prcikk: Juhász Péter: A rendőrségen és az ügyészségen hónapok óta ott vannak ezek a felvételek, ennek ellenére nem történt semmi, hagyták működni az igazgatót | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

Juhász Péter: A rendőrségen és az ügyészségen hónapok óta ott vannak ezek a felvételek, ennek ellenére nem történt semmi, hagyták működni az igazgatót

A Szőlő utcai javítóintézeten belüli bántalmazásokat rögzítő videókat nyilvánosságra hozó Juhász Péter azt mondja, az érintettek olyan magabiztosak voltak, hogy azt hitték, ebből sem lesz bajuk. Erre pedig szerinte csak egy magyarázat van.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. december 10.



„A földön feküdtem magzatpózban összekuporogva az oldalamon, úgy rugdosott ötször-hatszor a vállamon, kezemen, ahogy ért. Ezeket a sérüléseket, beleértve a vérző orromat, senki nem látta el. A verést nagyon sokan, nevelők is látták” - a Kontroll szerint ezt állította a javítóintézet megbízott igazgatójáról tanúvallomásában az egyik olyan fiú, aki a Juhász Péter volt politikus, aktivista által nyilvánosságra hozott videón szerepel. A jóval korábban készült felvételek nyilvánosságra kerülése után lemondott a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, akit az emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított előző igazgató letartóztatása után neveztek ki, majd másnap rengeteg rendőr tartott razziát az intézményben, és őrizetbe vettek még három embert.

Ezzel újabb fordulatot vett a Szőlő utcai botrány, ami azzal indult, hogy május végén kiderült, az intézményt hosszú éveken át vezető igazgatót azzal gyanúsítják, éveken át volt állami gondozottakat futtathatott, akik papíron a javítóintézetben dolgoztak. Tuzson Bence akkor egy villámgyorsan lefolytatott vizsgálatra hivatkozva azt állította, hogy gyerek nem érintett a botrányban, később azonban több tanú is azt állította, hogy 14-15 éves korában az igazgató szexuális cselekményekre kényszerítette, molesztálta őket. Az ügy megdöbbentő fejleményeiről Juhász Péterrel beszélgettünk.

– Több megrázó videót is nyilvánosságra hozott a YouTube csatornáján az elmúlt napokban. Ezek a videók hogyan kerültek most elő?

– Az utóbbira, ne haragudjon, nem szeretnék válaszolni, vagyis arra, hogy hogyan kerültek hozzám. Azt viszont teljes bizonyossággal állítom, hogy

a rendőrségen és az ügyészségen hónapok óta ott vannak ezek a felvételek. Ennek ellenére nem történt semmi, hagyták működni az igazgatót.

Ebből sejthetjük, mennyire volt igaz abból, amit Tuzson Bence állított, miszerint mindent tudnak, minden nyomozást átnézett. Ez színtiszta hazugság.

Számomra inkább azt mutatja, hogy igaza lehetett Kuslits Gábornak, amikor azt mondta, hogy a gyermekvédelmi szakemberek között terjed az a vélekedés, hogy felülről védik a bűnelkövetőket.

– A Szőlő utca kvázi BV‑intézmény, nem „egyszerű” gyermekvédelmi intézet. Szigorúbbak az őrzési körülmények, nagy valószínűséggel mindenhol kamerák vannak. Ezt nyilván tudta az igazgató és minden dolgozó. Honnan volt ez a magabiztosság, hogy mindezt a kamerák előtt meg merték tenni?

– Én is ezen gondolkozom: olyan magabiztosak voltak, és annyira érinthetetlennek gondolták magukat, hogy azt hitték, ebből sem lesz bajuk. Ilyen felelőtlenségre és gátlástalanságra más magyarázatot nem látok. Ez a magabiztosság szerintem csak abból a tudatból fakadhatott, hogy érinthetetlenek, nem eshet bajuk, senki nem kéri őket számon. Ehhez kell a „felülről” érkező védelem.

– Ezek a felvételek, amiket láthattunk, nem mostaniak, hanem évekkel ezelőttiek. Az egyik érintett fiú arról beszélt tanúvallomásában, hogy tudomása szerint a videókat 30 napig őrzik meg. Mintha valaki kifejezetten összegyűjtötte volna ezeket a jeleneteket. Tud erről bármit?

– Nem tudom, ki és miért mentette el. Nekem valaki odaadta, és ezért hálás vagyok. Csak ennyit tudok a felvételek elmúlt tíz évéről.

– Igaz, hogy tízéves felvételek is vannak az átadottak között?

– Igen.

– Hogy nem jutottak el ezek az információk korábban a hatóságokhoz, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz vagy a Belügyminisztériumhoz?

– A Szőlő utcai intézmény felügyeletét ellátó szervekhez több jelzés érkezett, például a most őrizetbe vett megbízott igazgató korábbi tevékenységéről is. Vannak vallomások, jegyzőkönyvek arról, hogy megrugdos gyerekeket, veri őket, brutálisan lép fel. Ilyen bejelentések a rendőrségnél és a TEGYESZ‑nél is megtalálhatók.

– Ha ilyen bejelentések érkeznek egy bekamerázott intézményről, miért nem az az első lépés, hogy bekérik a felvételeket?

– Ezt a kérdést nem nekem kell megválaszolni, ez nekem is kérdés. Csak ugyanazt tudom feltételezni, mint korábban: valakinek érdekében állt eltussolni ezeket az ügyeket.

– Mutat‑e mindez valamilyen konkrét irányba? Feltehető már, kik fedezhették ezt az egészet?

– Nincs rá válaszom, bennem is ugyanezek a kérdések vannak. Egy átlagpolgár vagyok, aki a nyilvánosság felé beszél, ha információk birtokába kerül. Szerintem minden józan adófizetőben felmerül: hogyan lehet, hogy adóforintokból fenntartunk egy gyermekvédelmi rendszert, amelynek elvileg beépített ellenőrző szervei vannak, amelyek mégsem tesznek semmit? Tudjuk, hogy tettek bejelentést gyerekek, dolgozók, sőt a felügyeleti szervek egyes munkatársai is, és mégsem indulnak eljárások. Ahol mégis, ott titoktartási nyilatkozatot írattak alá, és eltussolták.

Nem kerültek ki a bizonyítékok, nem hallgattak meg embereket, miközben ugyanazok az elkövetők évekig‑évtizedekig maradtak, sőt előrébb léptek.

Ez súlyosan erodálja a közbizalmat az állammal, azaz a kormányzattal szemben. Ráadásul 2014–2018 közötti ügyekről beszélünk, ez bőven a Fidesz‑kormányzás időszaka.

– Most megmozdult valami: hétfőn lemondott a megbízott főigazgató, és kedd reggel a Központi Nyomozó Főügyészség is megjelent a Szőlő utcában, ahol házkutatást tartottak, három embert őrizetbe vettek, egy negyediket pedig a múlt héten vittek el.

– Igen, valami elindult. Bízom benne, hogy az ott dolgozók, tanúk, áldozatok erőt merítenek abból, hogy borulni látszik a rendszer. A gyermekvédelem nem csak a Szőlő utca, sok intézményben hasonló körülményekről hallani. Mintha mindenhol lenne egy‑egy ember vagy társaság, amely a gyerekek kárára tevékenykedik, miközben a tisztességesen dolgozók azért nem szólalnak fel, mert azt látják, nem történik semmi sem. Most talán majd egyre több helyen derül ki, mi a valóság.

– Az emberi természet esetleges romlottsága politikai rendszerektől függetlenül hasonló, a különbség az, hogyan lép fel velük szemben a társadalom, az állam. Mióta állhatnak fenn ilyen súlyos problémák? Csak 2010 után, vagy korábban is gond volt a hazai gyermekvédelemben?

– Nem vagyok a terület szakértője. Nálam tájékozottabb emberektől azt hallottam, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan romlik a helyzet. Tehát mindez nem a Fidesz‑kormányzással kezdődött, de most van a mélypontján. Ez mindig is hányatott sorsú terület volt;

a politikát a legkevésbé érdeklik az elhagyatott gyerekek, mert nem szavaznak úgysem.

Mostanra viszont annyira szétesett a rendszer, és annyira kiszolgáltatottá váltak a gyerekek, amire nem volt példa a rendszerváltás óta.

– Tartozik-e ön szerint Tuzson Bence magyarázattal, miután a botrány májusi kirobbanása után azt állította, hogy a vizsgálatok alapján kiskorú érintettje nincsen a Szőlő utcai bűncselekménynek?

– Én Tuzson Bencétől nem magyarázatot várnék, hanem lemondást. Bizonyíthatóan a szemünkbe hazudott. Vagy nem létező vizsgálatról számolt be, vagy nem nézte át a dokumentumokat, és a nyomozati anyagokat. Ráadásul hamisan vádolt olyan embereket, akik feltárni próbálták az ügyeket, azt állítva, hogy „hálózatot” szerveztek a kormány lejáratására. Ha tényleg egyeztetett volna a rendőrséggel és az ügyészséggel, tudnia kellett volna például a felvételekről. Ezek már akkor a hatóságoknál voltak. Így viszont vagy a rendőrséget járatta le, vagy egyszerűen nem mondott igazat.

De én Orbán Viktorig mennék: ő állt ki, és kijelentette, hogy minden rendben van a gyermekvédelemben.

Azt is mondta a Hont András‑féle interjúban, hogy „mindenhol megfelelő emberek látják el a megfelelő feladatokat”. Itt a rendszer omlott össze, aminek a politikai felelőse egyértelműen a miniszterelnök.

– Mit gondol, biztonságos hely az állami gondozás, akár csak ideiglenesen is a gyerekek számára?

– Kuslits Gábor egy Válasz Online‑interjúban azt mondta, ma már a tisztességesen dolgozó gyermekvédelmi szakemberek sokszor inkább a bántalmazó családi környezetben hagyják a gyereket, mint hogy állami gondozásba vegyék, ahol még súlyosabb ártalmak érhetik őket.

– Hogyan lehet újjáépíteni a rendszert?

– Átlag állampolgárként, jogvédő mentalitással, annyit mondhatok: először fel kell tárni a mostani helyzetet, amely egészen brutálisnak tűnik. Olyan, mintha Dickens középkori történeteit olvasnánk: zárt intézményekben kiszolgáltatott emberek élnek, akikkel bármit meg lehet tenni. Innen indulva kellene egy modern, normális gyermekvédelmi rendszert felépíteni. Azaz a nulláról. Sem az anyagi források, sem az infrastruktúra, sem a személyi állomány nem alkalmas a „foltozgatásra”, valami egészen újat kell kezdeni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Felföldi József megüzente Orbán Viktornak: A választást is ezért fogja elveszíteni a Fidesz
A Quick Milk szívószálak gyártója, a Facebookon fejtette ki véleményét a miniszterelnöknek. Az üzletember szerint a 16 évnyi kormányzás alatt annyira megrendült a bizalom, hogy a magyarok már a valós veszélyeket sem veszik komolyan.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 07.



A Quick Milk szívószálak gyártójaként ismert debreceni üzletember egy friss Facebook-posztban szólította meg Orbán Viktort, reagálva a Török Áramlat gázvezeték körül kialakult helyzetre és a kormányzati kommunikációra.

Felföldi József a bejegyzés elején leszögezte, bár vannak fenntartásai, nem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint a miniszterelnök a gázvezeték elleni állítólagos szabotázzsal egy olyan vészhelyzeti állapotot készítene elő, amivel elhalaszthatná a választást. Szerinte a valódi probléma ennél sokkal mélyebb.

„Hanem az a szégyen, hogy 2026 tavaszán Magyarország és a magyar nemzet itt tart. Hogy egy lyukas garast nem ér annak az embernek a szava, aki több mint 30 éve részese a közéletnek, és aki 16 éve vezeti ezt az országot” – fogalmazott.

Az üzletember szerint Orbánék 16 év alatt annyit hazudtak, hogy a magyarok már senkinek nem hisznek, a miniszterelnöknek pedig végképp nem. Ez a fajta bizalomhiány a választás előtt a felmérésekben is megmutatkozik.

Felföldi valósnak tartja az energiaválság fenyegetését, de úgy látja, a hitelesség hiánya miatt a társadalom már a reális veszélyt sem veszi komolyan.

„Áll a nemzet egy nagy fenyegetés előtt, egy – szerintem valós – fenyegetés előtt, mert igen, akármennyire is nem akarnak vele szembenézni az emberek, jön az energiaválság, és ez sorsokat, életeket fog átírni. Szóval állunk ezzel a nagy fenyegetéssel szemben, közben akár az is lehet, hogy valaki valóban a stratégiai infrastruktúránkat akarja tönkretenni, de mi, magyarok már egy ilyen helyzetben sem tudjuk komolyan venni a veszélyt, mert nem hiszünk magának” – írta.

„És az a helyzet, Orbán úr, hogy a választást is ezért fogja elveszíteni a Fidesz” – magyarázta.

Az üzletember szerint a „legnagyobb szégyen” Orbán Viktorra nézve az, hogy sokan csak azért szavaznak majd Magyar Péter pártjára, mert „el akarják takarítani” őt és a „belterjes társaságát”. Ezt a vélekedést támasztja alá az a friss kutatás is, amely szerint a választók egy szűk relatív többsége már alkalmasabbnak tartja a TISZA Párt vezetőjét a miniszterelnöki posztra.

Felföldi József a bejegyzését egy személyes, Orbán Viktornak címzett mondattal zárta: „De Önnél még az ördög is vonzóbb választás lenne a szavazólapokon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András a Vance-látogatásról: Ha az ellenzék támogatása „guruló dollár” volt, akkor az amerikai alelnök kampányvizitje dolláreső?
A Momentum alapítója szerint az amerikai alelnök látogatása nyílt beavatkozás a magyar belpolitikába. A politikus párhuzamot vont az ellenzéket korábban ért külföldi finanszírozási vádakkal.


Fekete-Győr András, a Momentum alapítója a választás előtt öt nappal, kedden kemény hangú Facebook-posztban bírálta Orbán Viktort J. D. Vance amerikai alelnök budapesti látogatása miatt. A politikus szerint a vizit nyílt külföldi beavatkozás a magyar választásba.

Fekete-Győr a bejegyzésében felszólítja a miniszterelnököt, hogy ne merje többet a szájára venni a szuverenitás szót, mert szerinte az amerikai alelnök látogatásának egyetlen célja, hogy „egy nyílt és szégyentelen külföldi beavatkozási kísérlettel” biztosítsa Orbán Viktor újraválasztását.

A politikus szerint ha az ellenzék támogatása „guruló dollár” volt, akkor „az amerikai alelnök mostani, nyíltan a Fidesz-maffiát támogató kampányvizitje micsoda? Dolláreső?”

A poszt apropóját az adta, hogy kedden az amerikai alelnök Budapestre érkezett, ahol közös sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnökkel. Itt Vance kijelentette, azért jött, hogy segítsen, amennyire csak tud. Később az MTK Sportparkban tartott közös nagygyűlésen Vance telefonon felhívta Donald Trumpot, aki a vonalban méltatta Orbán Viktort.

Fekete-Győr a posztjában kettős mércével vádolja a kormányt, felvetve, mit tett volna a Fidesz, ha 2022-ben, napokkal a választás előtt Kamala Harris látogat Budapestre, hogy Márki-Zay Pétert támogassa. Szerinte ebből a kormányoldal „véget nem érő koncepciós eljárásokkal” tarkított boszorkányüldözést rendezett volna a „magyar állam megpuccsolásának vádjával”.

A kormányoldal ezzel szemben a látogatást egy új, patrióta szövetség részeként értelmezi. A közös nagygyűlésen Orbán Viktor a magyar-amerikai kapcsolatokat „aranykornak” nevezte, és egy új európai „rekonkviszta” elindításáról beszélt.

Fekete-Győr azt állítja, a miniszterelnök a politikai túléléséért cserébe keleti és nyugati érdekeket egyaránt kiszolgál, és zárt ajtók mögött „kisegérként” ajánlkozott Vlagyimir Putyin szolgálatára.

A politikus a posztjában egy, a Bloombergre hivatkozó külföldi lapokban megjelent hírre is utal, amely egy állítólagos, tavaly októberi, kiszivárgott Orbán–Putyin-telefonhívásról számolt be.

A külföldi beavatkozás vádját erősítheti a Washington Post cikke is, amely szerint a szorosnak ígérkező választás előtt a magyar miniszterelnök mind Trump, mind Putyin támogatását maga kérte.

A bejegyzést Fekete-Győr azzal zárja, hogy a miniszterelnököt egy „rettegő, a hatalmához az utolsó pillanatig görcsösen ragaszkodó politikusbűnözőnek” nevezi. Azt írja: „Ezt be is fogjuk bizonyítani most vasárnap, amikor a szavazófülkékben végleg pontot teszünk az ön kétszínű, nemzetrontó maffiaállamának a történetére! 5 nap, és vége a dalnak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Wáberer György váratlan videója: Április 12-e sorsdöntő dátum, arról fogsz dönteni, hogy Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz
A Waberer's International alapítója és volt kormánybiztos egy kedden közzétett videóban szólította meg a választókat. Az üzletember 2023-ban távozott a kormányzati pozíciójából, miután Tiborcz István kivásárolta a cégéből.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 07.



A választási kampány hajrájában Wáberer György, a Waberer’s International alapítója és volt kormánybiztos egy kedden közzétett videóban állt a nyilvánosság elé, új keretbe helyezve az április 12-i szavazás tétjét.

„Arról fogsz dönteni, hogy Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz.”

Az üzletember a videóban a részvételre buzdított, mondván: „A fiatalok jövője a tét, ezért menjünk el mindannyian szavazni! Derüljön ki végre a többség akarata. Ne maradj közömbös!”

A megszólalás súlyát növeli, hogy

Wáberer 2023 februárjáig a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos volt.

Megbízatása nem sokkal azután szűnt meg, hogy a miniszterelnök veje, Tiborcz István kivásárolta a Waberer’s Internationalben lévő részesedését.

Wáberer üzenete éles ellentétben áll a kormányzati kommunikációval, amely a választást a „béke vagy háború” kérdéseként mutatja be.

A meglepő választási "coming out-ra" a két oldal vezetői is reagáltak. Orbán Viktor egy Győztes csapat feliratú képet helyezett el a videó alá magáról és J.D. Vance-ről, Magyar Péter pedig nemzeti színű szívecskékkel értékelte a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint Orbán nem véletlenül zárja Budapesten a kampányát
A miniszterelnök a budai Várban fejezi be az országjárást. A politikai elemző úgy véli, hogy a lépés nem a budapesti esélyeknek szólhat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 07.



Török Gábor a Facebook-oldalán elemezte Orbán Viktor kampányhajrájának nyilvánosságra került programját. A politikai elemző szerint a miniszterelnök stratégiája látványosan eltér Magyar Péterétől.

„Szemben Magyar Péterrel, aki most már egy nap 6-7 helyre megy, Orbán Viktor a hajrában is csak napi 1 programot tart (ismert, hogy eddig egyszer szakított ezzel, amikor Veszprém után Győrben tartott - nagy visszhangot kapott - fórumot)” – írja Török Gábor. A politológus szerint érdekesség, hogy a miniszterelnök Magyar Péterhez hasonlóan ellátogat az utolsó héten Sopronba és Debrecenbe is, és hozzáteszi, hogy a Nézőpont Intézet mandátumbecslése alapján előbbi várost a Fidesz, utóbbit a Tisza Párt nyerheti meg. Úgy véli, a székesfehérvári fellépés valószínűnek tűnt, mivel Orbán Viktor 2018-ban és 2022-ben is ott tartotta kampányzáróját.

A bejegyzés szerint a program igazi meglepetése a budapesti helyszín.

„A program meglepetése a budapesti zárás: miközben az ellenzék vezetője március 15-e után egyetlen rendezvényt sem tartott a fővárosban, a miniszterelnök a Szentháromság téren búcsúzik a kampánytól. Ennek nyilván nem a budapesti választási remények miatt van jelentősége, hanem más megfontolások állhatnak mögötte”

– állítja az elemző.

Orbán Viktor április 8-án Sopronban, 9-én Debrecenben, 10-én pedig Székesfehérváron tart fórumot, kampányzáró beszédét pedig 2026. április 11-én, szombaton mondja el Budapesten, a Szentháromság téren. Ezzel szemben Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke április 11-én Debrecenben zárja a kampányt, és aznap több más Hajdú-Bihar megyei várost is felkeres. A parlamenti választást másnap tartják.


Link másolása
KÖVESS MINKET: