A Manker Beauty Kft. internetes kiskereskedelemmel foglalkozik, amelynek tulajdonosai Kasza Tibor, felesége, Darai Andrea és az énekes testvére, Kasza Gábor. A cég 2021-es beszámolójából kiderül, hogy
tavaly közel kétmilliárd (1,928 milliárd) forint árbevétele volt, ami egy nap átlagosan bő ötmillió forint bevételt jelent
Az adózás után 783 millió forint maradt, ugyanakkor a vállalkozásnak 2020-ban nem volt bevétele, az azt megelőző években is csak tíz-, illetve negyvenmillió forint.
A vezetés úgy döntött, hogy a bevétel majdnem egészét, vagyis 780 millió forintot osztalékként kifizetnek a tagok között a részesedésük arányában.
A Challenge Diet Kft., amelynek szintén az előbb említett három tulajdonosa van, tavaly 788 millió forintos árbevételt ért el, amiből mindössze másfél milliós adózás utáni eredmény keletkezett. A fogyásra és diétás termékekre specializálódott cég profitja eredménytartalékba került.
A Kasza testvérek 2006-ban alapították a GoldenEye Kreatív Kft.-t, amely a 2020-as 51 milliós profit után, 72 millió forint bevételt hozott, amiből 42 millió adózott eredmény maradt. Az Igazságügyi Minisztérium honlapjára feltöltött taggyűlési jegyzőkönyv alapján az eredménytartalék terhére itt is 60 milliós osztalékkifizetés mellett döntöttek.
A Manker Beauty Kft. internetes kiskereskedelemmel foglalkozik, amelynek tulajdonosai Kasza Tibor, felesége, Darai Andrea és az énekes testvére, Kasza Gábor. A cég 2021-es beszámolójából kiderül, hogy
tavaly közel kétmilliárd (1,928 milliárd) forint árbevétele volt, ami egy nap átlagosan bő ötmillió forint bevételt jelent
Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.
„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”
– mesélte a középpályás.
A nehéz helyzet miatt minden megkeresést lemondott. „Volt lehetőségem más csapatba menni, de nemet kellett mondanom mindenre, mert így nem lehet elmenni. Azt mondtam, inkább a családdal maradok, és várok még” – tette hozzá.
A kisfiú szerencsére már teljesen egészséges, a család pedig együtt él Ausztriában. Mivel közben véget ért az átigazolási időszak, a családját választó Kleinheisler lemaradt az új szerződésekről, jelenleg szabadon igazolható, menedzsere, Flipovics Vladan pedig dolgozik a visszatérésén. A futballista addig sem tétlenkedik, hogy formában maradjon. „Külön edzővel készülök, naponta kétszer foglalkozik velem. A lakásunkhoz közel van egy pálya, ahol tudok edzeni. Van felszerelésem is, szóval mindent megteszek azért, hogy jó formában legyek” – fogalmazott.
Érdeklődésben most sincs hiány, volt magyar és osztrák megkeresése is, sőt, távolabbi klubok is jelentkeztek, de egyelőre nem akar a családdal messzire költözni. A legfőbb célja, hogy a téli átigazolási időszakban csapatot találjon, és újra bizonyíthasson a nemzeti csapatban.
„Bízom benne, hogy lesz valami, mert szeretnék visszakerülni a válogatottba. Szomorú vagyok, hogy csak kívülről tudom figyelni a társakat. Rossz időszak ez, az a cél, hogy legyen gyorsan csapatom, és visszaszerezzem Marco Rossi bizalmát”
– árulta el.
Kleinheisler László nevét a szurkolók leginkább a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőn lőtt győztes gólja, valamint az Ausztria elleni Eb-csoportmeccsen nyújtott teljesítménye miatt ismerik, ahol a mezőny legjobbjának választották. Pályafutása során játszott a Puskás Akadémiában, a Videotonban és a Ferencvárosban, de légióskodott Németországban, Horvátországban, Görögországban és legutóbb az osztrák Grazer AK-ban is. Játékstílusáról így vallott: „Olyan játékos vagyok, aki mindent belead a pályán, mindent megtesz a győzelemért.”
A magyarországi visszatérést egyelőre nem tervezi.
„Most még nem szeretnék hazatérni, ameddig lehet, maradnék külföldön. Aztán persze, a jövőben még bármi előfordulhat”
Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.
„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”
– mesélte a középpályás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Molnár Áron és Duda Éva: Elváltunk, igen. Bő másfél éve – Nevetős videóban, együtt jelentették be a hírt
A két művész vidám videós közleményében még egymás fellépéséire is meghívta a közönséget. Arról is beszéltek, hogy bár kapcsolatuk véget ért, az egymás iránti szeretetük nem szűnt meg.
Ahogy arról korábban írtunk, a Blikk információi szerint véget ért Molnár Áron és Duda Éva házassága. Ezt most a színész és a koreográfus közös videóban erősítették meg:
„Elváltunk, igen. Bő másfél éve. De életünk végéig szeretni fogjuk egymást. Pont. Na, most menjetek valami okosat csinálni és ne a bulvárral foglalkozzatok. Inkább gyertek színházba, nézzetek Duda Éva Társulat és Loupe Színházi Társulás előadásokat”
– mondták. Ironikusan hozzátették: „Ez a végtelenül terjedelmes nyilatkozat csak teljes egészében közölhető. Puszi mindenkinek.”
Hogy nem lett rossz viszony köztük a házasságuk végével sem, azt az is bizonyítja, hogy közös videós nyilatkozatukat szinte végig nevetve, olykor bele-belebakizva tették közzé.
Molnár Áron pár hete egy Instagram-oldalára feltett videóban azt is elárulta, hogy albérletben lakik. A Blikk szerint éppen a Csillag Születik forgatásán kényszerült váltani (a műsorban zsűriszerepet vállalt), mert ki kellett költöznie abból a lakásból, amelyben a házassága lezárása után kezdett új életet.
Ahogy arról korábban írtunk, a Blikk információi szerint véget ért Molnár Áron és Duda Éva házassága. Ezt most a színész és a koreográfus közös videóban erősítették meg:
„Elváltunk, igen. Bő másfél éve. De életünk végéig szeretni fogjuk egymást. Pont. Na, most menjetek valami okosat csinálni és ne a bulvárral foglalkozzatok. Inkább gyertek színházba, nézzetek Duda Éva Társulat és Loupe Színházi Társulás előadásokat”
– mondták. Ironikusan hozzátették: „Ez a végtelenül terjedelmes nyilatkozat csak teljes egészében közölhető. Puszi mindenkinek.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csalással vádolják a Pandora győztesét, Czutor Zoli reagált a támadásokra
A zenész az RTL Reggeliben tiszta vizet öntött a pohárba a fináléval kapcsolatban. Elárulta, Szőke Rebeka segítsége teljesen megfelelt a játékszabályzatnak.
Czutor Zoli győzelmével zárult a Pandora – A szelence átka című stratégiai reality, amelynek részleteiről az énekes az RTL Reggeliben mesélt – írta a Blikk. A győzelem után azonban nem mindenki fogadta el egyértelműen a sikert, néhányan csalással vádolták meg őt, amit Czutor határozottan cáfolt, és hangsúlyozta, hogy a játék szabályai szerint játszottak, és semmilyen szabálytalanság nem történt.
Az énekes elmondta, hogy a döntőben Szőke Rebeka segítette őt, ami teljesen megfelelt a műsor szabályainak. Hevér Gábor műsorvezető előzetesen világosan ismertette, hogy a döntőbe érkező három ember eldöntheti, hogy saját magának dolgozik, vagy valamelyik döntőst támogatja. Rebeka Czutor mellett döntött, ami az énekes szerint nem minősíthető csalásnak, hiszen ez a játék része volt.
„Ezek csak károgások”
– fogalmazott határozottan, visszautasítva a vádakat. A beszélgetés során Jakupcsek Gabriella arra is rákérdezett, hogyan viselték a versenyzők az összezártságot és a folyamatos mentális terhelést. Czutor elárulta, hogy a forgatás alatt mindenki külön szobában aludt, így az összezártság nem okozott problémát, ugyanakkor a közös utazások és a helyszíneken töltött idő alatt sokat beszélgettek, és a játékot gyakorlatilag nem tudták „kikapcsolni”.
Czutor Zoli győzelmével zárult a Pandora – A szelence átka című stratégiai reality, amelynek részleteiről az énekes az RTL Reggeliben mesélt – írta a Blikk. A győzelem után azonban nem mindenki fogadta el egyértelműen a sikert, néhányan csalással vádolták meg őt, amit Czutor határozottan cáfolt, és hangsúlyozta, hogy a játék szabályai szerint játszottak, és semmilyen szabálytalanság nem történt.
Az énekes elmondta, hogy a döntőben Szőke Rebeka segítette őt, ami teljesen megfelelt a műsor szabályainak. Hevér Gábor műsorvezető előzetesen világosan ismertette, hogy a döntőbe érkező három ember eldöntheti, hogy saját magának dolgozik, vagy valamelyik döntőst támogatja. Rebeka Czutor mellett döntött, ami az énekes szerint nem minősíthető csalásnak, hiszen ez a játék része volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfőn este elstartolt az RTL vadonatúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázs üldözi a szökött celebeket. Kiderült, hogy egy 25. rabot is elfogtak Balázsék, ugyanis Majkát bilincsbe verve vitték el, hogy közmunkára ítéljék – írta a Blikk.
A rapper különleges feladatot kapott: ő lett a menekülős reality narrátora.
A megbilincselt Majkának nevetve kellett felolvasnia a saját ítéletét, miközben Pápai Joci, mint „celebrendőr” felügyelte.
„Sebestyén Balázs, a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet vezetője azonnal végrehajtandó közmunkára ítéli Majoros Péter Majkát, az ózdi szájhőst. A büntetése, hogy ki kell állnia a rivaldafényből és egyszerű narrációkat kell mondania. A büntetést Pápai József, a színes fémérdemrenddel kitüntetett celebrendőr hajtja végre, hogy elégtételt vehessen az ellene elkövetett, viccesnek szánt élcelődéseken” – hangzott el a szöveg, mire Joci befenyítette.
Majka nekilátott a munkának, de hozta a formáját, és azonnal beszólt a szöveg miatt a fegyveres Pápai Jocinak.
„A menekülőknek egyetlen céljuk van, megúszni az elfogást bármi áron. Balázsék célja elkapni a celeb bűnözőket akármilyen áron. Hallod, Molnár Áron? Tényleg ez a vicc? Ezt fogom csinálni tíz napig? Ezt biztos, hogy te írtad, mert ezen nem nevetek”
– mondta, mire Joci csendre intette.
„Majoros, te nem dumálsz, te azt csinálod, amit én mondok! Megértetted? Na, gyerünk!”
– parancsolta a zenésznek.
A műsorban 24 hazai híresség próbál megszökni az ország „legsötétebb és legkegyetlenebb börtönéből”. Az üldözők – Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci – a közösségi médiás posztok, valamint a civilek által küldött üzenetek és hívások alapján igyekeznek minél hamarabb elkapni a szökevényeket. A nézők is beszállhatnak a játékba: feljelenthetik vagy segíthetik a menekülőket.
Majka az RTL több produkciójában is kiemelt szerepet kapott az utóbbi időben, hiszen az X-Faktor mentoraként tért vissza, és a Tizenkét okos ember című gameshow-t is ő vezeti.