjai, és néha egy hajszálon múlott a kiesése. Még a Döntő hetén is kérdéses volt a továbbjutása, amikor Martina és közte kellett döntenie a zsűrinek.

Annak viszont örül, hogy a legjobb versenyzővel került a döntőbe, ugyanis Mengyit tartotta a legerősebb ellenfelének. Szerinte az volt az előnye vele szemben, hogy míg ő látta, hogy Mengyiben mi rejlik, addig ő nem látta, mi van Rolandban.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Üzent A Konyhafőnök rajongóinak Mengyi, aki a döntőben maradt alul a győztessel szemben

Li Mengyi őszintén örült versenytársa győzelmének, és nagyon meghatódott attól, amit Rácz Jenő mondott neki.
hirdetés

Mint megírtuk, péntek este kiélezett küzdelemben dőlt el, hogy ki nyeri A Konyhafőnök idei évadát. Végül Sárközi Ákos versenyzője, Roland diadalmaskodott a Mengyivel vívott szoros csatában.

Mengyi láthatóan őszintén örült versenytársa győzelmének, de nyilván csalódott is volt, hogy nem ő nyert. Azt mondta, nagyon büszke arra, amit elért a versenyben, és messze felülmúlta az összes elvárásait és elképzeléseit. Úgy érzi, a műsornak köszönhetően még jobb emberré is vált. Attól is meghatódott, amit mentora, Rácz Jenő mondott róla.

"Mengyi. Ugyan most nem nyertünk, de te olyan dolgot tudtál megmutatni nekem ebben a versenyben, amit előtte még soha senki. A véredben van a főzés. Bárki bármit mond, az én szememben te vagy a győztes és te vagy a Konyhafőnök"

- mondta a séf az eredményhirdetés után az ezüstérmesnek.

Ezután pedig a közösségi oldalain is megdicsérte versenyzőjét: "Köszönöm szépen a kitartó munkádat. Az Én szememben az összes idáigi évad legerősebb versenyzője voltál. Gratulálunk Rolinak a megérdemelt győzelemhez, szép meccs volt!"

hirdetés

Mengyi pedig az Instagram-oldalán köszönte meg a műsor nézőinek és saját rajongóinak a támogatást és a gratulációkat.

"Nagyon szépen köszönöm a sok-sok-sok-sok kedves üzenetet tőletek! Kérlek, hogy ne legyetek szomorúak, hiszen én már így is iszonyatosan sokat nyertem! Roli nagyon ügyes volt és szívből gratulálok neki! Mindenképp hallani fogtok még felőlem és ígérem, hogy nem tűnök el"

- írta.

Több képet is posztolt a műsor utolsó pillanatairól, a képeken pedig jól látszik, hogy valóban őszintén örült Roland győzelmének.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Sárközi Ákos versenyzője nyerte A Konyhafőnök idei évadát

Bóza Roland azt mondta, győzelme bizonyítja azt, hogy küzdeni kell az álmokért és soha nem szabad feladni.
hirdetés

Bóza Roland lett Magyarország új konyhafőnöke, miután megnyerte az RTL A Konyhafőnök című műsorát.

A döntőt pénteken este láthatták a nézők, amelyben Sárközi Ákos versenyzője Rácz Jenő utolsó versenyben maradt pártfogoltjával, Mengyivel kellett megküzdenie A Konyhafőnök címért és a 10 milliós főnyereményért.

A két finalistát korábbi versenytársaik segítették a főzésük során. Roland Csabival és Gáborral, Mengyi pedig Ivettel és Zsanival főzött a győzelemért. A zsűritagok mellett ezúttal is hírességek voltak a vendégek, Oroszlán Szonja, Feke Pál és Nagy Ervin is értékelték a döntősök munkáját.

Végül közösen úgy döntöttek, hogy Roland teljesített jobban, így ő lett a győztes.

"Amikor a Zé kimondta a nevemet, egy másodperc alatt szétrobbant bennem minden érzés: a fájdalom, az izgalom, az akarás egyszerűen kijött rajtam.

Engem mindennél boldogabbá tesz, hogy én lettem 2021 Konyhafőnöke. Küzdöttem nap mint nap, gyakoroltam, mindent feladtam, hogy ezt megléphessem.

Kerestem a fiamat, ránéztem, és olyan büszkének éreztem magam, hogy meg tudtam mutatni neki, hogy az álmokért küzdeni kell és soha nem szabad feladni, hiába vagy lent, vagy mélyen. Ezt látta a fiam is és olyan szinten voltam erre büszke, hogy ezt sikerült meglépnem, hogy ez az érzés leírhatatlan" - mondta a kamerának a győztes, akivel a családja is végigizgulta az eredményhirdetést.

hirdetés

VIDEÓ: Roland A Konyhafőnök idei győztese


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: